2016. május 21-én újra sor kerül a Nagymarosi Ifjúsági Találkozóra, amely a magyar katolikus fiatalok legnagyobb múltra visszatekintő, évente kétszer (májusban és októberben) megrendezett országos lelkinapja. „Nagymaros” története négy évtizedre nyúlik vissza, amikor Sillye Jenő és barátai a Dunakanyarban énekes-imádságos összejöveteleket szerveztek, amelyeket később a fiatalokkal foglalkozó papok, köztük Balás Béla – ma kaposvári megyéspüspök – és Kerényi Lajos pártfogásukba vettek, és segítettek folyamatossá tenni a találkozók megrendezését. Az országos lelkinap sok határon túli fiatalt is vonz, különösen a közeli Felvidékről.
A tavaszi találkozó témája az irgalom, mottója: Boldogok az irgalmasok.
A találkozóra a Nagymarosi Levélben (elérhető a találkozó megújult honlapján: http://nagymaros.katolikus.hu) feltett kérdések átgondolásával, elmélyítésével is készülhetnek a fiatalok:
A szentmise főcelebránsa és szónoka Snell György, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke lesz.
A nap vázlatos felépítése
• 9.00 – közös reggeli ima – Sillye Jenő és barátai vezetésével (plébániakert)
• 10.00 – főelőadás – Béri László Renátó kármelita szerzetes, majd
• szentségimádás Renátó atya és Jenőék vezetésével (plébániakert)
• 12.00 – fakultációk (különböző helyszíneken)
• 13.30 – ebédszünet, idő a személyes találkozásokra
• 15.30 – énekpróba a szentmisére
• 16.00 – szentmise – főcelebráns: Snell György püspök (plébániakert)
• 18.00 – közös éneklés a Majorchestra kórussal, majd táncház a Jászok együttessel (plébániakert)
Milyen programok várják a fiatalokat?
Az előadás után a fiatalok különböző fakultációkon vehetnek részt.
A találkozó helyszínén egész nap több ifjúsági szervezetet, lelkiségi mozgalmat, illetve programot bemutató standok várják az érdeklődőket, mint például a Jó Pásztor nővérek, Katolikus Ifjúsági Mozgalom, szaléziak, Kovászoló, Emberhalászok, Mária Rádió, Mária Út, Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület, pálos nővérek, szegedi Szent Imre Kollégium vagy a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola.
Információ a sajtó munkatársainak
A sajtó képviselőit arra kérjük, hogy érkezéskor jelentkezzenek be a regisztrációs asztalnál, a plébániakert bejáratánál. Aki az előadókkal vagy a szervezőkkel interjút szeretne készíteni, Marton Zsolt atyát keresse (30/462-8925).
Gyerekmaros
A Nagymarosi Ifjúsági Találkozó részeként 1989 óta működik a Gyerekmaros, a fiatalabbaknak és a gyerekeknek szóló lelkinap, amelyen közel nyolcszáz gyerek vesz részt, korosztályok szerint öt altáborban:
Egy-egy altábor több kiscsoportot foglal magában, amelyekben 10–12 gyerek alkot közösséget egymással és csoportvezetőikkel. Programjainkkal (kiscsoportos foglalkozás, közös imádság, énekek és sok-sok játék) igyekszünk hozzásegíteni minden résztvevőt, hogy valóban találkozhasson Jézussal és az Ő barátaival. A lelki épüléshez az ugyancsak korosztályonként megtartott hittan járul, majd közösen veszünk részt a szentségimádáson és a szentmisén is. A Gyerekmaros helyszíne a Szob irányában 10-15 percnyi gyaloglással elérhető Duna-part.
A Gyerekmaros honlapja: www.gyerekmaros.hu