Lengyelországban, Leczyca Castle-ban 2016. április 22-24 rendezték meg a III Nemzetközi Távlövő Íjász Fesztivált, amelyen Mónus József a hajdúnánási Európa-bajnok, többszörös világbajnok, világrekorder íjász is részt vett.
Mónus ellenfelei többek között német, angol, olasz, török, lengyel versenyzők voltak. A Farkas az 50#-ig húzóerejű íjak kategóriájában versenyzett, ami jelen esetben a legnépesebb kategóriának számított. Nem egyszerű, de mégis magabiztos győzelmet aratott szokásához és hírnevéhez méltán.
Mónus 6-6 vesszőt lőhetett volna ki, de összességében 3 lövés is elégnek bizonyult a győzelemhez.
343 métert lőtt, míg a lengyel versenyző, aki 2. helyezést ért el, 331,5 métert. Ennek a kategóriának a harmadik helyezettje pedig Pozsgai Tivadar lett. A távlövő fesztivál másik érdekessége a 35 # íjak versenye volt, ahol a Farkas tanítványa, a világbajnok céllövő íjász Prokaj Kiara ezüstérmet szerzett.
A magyar bajnok mindössze egy nyílvesszővel érkezett a versenyre, azt lőtte ki a három körben újra és újra, mert a többi nyílvesszői jóval kisebb tudásúak, azok csak belövő nyílvesszők. Az elmúlt évben több nyílvesszőt is elveszített a versenyein, amelyek nehezen pótolhatóak, akár évekbe is kerülhet.
Mónus József, a Farkas magyar bajnok, mint mindig, győzelmével most is a magyar nemzetet, a magyar embert, annak hitét, küzdeni akarását emelte a magasba a világ előtt.
Sajtóiroda
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye