2016. április 14., csütörtök 15:07

Vers- és mesemondó verseny az egyeki Szent János Katolikus Óvodában

Óvodánkban már hagyománnyá vált, hogy tavaszi vers- és mesemondó verseny keretében ünnepeljük a Magyar Költészet Napját.  Az idei versenyre nagycsoportos gyerekek nevezhettek, előre meghatározott témakörben. A „Mindenünk a család” című versenyt lelkes és izgalommal teli készülődés előzte meg. A gyermekek felkészülését az óvodapedagógusok segítették, a helyszín előkészítésén a nevelőmunkát segítő dolgozók szorgoskodtak.

2016. április 11-én Rákócziné Szarka Tünde és Kisné Mucza Tünde szervező pedagógusok nyitották meg a rendezvényt. Megkülönböztetett szeretettel köszöntötték a versenyző gyerekeket és a zsűri elnökét Molnár Katalin Főigazgató Asszonyt, aki fenntartónkat a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyét képviselte körünkben. A vendégek között üdvözölték a Szent János Katolikus Óvoda, Egységes Óvoda-Bölcsőde és Általános Iskola igazgatóját, Kirilla Pált és Hajduné Holló Katalin Igazgatóhelyettes Asszonyt. Köszöntötték a szakmai zsűri tagjait: Tardiné Virág Éva és Bakainé Ruzsányi Adrienn magyar szakos tanárnőket, az érdeklődő szülőket és a felkészítő óvónőket.

A gyerekek nagy izgalommal várták ezt a napot, ahol be is bizonyították a gyermekversek iránti fogékonyságukat és szeretetüket. A délelőtt során nagyon szép előadásokat hallhattunk. Amíg a zsűri meghozta döntését, addig a gyerekeket frissítővel kínáltuk. Az eredményhirdetés előtt Hajduné Holló Katalin Igazgatóhelyettes Asszony intézett néhány kedves mondatot a gyerekekhez, majd átadta a szót Főigazgató Asszonynak, aki elismerő szavakkal értékelte az egyéni teljesítményeket. A versenyről senki sem távozott üres kézzel, hisz valamennyien emléklapot, kifestőt és csokoládét kaptak ajándékba. A díjazottak értékes könyvjutalomban részesültek.

  1. helyezett: Kovács Áron, Mókus csoport
  2. helyezett: Szincsák Bence, Méhecske csoport
  3. helyezett: Homonnai Éva, Katica csoport

Különdíjas: Ficsór Petra, Pillangó csoport

Az intézmény nevében a szervezők megköszönték a vendégek részvételét, valamint a felkészítő pedagógusok munkáját. A gyönyörű és tartalmas nap emlékére emléklappal, valamint csekély ajándékkal kedveskedtünk meghívott vendégeinknek. A verseny végén mindenki megtekinthette a gyermekek által készített, a témához kapcsolódó gyönyörű színes rajzokat, melyek a verseny díszleteként szolgáltak.

Felejthetetlen szép napot töltöttünk együtt.

Kisné Mucza Tünde és Rákócziné Szarka Tünde
szervező pedagógusok

  • Galéria:
    • DSCF2931-1
    • DSCF2938-1
    • DSCF2940-1
    • DSCF2989-1
    • DSCF2990-1
    • DSCF2992-1