Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

Húsvétra készülünk, Jézus Krisztus feltámadásának ünnepére, ami a világtörténelem legnagyobb csodája. Elgondolkoztam azon, hogy Jézus boldog volt-e kereszten? Másként fogalmazva, lehet-e valaki boldog, miközben szenved, miközben áldozatot hoz másokért?

„Beteljesedett!" – ezek voltak Jézus utolsó szavai. Beteljesedett az emberi élete. Jézus megmutatta, hogyan kell szeretni: megölhettek, megkínozhattok, én akkor is szeretlek titeket. Amikor a keresztjét hordozva zuhan az Emberfia, elesik a porba, de tovább szeret. A szeretet egyetlen mértékegysége a mérték nélküliség. Aki méricskél, hogy megéri-e szeretni, vagy feltételekhez köti a szeretetét, az már nem igazi szeretet. Az csak az adok-kapok világa. A feltétel nélküli szeretet az, ami egyedül boldoggá teszi az embert, és csak azt tudja tapasztalatból felfogni, megragadni, aki ezt megpróbálja. Jézus arra tanít, hogy a szerzés és a birtoklás világából helyezzük át életünk súlypontját a létezés örömének világába. Az Isten jelenlétének boldogító valóságába. Mi keresztények nem abban hiszünk, hogy van Isten, hanem abban, hogy jelen van.

Aki ezt a csodát nem fogja fel, aki csak a csillogásban, az evilági dolgok vonzásában él és itt keresi a boldogságát, az mindig ürességet talál, és az üresség után ott marad a kérdés benne, hogy van-e ennek az egésznek értelme. Örök dolgaink is vannak, azzal is kell foglalkoznunk! Gárdonyi szavait idézve „földre néző szemmel és égre néző szívvel" kell élnünk. Ha valaki odaadja az életét másokért, minden nap tesz valami jót – a családja, a gyerekei, a közössége, a rábízottak érdekében – az mindennap megtalálja ennek a szeretetnek a boldogságát.

Nemcsak az a kérdés, amit az ember– főleg fiatalon – feltesz, hogy mi leszek, ha nagy leszek, hanem az is: milyen ember leszek ma. Akivel ma találkozom, az rajtam keresztül találkozik-e a szeretettel vagy egy besavanyodott, goromba vagy durva emberrel találkozik. Mivel van tele a szívünk? Gyűlölettel, haraggal, önzéssel, vagy szeretettel, szelídséggel, jósággal?

A nemhívők azt gondolják, hogy akik hisznek, azoknak unalmas az életük, mert Isten nem enged semmi jót. Sokan attól félnek, ha én hívő leszek, sok mindent nem tehetek, sok mindenből ki leszek zárva, sok minden tilos lesz: ne tedd ezt, ne tedd azt... Holott az ember nem akkor lesz igazán boldog, ha nagyon sok élvezetben, gazdagságban, kényelemben lesz része, hanem ha képes lesz igazán szeretni. Mi azt szeretnénk elmondani mindenkinek, hogy Isten nem elvenni akar, hanem igazi boldogságot adni.

Húsvétnak is ez az üzenete. Jézus nem szenvedni szeretett, hanem minket, embereket szeretett, még azokat is, akik gyűlölték, kínozták. Még értük is tudott imádkozni. Mindezt azért, mert a feltámadás örök távlata nyílt meg előtte. Ha kivesszük az ünnepből ezt a misztériumot, a feltámadást, akkor az kiüresedik. Szép a csokinyuszi, a családi ebéd, de az ünneppel az emberek nem tudnak mit kezdeni, ha nincs mögötte a nagy öröm, a feltámadás öröme, hogy meg van oldva az életem. Előbb-utóbb azért minden családban előjön a kérdés, hogy miért is kell meghalni, mikor olyan szép ez a világ, s olyan jó lenne még élni.

Nemrég hallottam egy beszélgetést arról, hogy majd megváltoztatják az ember génjeit – persze, gondolom csak azokét, akik megtudják fizetni –, és akkor majd lesznek, akik 150 évig fognak élni. S aki majd 149-nél tart, azt mondja majd, hogy szép volt, jó volt, de jó, hogy ennyit éltem? Nem, azt fogja mondani, ez kevés volt! Az én nagyapám 94 éves volt, amikor meghalt, és azt mondta: én még szerettem volna élni fiam, mert olyan gyorsan eltelt ez a kilencven év... Bennünk van az élet, az örök élet vágya!

Akárhány éves az ember, mindig azt mondja, gyorsan eltelt. Az életnek ez a misztériuma, amit tudatosítani kell, hogy nem feltétlenül attól függ az értéke, milyen hosszú ideig tart, hanem attól, mivel telik. Eltelik, de vajon beteljesedik-e? Az idő nem csak elmúlik, hanem betelik. Van a folyamatos idő, a kronosz, a kronológia, az egymás utániság, amit lehet órával mérni, és van a kairosz, a tartam, az idő tartama, hogyan töltöm akár ezt a mai napot. Ha találkozom valakivel, az a találkozás milyen lesz, meg tudom-e ajándékozni azt az embert a létemmel, a jóságommal? Ha igen, ott megjelenik az Isten, s az a pillanat elővételezi a végtelent.

Hiszem, hogy minden szeretet-megnyilvánulás Isten jelenléte, mert Isten maga a szeretet. S egészen másképpen élünk egy közösségben (családban, munkahelyen akár), ha tudjuk, hogy jelen van Isten. Lehet, hogy nem vagyunk túl jóban, van egy kis nézetkülönbség köztünk, de mondhatjuk: őt szereti az Isten, és én Isten miatt szeretem a másik embert. Ez az a misztérium, amit minden emberrel szeretnénk megismertetni. S ez úgy lehetséges, ha hiszünk abban, hogy volt valaki, aki emberként eljött erre a világra, hogy ő valóságosan az Isten fia, aki meghalt értünk, és a kínzások, a szenvedés, a halál ellenére is megmaradt a szeretet útján, és ennek lett a következménye a feltámadás, vagyis az emberi élet örök megoldása.

Mi nem hosszú életet kérünk Istentől, mondja Benedek pápa, hanem az Életet. Azt az életet, ami valóban örök élet! Ha szeretetben éljük az életünket, akkor már most megkezdett örök életünk van. A halál olyan kapu, ami Jézus esetében is beteljesedés. Éppen a feltámadás és az örök élet hite tesz minket igazán kereszténnyé, és ez az ad reménységet, még ha a szeretteinket el is siratjuk, mégis azt mondjuk, hogy hisszük: a szeretet örök és legyőzi a halált!