Ft. Csintalan László tb. kanonok, tb. főesperes, csíkdelnei plébános lesz a 2016-os pünkösdi búcsú ünnepi szónoka.
Csintalan László 1950. április 11-én született Csíkszépvízen ötgyermekes kántortanító családban. Elemi, általános és középiskolai tanulmányait a mai Márton Áron Főgimnáziumban végezte. 1969-ben érettségizett, és ugyanebben az évben jelentkezett a Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskolára. 1975-ben szentelte pappá Isten szolgája Márton Áron püspök úr.
Papi jelmondata: „Szeretettel szolgáld Istent és embertársaidat!”
• Május 13-án, pénteken az este 7 órakor kezdődő szentmise nyitja meg a csíksomlyói pünkösdi zarándoklatot. A szentmisét követően a kegytemplomban egész éjszakán át tartó virrasztás kezdődik.
• Május 14-én, szombaton reggel 7-kor és 8-kor, valamint este 7órakor lesznek szentmisék a kegytemplomban.
A papságot, a búcsú szimbólumának tekintett labarumot és a pápai kisbazilika-jelvényt kísérő kordon délelőtt fél 11-kor indul a kegytemplom előtti térről az ünnepi szentmise helyszínére, a Kis- és a Nagysomlyó-hegy közötti nyeregbe a Hármashalom oltárhoz. A délután fél 1-kor kezdődő ünnepi szentmisét – amelyet a Duna Televízió élőben közvetít – nm. dr. Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke mutatja be. Szentbeszédet mond ft. Csintalan László csíkdelnei–csíkpálfalvi plébános.
A kegytemplomban az este 7 órakor kezdődő pünkösdelőesti szentmisét követően, 8 órától reggelig tartó virrasztás lesz.
• Május 15-én, vasárnap, pünkösd ünnepén a szentmisék a kegytemplomban reggel 7-kor, 8-kor, délelőtt fél 11-kor és este 7 órakor lesznek.
• Május 16-án, hétfőn, pünkösd másodnapján a szentmisék a kegytemplomban szintén ünnepi sorrendben lesznek: reggel 8-kor, délelőtt fél 11-kor és este 7 órakor.
Borsodi L. László
ferences sajtóreferens