2016. március 07., hétfő 10:21

Elsőáldozók, bérmálkozók találkoztak az irgalmasság szentévében

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Isteni Irgalmasság szentévére meghirdetett programsorozata minden hónap első vasárnapján délután 3 órakor, az irgalmasság órájában szentségimádással, elmélkedéssel kezdődik, majd előadáson és püspöki szentmisén vehetnek részt a zarándokok a nyíregyházi Isteni Irgalmasság-templomban. Az imádságos programra minden alkalommal más-más területen szolgálókat várják, ezúttal, 2016. március 6-án közel négyszáz elsőáldozásra, bérmálkozásra készülő gyermek fogadta el a meghívást.

A találkozón elsőként átlépték az Irgalmasság Kapuját, ahol Tóth László plébános atya köszöntötte az ide érkező zarándokokat. Majd rendhagyó módon Az Irgalmas Atya” zenés misztériumjátékkal folytatódott, amelyet hat egyházközségből (Nyíregyháza, Nyíregyáza-Sóstóhegy-, Borbánya-, Örökösföld, Pócspetri, Nyírtelek,) verbuválódott hittanos gyermekek adtak elő. A mintegy 5 héten keresztül tartó 50 főt mozgató „Irgalmasság-projektben” a próbák más-más plébániatemplomban történtek, így a felkészülésben nemcsak a szereplők, hanem a nagymamák, a templomkörüli szolgálatot végzők is részt vettek.

A misztériumjáték szentségimádással fejeződött be. A „projekt” igazi lelkigyakorlatot is jelentett, hiszen az 5 hét készülődésének gyümölcse visszatükröződött a szereplők fohászaiban, amelyeket könyörgéseikben fogalmaztak meg.

"Köszönjük neked Jézusunk, hogy nem kell mindig kisördögként viselkednünk, mert annyira szeretsz minket, hogy kisangyalokká is válhatunk!"- imádkozta a kisfiú, aki a kisördögként kísértette a tékozló fiút.

A gazdag ember imája, aki végül disznópásztornak alkalmazta a tékozló fiút- így hangzott: "Add Urunk, hogy ne legyünk elégedetlenek, és mindig felismerjük gazdagságunkat!"

A kísértés elleni küzdelem is sokukat megérintett: "Add Uram, hogy ne kövessek el bűnt!";"Add Uram, hogy felismerjük és legyőzzük a kísértés minden formáját!"; "Kérlek Istenem segíts, hogy ha néha el is megyek Tőled, mindig visszatérjek hozzád!"; "Kérlek Uram, hogy hálásak legyünk képességeinkért és sose nézzük le a másikat!";

Az irgalmas atya szereplő fohásza: "Add Uram, hogy mindig olyan megbocsátó tudjak lenni, mint a tékozló fiúval az atyja!"

"Hálát adunk, hogy mindig tárt karokkal vársz!"

"Add Uram,  hogy mindig tudjak az öcsémnek segíteni!"

"Add Uram, hogy mindig hűséges lehessek hozzád és részt vegyek a vasárnapi szentmisén, hogy találkozhassak Veled!"

"Imádkozzunk a beteg és szenvedő gyermekekért!"

"Köszönöm Istenem, hogy egy jó közösség született!"
Az Irgalmas Atya zenés misztériumjáték főszervezője és rendezője Ostoróczky Erzsébet Ágnes hittanár-kántor volt, Tomka Magdolna Segítő Nővér (segitonoverek.info ) közreműködésével.

Ezután Bosák Nándor nyugalmazott püspök atya ünnepi szentmisét mutatott be.

A nyugalmazott püspök a szentmise homíliájában a Tékozló fiú példázatából az otthon, a szülői ház gazdagságát emelte ki. Elmondta, mennyire természetes az ember számára az, ha az otthon biztonságát élvezheti, számíthat a szülei, családja gondoskodására, védelmére, nevelésére. Sajnos sok esetben akkor értékelődik fel az otthon, amikor annak hiánya, elvesztésének fájdalma tölti be az embert. Majd a püspök atya visszaemlékezett egy évekkel ezelőtti hittanórára, amikor egyik tanítványát - ellentétben a társaival - a hazatérés pillanata szomorúsággal töltötte el, mert nem volt hova hazamennie. A nyugalmazott püspök elmondta, hogy milyen nagy veszteség, hiány az, ha valakit nem várnak haza, nincs rendes otthona, nem számíthat senkire. Az otthon ajándékát szinte fel sem méri az, akinek ez megadatott.

A tékozló fiú gondatlan, felelőtlen volt, amikor elhagyta az otthonát és elpazarolta az apjától kikért örökséget. Aki így távozik otthonról és a bűnös útjára lép előbb utóbb a tékozló fiú sorsára jut- folytatta gondolatait a püspök atya. Ilyen állapotba helyezi magát az is, aki visszautasítja az otthon ajándékát. Ebben a történetben nyomon lehet követni az apa és a két fiú viselkedését, ahol minden mondatnak megvan a súlya, és egy-egy szereplőben akár magunkra is ismerhetünk.

Ezután a nyugalmazott püspök az örök otthonra, az örök boldogságra irányította a figyelmet, kiemelte, az embernek nemcsak a természetes családra van szüksége, hanem arra a nagy családra, ahol a Mennyei Atya vár bennünket. A tékozló fiú története az Atyáról szól, aki bennünket megajándékozott a vagyonával, az Ő végtelen szeretetével, nem nézve azt, hogy megérdemeljük e vagy sem, és amikor visszatérünk hozzá, nem von kérdőre, hanem örömében lakomát rendez.

A történet az örök lakomával fejeződik be. Az atyának az volt a célja, hogy gyermekeinek jó sora legyen, miden vagyonát nekik szánta.  Minden szentmise az egyházban az Isten ajándékai – az Ő tanítása, keresztáldozata - fölötti örömünket fejezi ki.

Bosák Nándor püspök atya végül kérte a bérmálkozásra és elsőáldozásra készülő gyermekeket élesszék fel magunkban az isteni ajándék örömét, és annak lehetőségét, hogy a templom is az igaz, biztonságos otthon, ahol védelmet támogatást és erősítést kapnak.

A szentmisén közreműködött a Képmás Zenekar.

Kovács Ágnes

  • Galéria:
    • 7M7A3825-1
    • 7M7A3834-1
    • 7M7A3839-1
    • 7M7A3840-1
    • 7M7A3846-1
    • 7M7A3849-1
    • 7M7A3850-1
    • 7M7A3862-1
    • 7M7A3863-1
    • 7M7A3867-1
    • 7M7A3870-1
    • 7M7A3886-1
    • 7M7A3888-1
    • 7M7A3889-1
    • 7M7A3896-1
    • borito
    • DSCF3168
    • DSCF3175
    • DSCF3178
    • DSCF3185
    • DSCF3200
    • DSCF3212
    • DSCF3213
    • DSCF3219
    • DSCF3230
    • DSCF3240
    • DSCF3243
    • DSCF3249
    • DSCF3273
    • DSCF3321
    • DSCF3322