(Fotó: archív felvétel, Sziklai Dávid atya pappá szentelése, 2019, Debrecen, Szent Anna-székesegyház)
Jó Pásztor-vasárnapja, a hivatások világnapja következik. Ezen a napon az Egyház könyörgőnapot tart a papi hivatásokért, búzaszenteléssel pedig a jó termésért. A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye ezúton is várja május 31-ig azoknak a 2020/2021-es tanévben érettségiző vagy érettségivel már rendelkező fiataloknak a jelentkezését, akik Isten papságra hívó szavát felismerték önmagukban, és a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyébe kérik felvételüket.
A jelentkezéseket írásban a Püspöki Hivatalba kell eljuttatni: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatala, 4024 Debrecen, Varga u. 4. A saját kezűleg írt felvételi kérelmükhöz mellékeljék az ugyancsak saját kézzel írt önéletrajzukat, lelkipásztoruk (plébános vagy lelkivezető) ajánlását, 3 hónapnál nem régebbi nagyalakú (tehát összes anyakönyvi bejegyzést tartalmazó) keresztlevelüket, eddig megszerzett iskolai végzettségük (és nyelvvizsga) bizonyítványának fénymásolatát és végül friss erkölcsi bizonyítványt. A felvételi elbeszélgetés (konkurzus) helyéről és idejéről írásban kapnak értesítést a jelentkezők.
Amikor a gyermekeinkért imádkozunk, a papi hivatásokért is imádkozunk, hiszen a szülők az imaszándékaikban gyermekeik Isten terve szerint megvalósuló boldog életéért fohászkodnak. A papi hivatások születésért tehát sokat tehetnek a gyermekeikért nap mint nap fohászkodó szülők is.
A Szent László Imaszövetség tagjai újabb papi és szerzetesi hivatásokért is imádkoznak naponta
Amint ismeretes, Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök 2019 advent I. vasárnapján megalapította a Szent László Imaszövetséget azzal a céllal, hogy a tagjai minden nap imádkozzanak el egy tized rózsafűzért, és elsőcsütörtökönként vegyenek részt szentségimádáson, amelyet egyházmegyénk papjaiért és új papi hivatások születésért ajánlanak fel. A szentségimádást el lehet végezni akadályoztatás esetén a hét bármelyik napján is.
A Szent László Imaszövetségbe – 2021. február 24-ig – 1050 imádkozó kérte a felvételét.
A főpásztor kéri a híveket, hogy minél többen kapcsolódjanak az imaszövetséghez, és ajánlja, hogy lehetőség szerint a szentmisék előtt közösen imádkozzák el az aktuális tized rózsafűzért az imaszövetség szándékával. Híveink ilyen formában is kifejezhetik, hogy felelősségteljesen szívükön viselik a papi hivatások szolgálatát egyházmegyénkben.
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Kettős jubileumot ünnepel idén a magyarországi domonkos közösség: Szent Domonkos halála és a Magyar Domonkos Rendtartomány alapításának 800. évfordulója alkalmából. A debreceni rendházban élő domonkos közösség plébániai feladatokat is ellát, ahol Górski Jacek OP plébános vezetésével Major Pius, dr. Leszkovszki Pál, Tokodi László domonkos atyák és Dezse Péter domonkos testvér szolgálnak.
Gyógyszerkutató orvos, zenetanár, építőmérnök, banktisztviselő, lengyel kultúrából érkező domonkos atyák változatossá, színessé teszik a debreceni közösség életét.
Az ÖRÖM-HÍR 2021. húsvéti számában is megjelent – domonkos atyákat, domonkos testvért bemutató – interjúkat olvashatjuk az egyházmegye honlapján.
ÉletÖröm Szent Domonkos Családi Fesztivál, 2019 május 25., Debrecen, Nagyerdei Kultúrpark
Dezse Péter domonkos szerzetes-testvér 1971-ben született Szombathelyen, ő az egyedüli a debreceni közösségben, aki az egyházi rend szentségében még nem részesült.
Hivatásának születésében meghatározó fordulópont volt a halállal való találkozás megrendítő élménye és az a lelki megpróbáltatás, amely egy nagy szerelem véget érésével járt. Ezen lelki szenvedésekkel 23 éves korában, 1994-ben találkozott. Bár nem tudta elfogadni édesapja korai halálát, később mégis a Gondviselő Isten különös kegyelmeként élte meg azt, hogy bár távol került a szülői háztól, édesapjával ritkábban találkozott, halálakor mégis vele lehetett. Mint mondja, akkor még nem volt része hasonló tapasztalásban. Megrendítő kegyelemként, misztériumként élte ezt át, és attól kezdve nyitottabb lett a transzcendensre.
Beleszületett a vallásos életbe, a keresztelés, az elsőáldozás és a bérmálkozás a megszokott időben történt az életében. Pannonhalmi diákként erdőmérnöknek készült, majd a Nemzeti Bankban dolgozott.
Édesapja halála után a család egyik régi hitoktató ismerőse meghívta őt a szombathelyi Szent Norbert-templomba szentségimádásra. Akkor, ott a domonkos nővérek zárdatemplomában történt benne a nagy áttörés, már tudott megbocsátani Istennek és elengedte édesapja elvesztése miatti háborgó fájdalmát. Bár hiányzott neki az édesapja, de béke költözött a szívébe.
A csütörtök esti szentségimádást a domonkos nővérek vezették, és a hivatásokért imádkoztak. Ott maradt az ifjúsági közösségben, bekapcsolódott a plébániai életbe, barátokat szerzett. Péter testvér elmondta, olyan fiatalok jártak a közösségbe, akik friss megtérők voltak, gyerekkorukban nem találkoztak a hittel, így más volt az atmoszférája a közösségnek.
Krízishelyzetben közösségre talált, majd néhány év múlva kérte felvételét a domonkos szerzetesrendbe, 5 évvel később pedig már örökfogadalmasként egy nagyobb közösségbe, az domonkos szerzetesek közösségébe is befogadták.
Teológiai tanulmányait a krakkói szemináriumban végezte, de felszentelésére nem került sor. 2006-ban érkezett Krakkóból Magyarországra, Debrecenben, majd Szentendrén szolgált, három éve pedig, ismét a debreceni közösség tagjaként, legfőképpen a közösség szolgálata határozza meg az életét. A hitoktatás és liturgikus szolgálatok mellett a hétköznapi ügyintézések, a bevásárlás nem kis fáradalmából is kiveszi a részét.
Péter testvér mindig jelen van a szerzetes közösség, és az egyházközség életében. Sietős feladatai között mindig van pár jó szava az emberekhez.
A plébánia ifjúságával szoros kapcsolatot ápol, több hittanfoglalkozást, baba-mama klubot, meglátogat, részt vesz a gyermekek életében a táborokban. Az ifjúsággal együtt tölti legtöbb idejét. A fiatalok jól ismerik, ragaszkodnak hozzá, a ministránsokat is ő terelgeti. Szeretik a humorát és a jó kedélyét. Szép énekével hozzájárul a liturgiák, vagy éppen a Taizéi imaórák emelkedettségéhez. A plébánia Hírlevelében vagy más domonkos fórumokon megjelent írásai is jó fogadtatásra találnak.
Kovács Ágnes
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
„Ha szenved az egyik tag, valamennyi együtt szenved vele” (1Kor 12,26).
Egyre nagyobb méreteket ölt a világban több szinten is zajló keresztényüldözés. A nyugati civil társadalmakban szellemi, intellektuális harc irányul a keresztény értékeket hordozó kultúra ellen, a harmadik világ egyes országaiban pedig tombol a kisebbségben élő keresztényeket elüldöző, életeket kioltó kegyetlen brutalitás beláthatatlan következményeket vonva maga után. A Vatican News portálja írja, napjainkban közel 300 millió keresztényt üldöznek a világon.
De a világ hallgat. A valóságot a tőle idegen fogalmak mögé rejti – mondván, mindez nem a vallási kisebbségek ellen irányul. Sok esetben magáról a szenvedő ember iránti közömbösségről tesz tanúságot, de a földrajzi távolság is elég ahhoz, hogy részvét nélkül maradjon. Pedig „Ha szenved az egyik tag, valamennyi együtt szenved vele” (1Kor 12,26), akkor is, ha az több ezer km-re szenved.
Egyre több nemzet polgáraiban felerősödik a szolidaritás érzése, erről a magyar emberek is tettek már tanúbizonyságot. Oktatási intézmények, szerzetesrendek, karitatív szervezetek segítenek távol élő keresztény testvéreinken. Az egyházmegyénk nyíregyházi köznevelési intézmények diákjai a magyarországi Fokoláre-közösséggel karöltve minden évben „100 Ft-os akció”-val segítik a nyomorban élő pakisztáni diáktársainak a taníttatását: ( http://www.dnyem.hu/index.php/item/3441-100-ft-os-akcio-peldaerteku-osszefogas-a-nyiregyhazi-szent-imre-koznevelesi-intezmenyben ). A támogatás szándéka hathatósan megmutatkozik Magyarország Hungary Helps programján keresztül is, amely humanitárius segítségnyújtásával a legkiszolgáltatottabb emberekre, köztük az üldözött keresztényekre fókuszál. Ilyen módon évről-évre segíti az üldözött térségekből egyetemeinkre érkező diákokat is, hogy csak a tanulásra, kutatásaikra koncentrálva néhány békés, nyugodt, félelem nélküli évet tölthessenek el nálunk. Ebben a tanévben 170 diák végzi tanulmányait felsőoktatási intézményeinkben, hogy majd a megszerzett tudásukkal hazatérve szülőföldjükön segíthessék honfitársaikat.
A 24 éves Dina Bibi 2019-ben érkezett Pakisztánból a Debreceni Egyetemre, ahol mesterszakon végzi hidrobiológiai tanulmányait. Római katolikus vallású lévén hétről-hétre a debreceni Szent László egyházközség külföldi csoportjának fiataljaival együtt erősíti lelki életét, Istenbe vetett bizalmát. Dinával a debreceni egyházközség Szent II. János Pál termében beszélgettünk terveiről, a hazájában megtapasztalt nehézségekről.
– Milyen érzés egy békés országban élni?
– Igazán lenyűgöző. Itthon vagyok egy keresztény országban, biztonságban érzem magam. Már nem félek, ha a lakótársam házon kívül van, és egyedül vagyok otthon, mert tudom, hogy itt semmilyen veszély nem fenyeget. Istennek és a Hungary Helps munkatársainak hála, itt lehetek és beteljesíthetem az álmom. Ez az ösztöndíjprogram kiváltképp hasznos nekünk, üldözött keresztények számára, hiszen ezáltal egy nyugodtabb és boldogabb életet élhetünk néhány évig. Mindannyian nagyon hálásak vagyunk ezért.
– Az alapképzést Pakisztánban végezted, ahol a kisebbségben élő keresztényeknek a hátrányos megkülönböztetésük miatt kevés lehetőségük van a továbbtanulásra és munkavállalásra.
– Mi, keresztények valóban nagyon nehéz helyzetben vagyunk otthon. Az egyetemi alapképzésemen százan voltunk a csoportomban, közülük én voltam az egyetlen keresztény. Nehéz volt egy közösségben élni olyan hallgatókkal, akik folyamatosan próbáltak meggyőzni saját hitükről, vallásukról. Sokan nem tudták elfogadni, hogy én keresztény nézeteket vallok, még egy asztalhoz sem ültek le velem, és másokat is erre biztattak. Sajnálatos módon ez a helyzet mindennapos Pakisztánban. Egyébként voltak muzulmán hallgatók, akikkel jó kapcsolatban voltam, szerencsére nem mindenki gondolkodik és cselekszik a fenti módon.
– A gyűlölet, az elvakult, fanatikus mentalitás sok esetben együtt jár aluliskolázottsággal. A tanult emberek, fiatalok is radikálisak a keresztényekkel szemben?
– Ha visszatekintünk a 10 évvel ezelőtti időkre, akkor azt lehet mondani, hogy nagyon nehéz helyzetben voltunk Pakisztánban. Az utóbbi években ez némiképp változott, egyre tanultabbak az emberek, és ezzel párhuzamosan pedig elfogadóbbakká váltak. Így nem csak az iskolázott szülők, de hozzájuk hasonlóan a gyermekeik is korrekt módon kezelik a vallási kérdéseket. Azonban ha a szülőknek semmilyen iskolai végzettségük nincs, akkor az meglátszik a gyermeknevelésben, ezáltal pedig a gyermekeik viselkedésében.
– A továbbtanulás előny a munkavállalásban is?
– Otthon keresztényként szinte lehetetlen értelmiségi munkát kapni. Van egy kvótarendszer, ami alapján mindössze 1-2 keresztény nyer felvételt egy-egy meghirdetett állásra a több ezer munkalehetőség közül. Az villamosmérnök unokatestvérem az egyetem elvégzése után sajnos sehol nem tudott elhelyezkedni, így a földekre kényszerült, hogy termelői munkát végezzen. Otthon ez a „nekünk való munka”. A keresztények iskolázottságuk ellenére is legfeljebb csak takarítónak jók – amely, hozzáteszem, egy tisztességes munka –, csak nem szükséges hozzá felsőfokú végzettség. Ennek ellenére sokan mennek egyetemre abban a reményben, hogy a közeljövőben ez a helyzet változni fog, és jobb esélyekkel kaphatnak majd végzettségüknek megfelelő munkát.
– Ebben a tanévben képzésed a mesterszakon befejeződik. Mik a további terveid?
– Idén nyáron fogok végezni. Viszont szeretnék még tanulni, ezért ismét pályáztam a Hungary Helps programján keresztül doktori képzésre. Édesapámmal közösen nagy álmunk, hogy egyszer doktor lehessek valamely területen, ezért mindent meg is teszek, hogy ez sikerüljön.
Ha itt elkezdhetem a PhD-s képzést, akkor szeretnék az egyik laborban elhelyezkedni, mint kutató asszisztens. Kedvelem a tanáraimat, nagyon udvarias és kedves emberek, ezért szívesen dolgoznék velük.
– Milyen kereszténynek lenni egy muzulmán országban?
– A mi régiónkban, Pandzsáb államban a legmagasabb a keresztények aránya, ami elérheti akár a 10-20%-ot is. Ez kimagasló, de sajnos még így is kisebbségben vagyunk a muzulmán néphez képest. Ez az arány országosan csak 1-2%.
Ugyanezen államban, Faiszalabad mellett nőttem fel egy kis városban egy négy gyermekes keresztény családban. Az édesapám rendőr, édesanyám pedig háztartásbeli. Négyen vagyunk testvérek, egy húgom, egy öcsém és egy bátyám van. A két fiatalabb testvérem otthon tanul az egyetemen.
– Hogyan lehetséges, hogy édesapád keresztényként rendőri pozíciót tölt be? E rendvédelmi szerv egy adott országban a hatalom irányítása alatt áll.
– Édesapám még a 90-es években kapta meg ezt a munkát. Akkoriban még kisebb volt a verseny a meghirdetett állásokért, kevésbé voltak iskolázottak az emberek. Napjainkban egyre többen végeznek egyetemet, ezért szinte lehetetlen egy fiatal számára, hogy munkát találjon, különösen akkor, ha keresztény vallású. Amikor édesapám rendőr lett, a vallásközi konfliktusok sem voltak ennyire kiéleződve.
– A rendőr édesapád jelenléte nagyobb biztonságot jelent a családodra, rokonaidra nézve?
– Nos, elmesélek egy történetet. Fiatalabb voltam, mikor egy kisvárosban laktunk a családommal. Egy kisebb keresztény közösségben éltünk, a településnek csak pár muzulmán lakosa volt. A városban két fiatal keresztény fiú egy online keresztény lapnál dolgozott. Egyik munkájuk kapcsán közzétettek valamit a Koránnal kapcsolatban, ami nemcsak a keresztényekhez, de a muszlim vallásúakhoz is eljutott. Rövidesen egy nagy tömeg jelent meg a városban botokkal és kövekkel a kezükben, és minden házra rárontottak. Az ablakokat betörték, az ajtókat ütötték és rugdosták. A mi házunkat kifejezetten célba vették, miután azt kiáltották „Az ott a keresztény rendőr háza!” Nagyon féltem, szörnyű élmény volt mindezt átélni.
Őket nem érdekelte, hogy személy szerint ki nem értett egyet a vallásukkal, egy ember miatt mindenkit büntettek és megtámadtak, mivel egy vallást vallunk. Ráadásul mi nem is szoktunk rosszat mondani az iszlám vallásról, vagy a Koránról. Elég, ha a saját hitünket, vagy Jézus Krisztust megvalljuk, ez is káromlást jelent számukra. Éppen ezért nem merünk senkinek se beszélni hitünkről, még sokszor a saját környezetünkben, barátaink előtt sem.
Az elmúlt években nálunk is történtek robbantások a templomokban, pontosabban Lahore-ban, ahol két templomot is felrobbantottak, és nagyon sokan életüket vesztették.
– Hogyan élitek meg az ünnepeket?
Szent Péter és Pál-székesegyház, Faiszalabad
– A több mint hárommilliós lakosú Faiszalabadban – ahol a családom él – , van egy püspöki székesegyház és három római katolikus templom, úgyhogy nem túl rózsás a helyzet, de legalább van hova járni szentmisére.
Nagyböjt péntekjein mi is keresztutat járunk, vasárnaponként pedig szentmisén veszünk részt. A vasárnapi szertartás után otthon szoktunk családi ebédet tartani, amikor is megengedett a húsfogyasztás. Mi szigorúan tartjuk a húsvét előtti 40 napos böjtöt, egyáltalán nem eszünk húst ez idő alatt. A karácsonyunk sem olyan mint a békés országokban, mert éppen december 25-re esik Pakisztán alapítójának a születésnapja, ez az ország nemzeti ünnepe.
– Hogyan kerültél kapcsolatba a Hungary Helps programmal?
– Az egyik unokatestvérem – aki most Pécsett tanul – korábban sikeresen elnyerte ezt a tanulmányi ösztöndíjat, ő bátorított, hogy adjam be a jelentkezésem. Végül is az összes testvéremmel jelentkeztünk az ösztöndíjra, de én voltam az egyedüli, aki élhetett a lehetőséggel.
A pályázathoz egy püspöki pecséttel ellátott lelkipásztori ajánlást kellett csatolni. Emellett természetesen az egészségügyi teszteken is meg kellett felelnem, és egy motivációs levélben a korábbi tanulmányaimról, keresztény hitemről és a jövőbeli terveimről kellett írnom. Nagyon szerencsésnek és hálásnak érzem magam, hogy sikerült elnyernem a tanulmányi ösztöndíjat, és remélem, hogy a doktori képzést is elvégezhetem ugyanitt.
Ez egy nagyszerű ország, nagyszerű emberekkel, ahol úgy érzem, minden lehetséges. Nincsenek korlátok, amik gátat szabjanak. Éppen ezért később valamilyen módon szeretnék ebből visszaadni valamit a népemnek, és segíteni rajtuk. Még nem tudom hogyan, de meg fogom találni a módját.
Sajnos a taníttatás viszonylag drága Pakisztánban, ez az, amiért most itt vagyok. Négyen vagyunk testvérek, és mivel édesapám az egyetlen pénzkereső a családban, ezért nem engedhettük meg magunknak, hogy még a mesterképzésemet is kifizesse. Így jelentkeztem a programba.
– Pakisztánban nem ingyenes az oktatás. Az egyházmegyénk fenntartása alatt működő gimnázium diákjai is rendszeresen gyűjtenek adományokat a pakisztáni diákok számára.
– Isten áldja a diákok adakozókedvét is, nagyon hálásak vagyunk minden segítségért, amit értünk tesznek.
– Szükséged van bármilyen segítségre?
– Tulajdonképpen a részemről minden rendben van, de ha egy dolgot megemlíthetnék, az az idősebb bátyám, Atif Iqbal. Sajnos nem kapott munkát odahaza, és most elég rosszak a kilátásai. Ő is jelentkezett a programba egy jobb jövő reményében, úgyhogy ha egy valamit kérhetnék, vagy kívánhatnék, az az lenne, hogy Ő is itt tanulhasson velem, Magyarországon.
– A debreceni Szent László Plébánia közösségében több mint 100 keresztény külföldi diákkal találkozol hétről hétre. Hogy érzed ott magad?
– Mivel ez az egyetlen debreceni templom, ahol angol nyelvű szentmisék vannak, ezért az összes nemzetközi hallgató itt van, egy közösségben. Nagyon szuper a közösség, szeretek itt lenni. Együtt imádkozunk, éneklünk, ami igazán felemelő tud lenni. Vadászi László atya szokta bemutatni az angol nyelvű szentmiséket, ő is nagyon kedves ember, tényleg törődik velünk. Tőlem mindig megkérdezi: „Na, hogy van Pakisztán?”
Kedves Dina!
Köszönöm a beszélgetést, újabb sikeres pályázatot és kitartást kívánunk további tanulmányaidhoz! Reméljük, hogy a bátyádnak is lesz lehetősége arra, hogy Magyarországon tanuljon.
A Faiszalabadban, ahol Dina Bibi él a családjával, e hónap elején azzal vádoltak meg két keresztény ápolónőt, hogy meggyalázták a Koránt. (Letéptek egy Korán idézetet tartalmazó matricát a kórházi szekrényről) Sorsuk kimenetele még ismeretlen. A vád hamis, a nővérek nem akarták gyalázni a Szent Koránt verseit tartalmazó matricát – számol be – a nővérek védelmében az igazságosság és béke pakisztáni püspöki bizottságának programjait koordináló Kasif Aszlam felszólalásáról – a Magyar Kurír: (https://www.magyarkurir.hu/hirek/pakisztanban-karomlassal-vadoltak-meg-ket-kereszteny-apolonot )
Naponta hallunk, olvasunk, látunk szomorú eseteket, amikor ártatlan embereket brutális módon bántalmaznak sok országban. Ezek számunkra abszurdnak tűnnek, de valóságosak. A magunk eszközeivel, lehetőségeinkkel, imáinkkal segítsük a távol élő szenvedő keresztény testvéreinket!
Uram!
Nehéz szívvel fordulok most hozzád, alig találom a megfelelő szavakat. Te sosem mondtad, hogy könnyű lesz Téged követni, de mi mégis elkényelmesedtünk. Megszoktuk, hogy senki sem üldöz minket a hitünk miatt, legfeljebb csak szóban.
Elfelejtettük, hogy egyházad a mártírok vérére épült fel, hogy apostolaid bátran néztek szembe a halállal, hiszen tudták, hogy az örök élet vár majd rájuk. Elfelejtettük, és annyira távolinak tűnik, hogy szinte hihetetlen, valósággal döbbenetes, hogy más keresztényeket most is üldöznek a hitük miatt. Uram, hálát adok neked azért, hogy szenvedésük nem hiábavaló! Hálát adok azért, hogy bátorságuk példaként áll a nem hívők előtt, hiszen nem értik, mi ez a nagy bizonyosság? Miért ragaszkodnak ennyire hitükhöz, amikor könnyedén megtagadhatnák?
Uram, köszönöm Neked az örök élet reménységét! Köszönöm, hogy végtelenül szeretsz minket! Kérlek, enyhítsd a szenvedők fájdalmát! Mutasd meg szereteted hatalmát mindazoknak, akik nem hisznek Benned! Őrizd meg és könyörülj a szenvedőkön, vigasztald a gyászolókat. Kérlek, áraszd ki kegyelmedet az üldözőkre, hogy ők is megláthassák a Te végtelen szeretetedet!
Adj békességet a világnak, Uram!
Ámen
Fotó és tolmács : Szabó Dávid
Kovács Ágnes
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
„A mai világot a digitális környezet jellemzi. Az emberiség széles tömegei rendszeresen és folyamatosan elmerülnek benne. Már nem csupán a kommunikációs eszközök használatáról van szó, hanem arról, hogy egy széltében-hosszában digitalizált kultúrában élünk, melynek mélységes hatásai vannak az idő és a tér, önmagunk, mások és a világ felfogására; a kommunikáció, a megértés, az informálódás, a másokkal való kapcsolatba lépés módjára. A valóság olyan megközelítése, mely a képet részesíti előnyben a meghallgatással és az olvasással szemben, befolyásolja a tanulást és a kritikai érzék kifejlődését.” (Részlet Ferenc pápa „Christus vivit” kezdetű apostoli buzdításából).
A 2019-ben közreadott fiatalokról és fiatalokhoz szóló „Christus vivit”, azaz „Krisztus él” kezdetű apostoli buzdításban, a Szentatya lényegesnek találta, hogy a jelen valóságot szemlélve és vizsgálva, a digitális környezetről is beszéljen, mivel a fiatalok elérésében és megszólításában egyre nélkülözhetetlenebbé válnak az online eszközök. A jelenséget, a digitális környezet létjogosultságát éppen ezért szükséges a lelkipásztori tevékenységek tekintetében is vizsgálni. Az elmúlt időszakban az egyébként is online hangsúlyos kommunikációt, a virtuális kapcsolattartás népszerű formáit, valamit az információközlés elektronikus világát felerősítette a járványhelyzet, amely korlátozta és korlátozza a személyes találkozások, mozgások lehetőségeit. Ebbe az online térbe, virtuális teendőkbe csöppent a Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség is, ahol a munkatársak igyekeztek folyamatosan megtalálni a kapcsolódási pontokat az olvasókkal, követőkkel. Nem egyszerű feladat azonban felismerni, hogyan lehet közel hasonlóan eljutni az emberek szívéhez, lelkéhez a képernyőkön, kijelzőkön keresztül, mint testközelben. Éppen ezért tűzte ki célul a lelkészség, hogy egy online felmérés segítségével keresi a válaszokat, igényeket a lelki tartalmakat követők sorában:
„Az online világ is olyan missziós terep, ahol ugyanúgy rendelkezésre állnak az eszközök ahhoz, hogy továbbadjuk a kereszténység örömét, Isten üzenetét. Itt is fel kell építenünk egy hidat Isten és ember között. Élnünk kell a lehetőségekkel, és meg kell tennünk mindazt, ami tőlünk telhető. Ezért fontos, hogy megismerjük az emberek igényeit, a legkézenfekvőbb utat a szívükhöz” – erősíti meg Törő András, egyetemi lelkész.
Ezt a „tenni akarás”-tudatot szolgálta az a kérdőív, amelynek segítségével a lelkészég feltérképezte a fiatalok igényeit, az online térben érdeklődők szokásait. A kérdőívben olyan témák kerültek górcső alá, amelyek általánosságban vizsgálják, hogy mely felületeket követik a fiatalok, ezek közül melyek azok, ahol a legintenzívebben élik meg az online tevékenységeiket. Célzott kérdések irányultak arra, hogy a digitális környezetnek melyek azok a terei, ahol a fiatalok örömmel követnek lelki tartalmakat, illetve melyek azok a témák, amelyekről szívesen tájékozódnak, amelyek meghatározóak számukra. A kérdőív kitért arra a fontos mozzanatra, hogy a melyek azok a jellemzők, amelyek lényegesek egy-egy online lelki tartalom esetében, milyen szempontok alapján döntenek a fiatalok egy-egy tartalom követése mellett. Ez utóbbi különösen lényegessé vált, mivel a pandémia térnyerésével, az online tartalmak is megsokszorozódtak. Kifejezetten nehézkessé vált a megkülönböztetés gyakorlása egy olyan online térben, amely tolong a tartalmaktól, legyen az felszínes vagy mély, hiteles vagy megtévesztő. A járványügyi helyzet ugyanilyen kiélezetté tette az online találkozások kérdését is. Számos konferencia, szakmai találkozó vagy értekezlet helyeződött át a virtuális térbe. De vajon a lelki alkalmaknak, lelki vezetéseknek és csoporttalálkozóknak van-e létjogosultsága a személyesség és bensőségesség híján? Erre is reflektáltak a kérdőív válaszadói. Lássuk néhány érdekes eredményt a lelkészség tolmácsolásában:
Online tevékenységi szokások
Vizsgáltuk a 14 és 30 év közötti fiatalok internetes szokásait, azt, hogy milyen jellegű felületeket látogatnak leggyakrabban, és ezek közül melyek azok, ahol szívesen fogadnak lelki jellegű tartalmakat. A válaszok alapján azt a tendenciát láthatjuk, hogy minden korosztály esetében közel hasonlóan népszerűek a videók és képanyagok, hanganyagok, illetve olvasmányos tartalmak (írásos posztok, cikkek), tehát közel ugyanolyan arányban „fogyasztják” ezeket a tartalmi megjelenési formákat. Abban azonban már tapasztaltunk különbséget, hogy milyen internetes oldalakat használnak a fiatalok: míg a 21-30 év közöttieknél szinte kizárólag a Facebook, az Instagram, valamint a Youtube dominál, addig a 14-20 éves korosztálynál már ez utóbbiak mellé gyakorta társul a TikTok, a Snapchat, illetve a Twitter. A válaszok alapján azt is megállapíthatjuk, hogy a korbeli növekedéssel párhuzamosan, a lelki tartalmakra való igény is növekedést mutat. Abban, hogy hol követik ezeket legszívesebben, nincs kiemelkedő eltérés a fiatalok között, sokkal inkább az a jellemző, hogy minden általuk használt felületen szívesen fogadják a lelki tartalmakat, legyen az nyilvános vagy zárt platform. Feltettük azt a kérdést is, hogy általában naponta mennyi időt foglalkoznak a digitális környezetben lelki tartalmak követésével. Azok a fiatalok, akik rendszeresen követnek lelki témákat, átlagosan 30 percet, kivéve a 17-20 éves közöttieket, akik ennél kevesebbet, 15-20 percet szánnak online lelki tartalmakkal való foglalkozásra.
Lényeges a minőség
A válaszadások során arra is figyelmesek lettünk, hogy az online lelki tartalmak megjelenési formáinál és helyeinél jóval lényegesebbek azok a jellemzők, amelyek egy-egy lelki tartalom minőségét határozzák meg. A kérdőív alapján azt tapasztaltuk, hogy minden korosztály esetében szinte első helyen szerepel a lelki tartalmak azon tulajdonsága, hogy legyen mély, elgondolkodtató, akár elmélkedésszerű. Egyértelműen látszik, hogy a fiatalok igényesek a hiteles üzenetet magukban hordozó tartalmakra. Szintén minden korosztálynál kiemelkedően fontos a hétköznapi fogalmazásmód, míg a tudományos hangvételt kevésbé kedvelik a lelki tartalmak követése során. A 19-30 éves korosztály számára lényeges a rendszeresség, az, hogy a lelki tartalmakkal napi szinten találkozzanak, míg a 14-18 évesek az alkalomszerűbb formákat kedvelik, például a heti vagy havi gyakoriságú megjelenéseket. További tapasztalat, hogy a tizenévesek igénylik, hogy egy tartalom különleges, nem mindennapi legyen, a huszonévesek pedig kiemelik a tartalmak emészthetőségének fontosságát, illetve vágynak a lényegre törő üzenetekre. Kérdeztük a fiatalokat arról is, hogy az írás mellett milyen további elemeket kedvelnek egy-egy lelki tartalomnál. Ebben a tekintetben azt láthatjuk, hogy a képi és rajzos elemeknél népszerűbbek a videók és hanganyagok, de egyik sem annyira lényeges, hogy elterelje az írás hangsúlyosságát.
A válaszokban felfedezhető, hogy minden korosztály számára fontos az, hogy érezze, a lelki tartalom személyre szabottan neki készült, tehát megjelenjen benne egyfajta személyesség, azért, hogy az üzenetet át tudja fordítani a saját élethelyzetére. Tehát érdemes célzott lelki tartalmakat is készíteni, például a középiskolások kapjanak üzenetet arról, hogyan kell megélni diákként a mindennapokat a tanulás, barátok, család és közösség harmóniájában, a továbbtanulás előtt állók számára térjünk ki a pályaválasztásra, az egyetemisták halljanak a vizsgadrukk kezeléséről vagy a párkapcsolatról, a fiatal felnőtteket segítsük a hivatás megválasztásában, a családalapításban. Figyeljünk tehát arra, hogy gyakran az az üzenet, ami mindenkinek szól, senkihez sem jut el igazán! Ezért fontos a célcsoport és a témakör átgondolt megválasztása.
A lelki tartalmak jellegében a következők körvonalazódnak ki: a 14-30 éves korosztály legnagyobb számban a rövid útravalókat kedveli, valamint szívesen követ olyan tartalmat, amely egy-egy szentírási idézetet közvetít. Ezen kívül a fiatalok szívesen fogadnak zenés tartalmakat (pl.: dicsőítés, zenés imádság), örömmel követik papok és lelkészek gondolatait, kalendáriumszerű üzeneteket (pl.: adventi és nagyböjti útravalókat), illetve kapcsolódnak be online szentmise közvetítésekbe. A hosszabb lélegzetvételű tartalmakat, valamint vezetett imaalkalmakat úgy jelölték meg, mint az online lelki tartalmak kevésbé kedvelt formáit.
Online csoportalkalmak
A járványügyi helyzetben fontosnak tartottuk megfogalmazni, hogy milyen találkozási pontoknak és eszközöknek vannak létjogosultságai a digitális térben. Ezért a kérdőívben rákérdeztünk arra is, hogy van-e a fiataloknak igényük az online térben zajló csoporttalálkozókra, ifjúsági közösségi alkalmakra. A 21-24 év közöttiek kivételével – akik szívesen vesznek részt virtuális keretek közötti találkozásokon – a válaszadók azt fogalmazták meg, hogy a személyes és élő találkozás adja meg a közösségi alkalmak igazi értékét, ezért nem szívesen kapcsolódnak be online csoportokba. A fiatalok nagy része kevésbé tartja gördülékenynek a digitális környezetben megrendezett találkozásokat, amely a lelki élményeknél elengedhetetlen tényező.
Érdeklődési körök
Élesen kirajzolódott, hogy 14-30 év között minden korosztálynak jelentős igénye van a pszichológiai és önismereti témákra, olyan alkalmakra, lehetőségekre és felületekre, amelyek segítenek a saját személyiség feltérképezésében, az emberismeretben, önmagunk elfogadásában és az önbizalom kiépítésében. További általános tapasztalat minden korosztálynál, hogy többet szeretnének azzal foglalkozni, hogy hogyan lehet jól megélni a hétköznapokat.
A 14-20 év közöttiek tekintetében hasonló fontosságot kapott a karrier és a siker, majd a 20 év felettieknél ez a hangsúly áttolódik a párkapcsolatra, szerelemre és a családra. A huszonévesek körében felmerülnek továbbá olyan kérdések, mint a munka és magánélet egyensúlya, vagy az egyedülállók helyzete.
A 14-18 év közöttiek esetében többször visszatérő téma a pénz és a boldogulás mikéntje. Feltesznek olyan kérdéseket, mint hogy „Milyen lehetőségeket tartogat a világ?”, „Hogyan tudom fejleszteni önmagam?”, „Milyen jövőkép vár rám?”. Emellett megjelennek a továbbtanulásra, pályaválasztásra vonatkozó kérdések is, az emberek megsegítésének lehetőségei, barátság, lelki problémák, az alapvető hitbéli meggyőződések, Isten akaratának felismerése és elfogadása, illetve az igény arra, hogy különböző élettörténeteket ismerjenek meg, amelyek segítséget nyújtanak a saját életvezetéshez.
A 25-30 év közöttiek esetében megjelenik az erkölcs és morál vizsgálata különböző területeken, legyen az környezetvédelem, politika, technológia vagy gazdaság. Felteszik a kérdést, hogy hogyan tehetünk tanúságot világi környezetben, munkahelyen, illetve hogyan élhetünk hiteles keresztény életet a hétköznapokban. Felmerül a missziós lelkület és a felelősség kérdése annak tekintetében, hogy hogyan lehet a kereső embereket segíteni, az Istentől eltávolodottakat a krisztusi útra vezetni.
Miért is volt fontos, hogy mindezekről átfogó kép érkezzen a lelkészség számára, illetve elinduljon egy folyamat ebben a digitális tevékenységben? A kérdőív elindításakor három kiemelt cél került kitűzésre. Az első, hogy rátekintsünk az aktuális valóságra, azért hogy tisztában legyünk az „itt és most”-tal. Amennyiben magunknak is hazudunk arról, hogy milyen folyamatok vesznek bennünket körül, akkor hogyan várhatunk előremutató munkát, növekedést? Ha nem hagyjuk magunkat találkozni, megérintődni a valósággal, akkor fals irányt vesznek a feladataink, teendőink. A második cél, hogy a lelkipásztori tevékenység találkozzon a fiatalok igényeivel. A kérdőív tehát egy olyan felmérés, amely segít eligazodni abban, hogy találkozzon a „kereslet és a kínálat” a lehető legszebb ívében és lelki vonatkozásában. A harmadik cél pedig egy egészen komoly lelki vonulat, amolyan böjti életrendezés. A lelkészség a kérdőíven keresztül arra hívta meg a fiatalokat, hogy egy gondolat erejéig mindenki rendet tegyen az online háza táján, és tekintsen rá arra, hogy milyen tartalmakat hogyan követ, illetve biztosan hasznosan bánik-e az idejével, ki tudja-e iktatni a szükségtelent, és be tudja-e emelni a jót. A kérdőív tehát egy gyors revízió is, amelyre jócskán szükségünk lehet a hétköznapok szürkeségében, de a komfort-zónán kívüli élethelyzetekben is, akár egy pandémia idején. A lelkészség célja tehát, hogy segítse a fiatalokat abban, hogy dinamikus egyensúlyt tudjanak kialakítani az offline és online életben, ahogyan Ferenc pápa is fogalmaz a „Christus vivit” kezdetű apostoli buzdításában:
„A fiatalok áradó új élete ma új kihívással találja magát szemben: kommunikálniuk kell egy valós és egy virtuális világgal, melyben egyedül úgy mozognak, mint egy ismeretlen kontinensen. A mai fiatalok az elsők, akiknek dolgozniuk kell a személyes világuk, továbbá egy kultúra sajátossága és a globális világ szintézisén. Ez azonban megköveteli, hogy a virtuális kapcsolatból át tudjanak lépni egy jó és józan kommunikációba.”
(A cikk nyomtatásban megjelent az Öröm-hír 2021. húsvéti számában)
Szilágyi Eszter
Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Április 17-én már kora reggel, a kisvárdai Szent László Katolikus Gimnázium és Technikum végzős diákjaiért imádkoztak a Szent Péter és Pál templomában. Linzenbold József esperes, plébános, Máté Péter káplán és Bákonyi János az intézmény lelki vezetője közösen mutattak be szentmisét ezen szándékra.
A szülők képviselői, pedagógusok, az orsolyita nővérek, az intézmény vezetősége imádságos jelenlétükkel erősítették a közösség távol lévő tagjait. Megható valóság, hogy lassan szárnyukra bocsátjuk azokat a felnőtt korba lépő diákjainkat, akik közül többen az óvodától az érettségiig 15 éve intézményünk falai közt nevelkednek. Első óvónénijük és első tanítójuk gondolatban most is vigyázó tekintettel kísérik őket.
A napi evangélium (ld. Jn 6,16-21) krisztusi bátorítása, „Én vagyok, ne féljetek!”, a bárkában a háborgó vízen hányódó tanítványokat nyugtatta meg. Hányszor bátorította a szülő, az óvónéni, a tanító „Ne féljetek!” biztatása gyermekeinket!
Közös imánk mindannyiunkat megerősített abban, hogy ha befogadjuk Krisztust a szívünkbe, akkor a jelen háborgó vizein is jó irányba fog haladni életünk.
Hétfő reggel, április 19-én újra a plébániatemplomban gyűltünk össze Bákonyi János atya vezetésével. A nővérek és pedagógusok abba az imaszándékba kapcsolódtak be, amely az óvoda és iskola nyitása megáldásáért fohászkodott. Bákonyi atya a pedagógusok, óvodások és diákok nehéz helyzetére utalva így fogalmazott: „két tanév alatt harmadszor kezdjük újra a tanévet.”
A napi evangéliumban a nép bárkába száll, hogy Jézusra találjon Kafarnaumban. A Jézussal való találkozáskor pedig a következő tanítással gazdagodnak: „Ne olyan eledelért fáradozzatok, amely megromlik, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre.” A közösség megtartó erejében bízva fohászkodtunk Istenhez, hogy figyelmünket az örök élet kenyere felé irányítsa.
A könyörgésekben a hit bátorságát, a Jóisten áldását kértük közösségünkre, bölcsességet, testi-lelki egészséget kérve a családoknak, hogy továbbra is jó példát tudjanak adni a hit szerint való életre.
Kaszásné Tóth Judit intézményvezető
Szent László Katolikus Gimnázium és Technikum, Két tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium és Óvoda
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
„Ő szerette a szegényt, a beteget, a kitaszítottat és a bűnöst, nem ment el részvét nélkül semmiféle ínség mellett.”
Immár negyedik alkalommal találkoztak az online térben a DNYEM Kórházlelkészi Szolgálata által meghirdetett önkéntes képzés résztvevői. A szerdai esemény vendégelőadója dr. Faragó Artúr kórházlelkész volt, előadásának címe: A 17 éves kamasz – Bemutatkozik a Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata ( http://korhazlelkesz.hu/).
A DNYEM Kórházlelkészi Szolgálatának indulásakor nagyon sok segítséget kaptunk Artúr atyától és a Salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórházban dolgozó kolleganőjétől, Ocsovainé Zsélyi Ritától, amiért mindig hálásak leszünk.
Artúr atya beszélt személyes érintettségéről, arról, hogyan indult a szolgálatuk 17 évvel ezelőtt, és hogyan „nőtte ki magát”, úgy hogy most 11 kórházban, 6500 betegágy mellett vannak jelen 14 lelkigondozóval és 90 önkéntessel.
A pandémia miatt az önkéntesek most nem tudnak a betegágyak mellett szolgálni, de nem tétlenek, biztos imahátteret jelentenek egy-egy kiválasztott kórházi osztálynak, bekapcsolódnak a betegeknek és kórházi dolgozóknak szánt ajándékok elkészítésébe, és ki-ki saját környezetében próbál a betegek, rászorulók segítségére lenni.
Szó esett az önkéntesek toborzásáról, képzéséről, fogadalomtételéről, képzési napokról, az önkéntesek számára szervezett lelki napokról, közös programokról, az önkéntesek feladatairól. Elhangzott, hogy nem minden önkéntes a betegágy mellett teljesít szolgálatot – van, aki sekrestyés feladatot lát el a kórház kápolnájában szentmisék alkalmával, van, aki bátorító üzeneteket ír a betegek számára, mások zenés áhítat szervezését vállalják, vagy gitárral a kezükben énekelve szereznek örömet a betegágyon fekvő felebarátjuknak.
A Váci Egyházmegyében működő kórházlelkészi szolgálat munkatársai és önkéntesei évente kétszer találkoznak képzési, illetve lelki napokon, amelyek jó alkalmat biztosítanak arra, hogy tanuljanak, megosszák egymással nehézségeiket, örömeiket. Az elmúlt két évben, a szeptemberi alkalmakon szolgálatunk munkatársai is részt vettek, gazdagodtak az előadásokban elhangzottak által.
Artúr atya reményét fejezte ki, hogy a pandémia elmúltával visszaáll a világ rendje, és ismét rendszeresen látogathatnak önkéntes munkatársai, akikre igen nagy szükség van a mindennapokban, hiszen a kórházakban dolgozó 1-1 klinikai lelkigondozó, beteglátogató a legjobb szándéka ellenére sem győzi egymaga ellátni a betegeket.
A képzési esténket a már megszokott módon Tóth László atyának, a DNYEM Kórházlelkészi Szolgálat lelki vezetőjének elmélkedése zárta.
Köszönjük mindkettőjük lelkes, önkéntes munkáját!
Berényiné dr. Felszeghy Márta
DNYEM Kórházlelkészi Szolgálat
koordinátor
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Az ötven éve pappá szentelt Fodor András atya a jubileum kapcsán azt mondta: sohasem „paposkodni” akart, hanem szolgálni. Az aranymisés püspöki helynök atyával Mikula Szilvia, a Dehir.hu munkatársa beszélgetett.
Arra a kérdésre, hogy András atya miért választotta annak idején a papi hivatást, az ünnepelt elmondta, szentéletű nagymamája és édesanyja voltak rá nagy hatással. A nagymama a röszkei tanyák Kalkuttai Teréz „anyja” volt. Betegeket látogatott, a gyermekágyas édesanyáknak tyúkhúslevest vitt, vezette, szervezte a különböző kilencedeket, abban az időben ezek voltak a tanyai élet fénypontjai. Nem volt tévé, elvétve lehetett találni egy-egy rádiót a környékükön. Főleg a téli estéken az emberek szívesen jöttek össze közös imára, éneklésre. A nagymama minden reggel ment a szentmisére, majd András atya 3-4 éves korától kezdve vele tartott. Akkor még rács előtt térdelve járultak az emberek szentáldozáshoz. Ő is mindig odatérdelt a nagyanyja mellé, de nem kapott szentostyát. Emlékei szerint valamikor, ilyen alkalommal ötlött fel benne, hogy ha pap lenne, megáldoztatná a gyermekeket is.
„Nem én választottam ezt a hivatást, hanem Isten hívott meg, ő választott engem. Még ötéves sem voltam, elkezdtem ministrálni. Még nem jártam iskolába, amikor elsőáldozó lehettem. Bátyáim a tanyai iskolába jártak, ahol egy tanító négy osztállyal foglalkozott egyszerre. Engem már azért írattak be a falubeli iskolába, hogy tovább tanulhassak. Bár az otthoni tanulásra nem volt idő, mert gyermekként is dolgozni kellett, mégis az iskolai órákon többet tudtam tanulni, mint a tanyai iskolákban. Felső tagozatos koromban már sokat „piszkált” az egyik tanárom a hitem és templomba járásom miatt. Ekkor kezdett tudatosulni bennem, hogy magamnak is komolyabban megfogalmazzam, miért szeretnék pap lenni. Ez a tanárom azt mondta, hogy a mai embereknek már nincs szükségük a papokra: tanuljak orvosnak, vagy valami más hasznos feladatra készüljek. Ezek után is csak arra jutottam, hogy papként többet tudok segíteni, mint orvosként. Az orvos csak a testet gyógyítja, a pap pedig a lelket is tudja erősíteni, gyógyítani Isten kegyelmével – fogalmazott András atya az interjú során.
Dehir.hu: Hogyan élte meg az elmúlt ötven évet Isten szolgálatában?
Fodor András: Újmisés papként azt kértem Istentől, hogy egyre alkalmasabb eszközzé váljak Isten népe szolgálatában.
Nem „paposkodni” akartam, hanem szolgálni, ott, ahol vagyok, azokat, akik éppen körülöttem vannak. Igyekeztem nyitott szemmel járni, hogy észrevegyem, kinek mi a gondja, baja, és én hogyan tudnék segíteni, és reméltem, hogy ez másokra is átragad.
Elmesélek egy egyszerű „sztorit”, ami máig elevenen él bennem. Az első szolgálati helyemen, Ásotthalmon, egy tanyai iskolában bérmálási előkészítőt tartottam. Vittem magammal néhány fiatalt az ifjúsági csoportomból, hogy segítsenek. Jól ránk esteledett. Hazafelé menet a bajai úton elhaladtunk egy defektes autó mellett. Visszafordultam és oda álltam az autó mögé, hogy világítsak a munkához. Kiderült, hogy nincs pótkereke, de pumpája és szerelő vasa sincs, hogy megjavítsa a defektes kereket. Mivel ismerős voltam a környéken, tudtam, hogy legközelebb kinek van gumis kocsija, bementem hát ahhoz a tanyához, ahol adtak, ami kellett a szereléshez. A kerék megjavítása után az autó vezetője pénzt akart adni a segítségért. Abban az időben jelent meg az 500 forintos címlet, ebből vett elő egy köteget. Nekem akkor 416 forint volt a havi jövedelmem. Azt kérdeztem tőle, hogy szokott-e imádkozni. Meglepődött, bevallotta, hogy nem, de talán még a Miatyánkot tudja. Arra kértem, hogy mondjon el értünk egyet. Amikor közeledtünk az ásotthalmi leágazáshoz, azt mondja nekem az egyik fiatal: ne menjünk még haza, tegyünk egy kört, hátha akad még valaki, akin segíthetünk. Majd kiugrottam a bőrömből örömömben, hogy sikerült megtapasztaltatnom a segítés örömét – hát ilyesmit értek én a szolgálaton. Most ezért adtam hálát, hogy Isten nagyon sok lehetőséget adott nekem arra, hogy szolgálhattam. Jézus maga mondta, hogy amit egynek a legkisebbek közül tesztek, azt velem teszitek.
A beszélgetés során András atya a jubileumi év jelentőségéről, a hálaadásról is szólt, majd az Életem zarándokútja a földön című önéletrajzi kötet születésének körülményeit, a publikálás célját is megosztotta az olvasókkal.
András atya az 50 éves szolgálatból 41 évet Debrecenben teljesített. Törekvésének köszönhetően a katolikusok is bekapcsolódtak az Ökumenikus Tanács munkájába és 1986-ban megtartották a debreceni Szent Anna-templomban az első ökumenikus imaórát. Erről és még más debreceni emlékéről is beszámol az aranymisés Fodor András püspöki helynök atya az interjúban, amelynek tejes terjedelme a dehir.hu portálon olvasható:
https://www.dehir.hu/debrecen/debrecen-lehetoseget-adott-hogy-itt-adjam-oda-az-eletemet-arra-a-szolgalatra-amire-isten-meghivott/2021/04/18/
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Négy ICOMOS-díjat és két Példaadó Műemlékgondozásért díjat hirdetett ki az ICOMOS (Műemlékek és Műemlékhelyszínek Nemzetközi Tanácsa, nemzetközi civil szakmai szervezet) Magyar Nemzeti Bizottsága április 18-án, a műemléki világnapon. Elismerték többek között a máriapócsi római katolikus templom felújítását és Déri Péter jánosházi plébános szakszerű műemlékvédő tevékenységét - olvashatjuk a Magyar Kurír oldalán.
Az idei díjak ünnepélyes átadására, a koronavírus-járvány okozta helyzet miatt, egy későbbi időpontban kerül sor.
A műemlékvédelmi civil szakmai szervezet vasárnapi közleménye szerint ICOMOS-díjat ítéltek oda a máriapócsi Szeplőtlen Szűz Mária római katolikus templom felújításáért a templom műemléki értékeivel összhangban lévő beavatkozás gondosságáért, a kutatók, tervezők, restaurátorok, kivitelezők és az építtető érzékeny, folyamatos együttműködéséért.
Szintén ICOMOS-díjjal ismerték el a bajnai Sándor-Metternich-kastély gondos helyreállítását, a sümegi Ramassetter-ház helyi szakemberek, vállalkozók és döntéshozók példás összefogásával létrejött kiemelkedő helyreállítását és a szögligeti Szádvár romjainak konzerválásáért és bemutatásáért végzett munkát is.
Példaadó Műemlékgondozásért díjjal tüntették ki Déri Péter korábbi csehimindszenti, jelenlegi jánosházi plébánost több évtizedes, kitartó, szakszerű műemlékvédő tevékenységéért a rábízott, szolgálatának helyszínein működő római katolikus plébániatemplomok gondozásáért, a szakszerű és alapos helyreállítások megszervezéséért.
Ugyancsak Példaadó Műemlékgondozásért díjjal ismerték el a Nemzeti Örökség Intézetét a budapesti Salgótarjáni utcai zsidó temető gondozásáért, a páratlan értékű síremlékek karbantartásáért és helyreállításáért, a teljes terület méltó állapotban tartásáért és a közönségnek való bemutatásáért.
Forrás: Magyar Kurír
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Kettős jubileumot ünnepel idén a magyarországi domonkos közösség: Szent Domonkos halála és a Magyar Domonkos Rendtartomány alapításának 800. évfordulója alkalmából. A debreceni rendházban élő domonkos közösség plébániai feladatokat is ellát, ahol Górski Jacek OP plébános vezetésével Major Pius, dr. Leszkovszki Pál, Tokodi László domonkos atyák és Dezse Péter domonkos testvér szolgálnak.
Gyógyszerkutató orvos, zenetanár, építőmérnök, banktisztviselő, lengyel kultúrából érkező domonkos atyák változatossá, színessé teszik a debreceni közösség életét.
Az ÖRÖM-HÍR 2021. húsvéti számában is megjelent – domonkos atyákat, domonkos testvért bemutató – interjúkat olvashatjuk az egyházmegye honlapján.
A debreceni domonkos közösségben szolgáló Tokodi László OP atya a szélesebb nyilvánosság előtt is ismert: a Szólj be a papnak egyik arca, alapító tagja, a Prédikátorok vlog szerkesztője kendőzetlen őszinteségével már ezen a fórumon is találkozhattunk.
Gyakran keveredik kocsmai beszélgetésekbe, előfordult, hogy a debreceni fiatalok halloveen jelmeznek nézték a habitusát szinte állandóan viselő szerzetes öltözetét, és a vicces párbeszéd több óráig tartó beszélgetésbe torkollott. Ezek a diákok Laci atyát még a kolostorig is elkísérték, hogy megbizonyosodjanak afelől, valóban létezik ilyen Debrecenben. A domonkos szerzetes habitusában könnyen megszólítható, bár van, hogy az ellenkezőjét tapasztalja, a szentendrei Héven pl. a kalauz is kikerülte.
Az alábbiakban Tokodi László atyával beszélgetünk.
– Érdekes módon a pap, a szerzetes iránti tisztelet megmaradt az emberekben, az utcán például másként tekintenek rá, mint egy civil emberre, figyelik, összesúgnak a háta mögött.
– A Campus Fesztivál rendszeres résztvevője a Szólj be a papnak evangelizáció. Egyik alkalommal fiatalok szórakoztak a habitusommal, szintén valamiféle jelmeznek nézve azt, nem hitték el, hogy szerzetes-pap vagyok, és amikor megmutattam a papi igazolványomat, nem győztek elnézést kérni, megváltozott a viselkedésük, az arcszínük, elszégyellték magukat. Nyílván ez is egy jó kiindulópont volt egy nagy beszélgetésre.
Egy pap megszólíthatóságát nem a kora határozza meg. Kerényi Lajos atya 92 éves, és rajonganak érte a fiatalok, szót ért velük. Az emberek főleg közvetlenséget várnak el a papoktól.
Találkoztam olyan fiatalokkal, akiknek már elege volt a katolikusságból, nyilván azért, mert nem ismerik, mert még nem beszélgettek olyan pappal, akinek fel tudnák tenni kérdéseiket. A Szólj be a papnak egyes alkalmaira is nehezen találnak olyan lelkipásztort, aki vállalná ezt a fajta kommunikációt.
Fontos lenne tudatosítanunk magunkban, hogy az emberek az élet hétköznapi dolgaira várnak segítséget.
(ÉletÖröm Szent Domonkos Családi Fesztivál, 2019. május 25., Nagyerdei Kultúrpark)
– Sokan feltesszük a kérdést, hogyan érhetjük el jobban a keresőket, hol fut zsákutcába a kommunikációnk?
– Aquinói Szent Tamás a pogányoktól is vett át módszereket. Nem félt a könyveik olvasásától, és attól, hogy párbeszédbe elegyedjen velük. Mert ami jó és igaz, azt fel tudta használni. Sokszor eretnekektől idézett. Véleményem szerint nem helyes az, ha kizárjuk az egész világot, és csak katolikus gondolkodóktól idézünk, vagy kizárólag a saját berkeinken belül mozgunk. Gyakran előfordul, hogy mi egyből elítélünk valamit, mert ellenkezik az elveinkkel, pedig lehet benne jó és igaz is.
Nézzük példaként az együttélés kérdését. Az Egyház tanítása szerint ez elvetendő. Viszont tudomásul kell vennünk, hogy ritkán találkozunk ennek az ellenkezőjével. Éppen ezért keressük meg benne azt, ami jó. Jó az, hogy akik együtt élnek, nagyon szeretik egymást, állandóan együtt akarnak lenni, keresik a boldogságot. Rá kell őket vezetni arra, hogy a házasságon kívüli együttélés még nem az, amit meg kellett találniuk. Meg kell nekik mutatni, hogy ettől van még nagyobb és szebb, teljesebb szeretet, amiért érdemes küzdeni.
– Ha megvan a módszer, akkor már csak a bátorságra, nyitottságra van szükségünk, hogy megszólítsunk, és megszólíthatókká váljunk.
– „Emeljétek fel szemeteket, és nézzétek meg a szántóföldeket: már megértek az aratásra” (Jn 4,35). Ha körbenézünk, láthatjuk, hogy már csak aratni kell, de ehhez munkások szükségesek. Én elmegyek a templom falain kívül is a peremekig. Ez a fajta irányultságom még az építőmérnöki egyetemi éveim alatt vált előttem is ismertté. A legmeghatározóbbak voltak azok az evangelizálások, amelyeket egy karizmatikus evangelizációs közösségben tapasztaltam meg. Ez a közösség fontos állomás volt a hivatásválasztásomban. Aluljárókban, nehezebb terepeken, a Rákóczi téren evangelizáltunk. Képes voltam elutazni Bajára, Győrbe csak azért, hogy két napon keresztül evangelizáljak. Elég volt három kérdést feltenni, és az emberek őszintén, mindenféle kontroll nélkül kiöntötték a szívüket, és ehhez még csak habitus sem kellett.
– Ez élő példa arra, hogy evangelizálni nemcsak a papoknak kell, hanem minden megkeresztelt embernek.
– Az embereknek hiányzik, hogy valaki végre megkérdezze tőlük, hol tart az élete, hogy van, mi az, ami bántja, mit gondol Istenről, stb., és rögtön jönnek a gyermekkori emlékek, a hozott, szerzett lelki sérülések, Egyház okozta sebek. A kereső emberek – akik még nem találtak Istenre – szeretik megosztani fájó gondolataikat olyan emberrel, aki része az Egyháznak. Bár akkor még civil voltam, de katolikus, és az Egyház egyik tagja.
„Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket!” (Mt 28,19). Jézus nem azt mondta, hogy álljatok ide, vagy menjetek be a templomba, és majd jönnek az emberek csak úgy maguktól. Menjetek ti az emberekhez! – így szólított fel bennünket.
– Jézus felszólítására válaszként fel kell tennünk a kérdést: Hogyan evangelizálok? Talán azt gondoljuk, elég, ha csak jók vagyunk, és az evangelizálás a papok dolga.
– VI. Pál azt mondja, nagyon fontos az élet tanúságtétele, de nem szabad elhagyni a szót. Manapság – domonkos lévén – ez a vesszőparipám. Az a baj, hogy az emberek félnek megszólítani a másik embert. Mitől félünk? Attól, hogy kritikát kapunk? Hogy bár keresztény vagyok, mégsem élek úgy, ahogyan a hitem azt megkívánná? Senki nem tökéletes, mindannyian törekszünk a jóra. Nem kell félni, hitelesen be kell vállalni a hibáimat is, és akkor látják a keresők, hogy mi sem vagyunk szentek, nem kell szégyellniük magukat előttünk.
Szent Péter háromszor tagadta meg Jézust. Ezt már biztosan mindenki tudta, amikor kiállt 3 000 ember elé pünkösdkor. Meg merte tenni, pedig biztosan újjal mutogattak rá.
Jézus nem azt mondja, várjátok meg, amíg megszentültök, és majd akkor beszéljetek Rólam. Ilyet soha nem mondott. De mindenkinek szól, hogy menjetek… A domonkosság pont erről szól. A szó emberei vagyunk, beszélni kell.
– Mindenki alkalmas erre?
– Akinek van szája, az alkalmas. Tegyük fel magunknak a kérdést, hány embert szólítottunk meg az életünkben ezzel a céllal?
Kovács Ágnes
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
A nyíregyháza-jósavárosi hívek szerint még mindig igen. Egy évvel ezelőtt ugyanerre a kérdésre válaszolva számoltunk be az Internet adta lehetőségek révén is erősödő közösségi életünkről, és akkor még nem gondoltuk, hogy az idei év Nagyhetét és Húsvétját is otthonainkban, képernyőink előtt fogjuk megélni.
A tavalyi egyházközségi keresztutunkra visszatekintve bátorítást és erőt merítettünk, és szerettük volna ebben az évben is - bár otthoni képernyőink előtt, mégis közösségként - megélni húsvéti készületünket és ünnepünket.
A szentmisék Facebook oldalunkon való közvetítése és a Csaba atyától kapott hétindító elmélkedések mellett most is szerettünk volna valamilyen közös projektben részt venni. A húsvéti ünnepre készülve plébánosunk meghívására elmondott és elénekelt tanúságtételeink felvételeit szerkesztettük egy videófilmbe, és osztottuk meg közösségi oldalunkon Nagyszombat reggelén, az Isteni Irgalmasság vasárnapjára pedig családkórusunk énekelte egymástól helyileg távol, de lélekben mégis együtt a 2016-os krakkói Ifjúsági Világtalálkozó himnuszát, melynek címe: Ha irgalmat őriz a szív.
Egyházközségünk számára megint valami jó származott az online térből, de Irgalmasság vasárnapján természetesen sokan elmondtuk, hogy a személyes jelenlét és a személyes találkozás pótolhatatlan.
Így írnak a Szent Imre Plébánia videós projektjeinek nézői és szereplői a nyilvános szentmisék nélkül megélt heteikről az online térben, és az örömről, amikor majd offline tevékenykedhetnek közösen:
„Nagyon örülök annak, hogy egyházközségünknek van Facebook oldala. Folyamatosan nyomon követhetők az aktuális információk, események. A pandémia következtében történő megszólítások alatt a szentmisék közvetítése, és a nagyböjti időben Csaba atya elmélkedései nagy segítséget nyújtottak. A Facebook oldal borítóképei szépek, gyors információt nyújtanak, s tetszenek az evangéliumi idézetek is.”
„Mindig érdekes más gondolatát is hallani, látni. A felhívás videó készítésére akkor érkezett el hozzánk, amikor talán a legfáradtabbak voltunk. Nagyon sokat töprengtünk, mi legyen. Végül a Csaba atyától kapott imádság mellett döntöttünk. Nagyszerű érzés volt. A felvett videóval kívántunk áldott húsvétot egy, a családunkhoz közel álló atyának is.”
„A húsvéti szent három nap közeledtével már készültem, hogy a tavalyi évhez hasonlóan keresztúti állomást vállalok. Csaba atya felhívása után nagyon sokat gondolkodtam, majd imádkoztam, hogy mit is tudnék én mondani a bennem élő Krisztusról? Aztán a többi testvér videóit látva kaptam én is erőt ahhoz, hogy elmondjam, amit érzek. Egy egész délután telt azzal, hogy felvegyem a gondolataimat, s mikor Évike azt írta, hogy gyönyörű és pityereg rajta, én is elsírtam magam. Nagyon megható volt a többi testvért látni, a családokat, a gyerekeket, akik most is nagyon ügyesek voltak.”
„Köszönjük a lehetőséget. Szeretettel készültünk a projektre bízva abban, hogy ez a szeretet majd átsugárzik a videón is, és sokak számára jelent majd örömet. Jó volt látni és hallani az összes tanúságtételt, többször megnéztük a videót.”
„Számomra nagyon érdekes és tanulságos élmény volt az idei bejelentkezéses videó. Először is mint résztvevő, izgalommal töltött el, hogy most a saját gondolataimat osztom meg másokkal. Ez nem könnyű feladat, de mindenképpen jó érzések kerítettek hatalmukba készítés közben. A megnézést követően pedig még inkább pozitív érzések környékeztek, mert jó volt látni, hogy mennyire más és egyedi világ mindenki. Bízom benne, hogy akik ”csak” nézőként kerültek kapcsolatba a videóval, azoknak is adott valami pluszt a húsvéti időszak reményteli megéléséhez.”
„Olyan szempontból hasznos volt, hogy így én is átgondolhattam az érzéseimet, tapasztalatimat a helyzettel kapcsolatban, amire lehet, hogy amúgy nem került volna sor. Tudva, hogy mennyi munka van egy-egy ilyen projekt mögött, mindig nagy élmény egyben látni a végeredményt. Az egész videót megnézve pedig sok erőt kaptam, nagyon pozitív élmény volt.”
„Nagyon örültünk a videónak. Szerintünk ennek is közösségépítő ereje van. Jó volt látni, hogy mennyire nyitottak ezekre a kezdeményezésekre.”
„Egy kedves barátom küldte el számomra a videó linkjét. Miután megnéztem, őszintén mondom, tovább küldözgettem rokonaimnak és barátaimnak. Kiemeltem belőle azt, ami számomra emlékeket hozott fel. Meghatott, csodának éltem meg. Ilyen emlék volt, ahol egy család minden tagja énekelt egy éneket, amit az elsőáldozásom óta nem hallottam, és mégis tudtam. Ilyen csoda volt a családkórus éneke, ami fantasztikus.”
„… mindegy milyen program van, szívesen részt veszünk benne, nyitottak vagyunk mindenre, persze az egész családunk szereti ezeket az eseményeket, programokat, és ha a gyerekeken múlna, állandóan a plébánián lennénk.”
„Minden szolgálat, tevékenység, amit együtt végzünk, közelebb hoz bennünket egymáshoz és Istenhez. Olyan lelki barátokat kaptunk itt, akik nélkül már el sem tudnám képzelni a vasárnapjainkat, és nagyon hiányzik mindenki. Számos lehetőség adott arra, hogy tegyünk az egyházközségünkért, a közösségi alkalmak és találkozók mindig szuper hangulatban telnek.”
„Nagyon hiányzik a szentmisén való részvétel, nemcsak nekünk szülőknek, de a gyerekeknek is. Szeretünk énekelni, a kisfiunk szeret ministrálni, és alig várjuk, hogy újra a kápolnában lehessünk együtt.”
Szeretettel gondolunk püspök atyára, egyházmegyénk papjaira és kispapjaira és minden testvérünkre. Imádkozunk a járványhelyzet megszűnéséért és azért, hogy az elmúlt időszakban kapott fájdalmak és veszteségek feldolgozásában vigaszt, örömet és szeretetet nyújtsunk egymásnak.
A Szent Imre Plébánia hívei által elmondott és énekelt tanúságtételek: https://www.youtube.com/watch?v=shOX936ruJk&t=3s
A Szent Imre Családkórus ajándéka Irgalmasság Vasárnapján: https://www.youtube.com/watch?v=mhwSsW1NGyE&t=41s
Nagy Csaba plébániai kormányzó és a Szent Imre Plébánia egyházközsége
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye