Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

Tóth László Gábort, a Pápai Gergely Egyetem (Pontificia Universitas Gregoriana) hallgatóját két magyar – Fülöp Tamás (Győr), Solymos András (Veszprém) – és egy horvát – Ivo Markic (Dubrovnik) – kispaptársával együtt diakónussá szentelik, valamint két német diakónust – Fabian Bruns (Limburg) és Johannes Bruno Frost (Köln) – pappá szentelnek szentmise keretében október 1-én, délelőtt 9 órakor, Rómában, a Szent Ignác Templomban (Chiesa di Sant' Ignazio di Loyola).

A szentelés szertartását végzi: Kurt Koch bíboros, volt bázeli püspök, a Keresztény Egység Előmozdításának Pápai Tanácsa elnöke.

A szentelési szentmisén részt vesznek többek között Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, dr. Krakomperger Zoltán egyházmegyénk általános helynöke, dr. Törő András a Püspöki Hivatal irodaigazgatója, valamint Tóth László Gábor családtagjai és barátai.

A hagyomány szerint a szentelést követően szentmisén adnak hálát a szentelés kegyelmi ajándékaiért. Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök másnap, október 2-án, szombaton, ugyancsak 9 órakor hálaadó szentmisét mutat be magyar nyelven a Szent István vértanú Körtemplomban (Santo Stefano Rotondo). amelyen az újonnan szentelt diakónusok fognak szolgálni.

Imádkozzunk a szentelendőkért, életükre és szolgálatukra kérjük Isten áldását!

A pap és diakónusszentelést You Tube-on követhetjük: https://www.youtube.com/watch?v=JlQiZr9GCeo

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Országos irodalmi sikereket értek el egyházmegyénk diákjai. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a Katolikus Kulturális Hetek keretében készülődve a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra vers- és novellaíró pályázatot hirdetett meg A család Istentől rendelt közösség címmel.

A beérkezett 250 pályázatból közel 40 aranytollú diákot ünnepelhetünk és közülük a legtöbb díjazott a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből került ki. A következő napokban az elismerésben részesült diákjaink írásait tesszük közzé, amelyek a Magyar Kurír oldalán is megjelennek.

Gratulálunk a díjazottaknak!

Az alábbiakban Balogh Johanna Klára (Nyíregyháza, Szent Imre Katolikus Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola) a 10–14 éves korosztályban különdíjat nyert Életünk keresztútja című novelláját olvashatjuk.

Életünk keresztútja

Az élet nem könnyű és nem is igazságos. Néha azt érzem, el van rontva az egész, hisz nem mindenki szenved ugyanannyit. Van, aki többet és van, aki kevesebbet, de feladni nem szabad. Nem, mert ezt az egészet Isten alkotta meg. Valahol nagyon mélyen úgy gondolom, neki sem tetszik ez az egész. Ember tipor embert, majd ezen jót nevet, mintha ez lenne természetes. De mikor lettünk ilyenek? S miért nem szólt senki sem, mikor változni kezdtünk, s már ott tartunk, taposs, vagy eltaposnak.

Mára már szembetűnőbb az emberség hiánya. Az empátia megszűnt, az erdő is eltűnt. És mégis úgy teszünk, mintha minden rendben menne... Nézz a szemembe és mond azt, a világ, amelyben élünk, tökéletes, és nem a gyarló ember, akit régen mindenki megvetett, lett ma az igazi divat! Most sem értem, nem is fogom, miért nem állunk ki magunkért, miért könnyebb esténként zokogni és azután önmagunk ellen fordulni. Én is ezt tettem, még ha bevallani egyenesen szégyellem is.

Elmesélek egy mesét, aminek csak a vége jó, de ma már ez a mérvadó, hiszen mit számít az út, ha a célt elérted?! Gondolják ezt sokan, de ebben a történetben az út a legfontosabb, s csak utána az eredmény. Ez lenne az én mesém.

Egy holdfényes hideg este kezdődött minden. Az ágyamon ülve zokogtam, s közben a kezemen végig csorgott a vér. Megtettem újra, de nem éreztem megbánást, úgy gondoltam, nem én teszem ezt magammal. Az emberek teszik ezt velem, akik cserbenhagytak, hátba szúrtak, majd még ki is beszéltek. Elestem megint, és úgy éreztem, nem tudom még egyszer hátamra venni a keresztem. Imádkozni kezdtem, keservesen, hátha Isten segít. Akkoriban elég kritikus voltam Istenhez, és épp úgy önmagamhoz is. Úgy éreztem, nem érdemlem meg a sorsomat, és sokkal többet kaptam a kínból, mint mások. Teljesen magam alatt voltam, és nem akartam folytatni úgy, ahogy akkor éltem. Ekkor, mint már sokszor azelőtt, visszagondoltam Jézusra... Ő is elesett, nem is egyszer, de mégis felállt. Erősebb, mint én, az biztos, mert ő sosem hagyta, hogy megtörjék. Az utolsó perceiben is Atyjához imádkozott, hogy bocsánatért esedezzen, viszont nem magának kért bocsánatot. Azokért imádkozott, akik ezt tették vele... Azoknak a balga katonáknak fogalmuk sem volt, mit is tettek. Ezen elmélkedtem, mikor észrevettem, valaki áll előttem, szikrázóan fehér ruhában, gesztenyebarna hajjal és szakállal. Mosolygott. Úgy, ahogy még senki. Nyugalmat, magabiztosságot és szeretetet árasztott magából.

-- Ki vagy te?- kérdeztem még mindig sokkos állapotban.

-- Sokféle néven hívnak - kezdett bele lazán -, van, aki Jézusnak, Messiásnak vagy a zsidók királyának nevez, de az Emmánuelre és az Isten Fiára is hallgatok - mosolygott még jobban.

-- Miért vagy itt? - mondtam ki a kérdést, amire tudtam a választ.

-- Pontosan tudod, miért vagyok itt. Segíteni szeretnék... - váltott komoly hangra. - Ne hidd, hogy egyedül vagy, mert mindig ott vagyok melletted és látom, mit élsz át! Tudom, hogy mennyire bánt ez az egész, de ne feledd el, én is kértem segítséget. Emlékezz Simonra! Viszont te szégyellsz segítséget kérni, azt hiszed, a szüleid csalódnának, pedig nagyon jól tudod, mennyire szeretnek. Nem tudsz olyat tenni, amivel őket eltaszíthatod. Mindenkinek kell egy támasz, ha nem is én, de a családod. Életüket adnák érted, akárcsak én, és ezért becsüld őket! Ha megtennéd, amire készülsz, gondolj bele, mit élnének át! Téged kővel dobálnak, mégsem dobsz vissza semmivel. Azt érzed, megtörtek, és ez részben igaz is, de erős vagy, nem tudtak kellően legyengíteni - fejezte be a monológot.

Nem tudtam mást tenni, csak sírni. Zokogtam, de már nem a fájdalomtól, hanem a nyugalomtól és megkönnyebbüléstől.

-- Köszönöm... - suttogtam, mert nem tudtam hangosabban megszólalni - mindent köszönök.

Jézus csak mosolygott, majd eltűnt a szemeim elől. Már az én szám is felfelé görbült, de a szememből még könnyek folytak le. Ekkor vettem észre, a seb helyén csak egy vékony vonal látszódott. Már szinte nevettem, de tudtam, egy még nehezebb beszélgetés elé nézek, mégpedig a szüleimmel. Meggyőzött ez az ismerős idegen, miszerint mindent el kell mondanom nekik. A beszélgetésből egy elemet hagytam ki, ami pedig az volt, hogy a Messiással is megvitattam a témát.

Elestem, akárcsak ő. Felálltam, akárcsak ő. Segítséget kértem, akárcsak ő. Leküzdöttem a rosszat, akárcsak ő. Azt az estét, míg élek, nem felejtem el. Akkor változott meg az egész életem. Feltámadtam, és egy új nézőpontból látom a világot, egészen máshogy. Az élet már csak egy időszakot jelent számomra, amit meg kell élni, és felejthetetlenné tenni. Az út eddig nem volt kikövezve. Nekem kellett kijárni, amire most boldogan és büszkén tekintek vissza. Az úton, ami előttem áll, szintén nincs senki, és nem is volt. Ez el nem szomorít, mert már tudom, sosem voltam egyedül és nem is leszek. Jézus mindig itt lesz velem és segít nekem.

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Szeptember 29-én az ENSZ kezdeményezésére-életre hívott  élelmiszerpazarlás elleni világnap célja a világszerte termelt élelmiszer hulladék csökkentése. Ehhez a naphoz kapcsolódóan különleges iskolai program kezdődött el, amelyet a debreceni Szent József katolikus köznevelési intézményben nyitottak meg.

„Földünkön évente 1,3 milliárd tonna élelmiszer kerül a szemétbe. Ez az emberi fogyasztásra előállított élelem több mint egyharmada, és megközelítőleg 750 milliárd dollár veszteséget jelent.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezet (FAO) becslései szerint az élelmiszerveszteség és élelmiszerkidobás a kibocsátott üvegházhatások mintegy 8%-ért felel a világon. A háztartásokban keletkező élelmiszerhulladék 2/3-a kommunális hulladékként végzi, amely környezetünk szempontjából a legkedvezőtlenebb hulladékkezelési megoldás.

Magyarországon évente mintegy 1,8 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezik. Ennek jelentős hányada – körülbelül harmada – a háztartásokban termelődik. A legfrissebb adatok alapján ez megközelítőleg 65 kg élelmiszerhulladékot jelent fejenként, éves szinten. Ez azt jelenti, hogy minden élelmiszervásárlásra szánt 100 Ft-ból 10-11 Ft a szemétben végzi. Ha a kidobott élelmiszerek arányát csak 10%-kal tudjuk csökkenteni, 9 milliárd forint marad a lakosság pénztárcájában. Nemzetközi tapasztalatok alapján akkor leghatékonyabb a szemléletformálás, ha már gyerekkorban elkezdik a helyes magatartásformák oktatását” – olvashattuk a Hajdú-Bihar Megyei Élelmiszermentő Egyesület sajtóközleményében, amely egyesület is azon dolgozik, hogy minél kevesebb élelmiszer menjen veszendőbe.

Az egyesület ezen elgondolásból, az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) Maradék nélkül Munkacsoportjával közösen a 2021/2022-es tanévben a debreceni katolikus intézményben indította el iskolai programját.

Ennek keretében a diákok Csekéné Csente Edit és Szombathy Zsuzsanna, az Élelmiszermentő Egyesület munkatársainak bemutató óráin vettek részt. Az előadásokon a tanulók megtanulhatták a környezettudatos szemléletmódot, és azokat a helyes technikákat, melyeket továbbadva a szüleiknek, családtagjaiknak jelentősen csökkenthetik a családjuknál keletkező élelmiszerhulladék mennyiségét.

Az előadások után dr. Bódis Zoltán a katolikus intézmény vezetője várta a diákokat a díszteremben, bátorítva őket az élelmiszermentésre, újrahasznosításra, majd egy plakátkiállítást tekintettek meg közösen, amely számokban, képekben is bemutatta az élelmiszermentés lehetőségeit.

Az intézményvezető gondolataiban arra figyelmeztetett, hogy mindannyian érintettek vagyunk az élelmiszerpazarlásban, még ha nem is szándékosan tesszük azt. Vásárlási szokásainkból hiányzik a kellő tudatosság, fölösleges élelmiszereket halmozunk fel.

Az élelmiszermentéskor nemcsak magát az élelmiszert, hanem a környezetet is megmentjük – hangsúlyozta az intézményvezető, majd azt is elmondta, hogy Ferenc pápa a meggyónandó bűnök közé tette a környezet ellen végrehajtott rossz cselekedeteket, a környezetszennyezést, mert a teremtéskor Isten az emberre bízta a világot, hogy „művelje és őrizze” (Ter 2,15) azt.

Bódis Zoltán arra is felhívta a figyelmet, hogy az élelmiszerek előállításában a mezőgazdasági munkától kezdődően nagyon sok munkafázissal találkozhatunk. Egy szelet kenyér elkészítését egy éves komoly munka előzi meg. Ha egy falat kenyeret eldobunk, akkor a termelésben részt vevő emberek munkáját dobjuk el. A régi paraszti gazdaságban alig-alig volt hulladék, annak minden elemét felhasználták, állatokkal megetették. Mindig csak annyit szabad felhasználnunk, amit valóban elfogyasztunk.

Majd a Szentírásban olvasható kenyérszaporítás csodájára emlékeztette a diákokat, hangsúlyozva, hogy ott is összegyűjtötték a maradékot, miután az emberek jóllaktak (ld. Jn 6,1-14). Előfordul tehát, hogy az étkezések után maradék keletkezik, de nem törvényszerű, hogy az a szemetes kosárba kerüljön. A maradékot mindig össze kell gyűjteni és később elfogyasztani, vagy más formában új ételt kell készíteni belőle – fogalmazott az igazgató, majd ezt példával is igazolta. A diákok a tanáraik segítségével igazi gasztronómiai különlegességet sütöttek a szalagavatóról megmaradt pogácsákból, almákból és egyéb zöldségfélékből, amelyet a program megnyitóján mindenki megkóstolhatott.

A sikeres nap tevékeny szeretettel zárult. A délutáni órákban a diákok közreműködésével a kereskedelemben megmaradt élelmiszert osztottak szét a rászorulóknak a debreceni a Szent István-templomban.

Kovács Ágnes

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Hadházi Judit, a debreceni Kistemplomban működő Nőszövetség elnökének felkérésére Berényiné dr. Felszeghy Márta, a DNYEM Kórházlelkészi Szolgálatának koordinátora Halálközelben címmel tartott képzési napot a közösségnek szeptember 25-én.

Az alábbiakban Berényiné dr. Felszeghy Márta beszámolóját olvashatjuk.

"Biztosíthatom, hogy nagy áldás egy haldokló beteg ágya mellett ülni. A haldoklás nem feltétlenül szomorú vagy rettenetes, gyakran csodálatos tapasztalatokat szerezhet. Nem kell, hogy a haldoklás szomorú vagy rettenetes legyen. Ehelyett nagyon sok csodálatos és kedves tapasztalatot szerezhet. Amit a haldoklótól tanul, továbbadhatja gyermekeinek és szomszédjainak, és így talán világunk paradicsommá változik megint. Azt hiszem, ideje hozzálátnunk, hogy azzá tegyük.” (Elisabeth Kübler-Ross)

A debreceni Kistemplom a város viszontagsággal és dicsőséggel teljes múltjának, eseményeinek, örömének és szomorúságának tanúja és részese. A templom maga is a hosszú idő alatt kétszer lett a régi Debrecen gyakran visszatérő, legfélelmetesebb ellenségének, a tűznek martaléka. Egyszer földindulás is megrázta falait.

Hosszabb szünet után újra istentiszteletre hívott a Kistemplom tornyának harangja. A járvány okozta lezárások miatt 2020-ban eleve kevés istentiszteletnek adhatott helyet a bástyatornyú templom, az épület felújítási munkálatai miatt pedig tavaly november 8-a óta nem volt istentisztelet a református hajlékban. De nem csak az istentiszteletek, hanem a közösségi programok is újra indultak a Kistemplomban.

A Kistemplomi Nőszövetség a Kossuth utcai gyülekezettel karöltve beteglátogatói képzést indított azzal a céllal, hogy önkénteseket képezzen, akik a pandémia után azokat az idős, magányos, beteg gyülekezeti tagokat fogják felkeresni, akik testi-lelki betegség miatt nem tudnak már személyesen a gyülekezeti közösséghez csatlakozni.

A képzés célja a beteg emberek otthoni vagy kórházi megkeresése, egy-egy beszélgetés, lelki segítség nyújtása, esetleg a szükségek felmérése.

 A képzésre bárki jelentkezhetett, aki elkötelezett a gyülekezeti tagok segítése terén, és van szabad kapacitása a beszélgetésre, látogatásra.

A haldoklók ellátása, kísérése embert próbáló feladat, ugyanakkor számos szép pillanatot is megélhetünk az ápolás során.

Ma már az emberek döntő többsége kórházban hal meg, csipogó műszerek, gépek között, végtelenül magányosan. A halál intézményesült, és az ember elvesztette a búcsúzás lehetőségét az otthoni környezettől. A család nem szeretetlenségből nem kíséri hozzátartozóját a haldoklás útján, hanem, mert nem tanulták meg, hogy ezt hogyan is kell tenni.

A képzési nap keretében a saját élmények megosztása kapcsán beszélgettünk a fenti kérdésekről, veszteségről, gyászról, és az újrakezdés lehetőségéről.

Fontos útravalónak tartom azt a gondolatot, hogy a gyászt nem feldolgozni kell, hanem megtanulni együtt élni a hiánnyal.

„A gyász nem múlik el. Nem múlik el, csak körbenövi az élet.”(Orvos-Tóth Noémi)

https://vasarnap.com/archivum/ideje-van-a-gyasznak-es-ideje-az-elengedesnek

Segíteni, útitársként kísérni akkor tudunk betegeket, időseket, ha mi magunk segítőként, kísérőként átdolgozzuk magunkon a léttel, a betegséggel, az elmúlással kapcsolatos kérdéseket. Ezen az úton indíthatta el az érdeklődőket ez a képzési nap, melyről a nehéz téma ellenére is feltöltődve indultak haza a résztvevők.

Berényiné dr. Felszeghy Márta

DNYEM Kórházlelkészi Szolgálat koordinátora

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Országos irodalmi sikereket értek el egyházmegyénk diákjai. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia készülődve a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra a Katolikus Kulturális Hetek keretében vers- és novellaíró pályázatot hirdetett meg A család Istentől rendelt közösség címmel.

A beérkezett 250 pályázatból közel 40 aranytollú diákot ünnepelhetünk, és közülük a legtöbb díjazott a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből került ki. A következő napokban az elismerésben részesült diákjaink írásait tesszük közzé, amelyek a Magyar Kurír oldalán is megjelennek. Gratulálunk a díjazottaknak!

Elsőként Dalanics Hanna (Geszteréd, Szent Anna Katolikus Általános Iskola) a 10–14 éves korosztályban különdíjat nyert Testvérem vagy egy életre című novelláját olvashatjuk.

Testvérem vagy egy életre

Palkó kicsi fiúcska volt, alig hétéves, élte a gyermekek szokásos életét. Minden olyan egyszerű, olyan kerek volt az életében, persze törekedett is rá, hogy neki mindig jó legyen.

Nagycsaládba született, testvéreivel ütős kis csapatot alkottak. Az élet részét képezte minden huncutkodás, csínytevés, a közös esti imák, a megosztott csokoládé és cukorka, olykor a kettéharapott rágógumi öröme. A családi élet egyszerre volt harc, máskor maga a mennyország.

Palkó szeretett a falubeli gyerekekkel együtt szaladgálni, a pázsiton focizni, libát kergetni. Már kicsiként megtanult a felnőttek biciklijén száguldozni. Télen a kis pocsolyák jegén „jégkorongosdit” játszottak együtt. Máskor szánkókkal elindultak a domboldalba meghódítani a világot. Palkó soha semmitől nem félt – talán csak a kóbor kutyáktól – kimondhatatlanul vidám, boldog volt. Meseszépeket láttak a határban, havas tájat, távoli akácfákat és erdőket, itt–ott suhanó őzeket és szarvasokat, néha vaddisznót. Amikor ébredt a tavasz, Palkót szinte hívta a természet a kertbe. Szívesen segített a munkában. Így volt ez nyáron, ha gyomlálni vagy locsolni kellett, illetve ősszel, amikor gyümölcsszüret vagy betakarítás volt. Az iskola az kötelesség volt, ott figyelni, tanulni kellett, hogy utána még többet lehessen szabadon, gond nélkül lenni, élni, játszani. Palkót édesapja is arra tanította, hogy az élet az mindig gyönyörű ”fényben és sárban”. A kisfiú nem is sejtette, hogy milyen fájdalom vár rá és családjára.

Testvérénél daganatos betegséget állapítottak meg. A harmónia egy csapásra megbomlott. Látta testvére szenvedését, küzdelmét az életért. Nehéz, gyötrelmes hónapok következtek az addig boldog családban. Látta bátyja porba hulló vágyait, terveit, egy fellobbanó, de gyorsan elmúló szerelmét. Látta szülei aggódását, küzdelmét, félelmét. Testvére, akit a megye egyik legjobb atlétájának tartottak, aki számtalanszor küzdött a győzelemért, aki akkor boldog volt, ragyogott, most azonban lehullott. Palkó látta zokogó édesanyját ráborulni testvére koporsójára, szája mozgásából azt olvasta ki… „ fiam, drága fiam …”.

Édesapja szorította Palkó kezét testvére temetésén, aki a szívében csak egyet suttogott: testvérem, mindig testvérem vagy és szeretlek!

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

„Szent ünnepi ének szálljon!” M-A. Charpentier zeneszerző dallamának, Varga László atya magyarra fordított szövegének ez a sora szólított meg bennünket, hogy elfogadva a meghívást, vállaljuk a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus pápai miséjének 2140 fős kórusában az éneklést.

Megtiszteltetésként éltük meg, hogy a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház Bárdos Lajos Kórusának, illetve a jósavárosi görögkatolikus énekkar néhány tagjának részvételével e jeles eseményen részt vehetünk.

Tudtuk, hogy nehéz út áll előttünk. Nem vagyunk hivatásos énekesek, de a szolgálat vállalása mindig az akadályok leküzdésére ösztönzött mindannyiunkat.

Gebri József karnagy belénk vetett bizalma, töretlen lelkesedése, biztatása kísért bennünket hónapokon át a heti 2-3 órában történő felkészülésben.

A Hősök terén a helyszíni próbák 4-5 órásak voltak. A már felállított karzaton, közel 30 fokos melegben próbáltuk a műveket. Elfáradtunk minden nap, de lelkesedésünkből ez semmit nem vett el.

A kezdetektől hangunkkal együtt a szívünket, lelkünket, szeretetünket is az Úr elé vittük. Szent Ágoston szavai is ezt erősítették bennünk: „Aki szeret, énekel…”.

Az ünnepi mise napján a várakozás izgalma mellett végtelen öröm jellemezte az egyesített kórust.

A Szentatya repülőjének fölöttünk elzúgó hangja jelezte, hogy megérkezett közénk. Talán már ekkor mindannyiunk szíve gyorsabban dobogott. A pápamobil megjelenésekor a férfikar indításával felhangzott Liszt Ferenc: „Tu es Petrus” kezdetű műve.

És eljött a pillanat, amelyre olyan sokat készültünk, vártunk. Egymásra figyelve, fegyelmezetten, a karmesterrel, az orgonával, a zenekarral teljes összhangban kellett énekelnünk.

A szentmisén a Szentatya közvetlen közelében történő zenei szolgálatunk életünk egészére kiható élményt jelentett.

A neves karnagyok és néhány kórusmű zeneszerzőjének vezényletével elkezdtük a nagyszabású, gyönyörű művek éneklését. Minden pillanat szent, felemelő volt. Nyugalom, béke, hála töltötte el a szívünket, de ugyanezt láttuk a jelenlévő emberek arcán is.

Gyakran küszködtünk a könnyeinkkel egy-egy lélegzetelállító harmónia, az ősi gregorián dallamok, a kórusművek éneklése során.

A himnuszokat tízezrek zúgták velünk. Így minden bizonnyal szívből jövő könyörgésünk az egekig hatolt.

Zengtük, a világba „kiáltottuk”: „Jézus, Téged áldva áldunk, mindenségnek Királya. Tested, Véred e Szentségben minden élet forrása”. (Fábry Kornél, Sapszon Ferenc)

Sokáig a fülünkben csengnek majd ezek a dallamok. Gyakran fogunk még könnyeket ejteni…

Reméljük, hogy a hétköznapok viharába visszatérve, e felemelő élmény hatását cselekedeteink is tükrözik majd!

18 fő jelenléte csepp a 2140 fős kórusban, de hisszük, hogy általunk is szebb lett az összhang!

                               Köszönjük, Urunk, hogy egy csoda tevékeny részesei lehettünk!

A Bárdos Lajos Kórus tagjainak nevében

Románné Szakolcai Mária

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Az elvándorlók és menekültek világnapját idén szeptember 26-án tartjuk. A Szentatya hagyományosan üzenetet intéz a katolikus hívekhez. Ferenc pápa „Egy mind nagyobb mi felé” címmel közzétett gondolatait közöljük:

Kedves Testvéreim!

A Fratelli tutti enciklikában egy olyan aggodalmat és reményt fejeztem ki, amely továbbra is fontos helyet foglal el szívemben: „Ha ez az egészségügyi válság elmúlik, az lenne a legrosszabb válaszunk, ha még mélyebbre merülnénk a lázas fogyasztás és az egoista önvédelem új formáiba. Adja az Ég, hogy a végén többé ne a »többiek«, hanem csak a »mi« létezzék” (Fratelli tutti, 35).

Ezért arra gondoltam, hogy az idei üzenetet az elvándorlók és menekültek világnapjára az „Egy mind nagyobb mi felé” témának szentelem, így szeretnék világos horizontot kijelölni e világban járt közös utunk számára.

Ennek a „mi”-nek a története

Ez a horizont már Isten teremtő tervében is jelen van: „Isten megteremtette az embert, saját képmására, Isten képmására teremtette, férfinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket, és így szólt hozzájuk: »Legyetek termékenyek, szaporodjatok«” (Ter 1,27–28). Isten férfinak és nőnek teremtett bennünket, különbözőnek és egymást kiegészítőnek, hogy egy olyan „mi”-t alkossunk, amelynek az a rendeltetése, hogy a nemzedékek sokasodásával mind nagyobb legyen. Isten saját képmására teremtett bennünket, saját egy és háromságos lényének képmására, sokféleségben megvalósuló közösségnek teremtett.

Amikor engedetlensége miatt az ember elfordult Istentől, ő irgalmában nem az egyes embereknek, hanem egy népnek akarta felkínálni a kiengesztelődés lehetőségét, egy „mi”-nek, amely az egész emberi családot és minden népet átölelni hivatott: „Íme, Isten hajléka az emberek között! Ő velük fog lakni, és ők az ő népe lesznek, és maga Isten lesz velük” (Jel 21,3).

Tehát az üdvtörténetnek a kezdetén, akárcsak a végén egy mi áll, középpontjában Krisztus misztériumával, aki azért halt meg és támadt fel, hogy „mindnyájan egyek legyenek” (Jn 17,21). Ez a mostani időszak azonban azt mutatja, hogy ez az Isten által akart mi megtört és széttöredezett, megsérült és eltorzult, ami még nyilvánvalóbbá válik az olyan nagyobb válságok idején, mint amilyen a jelenlegi világjárvány is. A nacionalizmus bezárkózó és agresszív formái (vö. Fratelli tutti, 11) és a radikális individualizmus (vö. uo. 105) rombolják és megosztják a „mi”-t mind a világban, mind az Egyházon belül. A legnagyobb árat viszont azok fizetik meg, akik legkönnyebben válhatnak másokká: a külföldiek, a migránsok, a kirekesztettek, az egzisztenciális perifériákon élők.

Az igazság azonban az, hogy mindannyian egy hajóban evezünk, és azon kell munkálkodnunk, hogy ne legyenek többé falak, melyek elválasztanak, ne legyenek többé mások, hanem csak egyetlen mi, olyan nagy, mint az egész emberiség. Ezért szeretném ezért megragadni az alkalmat, hogy ezen a világnapon kettős felhívást intézzek mindenekelőtt a katolikus hívőkhöz, majd pedig a világ minden emberéhez, hogy együtt haladjunk előre egy mind nagyobb mi felé.

Egy mind katolikusabb Egyház

A Katolikus Egyház tagjai számára ez a felhívás azzal az elkötelezettséggel jár, hogy egyre hűségesebbek legyünk katolikus mivoltunkhoz, megvalósítva azt, amit Szent Pál tanított az efezusi közösségnek: „Egy a test és egy a Lélek, mint ahogy hivatástok is egy reményre szól. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség” (Ef 4,4–5).

Az Egyház katolicitása, egyetemessége ugyanis olyan valóság, amelyet minden korban vállalni kell és meg kell élni, az Úr akarata és kegyelme szerint, aki megígérte, hogy mindig velünk lesz, egészen a világ végezetéig (vö. Mt 28,20). Szentlelke képessé tesz bennünket arra, hogy mindenkit magunkhoz öleljünk, hogy sokféleségben megvalósuló közösséget építsünk, hogy a különbségeket egymással összhangba hozzuk anélkül, hogy egy személytelen egyformaságot erőltetnénk. Az idegenek, a migránsok és a menekültek sokféleségével való találkozásban, valamint az ebből a találkozásból kialakuló, kultúrák közötti párbeszédben lehetőségünk van arra, hogy Egyházként növekedjünk és gazdagítsuk egymást. Minden megkeresztelt ugyanis, bárhol éljen is, jog szerinti tagja a helyi egyházi közösségének, tagja az egyetlen Egyháznak, lakója az egyetlen háznak, tagja az egyetlen családnak.

A katolikus hívők meghívást kaptak arra, hogy mindegyikük abban a közösségében, ahol él, azon dolgozzék, hogy az Egyház egyre befogadóbbá váljon, teljesítve Jézus Krisztusnak az apostolokra bízott küldetését: „Menjetek, és hirdessétek: Közel van a mennyek országa! Betegeket gyógyítsatok meg, halottakat támasszatok fel, leprásokat tisztítsatok meg, ördögöket űzzetek ki! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok” (Mt 10,7–8).

Ma az Egyháznak az a feladata, hogy kilépjen az egzisztenciális perifériák utcáira, hogy gyógyítsa a megsebzetteket és megkeresse az eltévedteket, előítéletek, félelem és prozelitizmus nélkül, sőt készen arra, hogy sátrát kinyitva mindenkit befogadjon. Az egzisztenciális perifériákon élők között számtalan bevándorlót, menekültet, kitelepítettet találunk, továbbá az emberkereskedelem áldozatait, akiknek az Úr ki akarja nyilvánítani szeretetét és üdvösségét. „A mostani migrációs mozgások új missziós »frontnak« tekinthetők, kiváltságos lehetőségnek arra, hogy Jézus Krisztust és az evangélium üzenetét otthonunk elhagyása nélkül hirdessük, és konkrét tanúságot tegyünk a keresztény hitről szeretetben, a más vallási közösségek iránti mély tisztelettel. A más felekezetekhez és vallásokhoz tartozó migránsokkal és menekültekkel való találkozás termékeny talajt jelent az őszinte és gazdagító ökumenikus és vallásközi párbeszéd növekedéséhez” (A migránsok lelkipásztori ellátásával megbízott szervezetek országos vezetőihez intézett beszéd, 2017. szeptember 22.).

Egy mind befogadóbb világ

Azzal a felhívással fordulok a világon élő valamennyi ember felé, hogy együtt haladjunk egy mind nagyobb mi felé, hogy helyreállítsuk az emberi családot, hogy együtt építsünk egy igazságos és békés jövőt, biztosítva azt, hogy senki se legyen kizárva.

Társadalmaink jövője „színes” lesz, amelyet a sokszínűség és a kultúrák közötti kapcsolatok gazdagítanak. Következésképpen most meg kell tanulnunk harmóniában és békében együtt élni. Számomra különösen is kedves az az Apostolok cselekedeteiben szereplő jelenet, amikor az Egyház pünkösdi „megkeresztelkedésének” napján, közvetlenül a Szentlélek leszállása után a jeruzsálemi nép hallgatja az üdvösség hirdetését: „Mi pártusok, médek, elamiták és Mezopotámiának, Júdeának, Kappadóciának, Pontusznak, Ázsiának, Frígiának, Pamfíliának, Egyiptomnak és Líbia Cirene körüli részének lakói, a Rómából való zarándokok, zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, hogy a mi nyelvünkön hirdetik Isten nagy tetteit” (ApCsel 2,9–11).

Ez az új Jeruzsálem eszményképe (vö. Iz 60; Jel 21,3), ahol minden nép békében és egyetértésben él, Isten jóságát és a teremtés csodáit dicsőítve. De annak érdekében, hogy ezt az eszményt elérjük, mindannyiunknak azon kell dolgoznunk, hogy lebontsuk a minket elválasztó falakat és olyan hidakat építsünk, amelyek elősegítik a találkozás kultúráját és tudatosítják belső egymásrautaltságunkat. E szempontból a jelenlegi migrációs hullámok lehetőséget nyújtanak arra, hogy legyőzzük félelmeinket, és hagyjuk, hogy más emberek sokszínű gazdagsága gyarapítson. Tehát ha akarjuk, a határokat a találkozás kiemelt helyeivé alakíthatjuk, ahol egy mind nagyobb mi csodája ragyoghat fel.

Arra kérek minden férfit és nőt világszerte, hogy használják fel jól azokat az ajándékokat, amelyeket az Úr ránk bízott, hogy teremtését megőrizzük és még szebbé tegyük. „Egy főember – mondta Jézus – messze földre indult, hogy királyságot szerezzen magának, s aztán visszatérjen. Magához hívatta tíz szolgáját, adott nekik tíz minát, és így szólt hozzájuk: »Kamatoztassátok, míg vissza nem térek«” (Lk 19,12–13). Az Úr bennünket is számon fog kérni! Annak érdekében, hogy közös Otthonunkat megfelelő módon gondozzuk, mind nagyobb és egyre több közös felelősséget vállaló „mi”-vé kell válnunk abban a mély meggyőződésben, hogy bármi jót teszünk a világban, azt a jelen és a jövő nemzedékekért tesszük. Olyan személyes és kollektív elkötelezettségről beszélek, amely minden testvérünket és nővérünket felvállalja, akik továbbra is szenvednek, miközben egy fenntarthatóbb, kiegyensúlyozottabb és befogadóbb fejlődésért dolgozunk. Olyan elköteleződés ez, amely nem tesz különbséget őshonosok és külföldiek, helyben lakók és vendégek között, hiszen ez közös kincs, amelynek gondozásából és jótéteményeiből senki sem zárható ki.

Az álom elkezdődik

Joel próféta megjövendölte a messiási jövőt mint a Szentlélek által ihletett álmok és látomások idejét: „Mindezek után kiárasztom Lelkemet minden testre. Fiaitok és leányaitok jövendölni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok meg látomásokat látnak” (Jo 3,1). Arra kaptunk meghívást, hogy együtt álmodjunk! Nem szabad félnünk attól, hogy álmodjunk, és hogy egyetlen emberiségként álmodjunk, mint útitársak ugyanazon az úton, mint ugyanannak a földnek, közös otthonunknak a gyermekei, akik mindnyájan testvérek (vö. Fratelli tutti 8).

Imádság

Szent és szeretett Atyánk,
Fiad, Jézus azt tanította nekünk,
hogy nagy öröm van a mennyben,
amikor valaki, aki elveszett, megkerült,
amikor, valakit, aki kirekesztett, elutasított vagy eldobott volt,
visszafogadtuk a „mi”-nkbe,
amely így mind nagyobbá és nagyobbá válik.

Kérünk, add meg Jézus követőinek
és minden jóakaratú embernek
a kegyelmet, hogy akaratod szerint cselekedjenek a világban.
Áldj meg minden befogadó és segítő tettet,
mely a száműzetésben élőket visszahozza
a társadalom és az Egyház „mi”-jébe,
hogy földünk olyan legyen,
amilyennek teremtetted:
minden testvér és nővér közös otthona. Ámen.

Kelt Rómában, a Lateráni Szent Jánosnál, 2021. május 3-án, Szent Jakab és Fülöp apostolok ünnepén.

Ferenc

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

A debreceni Szent József Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium diákjai a jelnyelv világnapja és a hallássérültek közelgő világnapja alkalmából műsorral és ajándékkal kedveskedtek a debreceni hallássérült diákokat nevelő iskolában.

Aki az elmúlt héten a Szent József katolikus köznevelési intézményben járt, azt láthatta, hogy délutánonként az iskola udvarán a szünetekben napok óta lelkes diákcsapat egy táncos előadásra készült. Azonban elsős és ötödikes diákjaink nem pusztán táncoltak, hanem Máté-Léner Gabriella tanítónőnk segítségével egy dal jelnyelvi bemutatását tanulták meg. Diákjaink ugyanis 2021.09.23-án a jelnyelv világnapjára készülve meglátogatták a debreceni Hallássérültek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye, Óvoda, Általános Iskola és Kollégium diákjait, ahol előadták a jelnyelvi tolmácsolásban a megtanult dalt.

A hallássérült gyerekek nagy szeretettel, közös tánccal és saját kezűleg készített ajándékkal kedveskedtek. A látogatás sok-sok mosolyt, jókedvet ajándékozott mind a vendéglátó hallássérült gyerekeknek, mind saját diákjainknak.

Pásku Tibor intézményvezető úr a vendéglátók nevében köszönte meg a kedves látogatást, dr. Bódis Zoltán igazgató úr pedig a Szent József tanulóinak szeretet-csomagját adta át, ugyanis az iskola diákjai édességgel, finomságokkal is meglepték az ottani gyerekeket. A programot közös imádsággal zárta, Isten könyörülő szeretetébe ajánlva a két iskola diákjait, munkatársait.

Öröm-hír sajtóidra/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök tanúságot tett nemcsak a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus ünnepi hangulatáról, hanem az élő Jézus jelenlétéről.

A főpásztorral Vojtkó Ferenc szerkesztő-műsorvezető beszélget a Debrecen Televízió Erőnk Forrása című felekezeti magazinműsorban.

A stúdióbeszélgetésen Ferenc püspök atya bevezető gondolataiban úgy fogalmazott: „rengeteg panasz éri az Egyházat a keresztények számának csökkenése miatt, de most annak élményét éltük át, hogy sokan vagyunk. Talán ez a megújulás kezdete.

Az Egyház nem a csökkenés egyháza. Isten a szeretet növekedésének, a jóságnak, az egységnek, a közösségnek, a szépségnek az Istene, Aki azért alapította meg az Egyházat, hogy megmutassa, itt van közöttünk.

Nagy élmény volt, hogy jelen lehettem mind az előkészületekben, mind a lebonyolításban és megtapasztaltam, hogy a közös munkának milyen gyümölcsei, eredményei vannak.

Önmagában a rendezvény lebonyolítása is nagy dolog volt, és azt sem tudjuk lemérni, kinek mi indult el a lelkében, és az, akár évek múlva milyen gyümölcsöket fog teremni. A kongresszus hatalmas ajándéka, hogy a jelenlegi vírushelyzetben mi magyarok szabadon, nyitottan meg tudtuk rendezni. Elmondhatjuk, hogy rajtunk, magyarokon keresztül mekkora ajándékot adott a Jóisten az egész világnak! Istennek a boldogító jelenlétét tapasztalhattuk meg a világ minden részéről érkező több ezer és együtt több százezer emberrel.

A kongresszusnak határozott menetrendje volt, naponta 10-15 ezer ember ünnepelt együtt, egy hét alatt a délelőtti előadások, tanúságtételek, katekézisek, felemelő ünnepi szentmisék mellett mintegy 400 kulturális program volt Budapesten és vidéken. Ehhez kapcsolódtak a központi nagyrendezvények, ahol a nyitó szentmisén 1 200 elsőáldozóval ünnepeltünk, a pénteki Forráspont Esten pedig 12 000 fiatallal találkoztunk, ahol a szentségimádást vezettem. Az Ákos koncerten a fiatalok önfeledten ugráltak, táncoltak, majd egyik pillanatról a másikra hatalmas csend uralkodott az Oltáriszentség előtt az arénában. Különleges élményt jelentett, ahogyan meg tudtak nyílni Isten jelenlétének.

A szombat délutáni Kossuth-téri szentmisén és a körmeneten becslések szerint 250 ezer ember vett rész. Amikor a papság az Oltáriszentséggel megérkezett a Hősök terére, a menet vége még a Kossuth téren volt.

A hét csúcspontján, a Statio Orbis szentmisén pedig megállt a világ. Nem azért mert itt volt a pápa, hanem azért, mert itt volt Krisztus.

Ez arra szólította fel a világot, hogy álljon meg, szakadjon ki a hétköznapok szürkeségéből, a taposómalomból, nézzünk magunkba és figyeljünk oda, Isten mit akar adni nekünk azáltal, hogy a Katolikus Egyház feje, Krisztus földi helytartója eljött Magyarországra. A pápa nem szokott jelen lenni a kongresszusok záró szentmiséjén. Utoljára 21 éve Szent II. János Pál pápa volt jelen, de azért, mert akkor Rómában rendezték meg a világeseményt.

Ferenc pápa fontosnak tartotta, hogy eljöjjön, részt vegyen ezen a szentmisén. Ő is nagyon hálás volt, hogy két év után újra közösségben ünnepelhetett, látva a rengeteg áhítatos, mélyen hívő embert, akik között sok fiatal és fiatal családok voltak jelen.

„Valami elkezdődött!”

A világban rengeteg félelemkeltő esemény történik, befolyásolva az emberek hitét, gondolkodását. Nem az a kérdés, miért történnek rossz dolgok, hanem hogy a jó emberek jók maradnak-e ilyen helyzetekben is. Mibe kapaszkodunk, kihez fordulunk?

Ha az ember hitében elkötelezett, akkor egy új kezdet indulhat el nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon is, hiszen ezért: „fővárosunk, népünk, Európa és a világ lelki megújulásáért” imádkoztunk az előkészületi években is” – zárta tanúságtevő gondolatait Ferenc püspök, majd örömét és háláját fejezte ki azért is, hogy az egyházmegyénkből szervezetten 49 autóbusszal, továbbá különvonattal, személyautókkal is érkeztek zarándokok a záró szentmisére.

Az Erőnk Forrása című magazinműsorban felvillanó képek adnak ízelítőt a kongresszus hangulatáról, majd a beszélgetés végén Szabó Gábor, egyházmegyénk diakónusa elmélkedését is meghallgathatjuk.

Dehir - Erőnk Forrása 2021-09-23

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

A Katolikus Kulturális Hetek keretében vers- és novellaíró pályázatot hirdetett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülődve. A pályázat eredményhirdetésére 2021. szeptember 21-én, a budapesti Szent Gellért-templomban került sor.

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye „aranytollú” alkotói, 10-14 éves, illetve 15-18 éves diákok, Geszteréd, Kisvárda, Nyírbátor, Nyíregyháza és Nyírtelek katolikus köznevelési intézményeiből szép számmal vehettek részt az ünnepélyes díjkiosztón.

Dr. Veres András, a Győri Egyházmegye főpásztora, az MKPK elnöke celebrálta a díjátadást megelőző ünnepi szentmisét. Homíliájában emlékeztetett arra, hogy a Jóisten irántunk megnyilatkozó szeretete tökéletes. Püspök atya arra hívott meg minket, hogy törekedjünk családunkat, embertársainkat úgy szeretni, mint ahogyan az Úr szeret minket.

A pályázat kapcsán örömmel emelte ki, hogy több mint 250 pályázat érkezett a felhívásra, közel 40 díjazottat ünnepelhetünk. Szívet melengető érzés töltötte el püspök atyát, hogy a család megtartó ereje, a szülők, nagyszülők hite, példája ihletet adott keresztény fiataljaink alkotásaihoz.

Mi, intézményvezetők, pedagógusok büszkék lehetünk arra, hogy a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből került ki a legtöbb díjazott.

Egyházmegyei csoportkép is készült a díjazott fiatalokkal, pedagógusaikkal, hozzátartozóikkal. Veress András püspök úr is visszatérhetett a fotókészítés perceire egykori szülőföldjének keresztény hívei közé.

Egyházmegyénk díjazottjai:

10-14 éves korosztályban különdíjakat hoztunk el:

Novella kategória:

Balogh Johanna, Nyíregyháza, Szent Imre

Dalanics Hanna, Geszteréd, Szent Anna

Vers kategória:

Tóth Jázmin, Geszteréd Szent Anna

Péter-Szabó Kíra, Nyírtelek, Szent Anna

15-18 éves korosztályban országos helyezéseink:

Novella kategória országos 3. helyezés:

Barátfalvy László, Nyíregyháza, Szent Imre

Vers kategória: országos 1. helyezés

Kovács Zsuzsanna, Kisvárda, Szent László

Különdíjak

Novella kategória:

Balogh Dzsenifer, Nyírbátor, Báthory

Tóth András Ferenc, Kisvárda. Szent László

Vers kategória:

Rippel Liliána, Nyíregyháza, Szent Imre

Makai Viktória, Kisvárda, Szent László

Köszönjük diákjaink alkotókedvét, alkotásaikban megnyilatkozó őszinteségüket.

Köszönjük a felkészítő tanárok támogatását a sikerhez vezető úton.

Köszönjük a fiatal alkotók családjainak szerető gondoskodását és a gyermekek hitét tápláló példaadásukat.

Köszönjük Fenntartónk biztatását, hogy érdemes volt lelki-szellemi kincseinkkel gazdagítani a készülődést a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra.

Kaszásné Tóth Judit intézményvezető

Kisvárda, Szent László katolikus köznevelési intézmény

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye