Amikor a hetvenkét tanítvány nagy örömmel visszatért küldetéséből, Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott: „Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és a kicsinyeknek jelentetted ki....
December 2-án a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Pro Cultura Christiana díjjal tüntette ki Beke Margit történészt, egyháztörténészt, levéltárost, valamint a Markolt szobrászművész házaspárt, Markolt Györgyöt és M. Gémes Juditot. A kitüntetéseket a püspöki konferencia elnöke, Székely János adta át Budapesten, a testület székhelyén.
A Jó hogy vagy! Életvédő Szövetség idei országjárása utolsó állomásaként Zalaegerszegen járt a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége meghívására, ahol Osztie Zoltán atya alapító a szervezetet, Hal Melinda szövetségi tag, az MCC vezető kutatója pedig a Nemzeti Mentál Pajzs Programot mutatta be.
November 30-án, vasárnap a hagyományokhoz hűen közösen gyújtották meg az első adventi gyertyát a római katolikus, a görögkatolikus és a református egyház képviselői Debrecen polgármesterével a Kossuth téren. Aznap délután kigyúltak a városi díszkivilágítás fényei is.
A Szentatyát szállító repülőgép 15.57-kor landolt a római Fiumicino repülőtéren. Az Airbus A320neo, az Ita Airways járata helyi idő szerint 13.48-kor indult Libanon fővárosából, Bejrútból, a hazaút körülbelül három órát vett igénybe. XIV. Leó pápa első apostoli útja, amelynek állomásai Törökország és Libanon voltak, november 27-én kezdődött.
Idén is elindul a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) és a SPAR Magyarország közös karácsonyi adománygyűjtése, az „Adni öröm!” akció. A tartósélelmiszer-gyűjtés első szakaszában – november 28-tól december 16-ig – a kijelölt SPAR és INTERSPAR üzletekben megvásárolható adománykártyák segítségével vagy online adományozással lehet támogatni a rászoruló családokat.
Facebook oldalunk
Youtube csatornánk
/**
* Individual Script for nx-YouTubeBox Instance
* @package nx-YouTubeBox
*
* @copyright Copyright (C) 2009 - 2017 nx-designs.
* @license GNU General Public License version 2 or later
*/
?>