július 2021

Idén is több ezer zarándokot várnak a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye búcsújára, a máriapócsi nemzeti kegyhelyre, amelyet a hagyomány szerint július utolsó vasárnapján, idén, 25-én tartanak. A hívek közül sokan már az előző napokban, vagy aznap a hajnali órákban gyalogosan, kerékpárral  indulnak útnak, imáikban, fohászaikban magukkal hozva szeretteiket.

A búcsúi szentmise 11 órakor kezdődik, főcelebránsa és szónoka Böcskei László nagyváradi megyéspüspök lesz.

A búcsú idején a kegytemplom mellett található, Szűz Mária tiszteletére szentelt 600 éves — a köztudatban kistemplomként ismert — római katolikus templomban folyamatos szentségimádás lesz.

DSC 4008

S. E. R. Böcskei László a Temes megyei Gátalján született 1965. július 11-én, gyakorló katolikus családban nőtt fel. Érettségiig a szülőhelyén, a soknemzetiségű, többfelekezetű faluban tanult román nyelvű iskolában.

Teológia tanulmányait a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán végezte. 1990. június 24-én Sebastian Kräuter temesvári megyés püspök szentelte pappá, majd négy hónapig káplánként szolgált Temesvár erzsébetvárosi plébániáján. 1991 januárjában a megyés püspök titkárává nevezték ki, 1999-től pedig az egyházmegye általános helynöke lett.

XVI. Benedek pápa 2008. december 23-án a Nagyváradi római katolikus egyházmegye püspökévé nevezte ki. 

2009. március 7-én szentelték püspökké a nagyváradi székesegyházban.

 

Öröm-Hír Sajtóiroda
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

 

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyei  Ifjúsági Iroda szervezésében az egyházmegyénk 13-18 év közötti fiataljai idén is eltöltenek egy hetet – július 19-25  között – az egyházmegyei ifjúsági táborban. A találkozón egy gyalogos zarándoklat is várja a résztvevőket, amelyhez bárki csatlakozhat.

A közös időtöltés Isten, az élet ajándékainak felfedezésére irányul az érzékszerveink: a látás, hallás, az ízlelés és szaglás, valamint tapintás csodáján keresztül. Ebben vezetik majd a résztvevőket az egyházmegye papjainak elmélkedései és foglalkozásai.

A tábor helyszínei a következők: hétfőtől péntekig Telkibánya, majd a hagyományokat követve a péntek délutánt Leveleken töltik, innen 24-én, szombat reggel gyalog zarándokolnak el Máriapócsra, hogy bekapcsolódjanak egyházmegyénk vasárnapi búcsúi ünnepébe, ahová a fiatalok családjait is várják.

A gyalogos zarándoklat résztvevői július 24-én, szombaton találkoznak a leveleki római katolikus templomban, ahol 9 órakor szentmise keretében adnak hálát, és készítik fel szívüket a zarándokútra. Máriapócsra a délutáni órákban érkeznek meg.

A szervezők július 18-ig az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre várják azok jelentkezését, akik szeretnének kapcsolódni a zarándoklathoz. A zarándoklat ideje alatt, Ófehértón ebéddel készülnek, ezért lényeges az előzetes jelentkezés. Azon családok, jelentkezők számára, akik a vasárnapi búcsúig szeretnének Máriapócson maradni, korlátozott számban tudnak szállást biztosítani, ezért kérjük, hogy szállásigényiket is feltétlenül jelezzék a megadott e-mail címen.

 

Szilágyi Eszter

főszervező

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

A Nemzeti Ifjúsági Kórus 2021. július 25. 19:30-tól a debreceni Szent Anna-székesegyházban vendégszerepel. Az előadáson hallható Bella Máté, Fekete Gyula és Tóth Péter szerzeményei a Nemzeti Ifjúsági Kórus számára íródtak és a turnén lesznek hallhatók először.

Vezényel: Erdei Péter és Nemes László Norbert

Az előadáson való részvétel díjtalan.

 

Műsor:

Szokolay Sándor: Cantate Domino

Kodály Zoltán: Miserere

Orbán György: Lanthúr ha szól

(William Shakespeare, Weöres Sándor fordítása)

Bella Máté: Örök zene (Juhász Gyula)

Fekete Gyula: Elsötétült a világ (Sárközi György)

Tóth Péter: Esti könyörgés

Vajda János: Tündérkert (Faludi Ferenc)

Gyöngyösi Levente: Dominus regnavit

A 2018-ban alakult Nemzeti Ifjúsági Kórus célja, hogy a Kárpát-medencei magyarság összetartozásának jegyében a nemzeti jelzőhöz méltó kiemelkedő művészi színvonalon mutassa be a 20-21. századi magyar kórusirodalom legjavát, a Kodály Zoltán nevével fémjelzett magas szintű zenei nevelés eredményeit, közösségépítő erejét. Hasonló nemzeti ifjúsági együttes Európa legtöbb országában működik, több helyen folyamatosan. A mi lehetőségeink között – és tekintettel arra, hogy az énekesek a határon túli fiatalokkal együtt öt országból érkeznek – a kórus projektjelleggel, a nyári időszakban működik. Az együttesbe sikerrel pályázó kiváló énekesek egy intenzív felkészülésen vesznek részt, majd turnéra indulnak, hogy bemutassák új műsorukat a közönségnek határainkon innen és túl. A kórus szakmai hátterét a két nemzetközileg is elismert kiváló karnagy, Erdei Péter és Nemes László Norbert személyében a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Intézete adja. Az együttes két sikeres nyári program után 2020-ban a járványhelyzet bizonytalanságai miatt, sajnos, nem tudott találkozni, 2021-ben azonban ismét új – három ősbemutatót is tartalmazó – műsorral lép a közönség elé, ezúttal magyarországi városokban.

 

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

A csodák számunkra, európaiak számára gyógyulásokról, lehetetlen helyzetekben megtapasztalt imameghallgatásokról szólnak, de nem a külső körülmények okozta nehézségek, üldöztetés miatti életben maradásról. A pakisztáni Nayna Babar a Debreceni Egyetem hidrobiológia szakos hallgatója csodaként éli meg azt, hogy életben van a családjával és az otthoni keresztény közösségével együtt. Szüleivel és három bátyjával Pakisztánban egy afganisztáni határ menti városban élnek, ahol keresztényként minden nap ki vannak téve az üldöztetésnek. Nayna élete a Hungary Helps programnak köszönhetően 2019-től megváltozott, most már Debrecenben folytatja tanulmányait, és csatlakozott a Szent László-egyházközség angol nyelvű közösségéhez is. Naynával a debreceni Szent II. János Pál Intézetben beszélgettünk.

– A muzulmán többségű Pakisztán nagyon veszélyes ország a keresztények számára. A város, ahol a családommal élek, a legveszélyesebb települések egyike. Nem tudjuk, hogy ki tartozik valamilyen terrorszervezethez, és ki nem. Bárki lehet tagja egy keresztényellenes csoportnak, buszsofőr, bolti eladó, tanár, stb. Amikor a baráti körben szóba kerül a városom neve, mindenki rémülten kérdez az ottani életről, mivel köztudott, hogy a terrorizmus központja.

A szüleink kórházban dolgoznak. A családom nagyon vallásos, különösképp az édesapám, aki mindig arra buzdít bennünket, hogy imádkozzunk.

– Hogyan lehet állandó félelemben, veszélyben élni?

– Egyszerűen úgy, hogy oda születtem. Nem én választottam az országot, a várost, ahol élek. Nagyon nehéz. Ha például munkavállalásra kerül a sor, akkor azzal a ténnyel, hogy keresztények vagyunk, máris elveszítjük az esélyt arra, hogy megfelelő munkát kapjunk. Ilyenkor általában felajánlják, hogy változtassuk meg a vallásunkat, és akkor jobb esélyeink lesznek.

– A szüleidnek mégis sikerült munkát vállalniuk az állami szférában.

– Amikor fiatalon elkezdtek dolgozni, akkor a keresztény vallás még nem volt annyira elterjedt, mint napjainkban. Egyre több ember vallja magát kereszténynek – annak ellenére, hogy az ott üldözött vallás – ezért jobban felfigyelnek ránk, és próbálják ellehetetleníteni az életünket. Éppen ez is következménye a hit megerősödésének, mert kitartunk Jézus Krisztus mellett. Az egyik testvérem otthon végzi tanulmányait, most fog mesterdiplomát szerezni. A professzora kiszemelte magának, és mindent megtesz annak érdekében, hogy kilépjen az egyetemről. Provokálja, gúnyolja, mondhatni lelkileg megkínozza. És mindezt a testvéremnek el kell viselnie, mert ha kiállna saját magáért, a keresztény vallásért, azzal a pakisztáni törvények szerint istenkáromlást követne el a muszlim vallás ellen, amiért megkövezhetik, vagy akár meg is ölhetik.

Mivel nem tudjuk magunkat megvédeni és felszólalni a saját érdekünkben, ezért ez a feszültség csak nő és nő bennünk. A testvérem sokszor depressziósan és frusztráltan tért haza, még a diplomáját is szét akarta tépni, annyira el volt keseredve. Sokan emiatt abbahagyják a tanulmányaikat, vagy a hitüket vesztik, de az sem ritka, hogy az öngyilkosság gondolatával küzdenek, mert az elnyomás miatt nem látnak más kiutat.

– A testvéreid, férfiak lévén nagyobb biztonságban vannak Pakisztánban?

– Senkinek sem biztonságos, de a lányok sokkal több, nagyobb veszélynek vannak kitéve. Például ha egy muszlim férfi megsejti, hogy egy lány keresztény és távol van az otthonától, akkor megpróbálnak valamiféle kapcsolatot kialakítani vele, és akár erőszakkal házasságra kötelezni. Ezt sajnos a saját bőrömön is tapasztaltam. Az egyetem, ahova jártam, elég messze van az otthonunktól, egy órát kellett busszal utaznom. Általában elvegyültem a többiek között a buszon, de idővel a buszsofőr kiszúrt magának, mert feltűnt neki, hogy a többiek néha engem kibeszélnek. Azt hozzá kell tennem, hogy én voltam az egyedüli keresztény az évfolyamban. Egyszer azt vettem észre, hogy a buszsofőr rólam kérdezgeti a többieket, akik közölték vele, hogy keresztény vagyok. Aztán egy nap, amikor az utolsó vizsgánkat is letudtuk az egyetemen és kezdődött a nyár, a buszon ugyanaz a sofőr volt. A többiek már leszálltak és én maradtam egyedül a buszon. Ahogy hazafele tartottunk, egyszer csak irányt váltott és egy teljesen idegen úton kezdett haladni, és kérdezgetett, hogy ez volt-e az utolsó napom az egyetemen. Nagyon megrémültem, tudtam, hogy megsejtette, már nem kell bejárnom az egyetemre, és itt az esélye, hogy valamit tegyen velem. Gyorsan kapcsoltam és szabadkoztam, hogy van még egy hetem hátra, még vissza kell mennem pótvizsgára. Útközben a buszsofőr kollégáival is szót váltott, rájöttem, hogy rólam beszélnek. Úgy éreztem, mintha egy összeesküvés áldozata lennék. Minden megtett méteren imádkoztam, hogy újra láthassam aznap a szüleimet, mert féltem, hogy többé nem fogom őket látni. Úgy tettem, mintha semmit nem sejtenék, mert akkor biztosan csak rontottam volna a helyzetemen. Csak imádkoztam és imádkoztam. Aznap végül sikeresen hazaértem, amit egy hatalmas csodának élek meg, úgy érzem, akkor és ott Isten a segítségemre sietett.

02

– Sajnálattal halljuk, hogy ez az inzultus ért téged. Nehéz elképzelni, hogy napjainkban egyes országokban a keresztények életükkel fizetnek a hitükért.

– Odahaza bennünket nem tartanak pakisztáninak, hanem csak „keresztényeknek”, így a nemzeti identitásunkat is nehéz megélni. Kiskoromban én is sok kellemetlenséget átéltem, ugyanazon keresztülmentem, mint a bátyáim, és soha nem értettem, miért hagyja ezt a világ. Akkor határoztam el, hogy amint lehetőségem lesz rá, kiállok a népemért, a hitemért, mert szeretném felhívni a figyelmet erre a hatalmas igazságtalanságra.

– Van, aki ezt otthon megteszi?

– Csak szeretnék. Például ha én otthon tervezném, hogy interjút adok ebben a témában, akkor a helyi lelkivezetőm a következőket mondaná: Nézd lányom, tudom, hogy el szeretnéd ezeket mondani a világnak, de nem ismered a szavaid következményeit, inkább ne tedd.

– A keresztény sajtó sem alkalmas erre?

– Nem, határozottan nem. Vannak keresztény lapjaink, de azokat természetesen csak zárt körben terjesztik, és az üldöztetésünkről sem írhatunk.

– Mi az, ami erőt ad nektek?

– Elsősorban a sok-sok ima, és a szüleim szeretete. Bátorítanak, hogy imádkozzunk egymásért. A lelkivezetőinkkel is sok időt töltünk, ez segít átvészelni a nehéz napokat. Hiszünk a csodákban. Az életünket is ekként éljük meg, hiszen felnőni és életben maradni egy ilyen környéken, mint a szülővárosom, maga a csoda. A mindennapokat átvészelni, túlélni az ottani feszültséget csak imával és hittel lehet. Nem mondom, hogy nem voltak nehéz időszakok az életemben, de itt vagyok Magyarországon, és ezt is csodaként élem meg.

Nem tudtam erről a programról, és soha nem gondoltam volna, hogy valaha kijuthatok abból az országból, a városból. Éreztem, hogy tehetséges vagyok, de tudtam, hogy onnan nincs menekvés. Ám Isten mégis lehetségessé tette a kiutat a Hungary Helps programon keresztül, és egy szempillantás alatt itt is voltam. Nem veszítettem el a hitem, bíztam Isten akaratában, és itt vagyok. (jelentette ki Nayna elérzékenyülve – a szerk.)

04

– Hogyan kerültél kapcsolatba a Hungary Helps programmal?

– Az egyik helyi lelkivezető ajánlotta a bátyámnak, hogy pályázza meg ezt a programot, mert tudta, hogy ez nagy segítség lenne nekünk, így gyorsan beadtuk mi is a pályázatot, és engem választottak ki.

E lehetőségnek alapfeltétele a keresztény vallásosság, hiszen a programnak éppen az a célja, hogy az üldözött keresztényeket segítse. Felekezeti hovatartozásomat hivatalos papírokkal kellett igazolnom, ugyanis vannak muszlimok, akik meghamisítják ezeket a papírokat, csak hogy bejuthassanak egy ilyen programba. A Hungary Helps éppen ezért nagyon odafigyel a részletekre, még fel is hívják a helyi szervezetet, hogy megbizonyosodjanak, valóban keresztény fiatalról van-e szó. Ezután az itteni egyetemmel kell egy interjún részt venni, ahol felmérik, kik lehetnek a legalkalmasabbak az itteni képzésre, és ezt jelzi az egyetem a Hungary Helps-nek, akik ez alapján tudnak majd döntést hozni.

Végtelenül hálás vagyok Magyarországnak, hogy segítő kezet nyújtott nekünk, üldözött keresztényeknek. 2019 óta tanulok mesterszakon hidrobiológiát a Debreceni Egyetemen, és jelentkeztem PHD-ra is. Az interjún már túl vagyok, szerintem jól sikerült, most szurkolok, hogy elfogadják és felvételt nyerjek. A karrieremet itt szeretném elkezdeni felépíteni, mert tudom, hogy odahaza sajnos ez nem lehetséges.

– Hogy érzed magad Magyarországon?

Itt nagyon biztonságos. A pandémia miatt az elmúlt 2 évben nem tudtam meglátogatni a szüleimet, és – tudom, furcsán hangzik – de ők félig-meddig örülnek ennek. Ők tudják, hogy itt Magyarországon biztonságban vagyok. Otthon minden nap aggódtak értem, hogy este hazaérkezem-e.

– Magyarországról hallottál már korábban?

– Igen, már hallottam. Amikor kisdiák voltam, a testvéremék iskolája karácsonyra kapott adományt, többek között Magyarországról is, amelyhez mellékelve volt egy térkép, rajta az ország körvonalával.

– Az egyházmegyénk egyik iskolájából, Nyíregyházáról a diákok rendszeresen küldenek támogatást pakisztáni családoknak, hogy segítsék a gyermekeik tanulmányait.

– Már akkor is hálás szívvel gondoltam erre az országra, de elsősorban a Hungary Helps-nek szeretném megköszönni ezt a lehetőséget, hogy megmentette az életemet. Hiszem, hogy Isten csodákon keresztül segít bennünket, és ebben a csodában, hogy itt lehetek, Magyarország humanitárius programja is szerepet játszik, ezért is köszönöm nekik.

Hálás vagyok a debreceni Szent László Plébániának is, hogy közösségük aktív tagja lehetek, jó érzéssel tölt el, hogy szabadon gyakorolhatom a hitemet egy szabad országban. Tudom, érzem, hogy itt elfogadnak, és ez segít abban, hogy otthonomnak érezhessem ezt az országot.

Tudom, milyen kereszténynek lenni egy olyan kritikus országban, mint Pakisztán, ezért ha bármiben a segítségére lehetek a Hungary Helps programnak, nyitott vagyok rá. Nagyon szeretnék segíteni a népemnek – éljenek bárhol is a világban –, és igaz keresztényként felszólalni a többiekért és segíteni őket. Mindig is szerettem volna, és most úgy érzem, megnyíltak a lehetőségek, hogy valóban tegyek valamit a népemért, a hitemért.

 

Kovács Ágnes

A beszélgetést fordította: Szabó Dávid

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Nagy Csaba atya, egyházmegyei családreferensünk, Ádám Miklós atyának, az Esztergomi Hittudományi Főiskola tanárának és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye papi továbbképzési referensének meghívására 2021. június 23-án, Esztergomban, a Szent Adalbert Központban, a főegyházmegye papi rekollekcióján tartott előadást, ahol plébániai munkatársai tanúságtételét is meghallgatták a résztvevők: Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök és a főegyházmegye papjai.

 Nagy Csaba atya előadása egyben az Öröm-hír 2021. húsvéti számában megjelent tanulmány folytatása (http://www.dnyem.hu/index.php/item/3383-a-csaladpasztoracio-perspektivai-egy-poszt-csalad-utani-vilagban-nagy-csaba-atya-egyhazmegyei-csaladreferens-tanulmanya ), amely a családok megmaradását érő kihívásokról, a gyümölcsöző családpasztorációs tevékenység alapelveiről és a családok megerősödésének az Egyház életében megtapasztalt hatásairól szólt.

DSCF0989

Az alábbiakban részleteket közlünk az előadásból:

„A bölcsesség házat épített magának, kifaragta hét oszlopát, leölte áldozatait, elegyítette borát, meg is terítette asztalát. Elküldte szolgálóit, hogy kiáltsák a várban és a város falain: »Aki tudatlan, jöjjön hozzám!« S a dőréknek üzente: »Jöjjetek, egyétek étkemet, és igyatok a borból, amelyet nektek elegyítettem! Hagyjatok fel az együgyűséggel, hogy élhessetek,
és járjatok a belátás útjain!”
(Péld 9,1-6).

A Példabeszédek könyvének gyönyörű leírása ugyanarról a sziklára épült házról szól, amiről Jézus is beszél. A leírás szerint benne hét oszlop áll, és a házat felkészítették a vendégek fogadására. Az étel is készen áll, amely nagyon egyszerű és mégis nélkülözhetetlen az ember számára: kenyér és bor. Ez a ház az egyház, az oszlopok a szentségek, az étel Krisztus teste és vére. Ebbe a házba hívjuk meg a ránk bízottakat.

Milyen meghívást adunk nekik? […]

Látjuk a kereszt alatt álló családjainkat, akiket sok ideológia támad, és amiről Ferenc pápa is beszél az Amoris Laetitia kezdetű apostoli buzdításában. Ferenc pápa legalább hat olyan tényezőre mutat rá, amelyek megakadályozzák a család evangéliumként való felfogását. […]

IMG 20210623 142344

Mindezek után nem eltúlzott beszélni a hiányosságokról, elsősorban egy egységes pasztorációs tevékenységről a családokkal és a családokért, hiszen ennek hiánya következtében a beavató szentségek felvétele után a keresztények 90-95 százaléka nem gyakorolja a hitét. Ezért is fogalmazza meg Ferenc pápa:

„Nem elegendő a nagy lelkipásztori tervekbe beleszőni valamiféle általános törődést a családokkal. Hogy a családok a lelkipásztorkodás egyre aktívabb alanyai lehessenek, »a család belseje felé irányuló evangelizáló és kateketikai erőfeszítésre« van szükség, amely a családot ebbe az irányba tereli.” (AL 200).

Tézisem szerint a családtól függ, hogyan jövünk ki a válságokból. Az individualista felfogással szemben nem feledhetjük el, hogy a család kapcsolatot jelent és teremtő ereje van, hiszen a család az ember személyazonosságának védelmi pontja. […]

XVI. Benedek pápa 2012. december 22-én, a Római Kúriához intézett karácsonyi köszöntése alkalmával, felhívta a figyelmünket arra, hogy

 

„a család, amelyet gyökeresen megkérdőjeleztek, mégis a házasságon alapuló stabil kapcsolat a férfi és a nő között, amelynek célja a gyermekek nemzése és nevelése.”

Megerősítette, hogy itt nemcsak egy sajátos társadalmi forma forog kockán, hanem maga az ember alapvető méltósága. Ha ezt a köteléket elutasítják, az emberi lét alapvető alakjai tűnnek el: az apa, az anya és a gyermek. Ha elveszítjük ezeket az eredeti hivatkozási pontokat az életünkben, amik identitást adnak nekünk, akkor olyan egyének társadalmában fogunk élni, akik már nem ismerik egymást, akik a nemek összekeverésében élnek, akiknek nincsenek testvéreik. Olyan gyermekekké válunk, akik már nem akarnak apák és anyák lenni.

Az identitást adó családi kapcsolatoktól elszakadva, Istentől elszakadva elszigeteltté, gyengévé és törékennyé válunk, a hatalom manipulációjának előre meghatározott áldozatai leszünk. Van azonban egy alternatíva: az egymáshoz kötődő család… […]

"A család az a hely, ahol újra lélegezni kezdhetünk azokon az alapvető kapcsolatokon belül, amelyek identitást adnak nekünk és feltárják a világban betöltött szerepünket, új társadalmi kapcsolatokat generálva. […] Az olyan család képes az életet fogadni és nevelni, amely természetes hajlamának és eredeti isteni tervének megfelelően egyszerre kapcsolati és generatív."

Mindezek után fel kell tennünk a kérdést, mit tegyünk? Alapvető a mentalitás megváltoztatása, vagyis „a család a pasztoráció alanya”. […]

A család szolgálatában nem a pap a főszereplő, aki tanítja őket, hanem maga a család. A családpasztorációban, ahogyan fogalmaz Szent II. János Pál, a pap arra hivatott, hogy Jézus Krisztusnak, az Egyház vőlegényének élő képmása legyen. Mindig a közösség tagja marad, mint a többi hívő – a fivérek és nővérek, akiket a Szentlélek hív egybe –, de a Krisztushoz, a Főhöz és Pásztorhoz való hasonlóság erejéből maga a pap is jegyesi kapcsolatba kerül a rábízott közösséggel: így arra hivatott, hogy a maga lelki életében azt a szeretetet élje, amelyet a Vőlegény Krisztus táplál menyasszonya, az Egyház iránt. E jegyesi jellegnek megfelelően életét úgy kell értelmeznie és berendeznie, hogy Krisztus vőlegényi szeretetének tanúja legyen. […]

A családpasztorációnak nem a problémák megoldására kell koncentrálnia, ez a munka nem átmeneti, hanem folytonosságot kell adnia. Ahhoz idő kell, hogy az Egyház családegyház legyen. A képzések célja nem a megfelelő szakemberek felkészítése, hanem hogy a résztvevők és általuk mások is család legyenek, vagyis az igazi szeretet hivatására való nevelés. […]

A család lelkigondozásának kicsiben kell megszületnie, sikeressége és eredményesége pedig az embereké. […] Minden tevékenység, amit a plébánián végzünk, mindig a családdal, a család számára szól. Így jön létre egy egyre vonzóbb egyház.

Az utolsó dolog, amit szem előtt kell tartanunk: az egyre inkább háttérbe szorított nukleáris (hagyományos) családok drámai fogyása a demográfia alapján: a társadalmi felépítettségünk húsz év alatt össze fog omlani. Úgy tűnik, hogy a családok hiánya elérte a kritikus pontot. A család az egészséges és virágzó társadalom meghatározó alanyaként megerősítette a társadalmat és önmagát. Hogy ez mennyiben folytatódhat egy olyan társadalmi dinamikában, amely hátrányos a család számára, csak rajtunk múlik.”

Csaba atya előadásának teljes szövege ezen a linken olvasható: https://drive.google.com/file/d/1hNyxgOM6Rx6aN49cRb43YiMi7LHP7r9O/view?usp=sharing

DSCF1007

Az előadás után Csaba atya felkérésére a munkatársai beszámoltak személyes élményeikről arról, milyen is a családpasztoráció alanyainak lenni.

„A családokat megszólító és meghívó közösségi élet, és az itteni programok miatt tudjuk, hogy itthon vagyunk. A 2020 februárjában megrendezett háromestés Házasság Hete rendezvénysorozat óta a gyermekeink, ha tehetnék, minden délután a plébánián lennének. (Házasság Hete 2020: http://www.dnyem.hu/index.php/item/2767-visszateres-az-elso-szeretethez-a-hazassag-hete-a-nyiregyhazi-szent-imre-kapolnaban .)

Mi csak olyan helyre megyünk, ahová a gyerekek is szívesen jönnek, és ahol biztonságban vannak. Havonta veszünk részt a Család Csoport találkozóin, és minden alkalommal megerősödünk.

Sokat jelent nekünk Csaba atya mosolya és elfogadása, a közvetlensége. Ha megfogalmazzuk a szükségleteinket, ő kész elindítani egy következő csoportot. A csoportok élnek és működnek, egyre több embert vonnak be az egyházközség életébe.

A gyermekeink szeretnek szentmisére jönni, mert feladatuk van: felolvasnak, énekelnek, ministrálnak, perselyeznek, a Dekor Csoportban közösen alkotnak. Nem azért rimánkodunk nekik, hogy induljunk végre a templomba, mert elkésünk, hanem hogy induljunk már haza a templomból, mert ebédelni is kellene.

DSCF1012

Sokat jelent számunkra, hogy az elmúlt évtizedekben megismert papjaink az életünk részei maradtak: meglátogatnak bennünket, velünk ebédelnek vagy vacsoráznak, focizunk a gyerekekkel, biciklizünk, vagy csak beszélgetünk. Meghatározó számunkra ez a fajta közvetlenség. Így értjük meg és éljük meg, hogy a pap nem egy tőlünk elhatárolódó személy, hanem számíthatunk rá, és ő is ránk.”

(Gencsi Zoltán és Andrea, akiket három gyermekük, Jázmin, Milán és Ádám is elkísért Esztergomba, és a még pocaklakó kistestvér is.)

DSCF1020

„A családpasztorációs tevékenység szervezési feladataiban és a kapcsolattartásban segítek. Csodálatos dolog megtapasztalni, hogy sebesült család tagjaként is hasznos feladatom van ebben a munkában. Amikor először beszélgettünk a háromestés rendezvénysorozatról, természetes volt, hogy a gyermekfelügyeletet megszervezzem és segítsek a megvalósításban (hirdetés, kapcsolattartás, vacsoraigény felmérése, plakát, zenekar felkérése, stb.).

A családpasztorációs tevékenység a családokon kívül több korosztályt, több résztvevőt is megmozgat. A szentimrés diákok közül többen a „bébiszitter osztag” tagjai: játszanak, beszélgetnek, énekelnek, vacsoráznak a kicsikkel. Nekem szinte csak irányítanom kell őket.

A szervezés során jól bevált a GoogleDrive-on megosztott táblázatok és űrlapok használata. Aranyosak a nénik és bácsik is, ahogy nyitottak erre a megoldásra. Kis mennyiségben ki is nyomtatjuk a szükséges információkat, de alapvetően az egyházközség nagy része aktív a Facebook oldalunkon és a levelezési rendszerünkben. Erre különösen nagy szükség volt a járványhelyzetben: a lezárások hosszú hónapjai és hetei közben is létre tudtunk hozni online közösségi projekteket, amelyek az egész egyházközséget erősítették. Emlékeztettek arra, hogy a különválasztottság idején is összetartozunk.

Igazi örömmel tértünk vissza a templomba, és vettünk részt a közösségi programokon: biciklis kirándulás, szalonnasütés, Családkórus, Karitász, Férfi Klub, Jákob Kútja Csoport (hölgyek), Dekor Csoport (gyerekek). Mindenkinek van helye és feladata, mindenkire szükség van, így épülünk lelki házzá. A szeretteink életére is kihat ez, még ha nem is járnak templomba vagy nem vallásosak. Egyre több rokonunk is érdeklődik az egyházközség élete és a szentmiséink iránt, és jönnek megnézni, mi van itt.

Hálásak vagyunk, mert elődjeihez hasonlóan Csaba atyára sem csak az ambónál és az oltárnál állva számíthatunk, hanem a mindennapi életünkben, örömeinkben és bánatainkban is. Óriási szükség van a Krisztus-képmásokra, vagyis a papjainkra. Segítenek, tanácsolnak bennünket, és egy kicsit talán mi is tudjuk segíteni az ő munkájukat, hogy épüljön, erősödjön az Anyaszentegyházunk.”

(Nagy Éva tanárnő, munkatárs)

 

Az egyházközségünk nevében hálásak vagyunk a lehetőségért, hogy részt vehettünk a rekollekción. Hálával és szeretettel gondolunk mindenkire.

(http://www.dnyem.hu/index.php/item/2908-johet-e-valami-jo-az-online-terbol-a-nyiregyhaza-josavarosi-hivek-szerint-igen, https://www.youtube.com/watch?v=mhwSsW1NGyE&t=12s, https://www.youtube.com/watch?v=shOX936ruJk&t=162s )

 

 Nagy Csaba atya és munkatársai

Fotó: Szent Adalbert Központ

 

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

8. alkalommal rendezik meg egyházmegyénkben a kikapcsolódást, egymás megismerésének lehetőségét, szórakozást kínáló nyári ministránstábort. Minden évben más és más egyházmegyei fenntartású intézményünk környezetével, a környék adta lehetőségeivel ismerkednek a fiatalok, idén erre a hétre (július 5-9-ig) Nyíregyházán a Szent Imre Kollégiumban rendezkedtek be. A táborban 52 ministráns vesz részt.

Kálmán József debreceni plébános, ministráns referens, Papp Tamás újfehértói káplán, valamint az egyházmegyénk kispapjai szervezték a programokat, változatosabbnál változatosabb lehetőséget biztosítva a jutalomüdülésben résztvevő ministránsok számára.

IMG 0881

Kálmán József atya a Magyar Katolikus Rádió munkatársának elmondta, a táborban elsősorban a kikapcsolódásra koncentrálnak. Természetesen lelki vonatkozású programok is segítik a feltöltődést: a mindennapi szentmisék, a közös imák, az elmélkedések, a vendég atyák tanításai gazdagítják a napokat, de ezt a hetet főként jutalomüdülésnek szánják.

A tábor programjai visszatérőek. A fiatalok két helyszínen, Nagykállóban és Nyíregyházán is strandolhatnak, Felsőtárkányon, Stimecz-házán könnyedebb túrán vesznek részt és a tábor kihagyhatatlan eleme a mindennapos foci-foci-foci, valamint számtalan más sportolási, szórakozási, túrázási lehetőség.

IMG 7640

A ministránsokkal való foglalkozás, így a ministránstábor nem titkolt szándéka a hivatás erősítése, éppen ezért a táborozók minden évben ellátogatnak Egerbe, ahol a kispapok bemutatják azon helyeket: a szemináriumot és a bazilikát, ahol készülnek a papi hivatásukra.

A tábor végére, mindig megtapasztalják, hogy a 15-20 plébániáról érkező fiatalok már a második napon csapatként vannak jelen. Pillanatok alatt elfogadják egymást és segítik azokat, akik félénkebbek, bátortalanabbak, vagy először van távol a szüleiktől. Itt nem tapasztalható a kiközösítés, amely általában gyakori a gyerekközösségekben.

József atya azt is elmondta, hogy fizikai fáradtság, de óriási szellemi és lelki feltöltődés jellemzi ezt a hetet, és arra is van lehetőségük, hogy a kispapokkal, fiatal papokkal kötetlenebb, nyugodtabb körülmények között beszélgessenek, megosszák egymással örömeiket, nehézségeiket.

 

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi egyházmegye

Így élte meg 2021. július 3-án a kora esti órákat a Nyíregyháza-Jósavárosi Szent Imre Plébánia egyházközsége, amikor plébániai kormányzójuk, Nagy Csaba atya meghívását elfogadva ünnepeltek Csaba atya tíz éves papsága, primíciájának tizedik évfordulója és 35. születésnapja alkalmából.

Csaba atya meghívására kedves szüleivel, testvérével és családjával együtt ünnepelt – és ahogy beszédében mondta -, az ő nagy családja: az egyházközség és munkatársai.

Csaba atya hálaadó imádsága után közösen énekeltük el az ő legkedvesebb liturgikus énekét: Magasztalja lelkem az én Uramat. https://www.youtube.com/watch?v=Vn6_38FcggE&t=46s. Ezt követően meglepetések sora várta az ünnepeltet. Az egyházközség nevében Joó Ferenc akolitus, mindenki Feri bácsija saját versével köszöntötte lelkipásztorunkat, majd Kovács István intézményvezető helyettes, mindenki Kokó tanár ura mondta el egy nemrégiben olvasott történetből kiindulva, hogy miért lehetünk hálásak tanárként, gyermekként, munkatársként, szülőként a pásztori kézért, ami utánunk ér, ha elkóborolunk, vállon vereget, buksikat simogat, segítséget nyújt, megölel, kezet szorít, áld, és értünk való imádságra kulcsolódik össze. Konzili Ignác kollégiumvezető úr Weöres Sándor Tíz lépcső című költeményének feldolgozását énekelte el egyfajta atyai jótanácsként, és hálából a kollégiumban való állandó rendelkezésre állásért.

Erre a szép délutánra egy zenekar és énekkar állt össze a művészeti iskolánk, a családkórusunk, a tantestületünk és az egyházközségünk tagjaiból. Pálhegyi Dávid Áldás című szerzeménye közben Csaba atyát mindenki személyesen is köszönthette. Éltek is az ünneplők a lehetőséggel, 15 percig szólt a gyönyörű ének és zene: https://www.youtube.com/watch?v=2MDXEyrzsB8&t=141s

A meghittség, a szeretet és a hála hangulatát tovább fokoztuk a „meglepetés számmal”, Csaba atya kedvenc világi énekével, a Kólóval (szöveg: Sztevanovity Dusán, zene: Presser Gábor): https://www.youtube.com/watch?v=PeGgpkNfwSI&t=2s. Leírhatatlan élmény volt az a szeretetet, egység és öröm, amit megtapasztaltunk a templomunkban, az Úr Jézus jelenlétében. Az ének után pedig nem lehetett nem eltáncolni a Kólót, aminek a sorai igaznak bizonyultak számunkra: „Amikor a banda ezt a kólót játssza, mosolyog az Isten, és közénk áll egy táncra. Akármilyen nyelven beszélnek a szentek, lehet, hogy a végén ők is beneveznek.” https://www.youtube.com/watch?v=RthoN

 

Szöveg és fotó: A Szent Imre Plébánia közössége 

 

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

                                                                                                         

2021. június 21-én hétfő reggel 14 fiatal hittanosunkkal reményekkel teli hangulatban vártuk a Nyíregyházára induló buszt. Hosszú előkészület és sok-sok bizonytalanság - /elsősorban a pandémia miatt/ - után végre elindultunk plébániánk első „ottalvós” táborába. A cél a Pest és Nógrád megye határán lévő Szendehely-Katalinpusztán található diáktábor volt.

Az utazás közel 8 órát vett igénybe, ami eléggé kivette az erőt belőlünk. Megérkezésünk után megtörtént a faházak kiosztása, kipakolás és egy kis pihenés. Kezdetben néhányan el sem tudták képzelni, hogy Wifi, gyenge mobilnet és térerővadászat közben hogyan lehet túlélni 6 napot és 5 éjszakát. Vacsora után megalkottuk a csapatokat, a játékos és egyéb közös tevékenységekhez. Gonzága Szent Alajos ünnepén esti igeliturgiát tartottunk, és jóleső érzés töltött el mindannyiunkat, hogy fiatalon milyen elkötelezetten lehet Istent szolgálni, és az Egyházzal együtt élni. Első napra már csak szabadprogram és pihenés következett ezek után.

Kedden bőséges reggeli után nekivágtunk a tábortól induló erdei-hegyi túraútvonalnak. A szakasz első néhány száz méterén nem a kijelölt útvonalon, hanem egy csalánnal és szúrós bokrokkal szegélyezett kis ösvényen vágtunk neki a közel 13 kilométeres szakasznak. Az elindulni nehéz igazsága, és a keskeny útról szóló példabeszéd elevenedett meg előttünk. A közösség ereje mindenkit átsegített a nehézségeken, lelkileg és fizikálisan is kezet nyújtottunk a lemaradóknak. Rockenbauer Pál emlékoszlopánál megpihentünk, és átelmélkedtük, hogy 1938-ban, az első Budapesten tartott Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus évében adták át a magyarországi kéktúra teljes szakaszát, és mi most 2021-ben szintén a budapesti NEK évében járunk ugyanazon útvonalon. Közepesen nehéz terepen 1,5 órás séta után elértük a Magyarország tanösvényein található leghosszabb függőhidat. Nem szálltunk csónakba, de Jézus segítségével átjutottunk a túlsó partra. Fáradtság, tériszony és a hőség sem akadályozott meg céljaink elérésében minket. Visszaérkezés után ebéd, és megemlítem, hogy az étkezéseink is szenzációs élményt nyújtottak, hiszen a főzésen kívül minden tevékenység (ételosztás, terítés, mosogatás, takarítás) a mi feladatunk volt, amit 2-2 önkéntes egymást felváltva az Úrnak felajánlva nagy örömmel végzett. Aki nem fáradt el nagyon, azzal a Bikk-kúti pihenőig éjszakai túrát is tartottunk, amelyen megtapasztalhattuk, hogy az összetartozás milyen fontos része Isten velünk kapcsolatos tervének.

Szerda a pihenés és az asztalitenisz-bajnokság napja volt. Csütörtökön bebuszoztunk Vácra, ahol megtekintettük a „Fehérek-templomát” , az egykori ferences-templomot és a Bazilikát. Közös imádság után hűsöltünk a Duna-parton, majd megkóstoltuk a helyi fagylalt és sütemény-finomságokat. Idegenvezetéssel megtetekintettük a Memento Mori kiállítás, betekintést nyerhettünk Vác történelmébe, és temetkezési szokásaiba.

Pénteken ismét az imádság zarándoklattal egybekötött módját választottuk, megmásztuk a 652 m-es Naszály-tetőt. A hosszú túra után jól esett a pihenés, majd az esti liturgiában a lelki felüdülés is megérkezett. Táborunkat nem tudtuk tábortűzzel zárni a nagy hőség miatt, de a tűzrakóhely körül felelevenítettük a hét legszebb eseményeit, majd sötétedéskor készülődni kezdtünk a kora reggeli hazautazáshoz.

Nagyon emlékezetes hetet hagytunk magunk mögött, és bízom benne, hogy összetartó kis csapatunk valami nagyon szép közösség magja lesz a későbbiekben. Hazajövetelünk után sok-sok gratulációt kaptunk messengeren a tábor gondnokától, a velünk kapcsolatba került vendéglátóegységek munkatársaitól. Örvendetes volt számukra megtapasztalni azt, hogy mekkora szeretettel vagyunk egymás, és mások iránt is! Deo gratias!

 

Simon Szabolcs hitoktató

 

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Mátészalkán, a Széchenyi István Katolikus Német Nemzetiségi, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda intézményében 2-hetes Csodaszarvas tábort tartottak.

Június 21-től a 1-2-3. évfolyam táborozott a Csodaszarvas program keretében iskolánkban. Az alsós diákok ezen a héten a város több nevezetességét tekintették meg, valamint ellátogattak a Nyíregyházi Állatparkba, ahol gyönyörködhettek a gazdag és sokszínű állatvilágban.

A 7. évfolyam bentlakásos táborban Pusztafalun töltötte a hetet, ott a Zempléni-hegység természeti és építészeti szépségeit csodálhatták meg.

Június 28-tól július 2-ig a 4-5-6. évfolyam táborozott a Csodaszarvas közösségi program keretében iskolánkban. A helytörténeti napon ellátogattak a Szatmári Múzeumba, a Zsinagógába, a Csizmadia parkba, a Szent József Katolikus templomba, a Villamosított házba, megtekintették a Babagyűjteményt, megismerkedve a múlt emlékeivel.

Volt interaktív hangverseny, bábszínház, buborékshow, kézműveskedés. Az iskolarendőr segítségével felelevenítették a tanult közlekedési szabályokat, kiemelve a biztonságos kerékpározás ismereteit. Természetesen a sport is szerepet kapott a héten, a gurul a táborban biciklivel, görkorcsolyával, rollerrel mutatták meg ügyességüket, a sorversenyeken pedig a kitartásukat tették próbára.

Bulyáki Anett táncpedagógus tánc segítségével mozgatta meg a gyerekeket, pedagógusokat. Fábián Olivér tanár bácsi a méhészkedés rejtelmeibe avatta be a táborozó diákokat, felhívta figyelmüket a mézfogyasztás jótékony hatásaira. Pénteken Magyarország legnagyobb regionális szabadtéri múzeumába a Sóstói Múzeumfaluba kirándultak, ahol egy 19. századi falusi környezetbe léphettek vissza a gyerekek. Megismerkedtek a régmúlt iskolájával, hogyan és milyen házakban éltek abban az időben a szegény- és középparasztok, illetve a kisnemesek, mivel foglalkoztak, mit ettek, milyen népszokásaik voltak.

Forrás: www.szechenyimsz.hu

 

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

„…szeressétek egymást! Azzal a szeretettel szeressétek ti is egymást, amellyel szerettelek benneteket!” (Jn 13,34) – olvashatjuk Halász István atya jelmondatát, amelyet a július 4-én bemutatott első szentmiséjének, primíciájának mottójaként választott.

ujmise templombucsu 0012

Igen, Jézus a legszentebb parancsolatot hagyta ránk: szeressétek egymást! István atya családjában soha nem fogyatkozott meg a szeretet, a szülők fiúkat örömmel ajándékozták a mennyei Atyának, és az első szentmise bemutatásának kezdő pillanatában mindezt megerősítették, amikor kereszt formájában szenteltvízzel megjelölték István atya homlokát az alábbi imádsággal:

„Mindenható Istenünk, köszönjük neked a keresztség ajándékát: azt, hogy gyermekeid lehetünk és Egyházadnak, Misztikus Testednek tagjai. Erősíts meg minket kegyelmeddel, hogy minden nap élvezhessük ajándékaidat, amelyek a keresztségből származnak. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.”

ujmise templombucsu 0034

Linzenbold József atya, mint a kisvárdai római katolikus egyházközség plébánosa, templombúcsúnk ünnepén Szent Péter és Szent Pál apostolok pártfogása alatt, újmisés paptestvérünk áldását kérve köszöntötte a megjelenteket. Külön köszöntötte a különböző egyházmegyék főtisztelendő helynök atyáit, a római Német-Magyar Kollégium papjait, az egyházmegye paptestvéreit, a szerzeteseket és a szemináriumból érkező papnövendékeket. Megkülönböztetett tisztelettel köszöntötte Dobos András görögkatolikus szemináriumi rektor atyát, aki a primícián az igehirdetés szolgálatát látta el, valamint a Szent László Katolikus Intézmény vezetőjét, munkatársait, Kisvárda polgármesterét, a kedves vendégeket, egyházközségünk híveit.

ujmise templombucsu 0079

Dobos András rektor atya így kezdte igehirdetését: „A mai napon, amikor ennek az egyházközségnek a védőszentjeit, Szent Péter és Szent Pál apostolokat ünnepeljük, akkor hálát adunk azért, hogy Isten egy újabb sziklát küldött a mi földünkre! Kedves István atya, ez a szikla te vagy! Nem túlzás azt állítani a papról, hogy szikla. Egy szikla önmagában nem túl hasznos dolog, még csak nem is feltétlenül szép, de kiváló alap lehet, hogyha építenek rá. Az összhatás ezután fenséges lehet. Egy épület, legyen az bármennyire is hasznos és bármilyen szép, ha nincsen szilárd alapja, akkor bizony maga alá temeti előbb utóbb azokat, akik menedéket keresnek benne, mert összeomlik. Így van ez a pappal és a közösségével is. A pap önmagában nem sokat ér, a közösség pedig, hogyha nincsen vezetője – legyen bármennyire is eleven, bármennyire is energikus – előbb vagy utóbb széthullik.”

ujmise templombucsu 0059

„Amit eddig elmondtam – folytatta gondolatait András atya – arra utalhat, hogy a pap szerepe nem különbözik sokban egy vállalat igazgatójától, vezetőjétől. De mégis, valami nagyon fontos dologban különbözik, ami nem annyira feltűnő. Mindenekelőtt a módszerben, abban, hogy a pap úgy kormányoz, úgy vezeti a rábízottakat, hogy közben szolgál.”

"István atya primíciás jelmondatául Jézusnak az utolsó parancsolatát, végrendeletét választotta: „…szeressétek egymást! Azzal a szeretettel szeressétek ti is egymást, amellyel szerettelek benneteket!” Beleégett a tanítványok lelkébe Jézusnak ez a kijelentése. Mert nem akármilyen környezetben hallották. Ott, azon az utolsó titkos vacsorán mondta ezt Jézus, amikor megmosta a tanítványok lábát. Akkor hagyta ránk ezt a végrendeletet.

IMG 6366

„Szeressétek egymást! Mit jelent már most ez a papnak és a közösségnek a kapcsolatában? – tette fel a kérdést rektor atya. Azt jelenti, hogy a pap nem valami különleges élőlény, hanem egyszerűen elől kell járnia a szolgálatban, az imádságban, a szeretetben, ezért elöljáró. Amikor a pap imádkozik, akkor nem mások helyett imádkozik, hanem elsőként példát mutatva imádkozik. Amikor a pap gyóntat és feloldoz, akkor ezzel elsőként tudatosítja önmagában azt, hogy nekünk is meg kell bocsátanunk egymásnak, mint ahogyan a mennyei Atya megbocsátott nekünk. Az első, akinek komolyan kell vennie ezt és nem lehet harag a szívében, azok mi vagyunk papok, mert nekünk kell odavinni a közösség imáját a mennyei Atya elé.

ujmise templombucsu 0045

Amikor a pap beteget látogat, akkor ezzel jelzi azt mindenkinek, hogy mindannyian felelősek vagyunk egymásért, különösen az elesettekért és a betegekért. Amikor böjtöl, akkor nem másokért böjtöl, hanem elől járva példát ad a böjtben is. Amikor vezeti a szentmisét, akkor nem a saját mondandóját adja elő, hanem egybefogja mindenkinek a könyörgését, a fohászát és úgy viszi azt a mennyei Atya elé. Így válik a pap vezetővé azáltal, hogy szolgál, elsőként, a közösségért.”

„…A mai napon nem csak Szent Péter apostolról emlékezünk meg az ünnepünkben, hanem Szent Pálról is. Aki egész más karakter volt…”

 ujmise templombucsu 0118

„Kedves István atya, nem csak külsőben emlékeztetsz bennünket némileg Szent Pál apostolra, nem csak a szakállad és magas homlokod – mely bölcsességet és tudást áraszt felénk - emlékeztet bennünket a katakombák első Pál-ábrázolásaira, nem csak ebben hasonlítasz rá. És nem is csak abban, hogy örököltél valamit az ő szenvedélyes jelleméből, az ő egyeneslelkűségéből, szókimondásából, elkötelezettségéből, amellyel véghezvitte mindazt, amit elkezdett, hanem van még valami, amit talán örököltél tőle. Péter nevét mindannyian Róma városához kötjük. Pál apostolt mindenki magáénak akarja tudni, mert Pál apostol bárhol is volt, ő mindig családtagként volt jelen, nem vendégként. Amikor Antióchiában töltött egy évet, akkor teljes szívvel azt a közösséget szolgálta, amikor Efezusban volt három évig, akkor az ő gondjuk az ő gondja volt, s az ő örömük az ő öröme volt. Rómában két esztendeig teljes erejével azon fáradozott, hogy megtérítse a római népet. Mindig teljes szívével volt jelen...”

ujmise templombucsu 0145

„…István atya, te megkaptál valamit Pál apostolnak ebből a talentumából – folytatta gondolatait András atya - hogy mindig teljes szívvel-lélekkel vagy jelen abban a közösségben, ahová éppen küldtek téged. A közösség minden gondját és örömét átérzed. Mindig 100 %-osan jelen vagy annak a számára, akit az Úr eléd állított. Ez óriási adomány egy pap számára. Amikor a papnak mennie kell egyik helyről a másikra, az olyan, mintha a szívéből hagyna ott egy darabot, és a Szentlélek azt is megadja, hogy az új közösség, ahová kerül, nagyon hamar a családjává váljon. Isten, majd ezt a papi mozaik életet egyszer csak összerakja, és egy csodálatos kép alakul ki belőle. Kívülről nézve persze a papi létnek ez a bizonytalansága kicsit ijesztőnek is tűnhet. Hiszen a pap mindig az, akinek egyedül kell majd mennie, egyedül ő búcsúzik.

De mi tudjuk azt, hogy a pap olyankor nincsen egyedül! A Szentlélek hangját a legtisztábban hallja életében, soha nincs egyedül…”

András atya zárógondolatként az alábbi kérést intézte az újmiséshez és a hívekhez: „Kedves István atya! Kívánom neked és kívánom mindannyiunknak – papoknak és híveknek egyaránt – hogy Jézus számunkra is, a mi életünkben is legyen olyan valóságos, mint Péterében volt. Legyen természetesebb az ő jelenléte minden más jelenlétnél, és akkor soha nem fogunk más irányba menni. Bárhová is kell mennünk az életben, mindig Jézust tudhatjuk majd oldalunkon. Ámen.”

A szentmise záró áldása előtt István atyát Leleszi Tibor, Kisvárda polgármestere köszöntötte, majd az egyházközség nevében Polyák Tamás világi elnök, végül a papi és szerzetesi hivatásokért imádkozó Serra Közösség képviselői adták át ajándékukat.

ujmise templombucsu 0303

István atya újmisés, papi kézföltétele által megáldotta szüleit, testvéreit, nagyszüleit, rokonait, Linzenbold József plébános atyát, Bákonyi János atyát a Szent László Katolikus Intézmény iskolalelkészét, a jelenlévő paptestvéreket, híveket és vendégeket az alábbi könyörgéssel:

„Adja meg az Úr, hogy mindig derűsek legyetek. Imádkozzatok szüntelenül. Adjatok hálát mindenért Krisztus Jézusban. Vizsgáljatok felül mindent, a jót tartsátok meg. Mindenféle rossztól óvakodjatok. A békesség Istene szenteljen meg benneteket, hogy tökéletesek legyetek. Őrizze meg szellemeteket, lelketeket és testeteket feddhetetlenül Urunk, Jézus Krisztus eljöveteléig. Így áldjon meg benneteket a Mindenható Isten: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Ámen!”

ujmise templombucsu 0076

A szentmisén az egyházközség Via Cantus Zenekara szolgált, többek között a Minden forrásom Belőled fakad... eukarisztikus dalt is elénekelték.

Borus Lászlóné

sajtófelelős

 

Fotó: Pálinkás Tamás

 

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye