augusztus 2021

„Megnyitott az óvoda, csodálatos palota”– énekelték az óvodás gyermekek a Debrecen-Józsa városrészen, a Szent György-templom szomszédságában épült új óvoda megáldó ünnepségén, augusztus 31-én. A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye fenntartása alatt működő impozáns tagintézmény a debreceni Szent József Általános Iskola, Gimnázium, Technikum és Kollégiumhoz tartozik.

7M7A5274

Az ünnepi alkalmat dr. Bódis Zoltán intézményvezető nyitotta meg. Jelen voltak: Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök; Bosák Nándor nyugalmazott püspök; Fodor András püspöki helynök; dr. Törő András, a püspöki hivatal irodaigazgatója; Tóth László plébános, az óvoda lelki vezetője; Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár; Kósa Lajos, a terület országgyűlési képviselője; dr. Papp László, Debrecen polgármestere; Balázs Ákos, Debrecen alpolgármestere, a városrész önkormányzati képviselője; Mézesné Makó Zsuzsa, az új tagintézmény vezetője; Némethné Székely Julianna, Türk László és Molnár Katalin főigazgatók (EKIF); az egyházmegye köznevelési intézményeinek vezetői; Béres Nándor egyházmegyei gazdasági igazgató; Ágoston László az óvoda tervezője; Korbeák Zoltán a kivitelező cég képviselője; az intézmény dolgozói és más meghívott vendégek.

Az ünnepség moderátora Mézesné Makó Zsuzsa, az tagintézmény óvoda vezetője volt.

Soltész

A bevezető köszöntők és az óvodások műsora után az ünnepi gondolatok következtek. Soltész Miklós államtitkár köszönetet mondott az óvoda megépítéséért, külön kiemelte az építők munkáját, hangsúlyozva a sok-sok nehézséggel is küzdő magyar építőipar nagyszerűségét, amelyet az elmúlt egy évtized egyházi beruházásai is igazolnak.

Az államtitkár a 11 éve jelen lévő családbarát kormányzásra is rámutatott, amely során többek,  között kormányzati támogatásokkal segítik az iskolák, óvodák, bölcsődék építését, felújítását. Soltész Miklós hangsúlyozta, a családbarát kormányzás abban is nagyon fontos szerepet játszik, hogy a gyermekekre, nemcsak mint személyekre, az épületekre pedig nemcsak tárgyként tekintenek, hanem fontosnak tartják a lelki, erkölcsi háttér jelenlétét is, amelyért köszönet illeti a főpásztorokat és lelkipásztorokat egyaránt. „Látjuk, hogy mi zajlik a világban, milyen módon próbálják a teremtett világ értékét felülírni, gyermekeinket megzavarni, egészséges fejlődésüket tönkretenni. Keresztény értékeink megvédésében nemcsak a pedagógusoknak, hanem az egyházaknak is hatalmas szerepe van”– fogalmazott.

Ezután Soltész Miklós elmondta, az egyháztámogatási rendszerben elindult egy olyan óvodafejlesztési program, amelyben a katolikusok az elmúlt évek során közel 67 milliárd Ft támogatásban részesültek, illetve részesülnek. Ennek köszönhetően országszerte mintegy 200 óvoda épül és újul meg. Debrecen is ebből gazdagodhat.

Az egyházmegye tervezi, hogy a későbbiekben általános iskolát is épít Debrecen-Józsa városrészen. Az államtitkár erre utalva újra megerősítette – a Szent II. János Pál pápa debreceni látogatásának 30. évfordulóján bemutatott ünnepi szentmisén, 2021. augusztus 18-án – tett bejelentését, miszerint a Debrecen-józsai katolikus iskola építéséhez a magyar kormány 1 milliárd 676 millió Ft állami támogatásban részesíti az egyházmegyét.

Ezután Soltész Miklós a 2022. évi közösségi célú programok támogatásának a kiírását jelentette be. A pályázati kiírás a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján 2021. szeptember 6-tól egy hónapon keresztül megtekinthető: https://bgazrt.hu/

7M7A5312

Kósa Lajos beszédében visszautalt a 31 évvel ezelőtti történésekre, amikor elkezdődött az iskolák egyházi fenntartásba vétele. Akkor Dabason, Dabas-Sári városrészén került az első iskola egyházi irányítás alá, amely nagy ellenállásba ütközött. Azokban az években csak néhány ezer gyermek járt egyházi fenntartású intézményekbe, ma pedig 240 000. Akkor 1% volt az egyházi intézmények aránya, ma 15 % fölött van. Európában egyedülálló ez az arány – fogalmazott az országgyűlési képviselő.

Majd hozzátette, mára eljutottunk oda, hogy a magyaroknak semmilyen előítéletük nincs az egyházi intézményekkel szemben. A világban már nem az egyházakat támadják, hanem az identitásokat, törekedve egészen a legszemélyesebb identitásunk leépítésére. Ez eddig egyetlen politikai rendszer során sem történt meg.

„Örömteli viszont, hogy a magyarok jelentős része ellenkező állásponton van, és nemcsak hogy eltűrik, hanem támogatják is a jól működő egyházi fenntartású intézményeket” – emelte ki, majd örömét fejezte ki azért, hogy a 15 000 lélekszám fölötti Debrecen-Józsa városrészen is folyik katolikus oktató-nevelő munka.

7M7A5325

Papp László hangsúlyozta, Debrecenben az élet minden területét a dinamizmus jellemzi. A város életének rendkívül szerves részét az egyházi élet, tevékenység teszi ki. Büszke arra, hogy Debrecen a 21. században is a saját történelméhez, tradíciójához ragaszkodva irányt és utat mutat, ebben pedig szerepe van az egyházaknak.

„Fent a felhő szélén egy angyal mindent lát, hogy a világot a Földön, gyerekek rajzolják. Kicsiny, hegyezetlen, színes ceruzák.” – A polgármester Koltay Gergely sorát idézve hangsúlyozta, hogy nagy kihívás számunkra, hogy tudjuk-e a gyermekeket segíteni abban, hogy megállják helyüket a világban és képesek legyenek meglátni a szépet, a jót és az értékeket. Minden szülő feladata ez, ugyanakkor az óvoda és az iskola szerepe is vitathatatlan. Debrecen minden oktató-nevelő intézményében a lehető legmagasabb elkötelezettséggel dolgoznak a pedagógusok, az egyházi intézmények mégis különböznek, valamivel többet jelentenek. Minden gyermek Isten ajándéka, és ebben a szellemben nevelik őket.

Palánki p.

A köszöntő gondolatok sorát az óvoda megáldása előtt Palánki Ferenc megyéspüspök atya zárta, amelyben egy történetet idézett fel: „Egyszer, az egyik barátom megkérdezte gyermekét, hogy mit csináltál ma? A gyermek azt felelte, hogy ma boldog voltam." Ha mai megkérdezzük magunktól, mit tettünk ma, elmondhatjuk, hogy ma boldogok voltunk, mert látjuk, hogy építettünk valamit. Többet, mint egy épületet, egy óvodát. Isten országát építettük, és építjük tovább. Ez a mi célunk, feladatunk.

Majd a püspök atya is utalt a családbarát kormányzásra, kifejtve, hogy a család a II. vatikáni zsinat szerint egy kis egyház. Ha valaki tehát családbarát, az egyben egyházbarát is.

„A család az emberiség igazgyöngye, Isten szívében fogant.” – utalt Ferenc püspök egy székely ember mondatára, akit egyszer a csíksomlyói zarándoklaton kérdezett egy riporter. Ennél többet a családról nem lehet mondani, fogalmazott a főpásztor és hozzátette: amikor egyházként odaállunk a kis-egyházak, a családok mellé, akkor nagyszerű építmények születnek, és közben együtt építjük Isten országát.

Majd elmondta, hogy az óvoda – később, a katolikus általános iskola megépülése után – a szomszédban hat éve felszentelt Szent György-templom nevét fogja viselni.

Püspök atya megköszönte a városvezetésnek, hogy szeretettel segítenek a törekvésükben, amely összefogás eredményeként gyümölcsök teremnek: kicsi gyermekeket jó emberekké nevelünk, akik képesek lesznek az elköteleződésre, a szeretetre, a másokért áldozatot hozó életre, újabb családokat alapítanak majd, és elfogadják az Istentől való küldetést, hivatást.

Végül zárógondolataiban utalt a világban uralkodó identitásellenes mainstream-re, a fősodorra és úgy fogalmazott: „Szembe kell úszni az árral és vállalni azt, hogy kik vagyunk. Ha ezt tudjuk, akkor bármi történik, azt is tudni fogjuk, hogy mit kell tennünk. Ez egyszerű, de nem könnyű, ehhez kérjük a Jóisten segítségét, kegyelmét, áldását életünkre és szolgálatunkra.

1

A szalagátvágás előtti pillanatokban még egy kötelességüknek eleget tettek a vendégek, Mézesné Makó Zsuzsa óvodavezető kérésére, régi hagyományt felelevenítve, az óvoda születésére fenyőfát ültettek az óvoda átriumába. „A fa, magát az életet szimbolizálja, jelképe az örök fejlődésnek, az áldozatkészségnek, a növekedésnek, a változásnak és a megújulásnak, örökzöld lévén pedig az új élet, az öröklét reményének is” – fogalmazott az óvodavezető.

7M7A5348

A négycsoportos óvodát felmenő rendszerben indítják el, 2021. szeptember 1-től. Két csoportban, mintegy 50 kisóvodás kezdi meg a tanévet, és a későbbiekben négy csoportban összesen 100 gyermeket fogadnak majd.

A tágas helyiségekkel, sószobával, hatalmas üvegfelületekkel, belső átriummal, minden igényt kielégítő udvarral is rendelkező óvoda építészeti különlegességéről is üzen. Külső megjelenési formájában követi a közvetlen szomszédságában lévő, építészetileg többszörösen díjazott középkori kőtemplomokat idéző Szent György-templom vonalait, amely 2016-ban – Pro Architectura-díjat, 2020-ban pedig Az évtized 30 legjobb magyar épületeinek egyike elismerést nyerte el.

Az ünnepségen közreműködtek az egyeki Szent János katolikus köznevelési intézmény művésztanárai.

 

Kovács Ágnes

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Augusztus 29-én lezárult az online regisztráció a NEK programjaira.

A Hungexpóra tervezett programokra a továbbiakban a helyszínen lehet napijegyet váltani. A szabadtéri szentmiséken (nyitómise elsőáldozással, szombati mise + körmenet és a Ferenc pápa által tartott zárómise) regisztráció nélkül is részt lehet majd venni.

A korábban létrehozott regisztrációs fiókokba továbbra is be lehet lépni, a jegyeket és a számlákat a regisztráltak le tudják tölteni, de a felvitt személyes adatokon már nem tudnak módosítani. A SZÁLLÁS és az EGYÉB -> Utazás menüpontok továbbra is működnek.

A csoportokba új tagokat már nem lehet felvinni és csatlakoztatni.

Az igényelt jegyek kiküldése augusztus 30. után kezdődik, a kapott jegyet kinyomtatva vagy okostelefonon bemutatva tudja felhasználni az, akinek a nevére a jegy szól. A jegy térképet is tartalmaz majd, amelyen tájékozódni tudnak, hogy a kijelölt szektorba hol tudnak majd belépni.

Az utazási kedvezmény is a jeggyel vehető majd igénybe.

Azoknak, akik papíron vagy telefonon jelentkeztek és kérték, hogy jegyüket postán küldjük el, a helyjegyet a hét elején fogjuk postára adni, hogy még időben megkapják.

A rendezvényeken való részvétellel kapcsolatos minden további részletet e-mailben küldünk majd a résztvevőknek a hét folyamán, de ezek az információk felkerülnek a honlapunkra is.

Telefonközpontunk (telefonszám: +36 1 955 5823 ) augusztus 30-tól kezdve hétköznapokon 9-18 óra között érhető el, de várjuk kérdéseiket a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen is.

További információ: www.iec2020.hu

https://www.iec2020.hu/hu/hirek-sajto/lezarult-az-online-regisztracio-nek-programjaira

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

2021. augusztus 31., kedd 11:05

Töltsd le a kongresszus mobilalkalmazását!

Elkészült a NEK 2020 applikációja, amelynek segítségével  könnyen és gyorsan értesülhetünk a kongresszussal kapcsolatos hírekről, információkról.

Egyfajta elektronikus kisokost alkottunk, amely végig segíti a résztvevőket a kongresszus alatt.

Letöltés után, ha regisztráltál a NEK-re, bejelentkezhetsz a NEK profilodba, így az applikációban a rendezvény alatt a jegyeidet is látni fogod. A jegyeken kívül az alkalmazás minden tartalma elérhető bejelentkezés nélkül is.

 

Az applikáció hat nyelven használható. A NEK hírein kívül elérhetők a liturgiák szövegei, a kongresszus programjai és helyszínei, valamint az információs pontok helye és nyitvatartása. A programok kategóriák szerint szűrhetők.

Töltsd le az alkalmazást, így előzetesen és a helyszínen is könnyebben tájékozódhatsz. Az IEC2020 alkalmazás ingyenesen letölthető Android és iPhone készülékre.

 

További infoprmáció:
https://www.iec2020.hu/hu/hirek-sajto/toltsd-le-kongresszus-mobilalkalmazasat

 

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmgye

2021. augusztus 29-én, vasárnap a Szent László Katolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola alsó tagozatának tanulói, pedagógusai és szülei közös tanévnyitó, Veni Sancte szentmisén ajánlották Istenünk kegyelmébe az előttünk álló tanévet.

Iskolalelkészünk, Bákonyi János atya ünnepi beszédében szeretettel biztatta a diákokat arra, hogy gyermeki bizalommal kérjék a jó Isten segítségét tanulmányaikra és életük minden napjára. Megáldotta a gyermekek tanszereit és intézményünk jelképeit, a sálakat és nyakkendőket, melyeket iskolánk intézményvezetője, Kaszásné Tóth Judit, János atya, Franciska és Ignácia nővérek adtak át ünnepélyes keretek között az elsősöknek.

A szentmise végén az egyházak képviselői áldásban részesítették a tanulókat.

Szívből kívánjuk, hogy tanítványaink iskolai életét sok öröm, tanulmányokban elért siker koronázza. Tapasztalják meg Istenünk gondoskodó jelenlétét az egész tanév során, és minél több gyümölcsöző találkozásuk legyen a Jóistennel templomunkban!

 

Tordai Ildikó

pedagógus

tanítói munkaközösség

 

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

A Képmás Zenekar Járjuk a tábort című énekének örömét tapasztalták meg a Nyíregyháza-Jósavárosi Szent Imre Plébánia családjai, akik jelentkeztek a pályázati forrásból, egyházi támogatással megvalósuló Család Táborba. Gyerekek és felnőttek négy napot tölthettek együtt a gyönyörű Smaragdvölgyben a nyári szünetben.

                Minden nap jutott idő a közös beszélgetésre, játékra, imádságra, pihenésre, angyalkázásra és horgászásra is. A felnőttek lelkipásztoruk és egyházmegyei családreferensünk, Nagy Csaba atya vezetésével az igazság és szeretet szétválaszthatatlan egységének az Eucharisztiában kapott valóságával foglalkoztak egy öt részből álló elmélkedéssorozat keretében, miközben a gyerekek a vasárnapi evangéliumi szakaszokra és augusztusi főünnepeinkre – Nagyboldogasszony, Szent István király – figyeltek „dekorozás” közben.

                Így fogalmaznak élményeikről a résztvevők:

                „Bár kis családunk van, de élveztük a tábor minden percét. Az elmúlt pár napban sikerült lelkileg feltöltődnünk. Nemcsak a lelki programok, beszélgetések miatt, hanem a gyerekek társasága, vidámsága, segítőkészsége, kedvessége miatt is. Sok családot csak most sikerült egy kicsit közelebbről megismernünk. Gyönyörű környezetben lehettünk. Mi az egyik napon reggel öt órakor keltünk fel, és a természet egy fantasztikus csodáját láthattuk. A tó felszínét kb. fél méter magasan pára lepte el. A természet csendjét és nyugalmát semmi nem törte meg. A legnagyobb élményt mégis az angyalkázás adta. Főleg a második napon, amikor ajándékot kellett készíteni a többi felnőttnek. Sokat dolgoztunk az ajándékokon, hogy meglepetést szerezzünk, és megérte. Nemcsak adni, de jó érzés volt kapni is, hiszen a mi angyalaink is szeretettel adták ajándékaikat. Köszönjük ezt a csodás élményt.”

                „Én a következőket éltem meg: értékazonosság, közös látásmód, természetközelség, kiszakadás a hétköznapi rutinból, szent időtlenség.”

                „A tartalmas elmélkedés mellett minden nap volt idő a játékra és beszélgetésekre, hogy másokat is megismerhessünk. A gyerekek is nagyon felszabadultak voltak. Mi már várjuk a következő ilyen családos tábort is.”

                „Mi is felpörögtünk, nagyon jól éreztük magunkat. Ennyi jót és szeretetet ritkán kaphatunk a mindennapokban. Itt volt lehetőség kapni és adni is. A családból mindenki vissza akar még menni. […] Nagyon felemelő és elgondolkodtató volt ilyen szép helyen, ilyen jó emberekkel, ilyen körülmények között lenni! Talán ez volt a mennyország kapuja. Gondolat, amit magunkkal hoztunk: Minden pillanatban meg kell találni a szépet és jót. Ha ezt meglátjuk, akkor megfogjuk, megérezzük, megtapasztaljuk, hogy mi a szeretet. Milyen az, ha a Jóisten szeret, és az Ő szeretete által szerethetünk másokat. Ez által megismerjük önmagunkat is.”

                „Mind felnőtt, mind gyerek megtalálta a számára megfelelő kikapcsolódást: pancsolás, vízibicikli, pingpong, tollas, séta, horgászás. A társaság fantasztikus volt, a viccelődéstől a mélyreható beszélgetésekig partnerei voltunk egymásnak. Jó volt egy szerető, megértő közegben lenni. A gyerekek is nagyon jól érezték magukat, számomra nagyon fontos, hogy ilyen élményekkel gazdagítsam őket. Úgy érzem, befogadott minket a közösség, és leírhatatlan az érzés, hogy tartozunk valahová, ahol szeretettel fordulnak felénk, ahol megértenek, ahol őszintén kinyílhatunk. Az elmélkedések olykor nehezek voltak, nehéz témákat érintettünk, van mit emészteni. Most hazaérve is így gondolkodom. Köszönjük, hogy részesei lehettünk mindennek, köszönjük a szervezést, megvalósítást, és izgatottan várjuk a következő programot.”

                „Megint sokat nevettünk a gyerekekkel dekorozás közben. Bár szükséges volt ismét tisztáznunk, hogy kik voltak Szűz Mária szülei és hogy Szent István királyunk nem egy közös vacsorán ajánlotta fel országunkat a Szűzanyának. A közös alkotómunka és a kis expedíciónk között mi is fontos dolgokat értettünk és fogalmaztunk meg: szükségünk vagy egymásra, hogy biztonságosan tudjunk felmászni a hegyre és lejönni onnan; és ha azt látom, hogy a társam téved valamiben, ne ítéljem el rögtön, hiszen a tanítványokon is úrrá lett a félelem Jézus kereszthalálakor, de később mégis vállalták a mártírhalált.”

                „Nagyon jó volt, hogy együtt is voltunk a gyerekekkel, és nem is! Örülök, hogy most már nem csak látásból ismerjük egymást a családokkal! Nagyon jó egy ilyen közösséghez tartozni! Hálásak vagyunk!”

                „A közösségnek megtartó ereje van és egy családi nyaralásnál számomra a legfontosabb, hogy lelkileg töltekezzek. Ez erőt ad a szürke hétköznapok során. A gyerekek megtapasztalhatták, hogy számíthatnak egymásra és nemcsak barátok, hanem lelki társak is lehetnek.”

                Hálásak vagyunk a csodaszép helyszínért, a Smaragdvölgy Pihenőpark személyzetének kedvességéért, rugalmasságáért, és természetesen a pályázati lehetőségért, hiszen a családok számára komoly segítség az így kapott támogatás.

                Reméljük, a Család Táborról készült kisfilmünk más családokat is bátorít arra, hogy részt vegyenek hasonló programokon: https://www.youtube.com/watch?v=GWr6hBgi2eY

               

Szeretettel gondolva mindenkire: Nagy Csaba plébániai kormányzó és a táborozó családok

 

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

 

Palánki Ferenc megyéspüspök Szent Gellért-díjakat adott át az egyházmegyei tanévnyitó ünnepségen augusztus 27-én, a debreceni Megtestesülés-templomban.

Molnár Katalin leköszönő EKIF főigazgató a Szent Gellért-díj arany fokozatában, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma által adományozott Pedagógus Szolgálati Emlékérem szakmai elismerésében részesült.

Plósz Ferenc Gézáné a geszterédi Szent Anna katolikus óvoda óvodapedagógusa és Suba István, a kisvárdai Szent László köznevelési intézmény pedagógusa a Szent Gellért-díj ezüst fokozatában részesültek.

A Szent Gellért-díjat a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alapította azzal a céllal, hogy lehetőséget teremtsen a katolikus közoktatásban végzett kiemelkedő munka elismerésére. A kitüntetésnek méltó rangja van, a dolgozók erkölcsi elismerését és megbecsülését jelenti, akik emberi tulajdonságaikkal, szakmai tudásukkal a testület előtt követendő példát tanúsítanak.

 

Suba István a Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum és Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola elkötelezett, kiváló pedagógusa, 2002 óta az intézmény angol szakos pedagógusa.

Pedagógus hivatásában fontos szerepet játszik őszinte személyisége, hitelessége, embersége. Munkájában nagyon precíz. Interaktív, motiváló óráin a használható idegen nyelvi kompetenciák fejlesztését szorgalmazza. Elkötelezettségével, kitartásával igazi példakép diákjainak.

Innovátor mesterpedagógusként hatékony B2-es szintű nyelvvizsgára felkészítő segédanyagon dolgozik.

Suba István meghatározó szerepet játszott az intézmény arculatának formálásában, az idegen nyelvi képzés színvonalának emelésében. Intézményvezető-helyettesi megbízatása előtt 7 évig látta el az idegen nyelvi munkaközösség vezetésének összetett feladatát.

10 éve intézményvezető-helyettes, pontos, megbízható munkatárs, aki elkötelezett a keresztény nevelés értékelvűsége mellett. Nagy energiákat fektet intézményünk középiskolai beiskolázási programjainak megvalósításába, fejlesztésébe.

Szakmailag felkészült és mindig naprakész, határozott, saját példamutató tevékenysége által képes motiválni munkatársait. Munkájára jellemző a megbízhatóság, precizitás, pontosság, a határidők betartása.

Órái színesek és interaktívak, érdeklődést kelt a diákokban, jól és érthetően magyaráz, felfigyel a tehetségre, tovább fejleszti. Értékelése reális és igazságos. Olyan pedagógus, akire fel lehet nézni.

Munkája mellett folyamatosan képezi magát különböző kommunikációs és vezetői továbbképzésekkel, nyelvvizsga-felkészítő és nyelvvizsgáztatói tanfolyamokkal, emelt szintű érettségiztetői tanfolyammal. Ezen tanfolyamokon szerzett tudását, tapasztalatait szívesen megosztja kollégáival.

Innovatív attitűd jellemzi tevékenységét. Kezdeményezésére Euro Vizsgaközpont lett iskolánk, mely több szempontból jelent előnyt számunkra. Amellett, hogy emelte az intézmény presztízsét és vonzóerejét, hozzájárult a diákok nyelvvizsgára vállalkozó kedvének növeléséhez a vizsgázóbarát Euro nyelvvizsgán. A kor kihívásaira válaszolt azzal, hogy használható idegen nyelvi kompetenciák fejlesztését szorgalmazza diákjainkban, tevékenysége által jelentős mértékben emelkedett a nyelvvizsgával rendelkező tanulók száma. A pedagógusok képzettségének, motiváltságának fejlődéséhez is hozzájárult, hogy többen lettek vizsgáztató tanárok az Euro Vizsgaközpontban.

Kiváló szakmai tudásával, új módszertanok alkalmazásával, digitális kompetenciáinak kamatoztatásával, a tanulók motiválásával, versenyekre felkészítésével kiemelkedő munkát végez intézményünkben. Az anyanyelvi lektorunk munkájának, beilleszkedésének segítésében körültekintő, odaadó támogató tevékenysége nélkülözhetetlen.

Suba István Kisvárda Város elismerését is megkapta kiváló oktató-nevelő munkájáért. A kollégák elismerését tükrözi, hogy az intézmény által alapított Szent László-díj birtokosa.

Mesterprogramja szervesen kapcsolódik intézményünk nevelésben-oktatásban megfogalmazott törekvéseihez, az idegen nyelv oktatásával és az idegen nyelvi kompetenciák fejlesztésével kapcsolatban megfogalmazott oktatáspolitikai elvárásokhoz. B2-es szintű nyelvvizsgára felkészítő segédanyagon dolgozik elsősorban a középiskolás diákok számára, amely egyrészt illeszkedik az intézmény angol nyelvi tantervéhez, kapcsolódik az iskolánkban használt tankönyvek (MM Publications Kiadó) tananyagához és összhangban áll az Euroexam vizsgarendszer követelményeivel, feladattípusaival is.

 

Kaszásné Tóth Judit

intézményvezető - Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum és Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Palánki Ferenc megyéspüspök Szent Gellért-díjakat adott át az egyházmegyei tanévnyitó ünnepségen augusztus 27-én, a debreceni Megtestesülés-templomban.

Molnár Katalin leköszönő EKIF főigazgató a Szent Gellért-díj arany fokozatában, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma által adományozott Pedagógus Szolgálati Emlékérem szakmai elismerésében részesült.

Plósz Ferenc Gézáné a geszterédi Szent Anna katolikus óvoda óvodapedagógusa és Suba István, a kisvárdai Szent László köznevelési intézmény pedagógusa a Szent Gellért-díj ezüst fokozatában részesültek.

A Szent Gellért-díjat a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alapította azzal a céllal, hogy lehetőséget teremtsen a katolikus közoktatásban végzett kiemelkedő munka elismerésére. A kitüntetésnek méltó rangja van, a dolgozók erkölcsi elismerését és megbecsülését jelenti, akik emberi tulajdonságaikkal, szakmai tudásukkal a testület előtt követendő példát tanúsítanak.

 

Plósz Ferenc Gézáné, Kirimi Jolán Geszteréden született 1962. május 18-án, édesanyja, Nagy Mária háztartásbeliként tartotta össze a családját. Édesapja Kirimi József kisiparos volt. Sajnos sem a szülei, sem József, testvérbátyja, sem szeretett férje nem él már. Néhai férje, Plósz Ferenc Géza mezőgazdasági végzettséggel őstermelő volt. Öt gyermekük született Balázs, Rita, Kinga, Jolán és Ferenc. A „legkisebb fiú”, Ferenc a Szent Anna Katolikus Óvoda és Általános Iskola kollektíváját erősíti történelem-testnevelés szakos pedagógusként. Négy idősebb gyermek már családot alapított, megajándékozva a nagymamát hat csodálatos, érdeklődő, figyelmes, izgő-mozgó unokával.

Plósz Ferenc Gézáné Újfehértón érettségizett 1980-ban, rövid ideig Tégláson, majd 1986-tól 2021-ig a geszterédi óvodában foglalkozott a gyerekekkel. Az évek alatt rendszeresen részt vett képzési lehetőségeken. Az intézményben eltöltött idő alatt óvodapedagógusi hivatása mellett rövid ideig megbízott vezetőként is tevékenykedett. Ezen idő alatt a legfontosabb nevelési feladatként az érzelmi nevelés fontosságát hangsúlyozta, azon felül a gyermekek sokoldalú fejlesztését és harmonikus nevelését is célul tűzte ki.

Elhivatottsága, emberi tartása példaértékű. Szerény, nyugodt és kiegyensúlyozott személyiség. Munkájának alapvető jellemzői a hivatástudat, a gyermek- és szakmaszeretet, a következetesség, igényesség, a közösségért érzett felelősség. Következetességével, felkészültségével követendő mintát mutat. Kedves, vidám egyénisége, következetes nevelőmunkája miatt munkatársai és a gyermekek is megbecsülik, szeretik. Kollégáival harmonikus kapcsolatot alakított ki, tudását szívesen megosztja velük, mindig készen áll az együttműködésre. Mindennapi munkájában a nevelés és oktatás összhangjára, egyensúlyára törekszik. Fejlett empatikus készségének, toleranciájának és érzelmi intelligenciájának köszönhetően – melyek felelősséggel, igazságérzettel párosulnak – mindig a gyermekek érdekeit tartja a legfontosabbnak. Nagy empátiával és sok-sok türelemmel fordul a gyerekek felé, akik szeretik, tisztelik, ragaszkodnak hozzá. Megbízható, áldozatos munkájának köszönhetően többször kiérdemelte a nevelőtestület és a szülők megbecsülését. Észrevételei, tanácsai mögött szakmai tudás, pedagógiai tapasztalat és emberi bölcsesség húzódik, ezért hiteles minden megnyilvánulása. Életpályáját a színesség, a sokrétűség, dinamizmus, pontosságra és tökéletességre való törekvés jellemezte.

A személyiségfejlesztésre, közösségépítésre számos lehetőséget teremt. Az óvodán kívüli nevelés lehetőségeivel élve, közösségépítő programok, kirándulások, aktív résztvevője, alkalmazza a közösségépítés kötetlenebb formáit, módszereit.

Katolikus családban nőtt fel. Gyermekeit és a rábízott óvodásokat is katolikus szellemben nevelte. A templomi műsorok készítésében mint szervező és mint előadó aktívan részt vett.

Embersége, biztonságot sugárzó személyisége munkatársainak erőt adott, s a gyermekek iránti szeretete, munkába vetett hite, társai tisztelete pedig megmutatta számunkra a helyes utat.

Mindig erre a pályára készült. Célja az volt, hogy a gyermekek óvodai életét szebbé és tartalmasabbá tegye, a lehető legjobb és leghatékonyabb módszerekkel segítse őket életkoruknak megfelelően a fejlődés útján. Példaként áll intézménye és az egyházmegye óvodapedagógusai előtt.

 

Törő András

intézményvezető - Szent Anna Katolikus Óvoda és Általános Iskola, Geszteréd

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Palánki Ferenc megyéspüspök Szent Gellért-díjakat adott át az egyházmegyei tanévnyitó ünnepségen augusztus 27-én, a debreceni Megtestesülés-templomban.

Molnár Katalin leköszönő EKIF főigazgató a Szent Gellért-díj arany fokozatában, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma által adományozott Pedagógus Szolgálati Emlékérem szakmai elismerésében részesült.

Plósz Ferenc Gézáné a geszterédi Szent Anna katolikus óvoda óvodapedagógusa és Suba István, a kisvárdai Szent László köznevelési intézmény pedagógusa a Szent Gellért-díj ezüst fokozatában részesültek.

A Szent Gellért-díjat a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alapította azzal a céllal, hogy lehetőséget teremtsen a katolikus közoktatásban végzett kiemelkedő munka elismerésére. A kitüntetésnek méltó rangja van, a dolgozók erkölcsi elismerését és megbecsülését jelenti, akik emberi tulajdonságaikkal, szakmai tudásukkal a testület előtt követendő példát tanúsítanak.

 

Molnár Katalin 1982-ban szerzett diplomát a Nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola magyar –éne-zene szakán. Szakmailag folyamatosan képezte magát, sőt mások számára is továbbadta tréningeken megszerzett tudását. Személyisége, szakmai felkészültsége, gyermekkel, kollégával való kapcsolata példaértékű, kiváló szakmaiság, példamutató hivatástudat jellemezte. Munkájának középpontjában mindig a lelkiismeretesség, segítőkészség, megújulás, a minőségi munkára való törekvés állt.

Rendkívüli elhivatottsága, szakmai felkészültsége intézményvezetői szintre emelte: 1993-2013. között a Debreceni Karácsony Sándor Általános Iskolát vezette.

Szakmai fejlődésének utolsó szakasza az egyházmegyei szolgálat. 2013 augusztusa óta a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságának főigazgatója. Kezdetben hat, később 10 oktatási intézmény munkáját koordinálta. A meghívás egyben kihívást is jelenthetett, hiszen egy új szervezetet kellett felépíteni. Magas szintű szakmaisággal segítette az intézmények vezetőit, szaktanárait. Nagy szerepet vállalt az intézményvezetők közösséggé formálásában, az óvodákban, iskolákban folyó szakmai munka hatékonyságának növelésében. Segítette az intézmények szervezeti kultúrájának formálódását, az új intézmények integrálódását a nagyobb közösségbe. Pályája során szerzett tapasztalatait átadta a kollégáknak, támogatta a pedagógusok megújulási szándékát.

Nevéhez kapcsolódik az Egyházmegye oktatási stratégiájának kidolgozása, az egyházmegyei táborok szervezése, az intézmények közötti szakmai munkaközösségek megalakulása, egyházmegyei versenyek szervezésének kezdeményezése.

Mindezeken túl pedagógusi hivatásának esszenciáját így összegzi az Öröm-hír következő számában megjelenő vele készült interjúban: „A pedagógus legfontosabb feladata a gyerekekkel való bizalom kiépítése, leginkább ettől lesz valakiből jó pedagógus, függetlenül attól, hogy milyen módszerrel dolgozik.

Életével, a pedagógus pályán elért eredményeivel, a gyermekek felé történő szeretetteljes odafordulásával, hitbeli elkötelezettségével példaként áll az egyházmegye oktatási intézményeinek tanulói és dolgozói előtt.

A pedagógus legfőbb ismertetőjegye a gyermekek szeretete. Évekig figyelemmel kísérheti testi-lelki-szellemi fejlődésüket, és ez cserében örök fiatal szívvel áldja meg a hivatását megélő pedagógust. Molnár Katalin 40 évnyi pedagógusi szolgálata alatt ebben élt, és az elmúlt egy évtizednyi egyházmegyei igazgatás feladatai sem szakították el a gyermekektől. Ha mélyebbre megyünk, elmondhatjuk, hogy gyakorlatilag első osztályos korától kezdve, pedagógus szülei támogatásával, mindvégig az iskolapad, a katedra közelében telt az élete. 

A pedagógus lét nem csupán egy munkát, hanem életformát, szellemiséget, egyfajta filozófiát, egy egész életre szóló elhivatottságot jelent. A gyermek oktatása, nevelése, az értékek átadása, a tehetségek felismerése, kibontakoztatása a legszebb, s talán az egyik legnehezebb kihívásokkal, sokszor kudarccal, de igen gyakran sikerekkel és örömökkel járó vállalások egyike.

Molnár Katalin pedagógusi pályájának 40 évében ezt vállalva, soha fel nem adva, mindig a gyermekek érdekeit szem előtt tartva végezte munkáját.

 

Türk László oktatásszervezési főigazgató - EKIF

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Veni Sancte szentmisével vette kezdetét a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye fenntartása alatt működő tíz köznevelési intézmény közös tanévnyitó ünnepsége, augusztus 27-én, Szent Mónika ünnepén Debrecenben, a Megtestesülés-templomban. A 2021/22-es tanév ünnepélyes megnyitóján több mint 700 fővel vettek részt az intézmények alkalmazotti közösségei: lelkivezetők, pedagógusok, a nevelő és oktatómunkát közvetlenül segítők, valamint a technikai dolgozók.

 7M7A4973

A szentmisét Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök mutatta be. Bevezető gondolataiban köszöntötte a résztevőket, és kiemelte Szent Mónika kitartó imáját, aki 18 éven keresztül fohászkodott fia, Szent Ágoston megtéréséért. A püspök atya kérte a jelenlévőket, hogy ők is imádkozzanak türelemmel azon gyermekek Istenhez fordulásáért, akiket a Jóisten rájuk bízott.

A főpásztor homíliájában örömét fejezte ki azért, mert látja a pedagógusok lelkesedését, akik nagy szeretettel készülnek a gyermekekkel való találkozásra, hogy felkészítsék őket az életre. A püspök atya visszautalt az evangéliumból felolvasott szakaszra (ld. Mt 25,1-13), amely éppen a világ végének eljöveteléről beszél, azt hangsúlyozva, hogy az élet bizonytalan. „Mi mégis az életre készítjük a ránk bízottakat, mert tudjuk, hogy nem a halálé az utolsó szó, hanem hisszük, hogy örök életre lettünk meghívva” – fogalmazott.

Ferenc püspök a Szentlecke soraival pedig arra biztatott bennünket, hogy szentek legyünk (ld. 1Tessz 4,1-8), vagyis Istenhez tartozók, Aki örök, így Belőle merítve a mi életünk is örökélet lesz. Ő a mi boldogságunk, amire mindannyian vágyunk. A boldogság másik kifejezése a megelégedettség. Életünk körülményein nem nagyon tudunk változtatni, legalábbis személyenként nem. Ferenc pápa erről így fogalmazott 2020 nagyböjtjében: „Senki sem menekülhet meg egyedül, önmagában”, de ha közösségben vagyunk, összefogunk, akkor van rá esélyünk. Jézus ezért jött el, hogy az Egyház közösségébe gyűjtsön bennünket.

„Éppen ezért az Egyházról ne beszéljünk úgy, mintha rajtunk kívüli valóság lenne, hiszen mi is a tagjai vagyunk e közösségnek, amelyben ha valami történik az mindannyiunknak öröm, vagy fájdalom” – figyelmeztetett a püspök atya, majd hozzátette, Isten népének tagjai vagyunk a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében is, amelynek egy jelentős létszáma az iskolarendszerünkhöz tartozik. Felelősen kell tehát a gyermekek Istenre irányuló életét kimunkálni, akik leginkább az őket körülvevő nevelők példájából tanulnak.

7M7A4999

„A természet az, amire a természetfölötti kegyelem tud építeni.” – Ferenc püspök Aquinói Szent Tamás gondolatával nyomatékosította, hogy igazi emberségre kell nevelni a gyermekeket, és először is arra, hogy legyenek jó emberek, majd döbbenjenek rá, hogy ők Isten gyermekei, az örök életre meghívottak, vagyis szent emberek.

Ezután a püspök atya az augusztus 23-25-ig tartó pécsi papi zarándoklatra tekintett vissza, ahol többek között a máriagyűdi és a bátai kegyhelyen imádkoztak az egyházmegyénkért, országunkért, népünkért. Máriagyűdön Bíró László nyugalmazott tábori püspök atyával is találkoztak, aki előadásában többek között a közösség jelentőségéről beszélt. Kifejtette, ott tapasztalhatjuk meg emberségünket, istengyermekségünket.

Palánki püspök atya ezt úgy összegezte, hogy vannak, akiket ránk bíztak, akiket szerethetünk, és akik bennünket szeretnek, elfogadnak. Ebben a szeretetáramlásban kapunk képet emberségünkről. A nevelés legfontosabb feladata tehát, hogy a gyermekeket az életre, az egymásért áldozatot hozó szeretetképességre neveljük.

A szentmisét követően Némethné Székely Julianna EKIF (Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága) tanfelügyeleti főigazgató, majd Türk László oktatásszervezési főigazgató köszöntötték a jelenlévőket és tartották meg előadásukat.

7M7A5059

Némethné Székely Juliannát Palánki Ferenc megyéspüspök 2021. augusztus 1-i hatállyal nevezte ki az EKIF tanfelügyeleti főigazgatójának.

Némethné Julianna pedagógus férjével, Istvánnal 32 éve élnek házasságban. Három gyermekük van, István, Péter és Lilla. István római katolikus pap, jelenleg Nyíregyházán káplánként szolgál.

A kinevezett főigazgató asszony 30 éves pedagógusi szolgálata alatt 5 évet tanítóként, majd 25 éven át a Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium pedagógusaként dolgozott, ebből az utolsó kilenc éven át igazgatóhelyettesként vett részt az intézmény vezetésében.

A főigazgató asszony előadásában tanácsaival látta el a jelenlévőket.

Visszatekintett az elmúlt tanévre és felidézte az iskolákban elhangzott leggyakoribb szavakat: classroom, digitális oktatás, RedMenta, koronavírus, maszk stb., amelyek idegenként hangzottak, de bizonyos tevékenységeken keresztül rá voltak kényszerítve alkalmazásukra.

„Nem tudjuk, hogy a 2021/2022-es statisztika hogyan fog alakulni, azonban ne felejtsük el azt, hogy bármilyen is legyen az életünk, egy valami meghatároz és összeköt minket egymással: mi keresztények vagyunk, az iskoláink katolikus iskolák. Ez pedig meghatározza azt, hogy hogyan reagáljunk bizonyos dolgokra a világból“ – fogalmazott Némethné Julianna, majd a katolikus iskolában legfontosabb szavak gyakorlására kérte a résztvevőket:

„Az Ámen szót imáink, Istennel való beszélgetésünk végén mondjuk. Katolikusként a legnagyobb felelősségünk egyike, hogy a tanítványainkat rávezessük az Istennel való élő kapcsolatra, arra, hogy a gyerekek, a körülöttünk élő emberek felfedezzék annak a nagyságát, hogy van Isten“ – hangsúlyozta, majd kifejtette, hogy e nem egyszerű feladat ott kezdődik, hogy nekünk is foglalkoznunk kell az Istennel való kapcsolatunkkal. Találjuk meg az Istent az életünkben, merjünk beszélgetni Vele. Ha ez sikerül, akkor hitelesebben tudunk segítséget nyújtani tanítványainknak, embertársainknak.

7M7A4889

Ezután azt is elmondta, hogy fontos szerepet tulajdonít a pozitív pedagógiának, mégpedig a dicséretnek. Éppen ezért mondjuk ki gyakran az ügyes szót. „Katolikusként a tudatában vagyunk annak, hogy az embert az Isten saját képmására, jónak teremtette: tehát mindenkiben van valami, ami dicséretre méltó. Dicsérjük a gyerekeket, és ne csak akkor, ha nagyon jó dolgozatokat írtak, vagy kiemelkedően jól végezték a munkájukat, hanem akkor is, ha magukhoz képest fejlődtek, vagy észreveszünk bennük valami jót: a munkához való hozzáállásukban, személyiségükben, esetleg tanulmányaikban. Azonban ne csak a gyerekeket dicsérjük, hanem a kollégáinkat is. Különbözőek vagyunk, különböző technikákat, metódusokat használunk, és ha valakiben felfedezünk valami dicséretre méltót: dicsérjük meg.”

A harmadik és egyben talán a legfontosabb, amivel embertársainkhoz fordulhatunk, a „Segíthetek?” kérdés, amelyet soha ne felejtsünk el – hangsúlyozta a főigazgató, majd hozzátette: „Istennek oka volt arra, hogy minket, embereket közösségbe teremtett. Érezzük emberként azt, hogy nem vagyunk képesek mindenre, de vannak körülöttünk, akik tudnak segíteni. Legyünk olyan emberek, akik észreveszik azt, ha valaki segítségre szorul. Merjünk segíteni a tanítványainknak, kollégáinknak, a szülőknek! Hiszen a katolikus iskola egy fontos lenyomata kell hogy legyen annak, hogy mi egymást előre visszük azzal, hogy segítünk a másiknak.”

Végül Némethné Székely Julianna Irving Stone szavaival fejezte be előadását, és reményét fejezte ki, hogy az előttünk álló idő, a közös munka, együtt haladás segíteni fog mindannyiunknak a hivatásunk útján, hogy ezen keresztül is megtaláljuk személyes boldogságunkat:

„Senki nem lehet biztos mindig mindenben. (...) Az ember csak egyet tehet: bátran és teljes erejével cselekszi azt, amiről úgy véli, hogy helyes. A végén kiderülhet, hogy tévedtünk, a fontos mégis csak az, hogy amihez hozzákezdtünk, elvégezzük. Legjobb meggyőződésünk szerint kell cselekedjünk, aztán bízzuk Istenre, hogy Ő mondjon ítéletet munkánk végső értéke felett.”

 7M7A5092

„Előbb csináld azt, ami szükséges, utána azt, ami lehetséges és máris azt fogod tenni, ami  lehetetlen." Assisi Szent Ferenc üzenetével kezdte előadását Türk László, amely gondolat, mint mondta, az elmúlt tanévben sokszor eszükbe juthatott, hiszen lehetetlennek vélt helyzeteket kellett megoldanunk, de közösségben ezeket is meg tudtuk tenni.

A főigazgató bevezető gondolataiban mindenekelőtt örömét fejezte ki, hogy együtt tudják elkezdeni az új tanévet, majd megköszönte a dolgozóknak az elmúlt időszakban a pandémia ideje alatt tanúsított felelősségteljes, áldozatos munkáját. Hozzátette, az elmúlt tanévben jelentősen befolyásolták a munkájukat a kormányrendeleti intézkedések, a rendkívüli jogrendben előírt 33 jogszabály, elrendelve rendkívüli szüneteket, tantermen kívüli digitális munkarendet és a köznevelési intézmények működését érintő egyéb további veszélyhelyzeti intézkedéseket is.

7M7A4956

Türk László előadása három fő pontra irányította a jelenlévők figyelmét. Táblázatokon keresztül rövid útmutatást adott a létszámok tekintetében, érintette a tanulmányi eredményeket, majd az elmúlt tanév fejlesztéseiről és a következő tanév feladatairól is képet kapott a hallgatóság.

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye köznevelési intézményeinek alkalmazotti létszáma összesen 917 fő. 628 pedagógus, 113 nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő és 176 technikai dolgozó vesz részt az intézmények munkájában. A főigazgató itt jegyezte meg, hogy minden alkalmazottnak egyaránt fontos a feladata, és megköszönte a technikai dolgozóknak is az emberfeletti munkájukat.

Az intézményi feladatellátásról is képet kaptak a résztvevők. Míg az általános iskolai képzés minden intézményünknek sajátja, addig a szakképzés csak egy intézményben található. A főigazgató elmondta, igaz, hogy tíz köznevelési intézmény működik az egyházmegye fenntartása alatt, de mindezeket összesen 29 intézményegység alkotja.

111

A tanulók létszámáról is képet kaptak a jelenlévők, ennek alapján jelenleg összesen 6564 gyermek tartozik intézményeinkhez. Ezután az egyházmegyei tanulmányi átlagot is nyomon követhettük a 2013/14-es tanévtől kezdődően a 2020/2021-es tanévvel bezárólag, amely a 4 egész és 4,14 közötti átlagot jegyezve, 2017 óta folyamatosan emelkedő tendenciát mutat.

222

Az intézményi tanulmányi átlagot tekintve a legmagasabb, 4,61-es átlaggal kiemelkedik a nyíregyházi Szent Imre, majd 4,49 átlaggal a nyírbátori Báthory István köznevelési intézmény.

333

A diákok teljesítménye, elért eredményei magas színvonalú oktató-nevelő munka jelenlétét igazolják.

2018-ban 957, 2019-ben 1197, majd 2020-ban 1065 diákot köszönthettünk a kitűnő tanulók sorában. Ebből a 2020/21-es tanévben a legtöbb kitűnő tanulóval, mintegy 289 fővel a mátészalkai Széchenyi István általános Iskolai képzéssel bíró köznevelési intézmény büszkélkedhet.

444

Ezután Türk László főigazgató további adatokkal szolgált, többek között a tantárgyi átlagokról, nevelőtestületi dicséretekről, nyelvvizsgával rendelkezők számáról, országos, regionális, helyi versenyeredményekről.

(A további táblázatokat megtekinthetjük augusztus 31-én, az egyházmegye honlapján.)

Az elmúlt tanév kiemelt programja volt a Csodaszarvas Iskolai Közösségi Program, amelynek keretén belül 2021. március 1-től 2021. augusztus 31-ig bezárólag összesen 1610 fő 1-8 osztályos gyermek táborozott, és a programon belül e-learning képzésen vett részt közel 200 pedagógus.

555

Türk László előadásának befejező részében képekkel mutatta be az egyházmegyei tagintézményekben történt infrastrukturális fejlesztéseket és új tagintézmények létesítését. Kiemelte a debreceni Szent József köznevelési intézményhez tartozó Debrecen-Józsa városrészen épült négycsoportos tagóvodájának ünnepélyes átadását, amelyre augusztus 31-én kerül sor, valamint a geszterédi Szent Anna köznevelési intézmény ünnepélyes tanévnyitóját, amelyen átadják az új udvart, a sportudvart és a játszóteret, valamint a felújításra került tornatermet. A geszterédi ünnepség szeptember 1-én lesz.

Végül az oktatásszervezési főigazgató az új tanév kiemelt feladatairól szólt, többek között felhívta a figyelmet a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson való részvételre, amelyen egyházmegyei iskoláinkból több mint 1000 diák és közel 400 iskolai dolgozó vesz részt.

7M7A5108 

Az ünnepség záró mozzanataként Palánki Ferenc megyéspüspök Szent Gellért-díjakat adott át pedagógusoknak munkájuk elismeréseként:

Molnár Katalin, leköszönő EKIF főigazgató a Szent Gellért-díj arany fokozatában, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma által adományozott Pedagógus Szolgálati Emlékérem szakmai elismerésében részesült.

Plósz Ferenc Gézáné a geszterédi Szent Anna katolikus óvoda óvodapedagógusa és Suba István, a kisvárdai Szent László köznevelési intézmény pedagógusa a Szent Gellért-díj ezüst fokozatában részesültek.

A Szent Gellért-díjat a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alapította azzal a céllal, hogy lehetőséget teremtsen a katolikus közoktatásban végzett kiemelkedő munka elismerésére. A kitüntetésnek méltó rangja van, a dolgozók erkölcsi elismerését és megbecsülését jelenti, akik emberi tulajdonságaikkal, szakmai tudásukkal a testület előtt követendő példát tanúsítanak.

A tanévnyitó ünnepségen két intézményvezetői megbízatás átadására is sor került. Palánki Ferenc megyéspüspök Dienes Béla intézményvezetőt pályáztatás nélkül újabb két évre bízta meg a mátészalkai Széchenyi István köznevelési intézmény vezetésére, valamint Törő András intézményvezetőt szintén pályáztatás nélkül további két évre bízta meg a geszterédi Szent Anna köznevelési intézmény vezetésére, egyben kifejezte köszönetét eddigi magasabb vezetői munkájukért, példamutató elkötelezettségükért.

Palánki Ferenc megyéspüspök atya zárszavában, megragadva a lehetőséget, köszöntötte és bemutatta a két új tagintézmény egység vezetőit: Kissné Hajósi Anikót, az egy éve működő nyírbátori és Mézesné Makó Zsuzsát, a most induló Debrecen-Józsai óvoda vezetőit, és munkájukhoz Isten áldását kérte.

A Szent Gellért-díjban részesült pedagógusok méltatását a következő oldalakon közöljük.

 

Kovács Ágnes

 

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Miként egy családban is szükség van az egymást növelő és építő kirándulásokra, nyaralásokra, úgy egyházmegyénkben is elengedhetetlenek a papok egymásra figyelő, egymásból töltekező találkozásaik, mely a közös imádság és az egy úton járás által zarándoklattá válhat. Háromnapos utunk során még inkább összekovácsolódhattunk az imádságban, a beszélgetésekben, a jóízű nevetésekben – fogalmazott Szabó Gábor egyházmegyénk diakónusa, aki maga is részt vett a Palánki Ferenc megyéspüspök atya által vezetett, Pécsre tartó három napos (augusztus 23-25) egyházmegyei papi zarándoklaton.

Az alábbiakban Szabó Gábor beszámolóját olvashatjuk.

Zarándoklatunkat Nyíregyházáról kezdtük meg, ahol már a gyülekezés alatt nagyon jó beszélgetések alakultak ki, majd buszra szállva elindultunk Pécs irányába. Útközben nem maradt el a közös imádság pillanata sem, ebbe belefoglaltuk a további papi hivatásokért való könyörgésünket is a Szent László Imaszövetség imádsága által. Az imaszövetséget Palánki Ferenc egyházmegyénk megyéspüspöke alapította meg 2019-ben, amely már több mint 1000 imádkozóval bővelkedik, akik naponta fohászkodnak papjainkért és újabb papi hivatásokért.

Pécsett szentmisével kezdtük meg a látogatásunkat, és Felföldi László pécsi megyéspüspökkel együtt a Pécsi Egyházmegye alapításának 1012. évfordulójára emlékeztünk. A szentmisét Palánki Ferenc celebrálta, amelyen mindkét egyházmegye papsága és a pécsi hívek is részt vettek. Ezt követően ünnepi vacsora vette kezdetét. Ennek különlegessége abban rejlett, hogy a két egyházmegye szolgálói közelebbről is megismerhették egymást. A nap zárásaként pedig elfoglalhattuk szálláshelyünket a máriagyűdi kegyhelyen, ahol másnap ismét szentmisét mutattunk be, kérve Szűz Máriát, hogy járjon közben egyházmegyénk minden tagjáért és az egész magyar egyházért.

A kegyhely több évszázados történetét is megismerhettük, majd Bíró László nyugalmazott tábori püspök osztotta meg velünk a tanítását. A papság útjának különféle pontjaira hívta fel a figyelmünket, amelyek egy papi élet során elengedhetetlenül állnak előttünk, mint például az egymással való bensőséges közösség vállalása, vagy az istenkeresésünkben való állhatatosság.

Ezután Pécsett megtekintettük a püspöki palotát, Pécs világörökségi kiállítását, ezen belül pedig a IV. századi ókeresztény síremlékeket.

Ezen a napon nemcsak különféle kulturális eseményekben volt részünk, hanem egy egész estét tölthettünk Felföldi László püspök atyával. Ahogyan egy család életében is eljön a búcsúzás ideje, amikor a szülők gyermekeiket elindítják az élet útján, úgy a papságban is van, hogy át kell engednünk paptestvérünket egy másfajta szolgálatra. Mi is így tettünk zarándoklásunk alkalmával, hiszen Felföldi László püspök atya szolgálatával hosszú időn keresztül gazdagította egyházmegyénk nagy családját, s annak közös asztalát, az Isten oltárát.

Az ünnepi vacsorát egy asztalnál töltöttük el, ahol Palánki Ferenc püspök atya kifejezte, hogy a hivatalos beiktatás már megtörtént, de talán a mi hivatalos elengedésünk ezen találkozón történik meg. Látszólag a búcsú talán egy kézfogással, mosollyal, vagy egy öleléssel végződik, azonban tudnunk kell, hogy az igazi búcsú egy másfajta közös útnak a kezdete, amikor a testvérek nem elengedik, hanem a távolból is követik, figyelik egymást.

Felföldi püspök atyával az egyházmegyében lezárult a közös út, azonban a távollétet áthidaló imádság útja még csak most kezdődik el igazán. Egyházmegyénk családja fizikailag elengedte őt, de lélekben közelebb hozta. Ezúton is köszönjük Felföldi László püspök atyának, hogy szeretettel fogadott bennünket, és hálás szívvel gondolunk egyházmegyénkben tett hűséges szolgálatára! Isten áldja meg őt és egyházmegyéjének minden tagját!

Zarándoklatunkat Bátán, a Szent Vér kegyhelyén zártuk ünnepi szentmisével, majd az esti órákban sikeresen visszaérkeztünk Nyíregyházára, ahonnan papjaink és papnövendékeink feltöltődve indultak vissza a szolgálati helyükre, hogy tovább gazdagítsák az egyházmegye híveit.

Hálás szívvel mondunk köszönetet azoknak, aki imádsággal kísérték utunkat, különösen is Palánki Ferenc püspök atyának, hogy megszervezte és kísérte zarándoklatunkat! Továbbá köszönjük a pécsi egyházmegye papjainak és híveinek a látogatásunk alkalmával tett áldozatos készületüket!

 

Fotó: Fodor András atya

Szabó Gábor

diakónus

 

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye