december 2021
2021. december 14., kedd 09:50

Együtt tudok-e érezni önmagammal?

„Adventben várakozunk, de mi mozgatja valójában ezt az várakozást? Hiszen Isten már itt van, karácsony akkor is lesz, ha nem várjuk.” – Bellovics Gábor SJ adventi lelkigyakorlatos estét vezetett december 8-án a Megtestesülés Plébánián, a Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség és a plébánia közös szervezésében. Az este folyamán szentgyónáson, a szeplőtelen fogantatás ünnepe alkalmából bemutatott szentmisén, majd elmélkedésekkel, ifjúsági énekekkel és csendes percekkel kísért szentségimádáson vehettünk részt. Bellovics Gábor jezsuita atya gondolatait hozzuk most olvasóink elé:

Mit kellene valójában felfedeznünk Isten világra érkezésében? Mit üzen nekünk Isten a betlehemi kiszolgáltatottsággal? Miért akarunk tartozni ahhoz a Jézus Krisztushoz, akinek a születése nem idilli, hanem tragikus, kirekesztett, megalázott körülmények közepette történt? Gondolkoztunk-e már miben áll Isten magatartásának a csodája? Isten tulajdonképpen bármelyik pillanatban elővehetné a hatalom pálcáját és rendet tehetne, úgy ahogyan sokszor mi ezt meg is tesszük másokkal: „ha nem megy szép szóval, akkor majd én odamegyek, megmutatom, hogy én vagyok a főnök, akinek engedelmeskedni kell.” Isten ezt a lépést sosem teszi meg, nála sosem szakad el a cérna. Azért nem választja ezt a módszert, mert tudja, hogy egy kapcsolatot nem a félelem, nem a parancsból fakadó tettek, hanem a viszontszeretet kell mozgasson. Lehet, hogy látszólag képesek vagyunk elérni a célt ezzel a viselkedéssel, de mindeközben szívünkben gyengül az emberi kapcsolat értéke, az őszinteség és a bizalom, majd eltávolodunk egymástól. Ezért volt fontos Krisztus születésének mikéntje: nem hatalommal, hanem gyermeki gyengédséggel jött a világra.

 1

Isten tehát más módszert választott az emberekkel való kapcsolatában: a végletekig türelmes magatartást. Azért türelmes velünk, mert szeretne valamilyen elképesztő dolgot elmondani számunkra, méghozzá azt, hogy értékesek vagyunk. Érezzük a gyógyító különbséget aközött, hogy tökéletesek vagy értékesek vagyunk? Bármilyen állapotban is vagy, az identitásod az, hogy értékes vagy! Hiszen Isten sem vinné a bőrét a vásárra valaki olyan miatt, aki számára nem fontos. Akkor mégis mi homályosítja el bennünk ezt az értékesség-tudatot? Ebben a zavaros világban sokszor nehéz kimosni a hétköznapok hordalékéból az aranyat, miközben számos teher is nyomja a vállunkat. Isten azonban azért tud együttérezni velünk, mert ő nem csak a teljesítményeinket, hanem a terheinket is látja, amelyet mi nem fedezünk fel egymásnál. Mi csak egymás tetteit, eredményeit látjuk, de Isten látja a szőnyeg mindkét oldalát: a szép mintát a színén, és a szép minta kirajzolódásához elengedhetetlen keszekusza szálakat a fonákján. Isten egészében látja az életünket: látja, hogy néha azért nem tudunk őszinték lenni, mert velünk is kevesek őszinték. Látja, hogy néha azért nem tudunk megbocsátani, mert bennünket is bántanak. Látja, hogy néha miért nehéz a kitartás: azért, mert nap mint nap számtalan olyan dologgal találjuk szemben magunkat, amelyek bizonytalanok és változnak. Ő együtt érez velünk. A kérdés, hogy mi együtt tudunk-e érezni önmagukkal? Legalább adventben meg tudjuk-e engedni magunknak, hogy nem a teljesítményünket vizsgáljuk? Tudunk-e egy kicsit megértőek lenni önmagunkkal, amikor ebben a zaklatott világban nehéz odalépnünk máshoz?

Ebben az adventi időszakban igyekezzünk elmélyíteni magunkban, hogy ha a körülményeken nem is mindig tudunk változtatni, az Úrra akkor is rá tudunk tekinteni, akinek az üzenete abban áll, hogy értékesek vagyunk, még akkor is, ha úgy érezzük, erre nem szolgálunk rá. Az ünnepi készületet ne az elégedetlenségeink, az akadályink határozzák meg. Hiszen a karácsony akkor is eljön, ha nem készülünk rá. Arra figyeljünk inkább, hogy a tökéletlen készületünk középpontjában is Isten álljon, az ő ingyenes szeretete.

 

Márta Lászlóné Szilágyi Eszter

Az elmúlt évben a korlátozások miatt nem tudtuk megrendezni hagyományos mézeskalács vásárunkat, ( a megsütött mézeseket vittük kis csomagokban a kórházi dolgozóknak ), de az idén újult erővel vágtunk bele!

A Megtestesülés Plébánia Kamilliánus Családcsoportjának és a Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálatának felhívására számos felajánlás érkezett a Plébániára, melyet ezúton is hálásan köszönünk!

Amikor ez a kezdeményezés elindult – talán vannak, akik még emlékeznek rá, - Felföldi László plébános atya így bíztatta a híveket: „Otthon szépen megsütjük a mézest, behozzuk a plébániára, majd a vásárban rácsodálkozunk és megvásároljuk!” Kétszer ad, aki gyorsan ad…

Így történt ez az idei évben is, száznál is több kis csomag készült a felajánlott mézesekből.

Mivel a kórházakban jelenleg látogatási tilalom van, és az önkéntes beteglátogatók sem juthatnak el a betegekhez, a Kórházlelkészi Szolgálat munkatársainak közvetítésével juttatjuk el a bevételből készített csomagokat a Kenézy Kórházban, a Covid osztályokon dolgozóknak.

Bízva abban, hogy jövőre már korlátozások nélkül készülhetünk a karácsonyra, igyekszünk folytatni a hagyományt, hogy ezzel a jelképes ajándékkal egy kis örömet és szeretetet vigyünk az egészségügyben tevékenykedők adventi napjaiba.

 

Berényi András

Debreceni Megtestesülés Plébánia Kamilliánus Családcsoport

Berényiné dr. Felszeghy Márta

DNYEM Kórházlelkészi Szolgálat

koordinátor

A harmadik adventi vasárnapon Balázs Ákos, Debrecen alpolgármestere, Kiss János a Debreceni Baptista Gyülekezet lelkipásztora, valamint Besztercey András a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség lelkipásztora mondták el ünnepi gondolataikat és gyújtották meg az öröm gyertyáját a Debreceni Református Nagytemplomban.

Balázs Ákos alpolgármester ünnepi beszédében elmondta: Istennek hála, hogy olyan sok áldást élünk meg itt Debrecenben. Bár vannak nehézségeink, van, hogy hullámvölgybe érünk, de emellett csodákat élünk meg az adventi várakozásban, az Isten közelében, aki folyamatosan megerősít bennünket. Az alpolgármester hozzátette: azt érzi, jó ez az állapot, boldog állapot, minden keserűségével, fájdalmával együtt, mert biztosak lehetünk benne, hogy ha Jézus átsétál Debrecenen, mosolyog. És mi magunk is mosollyal várjuk az érkezését, mosollyal forduljunk oda egymáshoz, megelégedve azzal, amink, és akink van! Mert mindannyian ajándékai vagyunk egymásnak!

A harmadik gyertyagyújtásra az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hírnökeinek - Laczkfi János, Csókay András, Szikora Róbert - részvételével került sor. 

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak volt 12 hírnöke, akik személyesen Erdő Péter bíborostól vehették át 2021. júniusában a megbízó levelüket, azzal a céllal, hogy népszerűsítsék a katolikus világeseményt. A 12 hírnök közül négyen – Csókay András, idegsebész, Lackfi János, költő-műfordító, Szikora Róbert, zenész és Böjte Csaba, ferences rendi szerzetes – 2021. december 12-én Debrecen vendégei voltak. A hírnökökkel életükről, szolgálatukról, munkájukról, hitbéli meggyőződésükről Zsuffa Tünde író, a NEK sajtófőnöke beszélgetett 2021. december 12-én, a Kölcsey Központ Görömbei András termében.

Az ünnepélyes gyertyagyújtás az alábbi linken keresztül visszanézhető:

https://www.facebook.com/debrecenvarosa/videos/588370172457349/

 

Forrás: DMJV POlgármesteri kabinetiroda

 

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök december 10-én, a debreceni Szent Család-templomban mutatott be roráté szentmisét. A főpásztor elmélkedésében az elhangzott evangélium alapján (ld. Mt 11,16-19) a kifogásokat kereső emberről szólt, aki mindig a könnyebb, egyszerűbb utat választja:

„Jézus tanításában arról beszélt a néphez, hogy vannak olyan emberek, akiknek semmi sem jó. Keresztelő János hirdeti, hogy térjenek meg, mert elközelgett Isten országa, de azt mondják rá, hogy „ördöge van”, és ő olyan ember, akire nem kell hallgatni, mert hogyan lehetne Jánoshoz hasonlóan élni: teveszőr ruhába öltözni, sáskát és furcsa ételeket enni.

Aztán jött az Emberfia, aki nem aszkéta, hanem barátságos, részt vesz a Kánai menyegzőn, mindenkivel szóba áll, és aki meghívja magához – akár farizeus, vagy vámos –, azzal együtt vacsorázik. De Jézusra azt mondják: „falánk, borissza ember, a vámosok és a bűnösök barátja!” (Mt 11,19).

Vannak, akik állandóan kifogásokat keresnek azért, hogy ne kelljen meghallgatniuk Isten üzenetét.

Érezzük a szívünk mélyén, hogy mit kellene tenni, mi lenne a helyes. A Szentlélek súg világosan és tisztán, de nagyon sokszor átérezzük azt, amit Szent Pál is mondott: „bár a jót szeretném tenni, a rosszra vagyok készen”……. „Én nyomorult! Ki vált meg e halálra szánt testtől?” (Róm 7,20; 7,24), vagyis attól, ami megakadályoz abban, hogy szabadon kövessem az Isten útmutatását.

7M7A0185

Advent feladat, hogy ne kifogásokat keressünk, hanem Istent, a Vele való találkozást, az Ő üzenetét, és figyeljünk, hallgassunk a fülünkkel, a szívünkkel, hogy befogadjuk az akaratát. Isten vezetni akar bennünket. Az ószövetségi szentírási rész is erről szól: „Ezt mondja az Úr, a te Megváltód, Izrael Szentje: „Én az Úr, a te Istened arra tanítalak, ami javadra válik, és arra az útra vezetlek, amelyen járnod kell” (Iz 48,17).

Ez év októberében Ferenc pápa meghirdette a világszinódusi utat, és a mi egyházmegyénkben is elkezdődött a munka. Tájékoztattuk erről a folyamatról a lelkipásztorokat az egyházmegyei papi rekollekción, és sokan közülük lehetőségként tekintenek a szinódusi útra, hiszen – a szinódus jelentése – „együtt az úton” közösen átgondolhatjuk, milyen a kapcsolatunk Istennel, egymással, az egyházzal. Mindez rávilágít arra is, hogy tudatosítsuk magunkban, mindannyian az egyház tagjai vagyunk, éppen ezért, ne kívülállóként beszéljünk róla. De voltak a rekollekción olyanok is, akik itt is a kifogásokat keresték: miért kell ezzel foglalkozni, nincs rá időnk, stb.

Sokszor jelen van annak kísértése, hogy a saját fejünk után menjünk, csak azt tegyük meg, ami kényelmes, egyszerűbb, megszokott, nem keressük az új dolgokat. De az evangélium is egy új út. Meg kell újítani az Istennel való kapcsolatunkat is, hogy rádöbbenjünk, nekünk az Istennel kell járni egy szeretetközösségben, együtt kell sírnunk a sírókkal, nevetni a nevetőkkel, vagyis vigasztalni, bátorítani kell egymást.

Sokszor nem könnyű ez, de az Isten lehetőséget, kegyelmet adott számunkra, hogy megújítsuk életünket, kapcsolatainkat Vele és egymással.

7M7A0191

Így érkezzünk meg az adventi időszak végén karácsonyra, a fény, az örök világosság születésnapjára, hogy ez a fény bennünk is megszülessen, és akkor soha nem fogjuk eltéveszteni az igazi célunkhoz, magához Istenhez vezető életutunkat, hanem végig tudjuk azt járni.

Jézus azért jött, hogy elvezessen bennünket az igazi isteni bölcsességre, és ezt a bölcsességet Isten nagy művei: a megtestesülés, a megváltás, a megszentelés igazolják. Nyissuk meg a szívünket, ne kifogásokat keressünk, hanem Istent, fogadjuk be a szívünkbe az Ő szavát és váltsuk tettekre a tanítását! – fejezte be elmélkedését a főpásztor.

A hagyomány szerint Palánki Ferenc megyéspüspök adventben meglátogatja a debreceni plébániák közösségeit és roráté szentmisét mutat be.

Legközelebb december 15-én, szerdán a Megtestesülés-templomban, 17-én, pénteken a Szent István-templomban és 22-én, szerdán Debrecen-Józsán, a Szent György-templomban mutatja be a hajnali szentmisét.

 

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

2021. december 09., csütörtök 12:52

Mikulás Gyimesfelsőlokon, 2021.

A tavalyi „online-mikulás” után 2021-ben ismét személyesen adtuk át alapítványunk ajándékait, ösztöndíjait és jutalmait Gyimesfelsőlokon.

A Sziklára Épített Ház Alapítvány kuratóriumának elnökével, Fodor András atyával két kuratóriumi tag, Tóth Magdolna és e sorok írója november 30 és december 4-e között Gyimesfelsőlokon járt, hogy az előzetesen megrendelt sokféle édességből 370 csomagot készítsen és osszon szét az Árpád-házi Szent Erzsébet Iskolaközpont diákjai, tanárai, dolgozói örömére.

20211202 132412

Támogatóink nagylelkűségének köszönhetően a megemelkedett árak miatt nem kellett csökkentenünk a csomagok tartalmát, sőt a pénzbeli támogatások összegét még növelni is tudtuk. Minden líceumi osztályból 1-1 kiváló diák részesült 700-1000 lej összegű ösztöndíjban, és két tanárnak és egy fizikai dolgozónak is kiemelkedő, 2-2000, ill. 1500 lej jutalmat tudtunk adni. Ezen kívül az idén nemcsak a felsősök és a gimnazisták, hanem az alsósok és az ovisok is kaptak ún. osztálypénzt, amely egy-egy tanulócsoport közösségi céljait szolgálja.

Az ajándékok és jutalmak átadását egy ünnepi szentmise előzte meg, amelynek végén Fodor András atya aranymisés áldásban részesítette az iskola közösségét. A kápolnát és a karzatokat megtöltő diákok és tanárok lelkes imádsága és éneke mindnyájunk számára lelki élményt jelentett. A papszenteléskor és a papi jubileumokon Erdélyben máig szokás elénekelni „a levita énekét”. Ezzel most az iskola híres ének-zene tanára, Antal Tibor ajándékozta meg András atyát.

Antal Tibort, de az iskola mai igazgatóját, Bálint Róbertet is, és még más tanárokat gyermekkoruktól kezdve ismerjük, néhányan már az építkezés idején is segítségünkre voltak. Tiszteljük tehetségüket, hitüket, fejlődésüket, és velük együtt örülünk sikereiknek. Jó látni, hogy évről évre egyre több egykori diákból lesz diplomás szakember és becsületes, keresztény családanya, családapa, vállalkozó. Az ő munkájuk nagymértékben hozzájárul a Gyimes-völgy látható anyagi gyarapodásához. Nekünk pedig új lendületet ad az a tudat, hogy ebben a mi munkánk és alapítványunk minden támogatójának áldozata is benne van.

 

Keresztesné Várhelyi Ilona

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

2021. december 09., csütörtök 12:40

Pap és lelkész rúgja a kezdőt a Loki-Fradin

A december 12-ei Loki-Fradi összecsapás elején Tóth László atya, a debreceni Megtestesülés-templom plébánosa fogja rúgni a kezdőrúgást. Ebből az alkalomból kérdeztük fociról, hitről, a templomban és a meccsen átélt szertartás hasonlóságáról és persze a várakozásairól is.

– Laci atya, miért vállalod a kezdőrúgást?

– Régi vágyam volt, hogy egyszer egy meccsen kezdőrúgást rúghassak. Ezt a mai alkalmat egy beszélgetés után ajándékba kaptam, ami őszintén meglepett, és ez a gesztus nagyon megérintett. Nem mondhattam nemet erre a megtisztelő felajánlásra. 

– Mit jelent számodra a sport, a foci? 

– Mindig közel állt hozzám a labdarúgás. Gyerekként, fiatalként nagyon sokat fociztunk, kedvenc játékom volt és ez meg is maradt, bár manapság már kevésbé aktívan űzöm, inkább a jó meccseket nézem. A sport számomra egyrészt közösségi játék, ahol nagyokat nevetünk, együtt vagyunk és egymásra figyelünk, másrészt pedig egy meghívás az egészség megőrzésére, a test karbantartására.

– Te is kitombolod magad a meccseken?

– Józan szurkoló vagyok, nem tombolós típus, de a gólöröm az rám is rám ragad. Egy-egy szabálytalanság vagy nagy durvaság is meg tudja emelni az adrenalin szintemet, a bírót azonban soha nem szidnám.

– Vasárnap templomban és meccsen is jársz majd. Miben hasonlít egymásra a két helyszínen átélhető „szertartás”? 

– Valóban két helyszín és két „szertartás”, de ez nagyon idézőjelesen, hiszen nagyon messze áll egymástól a két esemény. A hasonlóságot abban látom, hogy mindkét helyszínen közösségi esemény történik, van cél, amiért oda elmegyek, meghozom érte az áldozatot, és hatással van rám, amit ott átélek, megtapasztalok.

– Be lehet imádkozni a gólt? 

– Szerintem nem, és nem is kell. Azért viszont szabad és lehet imádkozni, hogy a focisták méltóan álljanak helyt a hivatásukban, a munkájukban, valamint a foci is méltóan töltse be a szolgálatát a sport, pihenés, kikapcsolódás területén.

260324894 2427641010706621 2623770372477690295 n

– Mit vársz a meccstől?

– Jó időtöltést, kikapcsolódást, közösségi élményt a meghívott fiatalokkal és természetesen nemes küzdelmet a jobb csapat győzelmével.

Köszönjük szépen a beszélgetést, vasárnap délután találkozunk a meccsen és utána a Red And White-ban!

Kiss Zita

főszervező – Szólj be a papnak csapata

https://szoljbeapapnak.blog.hu/2021/12/08/pap_es_lelkesz_rugja_a_kezdot_a_loki-fradin

2021. december 09., csütörtök 12:24

Gyógyító gondolatok advent idején

“Advent növeli a reményünket, a reményt, ami soha nem okoz csalódást. Az Úr sosem hagy cserben minket.” (Ferenc pápa)

“Advent csodás feladata, hogy felélesszük magunkban a jóság emlékeit és kinyissuk a remény kapuit.” (XVI. Benedek pápa)

„Van-e érzés, mely forróbban és sejtelmesebben megdobogtatja az emberi szívet, mint az ünnep és a várakozás izgalma?” (Márai Sándor)

Ezzel a három gondolattal kívánnak áldott karácsonyt a Debreceni Szent László Plébánia 50+ csoportjának tagjai a kórházakban gyógyuló betegeknek. Szorgos kezek készítették el a közel 200 üdvözlőlapot, melyeket advent folyamán juttatunk el a betegekhez.

Sok beteg fekszik az ünnepek alatt az egyházmegye területén működő kórházakban. A DNYEM Kórházlelkészi Szolgálatának beteglátogató munkatársai és a kórházlelkészek igyekeznek felkeresni a betegeket gyógyító üzenetekkel, szaloncukorral, mézeskaláccsal.

Advent idején a kórházban is megváltozik a hangulat. Az emberekben vegyes érzéseket kelt az ünnep közelsége, sokakat motivál a gyógyulásra, mert karácsonykor már a szeretteikkel szeretnének lenni. Ugyanakkor annak, aki már előre tudja, hogy állapota nem teszi lehetővé a hazatérést, nagyon szomorú már az adventi időszak is. A betegeknek és a hozzátartozóknak sem könnyű a kórházi karácsonyozás. Azok, akik állapotuk miatt nem engedhetők haza, ezekben a napokban sokkal kiszolgáltatottabbnak, magányosabbnak érzik magukat. Az általános látogatási tilalom még inkább megnehezíti a kapcsolattartást a mindennapokban.

A mi feladatunk, hogy amennyire lehet, pótoljuk az otthont, s a kórházi személyzetnek is kell – jó esetben hozzátartozói segítséggel – gondoskodni a karácsonyi hangulatról. Ez egyszerre nehéz és könnyű.

Egy időben van jelen a fájdalom, a szomorúság és a hiány, illetve jó esetben a feldíszített folyosók, betegszobák, valamint a megértő, odafigyelő személyzet által megteremtett sajátos, szomorkás, de valahol mégiscsak az ünnepet idéző és valódi élményt adó hangulat.

Igen, be lehet és be kell csempészni a karácsonyt és az ünnepi hangulatot a kórházba. Karácsonyfa, szaloncukor, gyógyító üzenet mindig akad, halk zene szinte bárhol szólhat. Azok, akik akár betegként, akár dolgozóként töltöttek már karácsonyt kórházban, biztos, hogy a nehézségek ellenére is fel tudnak idézni magukban valamilyen, a speciális helyzethez kötődő pozitív, kedves emléket.

Attól függően, hogy valaki családban, vagy egyedül él, eltérő módon viszonyul az ünnep és kórház kettőséhez. Nyilvánvaló, hogy akit várnak otthon, az szeretne mihamarabb gyógyulni, s haza jutni, hogy szerettei körében tölthesse az ünnepet. Ugyanakkor a magányosok és az otthontalanok fogódzót és szeretetet keresnek. Vágynak az odafigyelésre, a fizikai és lelki melegségre, s ez az érzés a szenteste környékén még inkább felerősödik.

„Mosolyogjatok egymásra, a férjetekre, a feleségetekre, gyermekeitekre, válogatás nélkül minden embertársatokra – s ez segít majd, hogy kibontakoztassátok egymás iránti szereteteteket.”

Teréz Anya gondolataival talán tudunk egy kis lelki melegséget vinni a betegágyon fekvő embertársainkhoz.

Köszönjük, hogy az 50+ csoport tagjai segítségünkre voltak ebben!

Berényiné dr. Felszeghy Márta

DNYEM Kórházlelkészi Szolgálat

koordinátor

Az alábbiakban Marton Zsolt váci megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Családbizottságának elnöke körlevelét olvashatják.

Ferenc pápa egy évvel ezelőtt, ezen a napon hirdette meg a Szent József-évet, abból az alkalomból, hogy elődje, IX. Piusz pápa 1870-ben Szent Józsefet ünnepélyesen az Egyház védőszentjévé nyilvánította. Ugyanezen a napon jelent meg első, bemutatkozó családreferens püspöki körlevelem is. Isten ajándékának tekintem ezt az egybeesést, és iránymutatásnak is tartottam.

A Szentatya e célra írt Patris corde (Apai szívvel) kezdetű apostoli buzdításának a célja Szent József személyének mint apának a bemutatása. A pápa ezzel pártfogónak és példaképnek állította elénk Mária jegyesét. Szent Józsefnek mint apának hét fontos tulajdonságáról elmélkedik ebben az enciklikában: József a szeretett, a gyengéd, az engedelmes, az elfogadó, a teremtő bátorságú, a dolgozó és az árnyékként kísérő apa. A pápa ezzel azt sugallja, hogy ma is ilyen tulajdonságokkal felruházott apákra van szükség. Írása elején kijelenti: „A világnak apákra van szüksége.” (PC 15). Az Amoris laetitia kezdetű apostoli buzdításában pedig ezt írja: „A világos és boldog férfi identitású apa, aki magatartásában egyesíti a felesége iránti szeretetet és elfogadást, épp annyira szükséges, amennyire az anyai gondoskodás.” (AL 175.) Valóban, nem tökéletes, hanem jó apákra van szükség!

A Szent József-év a mai nappal formálisan lezárul, de a tovább folytatódó Amoris laetitia-családévben számítunk Szent József közbenjárására, és a következőkben is fontosnak tartjuk, hogy kiemeljük az apák (édesapák, nevelő apák, sőt a lelki apák/atyák) szerepét. Az apa a családban most azért is különösen jelentős személy, mert a vírus sajnos még mindig jelen van a mindennapjainkban, és családjainknak időnként zártabb életet kell élniük.

Nagy szükség van a biztonságot adó, bátorító, kezdeményező és szeretni tudó apákra.

Tavaly ilyenkor még nem gondoltuk, hogy lesz a járványnak harmadik és negyedik hulláma. Azonban ez sem tudta megakadályozni, hogy munkatársaimmal – akiknek ezúton is köszönettel tartozom az első próbára tevő év munkájáért –, minél több családpasztorációs programot szervezzünk. Igaz, ezek nagy része online zajlott. Ezen programok része volt például az egyházmegyei családreferensekkel való találkozó és a papi lelkinap. A családiroda munkatársaival hónapról hónapra együtt imádkozunk, és megbeszéljük a teendőket. Az életvédő munkacsoport tagjai is roppant lelkesedéssel és az Élet melletti szívós elköteleződéssel találkoznak egymással havonta. Ennek a konkrét gyümölcse az október elején, Vácon megszervezett Életvédő Szakmai Nap volt, amelynek akkora sikere lett, hogy más egyházmegyék is szeretnének hasonló konferenciát szervezni. Óriási öröm számunkra, hogy a következő alkalomnak jövő október elején Kaposvár ad otthont. A novemberben elmaradt Családkongresszust jövő májusban szeretnénk megtartani.

A szeretetben való kapcsolatépítést tovább folytatjuk a már meglévő lelkiségi mozgalmakkal, egyesületekkel, és az újakkal is elindult az együttműködés (pl. Bízd rá magad!) A megelőlegezett bizalom jelének tekintjük azt is, hogy a Katolikus Családszervezetek Európai Föderációja (FAFCE) jövő tavasszal Magyarországon, Vácon fogja megszervezni következő közgyűlését.

Az élet, a házasság és a család védelme ma egyre komolyabb kihívások elé állít bennünket. A férfi és a nő biológiai neme, társadalmi szerepük, a család egyre gyakrabban válnak támadás célpontjává. Egyesek kétségbe vonják a hagyományos bibliai értékeinket és az Egyház tanítását a családdal kapcsolatban.  Többször halljuk azt is, hogy a házasság és a család intézménye válságban van. Valójában nem a házasság és a bibliai ihletésű család, hanem az ember van válságban, és az a társadalom kerül válságba, amelyik nem ismeri fel a házasság és a család értékét, elfeledkezik annak eredeti értelméről. A Katolikus Egyház tanítása szerint a házasság nem civilizációs képződmény, amely létrejött, amikor az ember fejlődése során szükség volt rá, és amely aztán idővel eltűnik, amikor már nem lesz rá szükség.

A házasság nem gyermeke, hanem szülője a civilizációnak.

Amint Ferenc pápa fogalmazta meg ezt egy általános kihallgatáson: „A férfi és a nő hitvesi-családi közösség a generatív nyelvtan, mondhatni az aranykötelék… Isten nem egy öncélú meghittség gondozását bízta a családra, hanem a világ otthonossá tételének izgalmas tervét. A család áll e megmentő világkultúra kezdeténél és alapjánál, mely megment minket oly sokféle támadástól, rombolástól, gyarmatosítástól, mint amilyen a pénzé vagy a világot nagymértékben fenyegető ideológiáké. A család szolgál alapul ahhoz, hogy megvédjük magunkat! (Általános kihallgatás, katekézis, Szent Péter tér, 2015. szeptember 16.)

Továbbra is valljuk, amit a Teremtés könyve világossá tesz: minden élet forrása Isten, az emberi élet kiemelkedő érték, mert Isten képmását hordozza magán. Az ember élete a fogantatás pillanatától kincs, amit védeni kell.

40 évvel ezelőtt, Krisztus király ünnepén Szent II. János Pál pápa, a családok nagy pápája megírta a Familiaris consortio (A családi közösség) kezdetű apostoli buzdítását, amely kimondja, hogy az Egyház mindig az élet oldalán áll. A pápa ezt tanítja ebben az írásában: „Isten a maga teremtő művét a saját képére és hasonlatosságára alkotott férfi és nő megteremtésével fejezi be és teszi tökéletessé: meghívja őket arra, hogy részesei legyenek az ő szeretetének és teremtő atyai hatalmának azáltal, hogy szabadon és tudatosan részt vállalnak az emberi élet ajándékának továbbadásában. A család alapvető feladata tehát az élet szolgálata.” (FC 28.) Így tanít a családról:

Mivel Isten terve szerint a család az élet és a szeretet bensőséges közössége, ezért feladata, hogy egyre inkább azzá váljon, ami, tudniillik az élet és a szeretet közösségévé.” (FC 17.)

Most, az Amoris laetitia-családévben Szent József további pártfogását kérve újból a szívünk táblájára akarjuk írni, hogy a férfi és a nő szeretetszövetsége, és az ebből fakadó család társadalmi és egyházi létünk alapsejtje, ami nem cserélhető fel semmivel! Hitünknek ezt a tanítását szelíden, agresszivitás nélkül, senkit meg nem bántva, de merjük továbbra is bátran megvallani, képviselni, tanítani, és főként saját életpéldánkkal megmutatni.

Leginkább fiataljaink elé kell hiteles példákat állítanunk, mert ők a legérzékenyebbek, legbefolyásolhatóbbak a különféle ideológiák és eszmei áramlatok által. Éppen ezért az igazi értékek befogadására is ők a legnyitottabbak. Merjük idézni fiataljainknak Ferenc pápa szavait: „Kedves fiatalok, ne engedjétek, hogy ifjúságotokat arra használják fel, hogy a felszínes életet népszerűsítsék, mely összekeveri a szépséget a külsőségekkel!(Christus vivit szinódus utáni apostoli buzdítás, 183. pont, 2019. március 25.)

Kedves Magyar Családok!

Családreferens püspökként szeretném megerősíteni, hogy

Szent József segítségét kérve én is apai szívvel, egy lelki atya szívével akarok mellettetek állni a következő évben is, várva az egyre szabadabb, személyes találkozás lehetőségeit.

Köszönöm a kitartásotokat, egész éves hűségeteket a nehéz helyzetekben! Őszintén együttérzek azokkal a családokkal, akik elvesztették szeretteiket a járvány során. Osztozom velük fájdalmukban.

Most, adventben, a Szeplőtelenül Fogantatott Szűz pártfogását kérve imádkozom értetek. Szeretném a szívetekbe helyezni, hogy az Egyháznak, mint egy nagy családnak vagyunk a tagjai, amely nemcsak Isten rólunk elgondolt szeretettörvényét hirdeti, hanem mellettetek áll annak megvalósításában.

Adventi készülődésünk hozza el családjainkba a karácsony igazi örömét!

Vác, 2021. december 8.

Marton Zsolt váci megyéspüspök
az MKPK Családbizottságának elnöke

Forrás: katolikus.hu

Fotó: Lambert Attila

„Be van fejezve a nagy mű, igen. A gép forog , az alkotó pihen …” Madách Imre: Az ember tragédiája című drámájának kezdő sorai hangzottak el Horváth-Bócsi Irén, a nyírtelki Szent Anna Katolikus Általános Iskola vezetőjének ünnepi beszédében december 8-án, az épületbővítés és az új „A” típusú tornaterem megáldásának az ünnepén.

7M7A9977

„Jól esik mindannyiunknak megpihenni. A nagy mű létrejöttében sokáig csak reménykedhettünk – fogalmazott az intézményvezető, és megköszönte a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyének a 450.000.000 Ft értékű támogatását. „A beruházás legnagyobb eredménye, hogy míg eddig két – egymástól 3 km távolságban lévő – épületben folytatódott a nevelés-oktatás, 2021 decemberétől mindez egy intézményben valósulhat meg. Éveken keresztül az alsó tagozat az Iskola utcai épületben, a felső tagozat pedig a Petőfi úti épületben volt elhelyezve. A Petőfi úti épület a beruházást követően visszakerül Nyírtelek város üzemeltetésébe. Nem iskolaként fog funkcionálni, az önkormányzatnak más terve van az épülettel. Nyírtelek egyetlen általános iskolája továbbra is a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásába lévő intézmény” – tájékoztatta a jelenlévőket az igazgatónő, aki ezután adventhez kapcsolódóan a reményről beszélt.

7M7A9949

Elmondta, hogy amikor kinevezték iskolaigazgatónak, ellátogatott egy másik intézmény ünnepségére, ahol egy korszerű, modern iskola tárult a szeme elé, attól kezdve élt benne a vágy a saját iskolájának a megújulásáért. Államtitkár úr akkor azt tanácsolta neki, hogy imádkozzanak, és álmuk valóra válik.

Megfogadták a tanácsot. A nevelőtestület, a diákok, az iskolalelkész buzgón, állhatatosan, rendíthetetlenül imádkoztak az iskola korszerűsítéséért, hogy az oktató-nevelő munka egy épületben folyhasson, valamint egy nevelőtestületté alakuljon a pedagógusok közössége. Mindezen álom a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyének köszönhetően most megvalósult. A 2017-ben egyházi fenntartásba került intézményben a támogatásból építtettek egy 600 m2 -es tornatermet  200 m2-nyi kiszolgáló helyiséggel, napelem rendszert, új kondenzációs kazánokat telepítettek az iskola egész épületében, kibővítették a nevelői szobát, és új irodákat, négy új tantermet, három csoportszobát, kápolnát alakítottak ki. A kápolna megáldására később kerül sor.

Az intézményvezető köszönetét fejezte ki a jelen lévő vendégeknek is, mert mindannyian részt vettek valamilyen formában a munkálatokban.

Ezt követően további beszédek hangzottak el.

7M7A0017

Soltész Miklós államtitkár bevezető gondolataiban Szeplőtelen fogantatás ünnepének üzenetére tekintve így fogalmazott: milyen jó lenne bűntelenül élni a mindennapjainkat, ha nem tennénk rosszat, odafigyelnénk egymásra. Ha pedig bűnt követünk el, ha hibázunk és vétünk – amely alól senki nem kivétel –, legalább lássuk be azt, ismerjük el, de legyen ott a megbocsájtás is. „Akinek füle van, hallja meg…” (Jel 2,7), nyomatékosította gondolatát a Szentírás szavaival az államtitkár.

A katolikus közösség egyik legnagyobb Szűzanya ünnepe arra is rávilágít, milyen fontos az egyházi iskoláink szerepe, ahol megpróbálják gyermekeinket egy olyan úton elindítani és nevelni, amelyre óriási szükség van az egész világon.

„Őrizd meg a rendet, és a rend megőriz téged!” – idézte a Szent Anna Katolikus Általános Iskola mottóját a politikus arra figyelmeztetve, hogy ez a gondolat mindenkire érvényes. Ha ezt tudjuk követni, akkor sok mindet rendbe tudunk tenni saját és közösségeink, az ország életében is.

Rendet kell tenni mindenkinek a fejében a tekintetben is, hogy az egyházi iskolák sem nem különbek a többi iskolánál, de nem is rosszabbak. Majd hangsúlyozta, hogy közel tíz év alatt háromszorosára növekedett az alapfokú és középfokú iskolák támogatása, nem is kérdés tehát, hogy ebből az egyházi iskoláknak is részesednie kellett, amely megtörtént a fejlesztések tekintetében is. Ezt a mi egyházmegyénkben is megtapasztaltuk. Itt mondott köszönetet az egyházmegyének, Nyírtelek város vezetésének, a szülőknek, pedagógusoknak az összefogásukért.

7M7A0089

Palánki Ferenc megyéspüspök az elhangzott 15. zsoltár előadását követően szólt a jelenlévőkhöz, kiemelve, ha a zsoltárok világa találkozik az ember szívének világával, akkor Isten világa valósul meg a szívben. Az egyház, az egyházmegye ezért tart fenn iskolákat.

Nem intézményeket akar, hanem az evangéliumot, Isten szeretetét hirdetni, rajtunk keresztül másokhoz eljuttatni, megéreztetni. Mi úgy tekintünk az intézményekre, mint eszközökre Isten szeretetének közvetítésében. Ehhez valóban nagy összefogásra, olyan jó emberekre van szükség, akik készséggel vállalják az együttműködést a saját szintjükön: állami, önkormányzati, egyházmegyei, intézményi szinten. Ha mindenki hozzáteszi azt, ami rajta múlik, akkor csodák fognak születni, megérezhetjük, hogy az emberé a munka, Isten pedig megáld bennünket.

7M7A0106

Ferenc püspök elmondta, hogy az egyházmegyei főpásztori szolgálatának elmúlt hat éve alatt 16 alkalommal történtek megáldások az egyházmegyei fenntartású köznevelési intézményekben: A dicsőség Istené. Mi, a munkatársakkal csak rendelkezésre álltunk, éltünk a lehetőségekkel, intézményeket vettünk át, önerőből, támogatásokból felújítottunk, új tagintézményeket építettünk. Az egyháznak van tapasztalata abban, hogyan kell Isten rendelkezésére állni, aki mindennek a forrása. Erre az együttműködésre hívtuk meg az itt élőket, dolgozókat, tanulókat, hogy Isten eszközei, munkatársai legyünk, hogy megláthassuk a csodát, amit Isten rajtunk keresztül valósít meg.

Dolgozzunk továbbra is együtt Isten szándéka, akarata szerint, és így kérjük életünkre, környezetünkre, munkánkra, szeretteinkre, a gyermekekre Isten áldását! – fejezte be gondolatait a főpásztor majd megáldotta az új tantermet és a kibővített épületet.

Az ünnepségen további beszédek hangzottak el: dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő és Szekeres József Nyírtelek város polgármestere mondták el gondolataikat.

Az ünnepségen jelen voltak dr. Törő András püspöki irodaigazgató, Béres Nándor egyházmegyei gazdasági igazgató, Némethné Székely Julianna tanfelügyeleti és Türk László oktatásszervezési főigazgatók (EKIF), a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye intézményvezetői, más közjogi és egyházi méltóságok, valamint az iskola nevelőtestülete és diákjai.

 7M7A0082

Az intézmény immár 3. alkalommal rendezte meg az „Ismerd meg a Szentírást” egyházmegyei tehetségkutató versenyt. A verseny a zsoltárok jegyében zajlott. A lebonyolítás és az eredményhirdetés is rendhagyó módon történt a járványügyi helyzet miatt, így a tornaterem átadó ünnepségén jelenlévő iskolaigazgatók vitték haza a diákjaik jutalmait.

Benő Kristóf 8. a osztályos tanuló a 15. zsoltárt adta elő. Felkészítő tanára Lakatos Marianna hittanár volt.

7M7A0071

Az intézményben néptáncoltatás is zajlik, a pandémiás helyzet miatt viszont a diákok helyett a néptánc-oktató tanárok: Andóné Kujbus Nóra, a Freedance Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője, Fülöp Ferenc-díjas táncos és Oszlánszki Patrik, a Fölszállott a páva szóló és páros kategóriájának győztese adta elő a kalotaszegi legényest, csárdást és szaporát.

7M7A0032

Az ünnepségen közreműködtek: Sebestyén Jázmin 7. osztályos tanuló szavalattal, Szalanics Tibor 4. a osztályos tanulók gitárelőadással, Tódik Panna 4. a osztályos tanuló és felkészítő tanára Vigh Kacsur. Andrea zene nyelvén köszöntette a vendégeket, valamint a 7-8. osztályos tanulók rövid sportbemutatóját is láthattuk.

 

Kovács Ágnes

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök 2021. december 8-án, szentmisén áldotta meg a Szent II. János Pál titulusú iskolakápolnát az Ajaki Tamási Áron Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda és Bölcsőde intézményében. Ezen a szentmisén elhelyezték a Hyzne, Ajak lengyel testvérvárosa által adományozott Szent II. János Pál ereklyét is.

Az ünnepi alkalom arra is lehetőséget adott, hogy az intézmény vezetősége, dolgozói köszönetüket fejezzék ki az egyházmegyének és a magyar államnak az iskolának nyújtott támogatásáért.

Az ünnepségen jelen voltak: Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök; dr. Dolhai Lajos, az Egri Hittudományi Főiskola és Érseki Papnevelő Intézet rektora, Ajak város szülötte; dr. Törő András püspöki irodaigazgató; Karol Burda atya Blazowából és Marek Gajda plébános Hyznéből, Ajak lengyelországi testvérvárosaiból; Gáspár Mátyás plébános, iskolalelkész; Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára; dr. Seszták Miklós országgyűlési képviselő; Némethné Székely Júlianna tanfelügyeleti, Türk László oktatásszervezési főigazgatók (EKIF); Béres Nándor egyházmegyei gazdasági igazgató; dr. Ragány Adrienn, Ajak polgármestere; más egyházi és közjogi méltóságok; a felújításokat végző cégek képviselői, valamint az iskola dolgozói és diákjai.

02

Karol Burda és Marek Gajda atyák a település testvérvárosainak ajándékával érkeztek az ünnepi alkalomra, Szent II. János Pál ereklyét adományozva a kápolna részére, amelyet Palánki Ferenc megyéspüspök vett át.

A lengyel vendégek és Rozinka Mihály intézményvezető köszöntő gondolatai után a megáldási szertatás következett.

10

Bár a kicsiny kápolnában csak a meghívott vendégek voltak jelen, az iskola több mint kétszáz diákja tanáraikkal együtt az osztálytermekben kivetítőn keresztül követték a szentmisét és az azt követő ünnepséget. Így Palánki Ferenc megyéspüspök homíliájában az intézmény diákjaihoz, tanáraihoz is szólt. Elmélkedésében Szeplőtelen fogantatás ünnepének üzenetéről, Mária minden előre tudás nélkül kimondott igenjéről beszélt.

A Szűzanya élete középpontjában Szent Fia, Jézus Krisztus állt - kezdte beszédét püspök atya. Az ünnep üzenete felteszi nekünk is a kérdést, hogy ki van a mi életünk középpontjában. Ki körül forog az életünk? Sokszor saját magunk körül, akik így fogalmazunk: élem az életem. De ez nem örök élet. Jézus életét kell élnem, mert neki van örök élete – fogalmazott a főpásztor, majd a Boldogságos Szűz Mária különleges életére utalt. Ádám és Éva után ő volt az első, akit az isteni kegyelem megőrzött az áteredő és a személyes bűntől. De ez mégsem vette el a szabadságát, szabadon dönthetett Isten akarata mellett. Mit jelentett ez? – tette fel a kérdést Ferenc püspök.

Mária úgy döntött Isten akarata mellett, hogy nem látott előre semmit, nem tudta, mi fog történni. Ez ránk is hatással van. Nekünk is ki kell mondanunk az igent Isten akaratára. Mária példát adott nekünk ebben.

16

Szent II. János Pál pápa püspöki jelmondata ez volt: „Totus tuus”, Egészen a Tiéd. A pápa életében teljesen ráhagyatkozott Máriára, Ő volt a példaképe, tőle tanulta meg, hogyan kell élete minden napján, szolgálata minden pillanatában igent mondani Istenre, minden előre tudás nélkül. Szent II. János Pál segít, hogy nekünk is legyen erőnk igent mondani Isten akaratára.

A bűnnélküliség számunkra megvalósítandó feladatot jelent, ehhez segítséget, égi kegyelmet kapunk Istentől, és kérhetjük szentjeink, védőszentjeink közbenjárását ahhoz, hogy mindig legyen erőnk igent mondani Isten akaratára – fejezte be elmélkedését a főpásztor.

Az ünnepség a díszteremben folytatódott, ahol az ünnepi beszédek között az iskola diákjainak énekkara szerepelt.

35

Elsőként Rozinka Mihály intézményvezető mondott köszönetet a fenntartónak és az államnak a kapott támogatásért. Beszédében visszatekintett 2017. szeptember 3-ára, ekkor tartotta az egyházmegyei fenntartásba kerülő intézmény az első tanévnyitó ünnepségét az ajaki római katolikus templomban: Ezen a szentmisén – amelyet Palánki Ferenc megyéspüspök mutatott be – került sor arra a megható történelmi pillanatra, amikor a 92 éves Grunda Istvánné átadta az ajaki iskola faláról az 1948-as államosításakor levett és elrejtett keresztet. Az egyházmegyei Örömhír újság címlapjára is felkerült a kép és a cím, hogy „Visszakerült a kereszt az iskola falára”.

Egy évvel később Rózsa László felajánlotta, Gáspár Mátyás plébános közreműködésével az iskola védőszentjét, Szent II. János Pált ábrázoló saját készítésű szobrát, amelyet később Felföldi László, az egyházmegye akkori helynöke, most pécsi megyéspüspök áldott meg. A Nagy Szent pápa, a családok és fiatalok védőszentjének gazdag életútja kimeríthetetlen forrás a lelki nevelés során az iskolában, amely életből sokat gazdagodhatunk. Hisszük, hogy az intézményi kápolna létrehozása is a gyerekek és a munkatársak lelki életét fogja szolgálni – fogalmazott az intézményvezető.

Rozinka Mihály ezután köszönetet mondott a magyar kormánynak a 26,4 millió Ft-os támogatásáért, amellyel a 2019 júniusában Ajakra lecsapott vihar okozta anyagi károkat: az iskola épületének tetőhéjazatát, az óvodaudvar játékait, a tető nélkül maradt iskola beázása miatt okozott károkat állították helyre.

Az elmúlt három évben az iskola a fenntartótól, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyétől is kapott támogatást, összesen 94 millió Ft értékben, amelyből az alábbiakat valósították meg: felújították a tantermeket, közlekedőket, mellékhelyiségeket, öltözőket, korszerűsítették az iskola és óvoda világítását és fűtésrendszerét, megtörtént a tornaterem padlócseréje, rekortán-pályát építettek és az óvodában az udvari játékokat is felújították.

13

Soltész Miklós államtitkár beszédében a szereplőkhöz, az osztálytermekben jelenlévő diákokhoz is szólt. Bevezető gondolataiban II. János Pál pápa 30 évvel ezelőtti magyarországi látogatására utalt, amikor a Szentatya 50-60 ezer fiatallal találkozott a Népstadionban (ma Puskás Ferenc Stadion). „Nehéz visszaadni azt a fogadtatást, fantasztikus hangulatot, amely abból a találkozásból áradt. A pápa kisugárzásához hasonlót soha nem tapasztaltam” – fogalmazott az államtitkár, majd a pápa ott elhangzott beszédéből idézett: „Fedezzétek fel magyar és keresztény gyökereiteket és minden lehetőt tegyetek meg a szebb jövő építéséért. Kapcsolódjatok bele újból e kontinens történelmének folyamába. Ne hátul kullogva rimánkodjatok azért, hogy befogadjanak benneteket (Európába), hanem úgy jelentkezzetek, mint akik a keresztény eredetű nagy európai hagyományt hordozzátok.”

„Óriási feladatot kaptunk akkor, és nem tudtuk, mi vár ránk a nyomorúságos, nemzeteket, embereket tönkretevő kommunista ideológia után. Azt hittük, hogy szabadság, csoda vár ránk, felnéztünk a nyugati országokra, mindannyian oda vágytunk, de föl kellett ébrednünk. Az elmúlt évek azok, amelyek még inkább a szent pápa akkori beszédét igazolják” – hangsúlyozta az államtitkár, majd az elmúlt évek európai keresztényellenes hangulatáról beszélt, annak kezdeteiről, amikor néhány éve francia újságírók kigúnyolták az iszlám hitet, Mohamedet, majd a zsidó vallást, és nem sokkal később a keresztény értékeket, jelképeket is.

„Akkor nem volt egy kemény kéz, senki, aki hangosan kiállt volna, és azt mondta volna, hogy „ebből elég!” – nyomatékosította az államtitkár és hozzátette: „az iszlám válaszát, a tömeggyilkosságot mi nem fogadhatjuk el, de nekünk keményen és határozottan fel kellett volna szólalni a kétezer éves kereszténységért, az ezer éves magyar kereszténységért.

21

„Ma, Szeplőtlen fogantatás ünnepét, az egyik legszebb Mária ünnepet tartjuk, és néhány nappal ezelőtt Európában a Szűzanyát gúnyolták. Ismét kikezdték hitünk alapjait, de most végre már többen, köztük a Szentatya is felszólalt, hogy „ebből elég!”

Nekünk is az a feladatunk, hogy határozottan, keményen, de szeretetteljesen visszaverjük azokat a támadásokat, melyek a kereszténység ellen indultak. Ha nem emeljük fel a szavunkat, mindent meg fognak tenni. Hiszem azt, hogy Szent II. János Pál szeretetteljes viselkedése a példa, ő mindenkit meg tudott szólítani, adott esetben bocsánatot is tudott kérni a kereszténység korábban elkövetett bűnei miatt is.

Nekünk ugyanaz a feladatunk! Ha egy iskola felveszi Szent II. János Pál nevét, akkor hiszem, hogy azok a gyermekek, akik itt nevelkednek és azok a pedagógusok, akik itt tanítanak, ezt az utat szeretetteljesen és határozottan merik vállalni a kereszténység védelmében.

Feladatunk nem más, minthogy ezt közvetítsük a sok-sok keresztény iskolában is. Ezek azok a helyszínek, ahol le kell tenni azokat a kőszikla alapokat, amelyek megerősítenek bennünket a kereszténységben, a hazaszeretetben, amely által bátran, világosan Európa felé fordulhatunk, hogy megmentsük. Ha ezt merjük vállalni, semmi baj nem lesz – fejezte be gondolatait Soltész Miklós államtitkár.

37

Ezt követően további beszédek hangzottak el, dr. Ragány Adrienn polgármester, és dr. Seszták Miklós országgyűlési képviselő mondták el gondolataikat.

34

Az ünnepségen – amelynek moderátora Ragány Zsuzsanna intézményvezető-helyettes volt –, a Gyökereink című kiállítást is meg lehetett tekinteni. Azon alkotók munkáit láthattuk, akik egykor az iskola tanulói voltak, és munkásságukkal, tehetségükkel öregbítik településük és az iskola hírnevét.

 

Fotó: Százvai László, Kovács Ágnes

Kovács Ágnes

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-nyíregyházi Egyházmegye