Vendégségben az Úrnál című szabadtéri kiállítást nyitottak meg a domonkos jubileumi év ünnepélyes lezárásakor november 25-én, a debreceni Szent László Domonkos Plébánia kertjében.   A…
Több mint húsz fő részvételével indították el az 50+ című (50 éves kor fölöttiek részére meghirdetett) csoportot a debreceni Szent László Plébánián a DNYEM Kórházlelkészi…
A debreceni Szent József Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Tagóvodájának alapkőletételi ünnepségét tartották 2021. november 23-án, a debreceni Megtestesülés-templom kertjében. Az eseményen részt vettek…
„Mert ez a Karitász elsődleges feladata: szeretetet sugározni, ezzel átformálni a szíveket és így emberibbé tenni a világot.” (Frank Miklós, a Katolikus Karitász ujjászervezője és…
November 22-én indította el a Katolikus Karitász az idei adventi segélyprogramját. A karácsonyig tartó időszakban több módon is be lehet kapcsolódni a „Tárjátok ki a…
A Fiatalok a Világ Életéért Találkozó (FAVÉT) egyházmegyei ifjúsági programot ezúttal a Szent József-év és a Család szentéve jegyében az Apaság témájára figyelve rendezték meg…
Újabb önkéntesek csatlakoztak a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Karitász szervezetéhez. A leveleki egyházközségben megalapították a Szent Erzsébet karitász csoportot, amely ünnepélyes keretek között letett fogadalomtétellel megerősítve kezdte…
A Szent György-templom felszentelésének 6. évfordulóját bérmálással ünnepelte egyházközségünk 2021. november 21-én, Krisztus Király ünnepén, amikor Bosák Nándor püspök atya hat fiatalnak, köztük két felnőttnek…
Az ifjúsági világnapot – amelyet Szent II. János Pál pápa kezdeményezett – Ferenc pápa tavalyi döntése értelmében 2021-től évente virágvasárnap helyett Krisztus király vasárnapján fogják…
A 2021 adventi időszakára tervezett debreceni eseményekről Papp László, a város polgármestere és Mészáros Réka, a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője számolt be sajtótájékoztató keretében…
Tóth László plébános, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálatának vezető lelkésze szentmisét mutatott be a betegekért és az egészségügyben dolgozókért munkatársak és orvosok jelenlétében, november 18-án,…