2021. november 23., kedd 20:34

Új óvoda épül Debrecenben, a Megtestesülés-templom kertjében

A debreceni Szent József Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Tagóvodájának alapkőletételi ünnepségét tartották 2021. november 23-án, a debreceni Megtestesülés-templom kertjében.

Az eseményen részt vettek többek között: Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, dr. Krakomperger Zoltán általános helynök, Fodor András püspöki helynök, dr. Törő András püspöki irodaigazgató, Némethné Székely Júlianna tanfelügyeleti- és Türk László oktatásszervezési főigazgatók, dr. Bódis Zoltán intézményvezető, Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár, Kósa Lajos országgyűlési képviselő és dr. Puskás István, a Debrecen megyei jogú város alpolgármestere.

7M7A9101

Bódis Zoltán intézményvezető beszédében utalt azon keresztény értékekre, amelyek az intézmény számára is fontosak, hogy továbbadják. A templomkert színhelye volt az egyházközség sok-sok közösségi alkalmának, kötetlen találkozásoknak is, vagyis jó lelki magok vannak itt elvetve, amire épülhet az óvoda – fogalmazott, majd hozzátette: a katolikus köznevelési intézményeknek az a feladata, hogy munkájukkal, nevelésükkel lehetővé tegyék, hogy a gyermekben lévő őstudás, Jézus eszméjével megnemesítve szárba szökkenjen.

7M7A9113

Soltész Miklós államtitkár hangsúlyozta, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye már eddig is nagymértékben kivette a részét abból a közös munkából, amely a családok támogatását szolgálja, szerepet vállal az óvodaépítésekben és a gyermekek nevelésében is. Az egyházmegye az elmúlt években Mátészalkán, Nyírbátorban, Nyíregyházán, Debrecen-Józsán és most, 2021-ben Debrecenben építtet óvodát. A most épülő tagintézmény közel 542 millió Ft-ból fog megvalósulni, és ezt a magyar kormány 470 millió Ft-tal támogatja.

7M7A9098

Magyarország kormánya a katolikus, református és evangélikus óvodaprogramban óvoda és bölcsőde építésére eddig 120 milliárd Ft-ot fordított a közel 11 000 férőhely kialakítására szerte az országban. A katolikus óvodaprogramban 200 óvoda fog megújulni, illetve ezen belül új óvodákat is építenek.

Kósa Lajos országgyűlési képviselő az óvoda- és iskolaépítés indokoltságáról beszélt: A magyar kormány felmérte azt, hogyan tudna a leginkább segíteni azokon a hátrányos helyzetű gyermekeken, akik olyan családból érkeznek, ahol hiányoznak az alapvető szocializációs és iskolára felkészítő képességek. Minél hamarabb találkozik a gyermek az oktatási rendszerrel, annál nagyobb esélye van arra, hogy azokat a hiányokat, amiket otthonról hoz, le tudja küzdeni. Annak, aki öt éves korában kerül be az oktatási rendszerbe, sokkal nehezebb dolga van, mint ha már három évesen közösségbe járna. A közösségi létet a hároméves korosztály már igényli.

Az országgyűlési képviselő továbbá elmondta, hogy az újabb óvodai férőhelyek kialakítása azt is eredményezi, hogy a jelenleg tapasztalt 27 fős csoportlétszámok csökkennek az ideális kb. 20 fős létszámra, ahol már egészen speciális óvodapedagógiai programokat is meg lehet valósítani. Ehhez Debrecenben is több óvodát kell felújítani, építeni.

7M7A9130

Kósa Lajos örömét fejezte ki, hogy a Megtestesülés-templom udvarán óvoda épül, viszont ennek következtében csökken a templom közösségi udvara. A képviselő ennek megoldására tett javaslatot. A plébánia körül van olyan önkormányzati terület, amelyet elképzelése szerint hosszabb időtartamra át lehetne adni egyházi használatba, így az egyházközség visszanyerné azt a területet, amit az óvoda elvesz. Nehézséget okozhat majd a reggeli óvodába érkezés és a délutáni távozás a parkolás tekintetében, ezen probléma megoldásán is gondolkodnak.

7M7A9136

Amikor egy közösség óvodát, iskolát épít, azzal azt üzeni, hogy a jövőt építi. Dr. Puskás István alpolgármester hangsúlyozta, Magyarország kormánya olyan közösségben gondolkodik, amelynek határozott jövőképe van, és azt a jelenben alapozza meg. Európai viszonylatban is példaértékű, hogy a kormány a magyar társadalom megkülönböztetett szereplőit hívja a közös jövő építésére, és támogatja törekvéseiket, családtámogatás, közoktatás területén is. Mindenkiben partnert lát, aki közös értékekért dolgozik. Debrecen igyekszik ebben is élen járni, hiszen ami a városban történik, az egész ország számára értékes és fontos.

7M7A9151

Palánki Ferenc megyéspüspök beszédében örömét fejezte ki azért, hogy az új óvoda a Megtestesülés-templom kertjében épül. Kifejtette, hogy a megtestesülés misztérium, Isten titka, emberi ésszel fel nem fogható, de csodálkozni tudunk rajta. A misztériumok olyanok, mint a reflektor, ha belenézünk, elvakít, és nem látunk, de a fényénél elég jól el tudunk igazodni. A megtestesülést sem értjük, de felfogjuk az üzenetét: Isten szeret bennünket, vállalja az emberi sorsunkat és azt akarja, növekedjünk az Ő szeretetében, hogy majd egy örökkévalóságon át részünk legyen az isteni életben. A Megtestesülés-templom további értelmet nyert azáltal, hogy majd az óvodába járó gyermekeknek a megtestesült Istent hirdetjük.

7M7A9148

A keresztény egyházak nem intézményekben, hanem közösségekben gondolkodnak, ahol az evangéliumot hirdetjük azáltal, hogy átadjuk az értékeket, Isten szeretetét. Ez az ősbizalom, hogy szeretve vagyunk, jelen van már az anyaméhben is. Ebből indul ki Henry Newman bíboros is, akinek gondolatait Barsi Balázs ferences atya egy könyvben foglalta össze. A szeretetet nem lehet megindokolni, mert az létezik, Isten a szeretet. Ha ebben hiszünk, késztetést érzünk arra, hogy ezt megosszuk intézményeinkken, személyes emberi kapcsolatainkon keresztül, életünkkel, szavainkkal, tetteinkkel.

Azért kell a templom tövében óvodát építeni, mert a gyermekek megismerik Isten házát, a mennyország kapuját, és rádöbbennek majd arra, hogy Isten mennyire szereti őket az óvodán keresztül is.

A főpásztor végül megköszönte az államnak az óvodaprogram általi támogatását, Debrecen városának a tulajdonában lévő Megtestesülés-templom területét, amelyet az egyházmegye 99 évre kapott meg. Bízunk benne, hogy növelni tudjuk majd ezt a területet - fogalmazott.

7M7A9162

A beszédek után Némethné Székely Julianna tanfelügyeleti- és Türk László oktatásszervezési főigazgatók elhelyezték a kiválasztott tárgyakat az időkapszulába, majd az időkapszula és alapkő megáldására, valamint az időkapszula elhelyezésére is sor került.

Az időkapszulába került tárgyak:

Szent József Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium alapító okirata

Az óvoda látványterve

A Szent József Óvoda gyermekeinek a rajza

A Szent József Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium jelvénye

A Hajdú- Bihari Napló 2021. 11. 23-i száma

Szent József rózsafüzér

A Szent József Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium mini zászlója

Szent Józsefhez szóló imádság

A Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegye Öröm-hír című negyedéves lapja

A Szent József Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium munkatársainak a névsora

Az ünnepségen közreműködtek a Szent József köznevelési intézmény józsai óvodájának óvodásai, és általános iskolás diákjai.

***

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye jelenleg egy óvodát tart fenn Debrecenben. A Megtestesülés Plébánia környezete dinamikusan növekvő városrész, ezen fejlődést követi az egyházmegye is. A Megtestesülés-templomot Bosák Nándor megyéspüspök 2000 augusztusában szentelte fel, amely modern kialakításával szolgálja a városrész lakóit. Az egyházközség is dinamikusan fejlődik a városrészben, több csoport és közösség működési helye a plébánia épülete. A templom melletti terület lehetőséget ad arra, hogy az egyházmegye oktatási intézményt létesítsen, amely igényt a helyben lakó katolikus családok is több ízben megfogalmaztak.

A megépülő négycsoportos óvoda több mint száz környékbeli gyermek óvodai elhelyezését biztosítja. 2022. szeptember 1-től két csoportban kezdődik az óvodai nevelés. Négy óvónőnek, három dajkának, egy karbantartónak biztosít munkát a megépülő intézmény.

A beruházás költsége: 542 millió Ft

A projekt egy részét Magyarország Kormánya 470 millió Ft-tal támogatja, a fennmaradó részt a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye saját forrásból finanszírozza.

Az épülő intézmény a Szent József Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium tagintézményeként kezdi meg a működését.

Az egyházmegye katolikus általános iskola építését is tervezi a közeljövőben, melyhez Magyarország Kormánya 1.676.400.000 Ft. támogatást kíván biztosítani.

 

Kovács Ágnes

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

  • Galéria:
    • 1
    • 7M7A9083
    • 7M7A9094
    • 7M7A9098
    • 7M7A9100
    • 7M7A9101
    • 7M7A9113
    • 7M7A9117
    • 7M7A9120
    • 7M7A9121
    • 7M7A9122
    • 7M7A9130
    • 7M7A9136
    • 7M7A9142
    • 7M7A9148
    • 7M7A9151
    • 7M7A9155
    • 7M7A9159
    • 7M7A9162
    • 7M7A9190
    • 7M7A9193