2021. július 05., hétfő 10:20

Eucharisztikus csodákat bemutató kiállítás nyílt Egyeken

Egy nemzetközi kiállítás részesei lehetünk Egyek településen - fogalmazott Maga László, a polgári esperesi kerültet esperes, plébánosa 2021. július 2-án az Eucharisztikus Csodákat bemutató kiállítás megnyitóján.

Carlo Acutis (199-2006) milánói egyházmegyéből származó fiatalember volt ennek a kiállításnak az ötletgazdája. Hétéves korában volt elsőáldozó, attól fogva soha nem hagyta ki a napi találkozót a szentmisében, és utána ott maradt a tabernákulum előtt, hogy imádja az Urat, aki valóban jelen van az Oltáriszentségben. Azt akarta, hogy az emberek megértsék az Eucharisztia fontosságát. „Életem célja, hogy mindig kapcsolatban legyek Jézussal.”  „Jézussal, Jézusért és Jézusban élni ” – ezekkel a szavakkal összegezte rövid életének legfontosabb jellemzőjét Carlo Acutis, aki tizenöt évesen leukémiában halt meg.

Számára az Eucharisztia volt az „autópálya a mennybe". A Carlo Acutis által összegyűjtött csodákat bemutató kiállítás a világ számtalan pontján volt már látható, így külön öröm, hogy az Eucharisztikus Kongresszusra készülve Egyekre is eljutott.

05

A történelemben 170-nél több olyan eucharisztikus csoda történt, amelyet kivizsgáltak, bizonyítottak. Az eucharisztikus csodák olyan isteni megnyilvánulások, amelyek célja, hogy megerősítsék a hitünket abban, hogy az Úr teste és vére valóságosan jelen van az Eucharisztiában. Ismerjük az Ő valóságos jelenlétére vonatkozó katolikus tanítást: az átváltoztatás szavainak kimondásával – „ez az én testem” és „ez az én vérem” – a kenyér Krisztus testévé, a bor Krisztus vérévé lesz. Ezt a csodálatos átalakulást átlényegülésnek nevezzük, az anyag lényege változik át. A kenyér és a bor csak megjelenésében, jellegében marad ugyanaz; ezt járuléknak nevezzük. Kiterjedésben, színben, ízben, illatban vagy a tápanyagok vonatkozásában nincs változás, mert a lényeg Krisztus testévé és vérévé lesz. Az átlényegülést nem érzékelhetjük érzékszerveinkkel; a csodás átváltozást csak hittel foghatjuk fel.

11

„Az eucharisztikus csodákban a hússzövet és a vér, vagy ezek valamelyike jelenik meg. Az ilyen csodák arra világítanak rá, hogy nem a külső megjelenést (a kenyeret és a bort) kell látnunk, hanem a lényeget, Krisztus testének „hús-vér” valóságát.”

A kiállítás 166, különböző korban, a világ különböző pontjain történt csodát mutat be. E gazdag anyagból válogattuk ki az Egyeken bemutatott kilenc csodát. A kiállítás bemutat szenteket is, akik életében különösen is fontos volt az Eucharisztiában jelenlévő Jézus.

Az Eucharisztiában Jézus van jelen. A négy evangélista 37 csodát jegyez föl, amelyek által Jézus  megmutatta erejét, szeretetét, amelyek által gyógyított, segített, az emberek hitét erősítette.

Jézus ma is él és szeret! Ma is képes csodákat, természetfölötti jeleket tenni. Mi is megtapasztaljuk az eucharisztikus csodákat egy szentségimádásban, egy szentmisében. Jézus ma is erőt, békét, örömet ad. Megvilágosítja értelmünket, szívünket - buzdított Maga László atya.

„Éledjen újjá az eucharisztikus csodálat!”

A világban megfigyelhető egy szomorú tény, hasonló ahhoz, ami a választott nép fiaival történt, akik megunták az égi mannát, Isten kenyerét.

Szent II. János Pál kívánsága, hogy „éledjen újjá az eucharisztikus csodálat. (…) Krisztus szemlélése azt is jelenti, hogy föl tudjuk Őt ismerni mindenütt, ahol megmutatkozik sokféle jelenlétében, de mindenekelőtt testének és vérének eleven Szentségében.” (EE 6.) Minden szentmise, szentségimádás, szentséglátogatás segítheti ezt, hogy újjá éledjen az eucharisztikus csodálat.

Ez a kiállítás segítsen, hogy szívünkben újjá éledjen az „eucharisztikus csodálat”, erősödjön, mélyüljön a Jézus iránti szeretetünk! Kívánom, hogy ebben segítsen e kiállítás, mélyítse, erősítse a Jézussal való kapcsolatunkat! Tudjunk csodálkozni, mert a csodálat erősíti hitünket és szeretetünket! – zárta gondolatatit a megnyitón Maga László atya.

A kiállítás megtekinthető Egyeken az Alkotóházban (4069, Egyek, Fő tér) hétfőtől csütörtökig 8-18 óra között, pénteken 8-15 óra között.

 

PlebaniaTeam

Fotó: Papp Janka

 

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

  • Galéria:
    • 01
    • 02
    • 03
    • 04
    • 05
    • 06
    • 07
    • 08
    • 09
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18