2021. július 05., hétfő 10:29

Ferenc pápa hivatalosan is bejelentette budapesti látogatását – A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Általános Titkárságának sajtóközleménye

Ferenc pápa július 4-én, az Angelus imádság végén hivatalosan is bejelentette, hogy 2021. szeptember 12-én Budapestre látogat és részt vesz az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjén.

   Erdő Péter bíboros, prímás a bejelentés után elmondta: „A katolikus hívek közössége nagy örömmel és szeretettel várja a Szentatya érkezését. Imádkozunk azért, hogy látogatása számunkra a remény és az újrakezdés jele legyen a járványhelyzet enyhülésével.”

   A főpásztor hangsúlyozta: nagy jelentősége van annak, hogy a Szentatya személyesen vesz részt a záró misén, hiszen általában az Eucharisztikus Kongresszusokon pápai legátus képviseli a Szentatyát. Így volt ez a legutóbbi kongresszus esetében Cebuban is, ahova videóüzenetet küldött Ferenc pápa. Utoljára 21 évvel ezelőtt II. János Pál pápa vett rész a világeseményen, amelyet akkor Rómában rendeztek meg.

   Magyarországon 25 éve volt legutóbb pápalátogatás, 1996-ban a II. János Pál pápa csak átutazóban volt Budapesten, akkor Pannonhalmát és Győrt látogatta meg.

 

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Általános Titkársága

 

 

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

  • Galéria:
    • nek_papai_magyarkurir_1500x880