Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

„Ha néha nem látom Jézust az életemben, bátran tekintsek a mellettem állóra; vagy ha választ akarok adni a szeretetére, megint csak bátran forduljak a mellettem álló felé.”

A kisvárdai születésű Halász István atya primiciájára készül. A pappá szentelését követő vasárnap, június 4-én, délután 5 órakor szülővárosában, a Szent László római katolikus köznevelési intézmény udvarán mutatja be első szentmiséjét.

A hagyomány szerint az Öröm-hír nyári számában megismerkedhetünk az újmisés pappal/papokkal. Az alábbiakban az egyházmegyei lapban megjelent írást olvashatjuk.

– A megszokott kérdéssel kezdjük. Hogyan választja egy fiatal a papi hivatást, mi történt, mihez köthető a gondolat, majd a döntés születése?

– Igen. Ez a megszokott kérdés sokszor okozott már fejtörést számomra; most sincs ez másképp. Elég nehéz visszaadni, hogy életem mely eseményei, körülményei játszottak jelentős szerepet a papi szolgálat gondolatának megszületésében. Leginkább talán azért, mert a „szemüveg”, mellyel ezekre az eseményekre, életkörülményekre tekintek, ha nem is folyamatosan lecserélődik, de állandó változáson megy keresztül. Ebből fakadóan nehéz erre a kérdésre választ adni.

A teljesség igénye nélkül viszont úgy fogalmaznék: a papi szolgálat gondolatának megszületése a Krisztussal való kapcsolatom alakulása során, a Vele való találkozások során formálódott bennem. Hogy ezek a találkozások hol történtek, hol tapasztaltam meg őket? Nem kizárólagosan, de elsősorban mindig az emberi kapcsolatokban; vagy úgy is mondhatnám, az embertársaimmal kölcsönösen megosztott életben. Ezekben a kapcsolatokban látom azon találkozási pontot, ahol legtöbbet megtapasztalhattam Krisztusból. Természetesen alapjaiban ez a gyermekkoromra nyúlik vissza; a családom, rokonaim, barátaim, tanáraim szeretete nagy szerepet játszik ebben.

– Ha szülők azért imádkoznak, hogy gyermekeik életében Isten terve valósuljon meg – mert akkor lesz a legboldogabb –, akkor ezzel a fohásszal egyben a papi hivatásért is imádkoznak. Van-e tudomásod arról, hogy valaki imádkozott érted nap mint nap, esetleg azért, hogy ezt a hivatást válaszd?

– Tudomásom szerint senki nem imádkozott konkrétan azért, hogy én pap legyek, mielőtt felvettek volna a papnövendékek sorába. A tapasztalataim alapján Isten terve az életemben sokkal inkább a kereszténységemhez köthető – ahhoz, hogy krisztusiként, Krisztushoz tartozóként éljek – , mintsem az Egyház életében betöltött szolgálatomhoz. Viszont nagyon sok emberről tudok, akik a képzés elejétől fogva imáikkal kísértek, hogy képes legyek egy döntést hozni, s ahhoz a döntéshez hű maradni. Ezúton is szeretném Nekik ezt itt megköszönni!

– Az újmisés atyák papi jelmondattal indulnak útnak, amely egy vezérfonalat, igazodási pontot is jelent számukra. Hogyan történik ennek választása? Mit jelent majd számodra ennek üzenete?

– Ebben az évben húsvét nyolcadában végeztem az egyhetes szentelési lelkigyakorlatomat, és ott találtam rá a jelmondatomra, a János evangéliumában: „Szeressétek egymást! Azzal a szeretettel szeressétek ti is egymást, amellyel szerettelek benneteket!” (Jn 13,34). Kedves számomra az egész szakasz, de különösen ez a rész. Egy bencés szerzetes atya, Simon Tamás László Újszövetség-fordítását kedvelem a legjobban. A választott vezérgondolat az üzeni, hogy azzal a szeretettel szeressünk, amellyel Krisztus szeretett; úgy adjuk oda az életünket a másiknak, ahogy Krisztus odaadta értünk, vagyis Krisztust ajándékozzuk a másiknak. Mindez engem arra emlékeztet:

Ha néha nem látom Jézust az életemben, bátran tekintsek a mellettem állóra; vagy ha választ akarok adni a szeretetére, megint csak bátran forduljak a mellettem álló felé.

– Az elmúlt években volt lehetőséged kitekinteni a nagyvilágban: az Egyház szívében, jelenleg is Rómában végzed tanulmányaidat. Mit jelent számodra ez a képzés?

– 2016 tavaszán Ferenc püspök atya felkínálta a lehetőséget, hogy tanulmányaimat és a képzést Rómában, a Pápai Német-Magyar Kollégium közösségében folytathatom, amennyiben vállalom. Úgy döntöttem, szeretnék élni ezzel a lehetőséggel.

Hogy mit jelent számomra? Ez egy újabb nehéz kérdés. A Rómában eltöltött idő, de leginkább maga a Kollégium, s ahhoz bármely módon fűződő minden kapcsolat és tapasztalat, egy nagyon mély találkozás színtere számomra. Egy találkozásé, amely óriási hatással van arra, aki ma vagyok; amiből nagyon sokat gazdagodtam; és amiért egész életemben hálás leszek. Ezt most nem tudom jobban röviden kifejteni, mert nagyon sokat jelent nekem. Ha belemennék a részletekbe, félek, valami fontosat kihagynék, s azt nem szeretném.

– Pappá szentelésed után milyen tervekkel indulsz útnak? Mit szeretnél megvalósítani? A pasztoráció melyik területe áll hozzád a legközelebb? Milyen pap szeretnél lenni?

– Megmondom őszintén, nem igazán vannak még konkrét terveim. Inkább talán vágyaim vannak, amikért tenni szeretnék. Másrészt pedig egyfajta kíváncsiság és izgatottság, egy kis félelemmel megtűzdelve, van bennem. Mindenesetre igyekszem arra figyelni, most hol vagyok, s megélni a szolgálatot úgy, ahogyan most tudom.

– Hivatásod útján életed legkülönlegesebb napja a papszentelés.

– Életem legjelentősebb napjaként nem a papszentelésre tekintek, hanem a diakónusszentelésre, amely egy évvel ezelőtt volt. Ott hoztam meg egy döntést, amelyhez szeretnék egész életem során hű lenni. Másrészről pedig azt tudom mondani, a lehető legjobb készületnek a mindennapok megélését látom. De ettől függetlenül természetesen nagy öröm a papszentelés is, hiszen testvéreimmel Krisztusban együtt ünnepelhettem, hálát adhattam.

Kedves István!

Jézus Szíve ünnepe, egyben a papok megszentelődésének a napja. Palánki Ferenc püspök atya egyik gondolatával élve szeretnék köszönetet mondani azért, hogy a papi szolgálatban folytatod tovább az életedet, hogy „merítve a Jézus Szívéből áramló szeretetből továbbadod azt az embertársaidnak. Mert a szeretet csodája, hogy amivel megtelik a szívünk, az túlcsordul.

***

Halász István 1995. január 25-én született Kisvárdán, egy öt gyermekes család negyedik gyermekeként.

Általános iskolás éveit szülővárosában a Vári Emil Társulási Általános Iskolában töltötte, majd Nyíregyházán, a Szent Imre Katolikus Gimnázium berkeiben folytatta tanulmányait.

2014 nyarán, a középiskola befejeztével, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye papnövendékeinek sorába jelentkezett. Ugyanazon év őszén meg is kezdte készületét az egri Érseki Papnevelő Intézetben, ahol egy évet töltött el.

Másodévesként Budapesten, a Központi Papnevelő Intézet közösségében élt ugyancsak egy évig. 2016 nyarától, 2019 őszéig a Pápai Német-Magyar Kollégium közösségének tagjaként, és a Gregoriana Pápai Egyetem diákjaként folytatta készületét.

2019 nyarával befejezte alapképzésének utolsó évét, majd Nyíregyházára került, ahol a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház plébániai közösségében végzett gyakorlati évet.

Majdnem pontosan egy évvel ezelőtt, 2020. június 27-én, diakónusi szolgálatra szentelődött.

Előző év szeptemberében pedig egy további két éves posztgraduális képzésre visszatért Rómába. Jelenleg a Pápai Német-Magyar Kollégium tagjaként a római Szent Anzelm Egyetemen végez tanulmányokat, szentségteológiai szakirányban.

A pap- és diakónusszentelésről szóló tudósítás itt olvasható:http://www.dnyem.hu/index.php/item/3653-minden-meltatlansagod-gyengeseged-ellenere-vendeged-akarok-lenni-egy-egesz-eleten-at-hogy-majd-te-lehess-az-en-vendegem-egy-orokkevalosagon-at-pap-es-diakonusszentelest-tartottak-debrecenben 

Fotók a papszentelésről: Szabó Dávid

Kovács Ágnes

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye