2021. június 30., szerda 08:43

A gyógyulásomat Isten után az egészségügyben dolgozóknak köszönhetem! – Balla János gondolatait közöljük

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyei Kórházlelkészi Szolgálat munkatársai Balla János beteg gondolataival köszöntik július 1-én, a Semmelweis napon, az egészségügyben dolgozókat.

„Bízzál az Úrban s a jót cselekedd,

akkor a földön fogsz lakni és betelsz hűséggel.

Az Úrban leld gyönyörűséged,

s ő megadja neked szíved kéréseit. „ (Zsolt 37 3,4)

Súlyos szívbeteg vagyok, amit a kórházban, és klinikán töltött idő bizonyít. Az utóbbi időben – két három hónap kihagyással – közel két évet töltöttem a klinikán, a kardiológián.

Három szívműtét, két billentyű beépítés van a leltáramban, három spirál van a koszorúeremben, és egy defibrillátoros pacemaker, amit az utóbbi időben építettek be szervezetembe.

Mindezen beavatkozások előtt volt olyan eset, amikor az utcán lettem rosszul – összeestem, és eszméletlen állapotba kerültem – onnan hozott be a mentő, és megállapították, hogy értékelhetetlen az EKG-m.

A kardiológia klinikán újra élesztettek, sok időt töltöttem az intenzív osztályon. Még ott meglátogatott Kocsis Antal atya, aki kiszolgáltatta a betegek szentségét. Az osztályon három hétig nem tudtam felkelni az ágyból, olyan gyenge voltam a szívelégtelenség következtében. Gondos, figyelmes ápolásban részesültem.

Az egyik kezelőorvosom – régen gimnáziumi társam – dr. Fülöp Tibor docens volt, a másik kezelőorvosom dr. Sipka Sándor János, aki első perctől fogva bízott a gyógyulásomban. Mind a ketten hittel gyógyító kiváló orvosok. Beszélgetéseink alkalmával kiderült, egyedül élek, sokszor érzem magányosnak magam. Szerető családtagjaim már régen nem élnek.

Másnap Sipka doktor meglepetéssel kedveskedett nekem. Kedves hölgy társaságában jelent meg, és aki mondta, hogy beteglátogatóként szolgál a klinikán, és szeretne megismertetni vele. Abban az élethelyzetben nagyon magam alatt voltam, éreztem gyengeségemet, de érdeklődve vártam, vajon kit hozott a főorvos úr.

Katolikus beteglátogatóval érkezett, örömmel fogadtam Őt. Ezután teljesen megváltozott a helyzetem, mert Kocsis Antal görög katolikus atyával együtt rendszeresen meglátogattak, és a lelki, mentális egészségemet visszanyertem. Újra bíztam az életben, a gyógyulásomban. Nagyon nagy segítségemre voltak.

Előzőleg reménytelen állapotot éltem meg, a halálra készültem, emberi számítás szerint kevés esélyem volt a gyógyulásra. A kedves beteglátogatóval és az atyával együtt imádkoztunk, kértük a Jóisten segítségét ebben a reménytelen helyzetben.

Közben a Szent család-templomban a görög és római hívek is sokan fohászkodtak gyógyulásomért. A sok ima a Jóistennél meghallgatásra talált, mert lassan gyógyulni kezdtem.

Számomra is hihetetlen volt a napról- napra való gyógyulásom, mert előzőleg már beletörődtem a menthetetlen sorsomba, készültem a halálra.

Nagy ajándéknak élem meg azt, hogy csodálatos hívő embereket és orvosokat, gondos, szeretetteljes ápolókat kaptam a Jóistentől, a gyógyulásomat is Isten után nekik köszönhetem.

 

Balla János

nyugdíjas irodavezető

Debreceni Görög Katolikus parókia

 

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyei Kórházlelkészi Szolgálat

  • Galéria:
    • 1