2021. április 30., péntek 16:46

A kórházlelkészi szolgálat munkatársa az örök úton vezeti a rábízottakat – Megalakulásának évfordulóját ünnepelte az egyházmegyei kórházlelkészi szolgálat

Hálaadó szentmisét mutatott be Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök április 30-án a debreceni Megtestesülés-templomban a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálat lelkészei, világi beteglátogató munkatársai, a Megtestesülés Plébánia Kamilliánus csoportjának önkéntes beteglátogatói jelenlétében.

A három éve megalapított kórházlelkészi szolgálat munkatársaival – amely két éve világi beteglátogatók közreműködésével látja el feladatát –, ezen az alkalmon visszatekintünk, értékelünk, ennek fényében figyelmünk a következő időszak feladataira irányul és szentmisén adunk hálát a Jóisten kegyelmeiért – fogalmazott köszöntő gondolataiban Tóth László esperes, plébános a szolgálat referense, majd kérte a főpásztort mint a szolgálat alapítóját, fenntartóját, hogy imádságaiban, szívében továbbra is hordozza a munkatársak kórházi szolgálatát.

A szentmise evangéliumában Jézus búcsúbeszédének részlete hangzott el, amelyben kereszthalálára készül és közben az életről beszél: „Ne legyen nyugtalan a szívetek! Higgyetek az Istenben és bennem is higgyetek! Atyám házában sok hely van, ha nem így volna, megmondtam volna nektek. Azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek” (Jn 14 1-2). Nagyon megnyugtató alapigazságokat mond el Jézus – utalt a főpásztor Isten üzenetére, majd hozzátette, ezek a mondatok tulajdonképpen akkor adnak nekünk igazán vigasztalást, erőt, bátorságot, amikor a legnehezebb helyzetben vagyunk. Nem véletlen, hogy a temetési szertartásokon, gyászmiséken legtöbbször ezt az evangéliumi szakaszt olvassák fel. Isten minden helyzetben, minden alkalomra – éppen erre a napra kijelölt szentírási szakasszal ezen a napon is – üzenetet küld nekünk, mert Ő az út, az igazság és az élet. Az eredeti szöveg szerint: Ő az örök út, az örök igazság és az örök élet. Jézus az örök út, amelyen járnunk és vezetnünk kell azokat, akikkel találkozunk.

DSC 5001

Nem könnyű a kórházlelkészség szolgálata – emlékezett vissza Ferenc püspök a 27 évvel ezelőtti évekre, amikor balassagyarmati káplánként két éven keresztül minden szerdán délután 4 órát töltött a helyi kórházban. Elmondta, nehéz szívvel ment a betegekhez, mert nem tudta, kit és mit fog ott találni. Mindig mélyen megérinti, ha egy tragikus élettel, nehéz sorssal találkozik. De a kórházi látogatás után nem győzött hálát adni azokért az ajándékokért, amelyeket a betegekkel való találkozáskor kapott. Reménykedő emberek várták őt, és kevés kivétellel majdnem mindenki kifejezte a vágyakozását Isten iránt. „Megtisztelő az, hogy Isten szeretetét vihettem/vihetem a betegekhez, ráirányíthatom a figyelmüket az örök útra, amelyen Jézus jár. De ez az út nem dicsőséges, hanem fájdalmas út, keresztút. Jézus keresztútja mutat rá arra, hogy a szenvedés vége a feltámadás, vagyis az élet. Ez az örök igazság” – fogalmazott a püspök atya, majd abban erősítette a jelenlévőket, hogy Isten szereti az embert, nem mondott le róla, kapcsolatban maradt a bűnös emberrel is.

Örök szeretettel szeret bennünket, és a megváltás által akar örök életet adni nekünk. Ezért minden helyzetben, betegségben, kórházi ágyon is tudunk, és kell örök távlatokban gondolkodnunk.

DSC 5041

Akik a beteglátogatás szolgálatát, a szentségek kiszolgáltatását végzik, átélhetik, hogy a keresztre feszített betegek új reményt kapnak, megnyílik előttük az örök távlat.

Amikor a szolgálat megalakulásának évfordulóján összejövünk, reflektálhatunk arra, hogy a hivatásunkkal az örök életet szolgáljuk, és rádöbbenhetünk, hogy egyetlen hivatás van, az élet, a többi élet, az örök élet szolgálata.

Kérjük a Jóisten kegyelmét, hogy bármilyen élethelyzetben, bármilyen szolgálatot végezve, bármilyen úton járva mindig a szeretet útján hirdessük az örök igazságot, Isten szeretetét, az örök életet, amelyet Jézus ad nekünk a megváltás kegyelme által” – fejezte be elmélkedését Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök.

 DSC 4977

A szentmise után a házigazdák, Tóth László esperes, kórházlelkészi referens és Berényiné dr. Felszeghy Márta kórházlelkészi koordinátor agapéra invitálták a jelenlévőket, akik kötetlen beszélgetésen osztották meg egymással élményeiket, gondolataikat, majd egy videó összeállításon keresztül tekintettek vissza az elmúlt időszak eseményeire. A találkozót Katona István kórházlelkész előadása zárta, amelyet hamarosan közzé tesszük.

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálat munkatársai az egyházmegye területén összesen tíz kórházban teljesítenek szolgálatot. A munkatársak elérhetőségei itt találhatóak: http://www.dnyem.hu/index.php/korhaz-szolgalat

 

Fotó: Geréné Sárga Monika sajtóapostol, beteglátogató munkatárs

 

Kovács Ágnes

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

  • Galéria:
    • 20210430_105136
    • DSC_4977
    • DSC_4985
    • DSC_4989
    • DSC_4991
    • DSC_4998
    • DSC_5000
    • DSC_5001
    • DSC_5003
    • DSC_5004
    • DSC_5007
    • DSC_5010
    • DSC_5012
    • DSC_5018
    • DSC_5019
    • DSC_5023
    • DSC_5028
    • DSC_5029
    • DSC_5031
    • DSC_5033
    • DSC_5036
    • DSC_5041
    • DSC_5042
    • DSC_5043
    • DSC_5048
    • DSC_5051
    • DSC_5054
    • DSC_5055
    • DSC_5063
    • DSC_5064
    • DSC_5070
    • DSC_5073
    • DSC_5080