Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

„Ha szenved az egyik tag, valamennyi együtt szenved vele” (1Kor 12,26).

Egyre nagyobb méreteket ölt a világban több szinten is zajló keresztényüldözés. A nyugati civil társadalmakban szellemi, intellektuális harc irányul a keresztény értékeket hordozó kultúra ellen, a harmadik világ egyes országaiban pedig tombol a kisebbségben élő keresztényeket elüldöző, életeket kioltó kegyetlen brutalitás beláthatatlan következményeket vonva maga után. A Vatican News portálja írja, napjainkban közel 300 millió keresztényt üldöznek a világon.

De a világ hallgat. A valóságot a tőle idegen fogalmak mögé rejti – mondván, mindez nem a vallási kisebbségek ellen irányul. Sok esetben magáról a szenvedő ember iránti közömbösségről tesz tanúságot, de a földrajzi távolság is elég ahhoz, hogy részvét nélkül maradjon. Pedig „Ha szenved az egyik tag, valamennyi együtt szenved vele” (1Kor 12,26), akkor is, ha az több ezer km-re szenved.

Egyre több nemzet polgáraiban felerősödik a szolidaritás érzése, erről a magyar emberek is tettek már tanúbizonyságot. Oktatási intézmények, szerzetesrendek, karitatív szervezetek segítenek távol élő keresztény testvéreinken. Az egyházmegyénk nyíregyházi köznevelési intézmények diákjai a magyarországi Fokoláre-közösséggel karöltve minden évben „100 Ft-os akció”-val segítik a nyomorban élő pakisztáni diáktársainak a taníttatását: ( http://www.dnyem.hu/index.php/item/3441-100-ft-os-akcio-peldaerteku-osszefogas-a-nyiregyhazi-szent-imre-koznevelesi-intezmenyben ). A támogatás szándéka hathatósan megmutatkozik Magyarország Hungary Helps programján keresztül is, amely humanitárius segítségnyújtásával a legkiszolgáltatottabb emberekre, köztük az üldözött keresztényekre fókuszál. Ilyen módon évről-évre segíti az üldözött térségekből egyetemeinkre érkező diákokat is, hogy csak a tanulásra, kutatásaikra koncentrálva néhány békés, nyugodt, félelem nélküli évet tölthessenek el nálunk. Ebben a tanévben 170 diák végzi tanulmányait felsőoktatási intézményeinkben, hogy majd a megszerzett tudásukkal hazatérve szülőföldjükön segíthessék honfitársaikat.

A 24 éves Dina Bibi 2019-ben érkezett Pakisztánból a Debreceni Egyetemre, ahol mesterszakon végzi hidrobiológiai tanulmányait. Római katolikus vallású lévén hétről-hétre a debreceni Szent László egyházközség külföldi csoportjának fiataljaival együtt erősíti lelki életét, Istenbe vetett bizalmát. Dinával a debreceni egyházközség Szent II. János Pál termében beszélgettünk terveiről, a hazájában megtapasztalt nehézségekről.

– Milyen érzés egy békés országban élni?

– Igazán lenyűgöző. Itthon vagyok egy keresztény országban, biztonságban érzem magam. Már nem félek, ha a lakótársam házon kívül van, és egyedül vagyok otthon, mert tudom, hogy itt semmilyen veszély nem fenyeget. Istennek és a Hungary Helps munkatársainak hála, itt lehetek és beteljesíthetem az álmom. Ez az ösztöndíjprogram kiváltképp hasznos nekünk, üldözött keresztények számára, hiszen ezáltal egy nyugodtabb és boldogabb életet élhetünk néhány évig. Mindannyian nagyon hálásak vagyunk ezért.

– Az alapképzést Pakisztánban végezted, ahol a kisebbségben élő keresztényeknek a hátrányos megkülönböztetésük miatt kevés lehetőségük van a továbbtanulásra és munkavállalásra. 

– Mi, keresztények valóban nagyon nehéz helyzetben vagyunk otthon. Az egyetemi alapképzésemen százan voltunk a csoportomban, közülük én voltam az egyetlen keresztény. Nehéz volt egy közösségben élni olyan hallgatókkal, akik folyamatosan próbáltak meggyőzni saját hitükről, vallásukról. Sokan nem tudták elfogadni, hogy én keresztény nézeteket vallok, még egy asztalhoz sem ültek le velem, és másokat is erre biztattak. Sajnálatos módon ez a helyzet mindennapos Pakisztánban. Egyébként voltak muzulmán hallgatók, akikkel jó kapcsolatban voltam, szerencsére nem mindenki gondolkodik és cselekszik a fenti módon.

– A gyűlölet, az elvakult, fanatikus mentalitás sok esetben együtt jár aluliskolázottsággal. A tanult emberek, fiatalok is radikálisak a keresztényekkel szemben? 

– Ha visszatekintünk a 10 évvel ezelőtti időkre, akkor azt lehet mondani, hogy nagyon nehéz helyzetben voltunk Pakisztánban. Az utóbbi években ez némiképp változott, egyre tanultabbak az emberek, és ezzel párhuzamosan pedig elfogadóbbakká váltak. Így nem csak az iskolázott szülők, de hozzájuk hasonlóan a gyermekeik is korrekt módon kezelik a vallási kérdéseket. Azonban ha a szülőknek semmilyen iskolai végzettségük nincs, akkor az meglátszik a gyermeknevelésben, ezáltal pedig a gyermekeik viselkedésében. 

– A továbbtanulás előny a munkavállalásban is?

– Otthon keresztényként szinte lehetetlen értelmiségi munkát kapni. Van egy kvótarendszer, ami alapján mindössze 1-2 keresztény nyer felvételt egy-egy meghirdetett állásra a több ezer munkalehetőség közül. Az villamosmérnök unokatestvérem az egyetem elvégzése után sajnos sehol nem tudott elhelyezkedni, így a földekre kényszerült, hogy termelői munkát végezzen. Otthon ez a „nekünk való munka”. A keresztények iskolázottságuk ellenére is legfeljebb csak takarítónak jók – amely, hozzáteszem, egy tisztességes munka –, csak nem szükséges hozzá felsőfokú végzettség. Ennek ellenére sokan mennek egyetemre abban a reményben, hogy a közeljövőben ez a helyzet változni fog, és jobb esélyekkel kaphatnak majd végzettségüknek megfelelő munkát. 

– Ebben a tanévben képzésed a mesterszakon befejeződik. Mik a további terveid?  

– Idén nyáron fogok végezni. Viszont szeretnék még tanulni, ezért ismét pályáztam a Hungary Helps programján keresztül doktori képzésre. Édesapámmal közösen nagy álmunk, hogy egyszer doktor lehessek valamely területen, ezért mindent meg is teszek, hogy ez sikerüljön.

Ha itt elkezdhetem a PhD-s képzést, akkor szeretnék az egyik laborban elhelyezkedni, mint kutató asszisztens. Kedvelem a tanáraimat, nagyon udvarias és kedves emberek, ezért szívesen dolgoznék velük.

– Milyen kereszténynek lenni egy muzulmán országban?

– A mi régiónkban, Pandzsáb államban a legmagasabb a keresztények aránya, ami elérheti akár a 10-20%-ot is. Ez kimagasló, de sajnos még így is kisebbségben vagyunk a muzulmán néphez képest. Ez az arány országosan csak 1-2%.

Ugyanezen államban, Faiszalabad mellett nőttem fel egy kis városban egy négy gyermekes keresztény családban. Az édesapám rendőr, édesanyám pedig háztartásbeli. Négyen vagyunk testvérek, egy húgom, egy öcsém és egy bátyám van. A két fiatalabb testvérem otthon tanul az egyetemen.  

– Hogyan lehetséges, hogy édesapád keresztényként rendőri pozíciót tölt be? E rendvédelmi szerv egy adott országban a hatalom irányítása alatt áll.

– Édesapám még a 90-es években kapta meg ezt a munkát. Akkoriban még kisebb volt a verseny a meghirdetett állásokért, kevésbé voltak iskolázottak az emberek. Napjainkban egyre többen végeznek egyetemet, ezért szinte lehetetlen egy fiatal számára, hogy munkát találjon, különösen akkor, ha keresztény vallású. Amikor édesapám rendőr lett, a vallásközi konfliktusok sem voltak ennyire kiéleződve.

– A rendőr édesapád jelenléte nagyobb biztonságot jelent a családodra, rokonaidra nézve?

– Nos, elmesélek egy történetet. Fiatalabb voltam, mikor egy kisvárosban laktunk a családommal. Egy kisebb keresztény közösségben éltünk, a településnek csak pár muzulmán lakosa volt. A városban két fiatal keresztény fiú egy online keresztény lapnál dolgozott. Egyik munkájuk kapcsán közzétettek valamit a Koránnal kapcsolatban, ami nemcsak a keresztényekhez, de a muszlim vallásúakhoz is eljutott. Rövidesen egy nagy tömeg jelent meg a városban botokkal és kövekkel a kezükben, és minden házra rárontottak. Az ablakokat betörték, az ajtókat ütötték és rugdosták. A mi házunkat kifejezetten célba vették, miután azt kiáltották „Az ott a keresztény rendőr háza!” Nagyon féltem, szörnyű élmény volt mindezt átélni.

Őket nem érdekelte, hogy személy szerint ki nem értett egyet a vallásukkal, egy ember miatt mindenkit büntettek és megtámadtak, mivel egy vallást vallunk. Ráadásul mi nem is szoktunk rosszat mondani az iszlám vallásról, vagy a Koránról. Elég, ha a saját hitünket, vagy Jézus Krisztust megvalljuk, ez is káromlást jelent számukra. Éppen ezért nem merünk senkinek se beszélni hitünkről, még sokszor a saját környezetünkben, barátaink előtt sem.

Az elmúlt években nálunk is történtek robbantások a templomokban, pontosabban Lahore-ban, ahol két templomot is felrobbantottak, és nagyon sokan életüket vesztették.

– Hogyan élitek meg az ünnepeket? 

Szent Péter és Pál-székesegyház, Faiszalabad

– A több mint hárommilliós lakosú Faiszalabadban – ahol a családom él – , van egy püspöki székesegyház és három római katolikus templom, úgyhogy nem túl rózsás a helyzet, de legalább van hova járni szentmisére.

Nagyböjt péntekjein mi is keresztutat járunk, vasárnaponként pedig szentmisén veszünk részt. A vasárnapi szertartás után otthon szoktunk családi ebédet tartani, amikor is megengedett a húsfogyasztás. Mi szigorúan tartjuk a húsvét előtti 40 napos böjtöt, egyáltalán nem eszünk húst ez idő alatt. A karácsonyunk sem olyan mint a békés országokban, mert éppen december 25-re esik Pakisztán alapítójának a születésnapja, ez az ország nemzeti ünnepe.

– Hogyan kerültél kapcsolatba a Hungary Helps programmal?

– Az egyik unokatestvérem – aki most Pécsett tanul – korábban sikeresen elnyerte ezt a tanulmányi ösztöndíjat, ő bátorított, hogy adjam be a jelentkezésem. Végül is az összes testvéremmel jelentkeztünk az ösztöndíjra, de én voltam az egyedüli, aki élhetett a lehetőséggel.

A pályázathoz egy püspöki pecséttel ellátott lelkipásztori ajánlást kellett csatolni. Emellett természetesen az egészségügyi teszteken is meg kellett felelnem, és egy motivációs levélben a korábbi tanulmányaimról, keresztény hitemről és a jövőbeli terveimről kellett írnom. Nagyon szerencsésnek és hálásnak érzem magam, hogy sikerült elnyernem a tanulmányi ösztöndíjat, és remélem, hogy a doktori képzést is elvégezhetem ugyanitt.

Ez egy nagyszerű ország, nagyszerű emberekkel, ahol úgy érzem, minden lehetséges. Nincsenek korlátok, amik gátat szabjanak. Éppen ezért később valamilyen módon szeretnék ebből visszaadni valamit a népemnek, és segíteni rajtuk. Még nem tudom hogyan, de meg fogom találni a módját. 

Sajnos a taníttatás viszonylag drága Pakisztánban, ez az, amiért most itt vagyok. Négyen vagyunk testvérek, és mivel édesapám az egyetlen pénzkereső a családban, ezért nem engedhettük meg magunknak, hogy még a mesterképzésemet is kifizesse. Így jelentkeztem a programba.

– Pakisztánban nem ingyenes az oktatás. Az egyházmegyénk fenntartása alatt működő gimnázium diákjai is rendszeresen gyűjtenek adományokat a pakisztáni diákok számára. 

– Isten áldja a diákok adakozókedvét is, nagyon hálásak vagyunk minden segítségért, amit értünk tesznek.

– Szükséged van bármilyen segítségre?

– Tulajdonképpen a részemről minden rendben van, de ha egy dolgot megemlíthetnék, az az idősebb bátyám, Atif Iqbal. Sajnos nem kapott munkát odahaza, és most elég rosszak a kilátásai. Ő is jelentkezett a programba egy jobb jövő reményében, úgyhogy ha egy valamit kérhetnék, vagy kívánhatnék, az az lenne, hogy Ő is itt tanulhasson velem, Magyarországon.

– A debreceni Szent László Plébánia közösségében több mint 100 keresztény külföldi diákkal találkozol hétről hétre. Hogy érzed ott magad?

– Mivel ez az egyetlen debreceni templom, ahol angol nyelvű szentmisék vannak, ezért az összes nemzetközi hallgató itt van, egy közösségben. Nagyon szuper a közösség, szeretek itt lenni. Együtt imádkozunk, éneklünk, ami igazán felemelő tud lenni. Vadászi László atya szokta bemutatni az angol nyelvű szentmiséket, ő is nagyon kedves ember, tényleg törődik velünk. Tőlem mindig megkérdezi: „Na, hogy van Pakisztán?”

Kedves Dina!

Köszönöm a beszélgetést, újabb sikeres pályázatot és kitartást kívánunk további tanulmányaidhoz!  Reméljük, hogy a bátyádnak is lesz lehetősége arra, hogy Magyarországon tanuljon.

A Faiszalabadban, ahol Dina Bibi él a családjával, e hónap elején azzal vádoltak meg két keresztény ápolónőt, hogy meggyalázták a Koránt. (Letéptek egy Korán idézetet tartalmazó matricát a kórházi szekrényről) Sorsuk kimenetele még ismeretlen. A vád hamis, a nővérek nem akarták gyalázni a Szent Koránt verseit tartalmazó matricát – számol be – a nővérek védelmében az igazságosság és béke pakisztáni püspöki bizottságának programjait koordináló Kasif Aszlam felszólalásáról – a Magyar Kurír: (https://www.magyarkurir.hu/hirek/pakisztanban-karomlassal-vadoltak-meg-ket-kereszteny-apolonot )

Naponta hallunk, olvasunk, látunk szomorú eseteket, amikor ártatlan embereket brutális módon bántalmaznak sok országban. Ezek számunkra abszurdnak tűnnek, de valóságosak. A magunk eszközeivel, lehetőségeinkkel, imáinkkal segítsük a távol élő szenvedő keresztény testvéreinket!

Uram!

Nehéz szívvel fordulok most hozzád, alig találom a megfelelő szavakat. Te sosem mondtad, hogy könnyű lesz Téged követni, de mi mégis elkényelmesedtünk. Megszoktuk, hogy senki sem üldöz minket a hitünk miatt, legfeljebb csak szóban.

Elfelejtettük, hogy egyházad a mártírok vérére épült fel, hogy apostolaid bátran néztek szembe a halállal, hiszen tudták, hogy az örök élet vár majd rájuk. Elfelejtettük, és annyira távolinak tűnik, hogy szinte hihetetlen, valósággal döbbenetes, hogy más keresztényeket most is üldöznek a hitük miatt. Uram, hálát adok neked azért, hogy szenvedésük nem hiábavaló! Hálát adok azért, hogy bátorságuk példaként áll a nem hívők előtt, hiszen nem értik, mi ez a nagy bizonyosság? Miért ragaszkodnak ennyire hitükhöz, amikor könnyedén megtagadhatnák?

Uram, köszönöm Neked az örök élet reménységét! Köszönöm, hogy végtelenül szeretsz minket! Kérlek, enyhítsd a szenvedők fájdalmát! Mutasd meg szereteted hatalmát mindazoknak, akik nem hisznek Benned! Őrizd meg és könyörülj a szenvedőkön, vigasztald a gyászolókat. Kérlek, áraszd ki kegyelmedet az üldözőkre, hogy ők is megláthassák a Te végtelen szeretetedet!

Adj békességet a világnak, Uram!

Ámen

Fotó és tolmács : Szabó Dávid

Kovács Ágnes

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye