Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok...
„Népek ünnepe” mottóval Böcskei László nagyváradi megyéspüspök szentmisét mutatott be október 18-án, szombaton délután a nagyváradi római katolikus székesegyházban. A szentmisén a város különböző nemzetiségű csoportjai vettek részt.
A II. János Pál Alapítvány október 18-án kitüntetésben részesítette a szíriai Homsz érsekét. „Még nagyobb felelősséggel tölt el a küldetés iránt, amit az Egyház rám bízott” – mondta az elismeréssel kapcsolatban Jacques Mourad érsek, és hozzátette, az együttműködés és a párbeszéd elengedhetetlen a nemzet újjáépítéséhez.
1945. augusztus 9-én jelent meg az Új Ember első száma. Lapunk jubileumát ünnepelve válogatást közlünk az elmúlt évtizedek írásaiból. A forradalom idején 1956. november 4-i keltezéssel jelent meg az Új Ember, melyet a hatalom betiltott. A lap több mint fél évvel későbbi újraengedélyezéséig ez volt az utolsó szám, amelynek címoldalán olvasható az alábbi, aláírás nélküli szerkesztőségi cikk.
Október 16–18. között zajlott a 30. jubileumi Családkongresszus a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Családbizottsága szervezésében „Reményünk a család – A mi ünnepe az én világában” címmel. A PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpontban tartott eseményen a családpasztoráció elkötelezett segítői: az egyházmegyék családreferensei, papok és világiak, különböző korú házaspárok vettek részt.
Október 18-án, szombaton a Fejér megyei Dinnyésen Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök megáldotta a Várparkban épült Szentek fala befejező szakaszát. Az immár 520 méter hosszú falon 1001 szent szobra, az Oroszi fazekas-szobrász család alkotásai láthatók. Alexi Zoltán, a Várpark és Skanzen tulajdonosának kérésére a Magyar oltár ajándékba szánt példányait is megáldotta a főpásztor.