Abban az időben odajött Jézushoz néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus az áldozat vérével vegyítette. Erre Jézus megjegyezte: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, mivel így...
A szerző görögkatolikus pap, morálteológus, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanszékvezető egyetemi tanára. Vallja: Lev Tolsztoj olyan hatalmas alkotó, akinek a gondolatain „érdemes inspirálódni”. Egészen kivételes emberismerettel, filozófiai és pszichológiai meglátásokkal rendelkezett, s mindezeket művészi formába tudta önteni. Gondolatai „repülni tanítanak”.
Templombúcsúval zárult Ecséden október 16-án az jubileumi programsorozat, amellyel a tavaly 250 éves, Mindenszentek tiszteletére szentelt épületet ünnepelték.
Október 19-én, missziós vasárnapon ünnepi hangulat töltötte meg a kállósemjéni templomot: a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye főpásztora, Palánki Ferenc megyéspüspök szentmisét mutatott be, majd megáldotta a megújult plébániát.
Október 3–5. között zajlott a Pálos 70 zarándoklat, kirándulás és teljesítménytúra több különböző program egyidejű, összehangolt együttese, melyen összesen 1280-an vettek részt.
Magyar emlékek római temploma címmel nyílt kiállítás a római Santo Stefano Rotondo-templomot ábrázoló metszetekből október 16-án az Egri Érseki Palota Turisztikai és Látogatóközpontban. A római templom számos magyar vonatkozást hordoz: található benne például Szent István királynak szentelt kápolna, de ez volt Mindszenty József bíboros címtemploma is.