Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

A kongresszus előtt sokat gondolkodtam azon, hogy részt vegyek-e a nagy találkozón, de végül jól döntöttem. Számomra élménydús volt az egész hét, különösen a Forráspont és a Statio Orbis záró szentmise. A Forrásponton jó érzés volt velem egykorúakkal együtt imádkozni, énekelni, beszélgetni és látni, hogy mindenki egy dolog miatt gyűlt össze.

Az önkénteskedés alatt  sok embert megismerhettem, közöttük voltak fiatalok, idősebbek és papok. Az egyik találkozás, ami megérintett, az volt, hogy a Szent István Bazilikában lévő segítségem során egy amerikai származású pap engem és egy önkéntes társamat megáldott. Ez nagyon emlékezetes pillanat volt számunkra. A legtöbb pozitív dolog a hét folyamán az, hogy mindenki  aranyos, segítőkész és összetartó volt. Egyáltalán nem bántam meg hogy elmentem!

Farkas Vanessza (10.b)

Nyíregyháza - Szent Imre Katolikus Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből 49 autóbusszal, vonattal, személyautókkal, értesülésünk szerint mintegy 4000 zarándok érkezett a Nemzetközi Echarisztikus Kongresszus Statio Orbis záró szentmiséjére. Közülük sokan, így az egyházmegyei fenntartású köznevelési intézményekből mintegy 1500-an, diákok, tanáraik, lelkivezetőik kíséretében már a Kossuth téri szentmisén, a gyertyás körmeneten, a Forráspont Esten is részt vettek.

A következő oldalakon a köznevelési intézményeink élménybeszámolóit olvashatjuk.

A nyírteleki Szent Anna Katolikus Általános Iskola pedagógusai, dolgozói, tanulói és szülők illetve az Egyházközség hívei együtt zarándokoltak el a Budapesten zajló 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró eseményére, a „Statio Orbis” szentmisére szeptember 12-én.

A zarándokközösség szívében várakozással telve kezdte meg utazását a Statio Orbis - ünnepei záró szentmisére, Ferenc pápához. A lelki előkészületeket már a kongresszust megelőző években érdeklődve kezdték meg mind az egyházközség hívei, mind az általános iskola tanulói és pedagógusai. Nagy öröm volt, hogy amire 2017-óta készültek, most végre valósággá válhat. Volt, aki még dédszüleitől őrzött emlékekből sejthette, milyen lehetett az 1938-as Eucharisztikus Kongresszust megélni akkoriban. Most, közel 80 év után számukra is megadatott. Budapestre megérkezve, a Hősök tere utcáinak közelében éneklő zarándokcsoportok gyülekeztek, ünnepi ruhában igyekvő emberek tartottak a záró esemény helyszínére. Jó volt látni, ahogyan a hívek fegyelmezetten, lelkükben elcsendesedve foglalják el helyeiket a kijelölt szektorokban.

Megható volt az ünnepi esemény minden pillanata: az egyházközségek, iskolák találkozása egymással, Ferenc pápával – aki Isten áldását kérte e záróeseményben az egész világra –, és nem utolsósorban találkozás Azzal, akinek „nyomában járunk,” a feltámadt Jézus Krisztussal az Oltáriszentségben. Szívbeli köszönet jár e világraszóló ünnepi esemény szervezőinek, a legnagyobb szolgálatoktól a legkisebbekig, mely méltó, felemelő és kegyelemmel teli órákat nyújtott a résztvevőknek.

Néhány gondolat egy résztvevő gyermektől: Élményteli volt számomra, hogy szüleimmel együtt vehettem részt a záróeseményen, a pápai szentmisén, különösen, hogy 25 éve járt pápa utoljára Magyarországon. A szentmisén lélekemelőek voltak a liturgikus énekek, köszönöm! (Bodnár Kristóf 6.b osztályos tanuló)

Lakatos Marianna hitoktató

Szent Anna Katolikus Általános Iskola – Nyírtelek

Öröm-hír sajtiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

„Veszem az üdvösség kelyhét, és segítségül hívom az Úr nevét” mottóval, nagyon hosszú felkészülési idő után újra együtt lehettünk a Cursillo Mozgalom országos rendezvényén az ultreyán.  Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus programsorozat ezen eseményét a Szent István Bazilikában ünnepelhettük meg, 2021 szeptember 11-én. Összesen hétszáz regisztrált cursillista volt jelen az ország minden egyházmegyéjéből, sőt Horvátországból, Ukrajnából, és az Egyesült Királyságból is érkeztek vendégek. A Debrecen –Nyíregyházi Egyházmegye cursillós papjait Linzenbold József atya, és Juhász Imre atya képviselték.

Várdainé Kollár Judit, a Magyarországi Cursillo Nemzeti Titkárság világi elnöke, és kollégái nagy izgalommal várták a vendégeket, akik mindannyian szeretetközösséget alkotva kívántak részt venni ezen a lélekemelő eseményen. Felhívta a figyelmünket, hogy az Eucharisztikus Kongresszus legnagyobb csoportját a Cursillo Mozgalom teszi ki.

A Cursillo Mozgalom vezetőit, és a jelenlévőket Szűcs Imre atya, mozgalom operatív lelki vezetője köszöntötte.

A meghívásnak eleget tett a világszervezet elnöke, Juan Adolfo Manuel Curtis, aki megköszönte munkáját a püspököknek és a papoknak, mert ők adják a támogatást a közösségek számára. Kiemelte, hogy nagyra tartja és köszöni, hogy a magyarországi mozgalom hozzájárult a világ evangelizációjához.

Jelen volt Faustino Armendáriz Jiménez érsek is, a Cursillo Mozgalom Világi Titkárságának lelki vezetője, akit szeretettel üdvözöltünk, pappá szentelésének 39. évfordulója alkalmából. 

A találkozón részt vett a 81 éves Manuel Minosa atya, akit 57 éve szentelték pappá. Isten, és emberszeretetének köszönheti azt az ajándékot, hogy 250 cursillonak lehetett aktív részese.

Az intenzív érzelmeket kiváltó tanítást Székely János Szombathelyi megyéspüspök, a Cursillo Mozgalom lelki vezetője indította. Püspök atya elmondta, hogyan „hódította” meg őt a Cursillo.  A mozgalom által megélte a Szentlélek áramlását ember szívtől-ember szívig, és azt, hogy miképpen tanít arra, hogyan vessük le az álarcainkat. A cursillo nagy titkáról az Eucarisztiáról és a gyógyító, élő Krisztusról beszélt nekünk, melyet millió módon megtapasztalhatunk. Szeretettel osztotta meg velünk, az Eucharisztikus Kongresszuson átélt legszebb pillanatait is.  Cigány nyelven énekelték a mise énekeit. Délután bemutatták a romák rengeteg kincsét, gazdagságát, Istenhez való közelségüket. Aki ott volt nem fogja elfelejteni ezeket a pillanatokat. Aki a cursillot igazán átélte, az küldetést kapott, fényt, amivel világítani tud  - zárta gondolatát püspök atya. 

A tanítást Felföldi László pécsi megyéspüspök folytatta, aki „öreg cursillista ugyan, de fiatal püspök” (Szűcs Imre atya). Felföldi püspök hatalmas energiával „mozgatta táncra-éneklésre” a jelenlevőket. Kaptunk viccet, és Reményik verset a tanítása előtt. Mindenkinek megvan a maga cursillós története - mondta. Attól erősödünk az életben, hogy voltak emberek körülöttünk, akik megtörték a kenyerüket nekünk. Elmélkedett, mi van egy szelet kenyér mögött: hány férfi izzadsága. Minden emberi lét minősége, a kenyér és a bor is az emberi munka gyümölcse. Így születünk, minket meg kell tanítani mindenre. Kitért arra, hogy a fiatalok mennyire vágynak közösségre. Segítsük őket hozzá, hogy Eucharisztikus közösségekbe találják meg egymást, és Krisztust. Teremtsünk otthont, asztal, és oltárközösségeket. Engedjük meg, hogy Krisztus szeretete megváltoztassa szívünket- mondta püspök atya a tanításában. 

Majd három személyes élettörténetet, hitvallást hallgathattunk meg.

Fabók Görgyné Ildikónak, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye cursillós közössége nagyon sokat köszönhet. Közreműködésével született meg egyházmegyénkben a Mozgalom. Az Ő tanúságtétele őszinte vallomás az Isten iránti hálájáról. Lekötelezett az életében megélt kegyelmekért, és az Istentől kapott ajándékokért. A jó feleség, és a jó anya imáját általa sok édesanya megtaníthatta leány gyermekeinek. Barátságot, elköteleződést sok-sok kilométert jelentett neki a cursillo. A végtelenül szerető Isten a közösségekből áradó érzéseken keresztül mutatta meg magát. Kitárta lelkét, megmutatta keresztjeit, nehézségeit.  Férje elvesztése, és hiánya hitpróba volt az életében. Perlekedett az Úrral, de mára megbékélt, a szenvedés óráiból kivezette az Isten. Nagyszerű családját, munkáját ajándékként éli meg.  Párbeszéde a Jóistennel betölti a mindennapjait.  Ma már hálás vagyok az életemért- zárta tanúságtételét Ildikó.

A 23 éve házas Rita és Csaba hat gyermeket nevel Etyeken. A görög katolikus pap leánya, és egy kereszteletlen, hitetlen erősen racionális gondolkodású fiatalember egymásba szerettek. Egyikük dacolt Istennel, később mindenütt kereste, miközben az Úr már a szívében munkálkodott. Befogadta az Istent, így már közösen vállalják fel, és hirdetik hitüket. Életük példaként szolgál, és megerősít mindannyiunkat. Köszönet az őszinte tanúságtörténetükért.

A harmadik tanúságtevő börtönviselt ember, ott végezte el a cursillot is.  Lólé Attila negyedik örök napról beszélt, nagy izgatottságban. Szeretetlenségben élt, pedig vágya volt az, hogy elfogadott legyen és szeressék. Mai életét azoknak köszönheti, akik felkarolták, bizalommal voltak iránta, és a mai napig mellette állnak. Ebben az Istentől jövő szeretetben létezik, hirdeti az evangéliumot, és ontja lelkéből a fényt. Számtalan helyen apostolkodik. 

A DNYEM cursillósainak egy lelkes csoportja

A hittapasztalatok megosztására, a kiscsoportos beszélgetésre most nem volt lehetőség. Cserébe kaptunk finom szendvicset, séta élményt, egészen a Kossuth térig, ahol együtt ünnepeltük a szentmisét. Majd eggyé olvadva az Eucharisztikus körmenettel; közösen énekelve, imádkozva tettük meg az utat a Hősök teréig, talán válasz találva arra a kérdésre is: Te kiért törnéd meg a kenyeredet? 

Hálás szívvel tértünk haza, megköszönve azt az élményt, amivel újra gazdagodhattunk!

Köszönjük Zsírosné Seres Judit  DNYEM CURSILLO Mozgalom világi vezetőjének az áldozatos munkáját!

De colores! 

Geréné Sárga Monika

Fotó: Gere Béla

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus programjai a teremtésvédelem témáját is fókuszba helyezték. Szeptember 8-án, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottsága, valamint a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület a Hungexpóra hívta az egyházmegyék teremtésvédelmi referenseit, illetve mindazon érdeklődőket, akik szeretnék tettekre váltani felelősségüket környezetük és embertársaik iránt.

Egyházmegyénk teremtésvédelmi referensei: Márta László és Márta Lászlóné Szilágyi Eszter is bekapcsolódtak az előadásba és a közös gondolkodásba.

„Székely János püspök, az MKPK Caritas in Veritate Bizottságának elnöke számos gondolatban erősített meg bennünket: először is rámutatott arra, hogy a teremtés igéje, egyben az erkölcs igéje is, hiszen maga, az isteni rend lett beleteremtve a világba. Ezért amikor a világot szemléljük, és annak javait használjuk, lépten-nyomon ki kell hogy bontakoztassuk belőle az isteni rendet, az erkölcs igéjét. Természetes, magától értetődő célunk kell hogy legyen a jó kibontakoztatása, a valódi értékek valódi értékként való felismerése. Püspök úr kihangsúlyozta, hogy a teremtett világ védelme nem merül ki a környezetvédelemben, a „zöld” praktikák alkalmazásában. Amikor teremtésvédelemről beszélünk, akkor az Isten teremtő munkájának minden szeletét figyelembe kell vennünk. Mit jelent ez? Azt, hogy az ember, a család, a társadalom, a kultúrák sokszínűségének védelme is feladatunk, méghozzá nem szabadon választható feladatunk, hanem önmagunkból fakadó kötelességünk. Itt kezdődik az ökológiai megtérés, amelyre Ferenc pápa is hív bennünket, a Laudato si’ kezdetű apostoli buzdításában. Az ökológiai megtérésben felismerjük azt is, hogy a gazdasági élet mozgatórugója nem a haszonelvűség kell legyen, hanem a törekvés arra, hogy az ember kiteljesedjen és boldoguljon. Sajnos ma azt látjuk, hogy a gazdasági élet nem erkölcsmentes, az emberhez méltó megélhetés jogát megelőzi a magántulajdonba való önző kapaszkodás. Addig, amíg ehhez ragaszkodunk, amíg nem szabunk határt a birtoklásnak, amíg a világra nyersanyaglelőhelyként tekintünk és kizsigereljük, addig nem szolgáljuk a teremtésvédelmet. Igazabb és emberibb gazdasági rendszer nélkül nem tudjuk tettekre váltani a teremtett világ iránti felelősségtudatunkat” – mondta el Márta László, egyházmegyénk teremtésvédelmi referense.

Székely János püspök útravalóit követően a résztvevők rátekintettek arra, hogy miért fontos nekünk, keresztény embereknek kiemelten foglalkozni a teremtésvédelem témakörével, illetve milyen kézzel fogható eszközök bevonásával lehet megvalósítani mindezt:

„Idő, energia és imádság. Ez a hármas elengedhetetlen ahhoz, hogy jobb irányba mozdítsuk a világot, amely a mohóság válságában szenved. Számos szervezet és közösség foglalkozik a teremtésvédelem témakörével, bemutatásra került például a Laudato Si nemzetközi teremtésvédelmi mozgalom is, amelynek európai vezetőjét, Magdalena Noszczyk lengyel aktivistát hallgathattuk meg. Bemutatkozása során kihangsúlyozta, hogy egy ökumenikus, Szentlélek vezette globális mozgalomnak a tagja, amelynek egyik fontos célja, hogy hatást gyakoroljon a világ döntéshozóira. Ezt követően előadásában a világ kontinenseinek megdöbbentő, kihívásokkal teli helyzetéről beszélt, rávilágítva arra, hogy a „mindennapi kenyér” nem mindenhol magától értetődően mindennapi. Látva ezeket a nemzetközi kezdeményezéseket, hallva ezeket az előadásokat és iránymutatásokat, feltettük a kérdést magunkban, hogy hogyan lehet ezt helyi szinten gyakorolni, illetve nem csak gondolatban átfuttatni, hanem aktivizálni. Ekkor rádöbbentünk rá arra, hogy a teremtés védelmét szolgáló lépéseket közösségben kell megélni, és az egyház nagy-nagy előnye, hogy itt már adottak a közösségek. De mit tegyenek ténylegesen a közösség tagjai, a lelkipásztorok? Először is fontos, hogy a lelkipásztorok magas szinten foglalkozzanak a témával, valamint törekedjenek a világiakkal való együttműködésre. Át kell, hogy adják a híveknek azt az érzést, hogy érdemes foglalkozni a teremtett világ védelmével, és mindezt Istenből táplálkozva kell tegyék. A teremtéstudatosságra való nevelés egy dinamikus mutató, amely megjelenhet egy plébániai programszervezés során, de ugyanígy a plébániához tartozó családok magánéletében is. A lényeg, hogy tegyünk erőfeszítéseket, ki-ki a maga feladatkörében” – mesélte el Márta Lászlóné Szilágyi Eszter, szintén egyházmegyénk teremtésvédelmi referense, aki hozzátette: „A találkozó legfontosabb üzenete az volt, hogy amikor tétovázunk lépéseket tenni a teremtésvédelem ügyéért, látnunk kell egy lényeges dolgot, mégpedig azt, hogy Krisztus mindig válaszolni akar a világ problémáira. Tehát a teremtett világ védelmének ügyében is, magának az Egyháznak is válasszá kell válni a világ aggodalmára.”

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

(Magyar Kurír)

Erdő Péter bíborossal a Ferenc pápa által bemutatott 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust lezáró szentmise után beszélgettünk az elmúlt hét várakozásairól és élményeiről, a Szentatya látogatásáról, a magyar egyház hídszerepéről.

– Néhány órával a záró szentmise után beszélgetünk, ami egy igazi örömünnep volt az Egyház számára. Mit jelentett a pápával való találkozás?

– Azt hiszem, óriási dolog volt a magyar egyház számára, de az eucharisztikus kongresszusok történetében is, hiszen régóta, huszonegy éve nem volt jelen pápa a záró szentmisén.

A Szentatya is nagyon derűsen vett részt a szertartáson, nem véletlenül, hiszen két éve ő sem lehetett jelen ilyen nagy rendezvényen a járvány miatt.

Neki is felszabadult örömet jelentett most ez a közös ünneplés, és azoknak a résztvevőknek is, akik távolról érkeztek. Gondoljunk bele, hogy hetvennégy országból regisztráltak, de lehet, hogy még több helyről jöttek. Nemcsak a szomszéd országokból és Lengyelországból szép számmal, Németországból is, hála Istennek, hanem például Lesothóból is, vagy itt voltak az argentínai magyarok, akik ismerték a pápát, eljöttek, hogy köszöntsék. Aztán jöttek Kaliforniából, Ázsiából, például Dél-Koreából vagy a Fülöp-szigetekről, jöttek Burmából is. Tudjuk, hogy a mianmari bíboros úr még egy kitüntetést is kapott a prágai érsektől a kongresszus során. Tehát valóban sok helyről érkeztek, és nekik is fellélegzés, reménysugár volt a hosszú bezártság után. Együtt ünnepeltük Krisztust, aki mindannyiunk reménye, és ünnepeltük a Szentatyát is, aki Péter utódaként őt jeleníti meg közöttünk.

– Hogyan értékeli Ferenc pápa találkozását a magyar püspökökkel?

– Elmondhatom, hogy a legnagyobb szeretet légkörében találkoztunk, a pápa mindenkivel személyesen kedves volt, kezet fogott. Többünket már ismer is, hiszen az ad limina látogatáskor a most összegyűlt püspökök nagy része már jelen volt.

Bátorított bennünket, és útmutatásokat is adott a mindennapos lelkipásztori munkánkhoz.

Természetesen azok az értékek, amelyeket a pápa beszédében hangsúlyozott, valamilyen módon mindannyiunk munkájában megjelennek. A bátorítás arra szolgál, hogy ne csak töretlenül, hanem talán még nagyobb lelkesedéssel igyekezzünk ezeket megvalósítani.

– Az eucharisztikus kongresszus örömteli lezárása volt ez a nap. Mit jelent a magyar egyháznak, hogy ezt a világeseményt megrendezhette?

– Azt hiszem, óriási megerősödést jelent. Gondoljunk bele, hogy maga a készület ideje is a missziók egész sorával járt: szentségimádási programokkal, imádságokkal, olyan intenzív katekézisekkel, ami eddig nem volt. Gondoljunk bele abba, hogy például a Forráspont rendezvény, vagyis az ifjúsági szentségimádás eleinte néhány ezer fiatallal indult, most péntek este pedig tizenötezren vettek részt rajta. Gondoljunk arra, hogy

csütörtökön este a Szent István-bazilikába a szentségimádásra a hívek nem fértek be, mert akkora tömeg volt, százak, talán ezrek álltak kint a bazilika előtti téren is.

Ez nem mindennapos esemény, hanem nagy lelki gazdagodás. Nagyon sok kulturális program is volt, sok esemény volt a Szent István Könyvhéttel kapcsolatosan, volt egy eucharisztikus kongresszusi kantáta, amelyet ebből az alkalomból írtak, nagyon sok kiállítás, kiadványok, azt hiszem, ez maradandó érték és emlék lesz. De voltak lelkipásztori kezdeményezések is. Azok a közösségek, ifjúsági vagy plébániai csoportok, amelyek eljöttek, és most csoportosan is üdvözölték a pápát vagy részt vettek a hét eseményein, ezután is fogják tartani a kapcsolatot egymással. Azt hiszem, ez is mindenképpen egy gazdagodás. Aztán azt hiszem, mindenkit gazdagított a sok előadó lelkiségi, lelkipásztori, emberi tapasztalata is, a sok fakultáció, például arról, milyen körülmények között dolgozik az egyház Kelet-Ázsiában, vagy milyen körülmények közt tud Afrikának bizonyos térségeiben élni… Volt egy Afrika-nap, amelyet azért rendeztünk, hogy jobban megismerjük a nigériaiak életét és az ottani segítségnyújtás lehetőségeit. Volt egy külön találkozó a Közel-Keletről érkezett főpapoknak és hívőknek. Voltak olyan rendezvények, amelyek tematikus jellegüknél fogva voltak lenyűgözőek, például Baltazar Porras venezuelai bíboros úr előadása, amelyben az Actio Catholica munkáját is erősen érintette, magyar részről pedig a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom vett részt ebben a tanúságtételben, hogy hogyan lehet a világiaknak, az egyes szakmánként, hivatásonként szerveződő katolikus közösségeknek az életét segíteni és a mindennapokba bevinni a hívő tapasztalatot. Egyszóval sok területen folyt a munka, és ebből ki-ki a saját érdeklődésének, lehetőségeinek megfelelően tud hazavinni maradandó értékeket is.

Nagyon örülök annak is, hogy az ünneplésben a magyar püspökök mindnyájan részt vettek, volt, aki elejétől végig, mások csak a legnagyobb eseményeken, de ez is mindenképpen mutatta a püspöki karunknak és az egyházunknak az egységét és szeretetét.

– Bíboros úr arról is beszélt a szentmisén, hogy Magyarország híd lehet Kelet és Nyugat között. Miben látja ennek megvalósulását?

– Például abban, hogy a történelemben nem volt még olyan eucharisztikus kongresszus, amelyen keleti és nyugati püspökök ilyen nagy számban találkoztak egymással. Keleti szertartású katolikus pátriárkák például itt voltak négyen is, illetve Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka, aki nem katolikus, részt vett a pápai misén, és már előtte is itt volt. Nem csak részt vett, hanem beszédet is mondott a Parlament előtt. Nagyon fontos volt az is, hogy a hét elején a Moszkvai Patriarkátus képviselője, Hilarion metropolita tartott előadást arról, hogy az ortodox hit mit vall az Eucharisztiáról. Kiemelte, hogy tulajdonképpen ezen a téren mi a hitben teljes közösségben vagyunk. Igaz, hogy egyházaink között még nem teljes a közösség, de jó reménységünk van arra, hogy ezt tovább tudjuk építeni.

Ilyen szellemű eucharisztikus kongresszusról én nem nagyon tudok. Ennek pedig az az oka, hogy Magyarország olyan földrajzi fekvésű, olyan történelmi és emberi kapcsolatokkal rendelkezik, hogy ideális találkozóhely akár a teológiai, akár az egyházi életre vonatkozó párbeszéd területén.

– Ha megenged egy személyes kérdést: hogy érzi magát ezután a gazdag hét és a gyönyörű szentmise után?

– Nagyon jól és megrendülten, mert azt hiszem, hogy minden várakozásunkat felülmúlta. A járványveszély, a különféle bizonytalanságok és változások után, a halasztás után azt hiszem, hogy óriási érdeklődéssel és lelkes részvétellel valósítottuk meg. A tegnap esti eucharisztikus körmenet pedig fantasztikus élmény volt, százezres tömeg, talán több százezren is részt vettek rajta. Amikor kiértünk a Hősök terére, láttuk a kivetítőkön, hogy egy rész a Parlament melletti utcából akkor fordul ki, hogy majd az Andrássy útra rátérjen. Igen nagy volt a részvétel, és az emberek imádkozva, énekelve, elmélkedve követték az Oltáriszentséget.

Nem egy séta, nem egy tüntetés volt ez, hanem valóban lelki esemény.

Fotó: Merényi Zita; Vatican News; MTI; NEK Titkárság

Magyar Kurír
(tzs)

(Magyar Kurír)

Szeptember 12-én, vasárnap reggel Budapesten a Szentatya a Szépművészeti Múzeum Reneszánsz csarnokában találkozott a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjaival. A testvéri hangulatú, több mint fél órás találkozón a Szentatya többször is élőszóban, szabadon eltért az írásban kiadott szövegtől.

Ferenc pápa örömmel fogadta a Püspöki Konferencia ajándékát, egy ezüstből készült kelyhet és paténát. A kehely Tau kereszttel (utalva Assisi Szent Ferencre, a Szentatya választottjára), és az Eucharisztiában köztünk lévő Krisztus (Isten Báránya) szimbólumával díszített, aljára a jeles alkalomra emlékeztető latin szöveget véstek. A paténa színoldalára a Szentatya címerábrázolása került. A kehely készítője Szabó János ötvös, fémrestaurátor, aki Ozsvári Csaba ötvösművésszel együtt dolgozott a missziós kereszt elkészítésén, amely az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós szimbóluma.

Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke köszöntőjének és a Szentatya elhangzott beszédének hivatalos magyar nyelvű változatát teljes terjedelmükben közöljük.

Veres András püspök köszöntője:

Szentatya!

Megilletődötten, a Szent Péter utódának kijáró fiúi tisztelettel köszöntöm a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Tagjainak nevében. Ez az ország Szent István, első királyunk óta, aki az Ön egykori elődjétől, II. Szilveszter pápától kapta a királyi koronát, rendíthetetlen hűséggel kiáll Róma püspöke mellett. Ennek alapja az evangéliumi hit és annak tudata, hogy Isten Országát csak krisztusi szeretettel és összefogással tudjuk hitelesen hirdetni és eredményesen megvalósítani. Nemcsak az Egyház hajóját, de az elmúlt ezer évben ezt az országot is gyakran tépázták viharok. Országunk itt, Közép-Európában a nagy népvándorlások felvonulási területe volt évszázadokon át. Ezen háborúk – tatár, török, német és szovjet inváziók – az egyházi struktúrát és a keresztény hitet igyekeztek megsemmisíteni. Az ateizmus több évtizedes erőszakos tevékenységének lelkekben okozott pusztító következményeit mind a mai napig érezzük. Ugyanakkor hazánkban is megjelentek a nyugati szekularizáció jól ismert negatív jelenségei.

Napjainkban a Krisztus által hozott Evangélium hirdetését tartjuk legsürgetőbb és legfontosabb feladatunknak. Ebben a papság segítségére van az a „szent maradék”, az a nem nagyszámú, de hűséges hívő közösség, akik az üldöztetés idején is kitartottak hitük és az Egyház mellett. Velük törekszünk megvalósítani az új evangelizációt, amelyre népünknek is rendkívül nagy szüksége van.

Sajnos hazánkban is kevés a papi és a szerzetesi hivatás. De hiszünk abban, hogy miként az Egyház kezdetekor a tizenkét apostol és az elkötelezett hívő közösség, ma ugyanúgy mi is, ha kevesen is – Isten segítségével – nagy eredményekre lehetünk képesek a hit továbbadásában. Törekszünk a keresztény családok megerősítésére, akikért ebben az évben különösen is sokat imádkozunk. A szentmise, az Eucharisztia ünneplését igyekszünk mindenki számára legalább vasárnaponként elérhetővé tenni. A velünk élő Krisztustól várjuk plébániai közösségeink és az Egyház megerősödését. Hisszük, hogy minden forrásunk belőle fakad.

Szentatya!

Óriási öröm számunkra, hogy az Ön vezetésével ünnepelhetjük ma az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjét. Isten hozta Magyarországon, kívánjuk, hogy nemzetünk szentjei – Szent István, Szent László, Szent Erzsébet, Szent Margit és a többi szent életű elődeink – segítsék Önt továbbra is péteri szolgálatában! Vezesse Önt a Szentlélek minden szándékában! Kérjük népünkre apostoli áldását, hogy a keresztény hit értékeinek védelmében továbbra is hűségesek maradjunk.

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

*

Ferenc pápa beszéde:

Kedves Püspök Testvéreim!

Nagyon örülök, hogy itt lehetek közöttetek az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záróünnepsége alkalmából. Hálásan köszönöm Veres András püspök úr köszöntőszavait és az ajándékot, melyet mindannyiótok nevében adott: nagyon szép, nagyon szép! Köszönöm! Én is üdvözöllek mindannyiótokat, megköszönve a fogadtatást és ennek az eseménynek a megszervezését, amely az Eucharisztia központi szerepére emlékeztet az Egyház életében.

Szeretnék megosztani veletek néhány gondolatot, pontosan az Eucharisztia gesztusából kiindulva. A kenyérben és a borban ott látjuk Krisztust, aki testét és vérét adja értünk. A magyar Egyház hosszú történelme alatt, amelyet végigkísért a szilárd hit, az üldöztetések és a vértanúk áldozata, mindvégig különösen ragaszkodott Krisztus áldozatához. Számos férfi és nő, sok püspök és pap élte meg azt, amit az oltáron megünnepelt: vállalták, hogy a búzaszemek módjára megőrölje őket a világ, hogy mindenki jóllakhasson Isten szeretetével; engedték, hogy a szőlőszemekhez hasonlóan összetörjék őket, hogy Krisztus véréből új, éltető nedű fakadhasson. Őket összetörték, de szeretetáldozatuk az újjászületés evangéliumi magja lett, amelyet elvetettek ennek a népnek a történelmébe.

Ha végigtekintünk ezen az elmúlt történelmen, amelyet vér és mártírok kísértek, úgy indulhatunk a jövő felé, hogy magunkévá tesszük a vértanúk vágyát: megélni a szeretetet és tanúságot tenni az Evangéliumról. Az Egyház életében mindig együtt kell tartani ezt a két valóságot: őriznünk kell a múltat és a jövőbe kell tekintenünk. Meg kell őrizni vallásos gyökereinket és történelmünket, amelyből származunk, de nem tekinthetünk csak visszafelé: előre kell néznünk ahhoz, hogy megtaláljuk az Evangélium hirdetésének új útjait.

Élénken őrzöm a szívemben a Congregatio Jesu tagjait, vagyis azokat az angolkisasszonyokat, akik a vallásüldözés miatt kényszerültek elhagyni a hazájukat. Személyiségükből fakadó bátorsággal és hivatásukhoz hűen megalakították a Ward Mária Kollégiumot Plátanos városában a fővároshoz, Buenos Aireshez közel. Sokat tanultam az ő erejükből, bátorságukból, türelmükből és hazaszeretetükből, számomra tanúságtételt jelentettek. Amikor ma itt megemlékezem róluk, velük együtt tisztelettel felidézem azt a sok férfit és nőt is, akiknek száműzetésbe kellett menekülniük és azokat is, akik a hazájukért és a hitükért az életüket áldozták.

Mint Pásztorok, arra kaptatok elsősorban meghívást, hogy emlékeztessétek népeteket: a keresztény hagyomány, ahogyan XVI. Benedek pápa fogalmazott „nem dolgok és szavak gyűjteménye, mint egy doboz élettelen dolgokkal; a Szenthagyomány az új élet folyója, amely a kezdetektől, Krisztustól indul és elér egészen hozzánk, s belevon bennünket Isten és az emberiség közös történelmébe” (Általános kihallgatás, 2006. május 3). A Kongresszus témájául a 88. zsoltár egy versét választottátok: „Minden forrásom belőled fakad.” Így van: az Egyház a forrásból, Krisztusból születik, és az a küldetése, hogy az Evangélium, az élő víz folyója, amely végtelenül nagyobb és befogadóbb, mint a ti hatalmas Dunátok, eljuthasson a világ és az emberi szív száraz területeire, megtisztítsa ezeket és betöltse szomjúságukat. A püspöki szolgálat tehát nem arra való, hogy egy múltbeli üzenetet ismételjünk, hanem az örökké aktuális Evangélium prófétai hangja Isten szent népének életében, a mai világ történései közepette.

Hadd adjak néhány iránymutatást arra nézve, hogyan folytassátok ezt a küldetéseteket.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ajándéka a Szentatyának, egy ezüstből készült kehely és paténa.

Az első: legyetek az Evangélium hirdetői. Ne feledkezzünk el róla, hogy az Egyház életének középpontjában a Krisztussal való találkozás áll. Néha, főként amikor a minket körülvevő társadalom nem tűnik túl lelkesnek keresztény üzenetünk iránt, a kísértés abban áll, hogy bezárkózzunk az intézmények és struktúrák védelmébe. A ti országotokban manapság nagy változások zajlanak, amelyek általában egész Európát érintik. A hosszú időszak után, amelynek során nem volt szabad megvallani a hitet, a szabadság elnyerésével új kihívásokkal kell szembenézni egy olyan közegben, amelyben a szekularizáció egyre erősebb és egyre kevésbé érzik át az emberek az Isten iránti szomjúságot. Emlékezzünk rá: az élő víz forrása, amely mindig folyik és mindig képes eloltani a szomjat, nem más, mint Krisztus. A struktúrák, az intézmények, az Egyház jelenléte a társadalomban csak arra valók, hogy felébresszék az Isten iránti szomjúságot az emberekben, és elvigyék számukra az Evangélium élő vizét. Ezért a püspökök feladata elsősorban: nem a struktúrák bürokratikus irányítása, nem előjogok és előnyök keresése; ezeket végezzék mások. Arra kérlek benneteket, szolgáljatok. Szolgálók legyetek, nem kiskirályok. Mit kérek tőletek? Az Evangéliumért lángoló szeretetet, úgy, ahogyan van. Az örömhír tanúinak és hirdetőinek, az öröm terjesztőinek kell lennetek, atyai szívvel közel lenni a papokhoz és a szerzetesekhez, gyakorolva a meghallgatás művészetét.

Engedjétek meg, hogy eltérjek a szövegtől és emlékeztesselek a négy püspöki közelségre. A közelség Istenhez az első. Én mint fivér kérdezem: imádkozol? Vagy csak elmondod a zsolozsmát? A szíved imádkozik? Te szánsz időt az imádságra? „De az a helyzet, hogy nagyon elfoglalt vagyok...” De a mindennapi elfoglaltságok közé illeszd be azt is: az imádkozást. Második: közelség egymáshoz. A püspöki testvériség, a püspöki konferencia kegyelem. Egyikőtök se gondolja, hogy ugyanolyan, mint a másik: ez a gazdagság. Igyekezzetek beilleszteni a püspökök egységébe a különbségeket is és ne keressétek a hegymászók kötelének útját. Testvérek mindannyian. Te másként gondolod, mint én, de testvérem vagy. Vitázunk? Vitázzunk. Kiabálunk? Kiabáljunk. De el a kezekkel a testvériségtől: a püspöki Konferencia egységétől. Kegyelem: kérnünk kell. Isten népének megőrzését jelenti a püspökök egységében. A harmadik közelség az, amit idéztem: közelség a papokhoz. A püspök „legközelebbi felebarátja” a pap. Mondok nektek egy dolgot, ami engem nagyon elszomorít. Néhány egyházmegyében, saját hazámban is, amikor ott voltam, az előző egyházmegyében és most is, amikor Rómában vagyok, panaszkodó, nehéz papokkal találkoztam, de azért panaszkodnak, mert igényük és szükségük van beszélni a püspökkel. Legalábbis ezt mondják. És sokszor hallottam a következőt: „Telefonáltam és a titkárnő azt mondta, hogy túlságosan elfoglalt, megnézte és azt válaszolta: ’három héten belül lehet, hogy ad majd időpontot egy negyed órára’”. És a pap azt mondja: „köszönöm, nem, így nem akarom”, vagy: „igen”. Aztán nem megy el. A pap távolinak érzi a püspököt, nem érzi atyának. Egy tanácsot adok nektek: amikor visszatértek egy küldetésből a püspökségre, egy plébánia meglátogatása után, fáradtan és látjátok, hogy egy pap hívott, telefonáljatok neki: még aznap vagy maximum másnap: nem később. A közelség. És az a pap, ha rögtön hívják, tudni fogja, hogy van atyja. Ez nagyon fontos. Közelség a papokhoz és ez a szerzetesekre is vonatkozik. „Oh, de tudja, ez a pap nehéz eset...”. De, mondd már, melyik apának nincs nehéz eset fia? Mindnek van. A gyermekeinket úgy szeretjük, ahogy vannak, nem úgy, ahogy én szeretném, amilyenek legyenek. Aztán pedig a negyedik közelség: közelség az Istenhez hű szent néphez. Kérlek benneteket, ne feledkezzetek meg a népetekről, ahonnan az Úr elhozott benneteket. „Elhoztalak a legelőről, a juhok mögül”: ne felejtsétek a nyájat, ahonnan származtok. Pál mire figyelmeztette Timóteust? „Emlékezz anyádra és nagyanyádra, népedre”. A Zsidókhoz írt levél szerzője azt mondta: „Emlékezz meg azokról, akik a hitbe bevezettek”. Hány alázatos katekézis, hány nagymama van mögötte. A szív maradjon közel a néphez. Szomorú, amikor egy püspök szíve eltávolodik a néptől. A négy közelség. Tartsatok lelkiismeret-vizsgálatot, miként álltok: úgy hiszem jól, de szeretem hangsúlyozni. Közelség Istenhez, közelség egymáshoz – „látom, hogy néhányuknak különös történelmi, liturgikus sajátságaik vannak, és mások annyira különbözők”: közelség a liturgiájukhoz, történelmükhöz, anélkül, hogy meg akarnánk őket ettől fosztani, latinizálni: nem, kérlek benneteket, ne tegyétek. Közelség egymáshoz, közelség a papokhoz és közelség az Istenhez hű szent néphez. Püspöknek lenni manapság azt jelenti – mindig, de hangsúlyozom, manapság – , hogy a meghallgatás művészetét kell gyakorolni. És nem könnyű. Ne féljetek tőle, hogy teret adjatok Isten Igéjének és hogy bevonjátok a munkába a világiakat: ezek is olyan csatornák lesznek, amelyeken keresztül a hit folyója újra megöntözi Magyarország földjét.

Második iránymutatásom: legyetek a testvéri szeretet tanúi. A ti országotok olyan terület, ahol régóta együtt élnek különböző népekből származó emberek. Különféle nemzetiségek, kisebbségek, vallási felekezetek, vándorlók alakították ezt az országot is multikulturális közeggé. Ez új valóság, amely kezdetben megriasztja az embereket. A különbözőség mindig kicsit félelmet kelt, mert veszélyt jelent a megszerzett biztonságra és kihívást hordoz az elért stabilitás ellen. Ugyanakkor nagy lehetőség arra, hogy megnyissuk a szívünket az Evangélium üzenetére: „Úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket” (Jn 15,12). A kulturális, etnikai, politikai és vallási különbségekkel szemben kétféle magatartást tanúsíthatunk: vagy bezárkózunk mereven úgynevezett identitásunkba, vagy megnyílunk a másikkal való találkozásra és együtt gondozzuk egy testvéri társadalom álmát. Szívesen említem meg itt, hogy éppen ebben az európai fővárosban találkoztatok 2017-ben Kelet-Közép-Európa püspöki konferenciáinak képviselőivel, és azt hangsúlyoztátok, hogy mindenki a maga identitásához ragaszkodik, de ez soha nem lehet oka az egymási iránti ellenségeskedésnek és lenézésnek, hanem segítenie kell az eltérő kultúrák közötti párbeszédet. Párbeszédet folytatni, a saját hovatartozás megkérdőjelezése nélkül.

A városotokat kettészelő hatalmas folyó fölött ível át a gyönyörű Lánchíd, amelyet egy gyenge kis fahíd helyén építettek, hogy összekösse Budát és Pestet. Ha azt akarjuk, hogy az Evangélium folyója elérje az emberek életét, és itt, Magyarországon is testvériesebb és szolidárisabb társadalom alakuljon ki, ahhoz az szükséges, hogy az Egyház a párbeszéd új hídjait építse. Mint püspököktől, azt kérem tőletek, hogy a papokkal és a világi lelkipásztori munkatársaitokkal együtt mindig mutassátok meg az Egyház valódi arcát: anya ő. Anya! Mindenkit, a kívülről érkezőket is elfogadó arc, azok felé is, akik kívülről jönnek, testvéri és nyitott a párbeszédre. Legyetek olyan főpásztorok, akik szívükön viselik a testvériséget. A nyájnak ne gazdái legyetek, hanem atyái és testvérei. A testvéries magatartás, amelynek művelésére kérlek titeket a papokkal és Isten egész népével, váljon egy fényes jellé Magyarország számára. Így formálódik egy olyan Egyház, amelyben főként a világiak, mindennapi életük minden területén, a családjukban, a társadalomban és hivatásukban az evangéliumi testvériség kovászává válnak. Legyen a magyar Egyház a hidak építője és a párbeszéd előmozdítója!

Végül, a harmadik dolog, azt kérem, hogy legyetek a remény építői. Ha az Evangéliumot helyezzük a középpontba és testvéri szeretettel teszünk róla tanúságot, akkor reménységgel nézhetünk a jövőbe, még akkor is, ha kisebb és nagyobb viharokat kell átvészelnünk a jelenben. Az Egyháznak ezt kell elterjesztenie az emberek életében: azt a derűs bizonyosságot, hogy Isten maga az irgalom, aki életünk minden pillanatában szeret bennünket, mindig kész megbocsátani nekünk és felsegít, ha elestünk. Ne feledkezzetek meg Isten stílusáról, ami a közelség, együttérzés és gyengédség stílusa. Ez Isten stílusa. Járjunk ezen az úton, ugyanezzel a stílussal. A reménytelenség és elkeseredés kísértése soha nem Istentől származik, hanem az ellenségtől. Az ellenségtől származik és számos helyzet táplálja. A jólét álarca mögött, a vallásos hagyományok leple alatt sok árnyék meg tud bújni. A magyar Egyháznak a közelmúltban volt alkalma azt átélni, hogy mennyire ellentmondásos folyamat az átmenet a diktatúra időszakából az újra megtalált szabadság világába, mivel együtt jár az erkölcsi élet hanyatlásával, a bűnözés előretörésével, a kábítószer-kereskedelem terjedésével, sőt a szervkereskedelem megjelenésével, sokszor a gyerekeket érintve, akiket ezért ölnek meg. Vannak társadalmi problémák is: a családok nehézségei, a szegénység, a fiatalok világának gondjai egy olyan közegben, ahol a demokráciának még meg kell erősödnie. Az Egyháznak közel kell lennie az emberekhez, oda kell figyelnie rájuk és vigasztalnia kell őket, hogy ne tévesszék szem elől a reménység fényét. Az Evangélium hirdetése megerősíti a reményt, mert emlékeztet bennünket arra, hogy Isten jelen van mindabban, amiben élünk, társunkul szegődik, bátorít és ötletet ad arra, hogyan fogjunk bele mindig egy új történetbe. Megható felidézni azt, amit tiszteletreméltó Mindszenty József bíboros mondott, aki a magyar Egyház és föld fia és atyja is volt. Az üldöztetések miatt sok szenvedéssel teli élete vége felé ezeket a reménységgel teli szavakat fogalmazta meg: „Isten fiatal. Övé a jövő. Ő nemcsak a múlt, a hagyományok tudója, a valamikori nagyságok tudója vagy féltékeny vigyázója, hanem az újnak, a fiatalnak, a holnapnak az előhívója egyénekben és népekben, akik nem adják föl magukat. Ezért nincs helye a csüggedésnek” (Körlevél Kanada és az USA magyarjaihoz, Közi Horváth J., Mindszenty bíboros, 111).

A társadalmi és egyházi válságok láttán legyetek mindig a remény építői. Mint ennek az országnak a püspökei, szavaitok mindig öntsenek bátorságot az emberekbe. Ne hagyják el ajkaitokat olyan szavak, amelyek eltávolítanak embereket, ítéleteket hirdetnek, inkább segítsetek Isten népének, hogy bizalommal tekintsen a jövőbe, és segítsetek az egyes embereknek, hogy életük szabad és felelős főszereplőivé váljanak, mivel az élet kegyelmi ajándék és nem megfejtendő rejtvény. A méltán híres mérnök, Rubik Ernő kockája egy zseniális játék, nem az élet modellje! És ne felejtsétek: a nyáj pásztorai. A pásztornak a nyájon belül a helye: a nyáj elején, hogy mutassa az utat, a nyáj közepén, hogy megértse annak „szagát”, a nyáj mögött, hogy segítsen azokon, akik lemaradnak és hogy hagyja, hogy a nyáj egy kicsit előremenjen, mivel kifinomult szaglása van arra, hogy megmutassa, merre vannak a jó, tápláló földek.

Kedves testvérek, Magyarországnak is arra van szüksége, hogy megújult erővel hirdessük az Evangéliumot, hogy a társadalom és a vallás terén is új testvériség szülessen, hogy új remény épüljön napról napra és örömmel tekintsenek az emberek a jövőbe. Ti vagytok ennek a történelmi folyamatnak, ennek a szép kalandnak a főpásztorai. Isten erősítse meg bennetek a misszió örömét! Köszönöm nektek mindazt, amit tesztek és szívemből megáldalak benneteket. A Szűzanya védelmezzen és Szent József őrizzen benneteket. És ha van egy kis időtök, imádkozzatok a Pápáért. Köszönöm.

Fotó: NEK Titkársága

Magyar Kurír

Nyílt tekintetű, könnyen mosolygó, szerény és tisztelettudó fiatalember vár. A kisvárdai Szent László Katolikus Gimnázium folyosóján álló Jenei Marcellről diáktársai többsége nem tudja, hogy a 15 éves fiatalember tagja volt annak a csapatnak, amely a napokban az Európai Junior Informatikai Diákolimpián (EJOI) egy arany-, egy ezüst-, és három bronzérmet szerzett.

(A SZON beszámolóját olvashatjuk)

Ezt az eredményt az sem kisebbíti, hogy Marcell a nem hivatalos csapatban lett az egyik bronzérmes.

– Ez igazából nem csapatverseny volt, mindenki saját magáért dolgozott, de a végén csapatként kezeltek minket – avat be a részletekbe Jenei Marcell. – Általában erre a versenyre egy ország csak négy diákot nevezhet, idén a pandémia miatt indulhattak nem hivatalos csapatok is. Ide úgy lehet bekerülni, hogy az év közbeni itthoni versenyeken a legjobb négy helyezést elérő versenyző indulhat a diákolimpián. Miután ebben az évben emelték a létszámot, nyolcadikként én is részt vehettem a versenyen.

Jenei Marcell nagy előrelépésnek tekinti a versenyen elért eredményét. Maga a viadal online zajlott.

– Miskolcon a Földes Ferenc Gimnáziumban volt a verseny – folytatja Marcell.

– Mindkét nap három-három feladatot kaptunk, és a megoldásokat kellett feltöltenünk. Ezek általában matematikai problémák voltak, erre kellett alkotnunk minél gyorsabban működő algoritmusokat. A feladatokat rögtön pontozták. Végül az indulók felét díjazták, ebből az első hatod arany-, két hatod ezüst-, három hatod pedig bronzérmet kapott. Tavaly a magyar csapat érem nélkül maradt, ehhez képest a mostani eredmény hatalmas előrelépés a csapattársaknak és természetesen nekem is.

A matek a kedvenc

A 15 éves kisvárdai diák harmadikos korában kezdett el programozni.

– Ötödikes koromtól veszek részt versenyeken – mondja Marcell.

– Eleinte alkalmazásban, később már programozásban is. Az előbbinél az odafigyelés, a precizitás és a gyorsaság számít elsősorban, az utóbbiban a logika. Édesanyám matematikatanár, de nem ezért szeretem nagyon a matematikát, hanem azért, mert vonzanak a benne rejlő kihívások. Elég hamar rájöttem arra, minél jobban elmélyedünk a programozásban, annál inkább távolodunk a matematikától. Egyre inkább a szenvedélyemmé vált a programozás, ezért döntöttem úgy, hogy ebben az iskolában folytatom a tanulmányaimat matematika–informatika szakon, de szakkörön is foglalkozom a programozással.

Jenei Marcell azt még elárulja, a szabadidejében leginkább fantasy-könyveket olvas és számítógépes játékot is játszik csapatban. Felmerül a kérdés, mennyire értékelik a diáktársak az iskolában a bronzérmet.

– Nem igazán tudják, csak azok, akikkel egy szakkörre járok, és a tanárok – mondja végül Marcell.

Forrás: szon.hu ( https://szon.hu/kozelet/helyi-kozelet/kisvardara-kerult-a-bronz-5370278/ )

Fotó: Jernei Gábor

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

A Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata Önkéntes Beteglátogatóinak 27. közösségi és szakmai napjára kaptunk meghívást dr. Faragó Artúr atyától. A DNYEM Kórházlelkész Szolgálatának képviseletében immár harmadik alkalommal vettünk részt a rendezvényen.

A szakmai nap, 2021. szeptember 4-én szombaton, közös szentmisével indult, a váci Géza király téren álló Barátok-templomában. A szentmisét dr. Varga Lajos püspök atya mutatta be, az oltár körül szolgáló kórházlelkészekkel együtt.

A főpásztor felhívta a figyelmünket arra, hogy Palermói Szent Rozália (1130–1166) emléknapját ünnepeljük szeptember 4-én, aki Szicíliában született, grófi családban, de a fejedelmi udvar helyett az önmegtagadást, a remeteséget választotta. A járványos betegségek ellen is segítségül hívható védőszentként is tisztelik.

https://www.magyarkurir.hu/kultura/vedoszent-jarvanyos-betegsegek-ellen-palermoi-szent-rozalia-szuz

Homiliájában hangsúlyozta, hogy a lélek gyógyulására a testi betegségek ellenére is van lehetőség, akkor is, ha a beteg fizikailag nem gyógyítható.

Jézus is gyógyított betegeket, ezeknek a csodálatos gyógyulásoknak jelképes üzenete is volt: eljön a messiás, bekövetkezik az Isten országa, újra kialakulnak a paradicsomi állapotok. Krisztus gyógyításai, csodatételei a messiási szerep bizonyságtételei.

Jézus szombaton is gyógyított, ezért került konfliktusba a farizeusokkal, az írástudókkal. „Szabad-e gyógyítani szombaton?” Szabad-e jót tenni az Úr napján? Ha egy kicsit elgondolkozunk a kérdésen rájöhetünk arra mennyire abszurd már maga a kérdés is.

Szabad-e jót tenni az Úr napján? ( https://szentiras.hu/SZIT/Mt12,9-14 )

A szombatnapra vonatkozó törvények nagyon szigorúan kezelték mi számít munkának, cselekvésnek. És nyilván a törvény a gyógyításra, a gyógyítás cselekvésére is kiterjedt. Abban az esetben volt szabad gyógyítani, ha a beteg élete volt a tét. A sorvadt kezű ember esetében feltételezhetjük, hogy nem állt fenn életveszély. Ezért hivatkoztak a farizeusok erre a szituációra és várták kíváncsian mit fog felelni a kérdésükre: szabad-e gyógyítani szombaton?

Jézus bölcsen és bűnbánatra indítóan válaszolt nekik. Tükröt tartott eléjük, hogy vajon, ha róluk lenne szó, ha saját vagyonuk, vagy éppen szeretteik lenne a tét, nem cselekednének-e hasonlóan? Jézus ismerte szándékaikat, tudta jól miért tették fel neki a kérdést, ezért hoz fel olyan példát, ami őket is érinti.

Végül Jézus levonta a következtetést: szabad szombaton jót tenni. Nem csak gyógyítani szabad, hanem minden olyat szabad megtenni, amivel Istent dicsőítjük és felebarátaink javát szolgáljuk!

Jézus gyógyításai fizikai és lelki gyógyítások.

Szent Pál a Rómaiakhoz írt levelében ezt olvassuk:

Róm.5.1 https://szentiras.hu/SZIT/R%C3%B3m5

..Mivel tehát a hit révén megigazultunk, békében élünk az Istennel, Urunk, Jézus Krisztus által..

Isten Jézus által kiengesztelődött a világgal. Jézus működése során embereket is kiengesztelt egymással.

A gyógyulás, a lelki helyreállítódás záloga a megbocsájtás és a kiengesztelődés – és végső soron ez a lelkigondozás célja…, segíteni megszabadulni a lelki terhektől, helyreállítani az Istennel és az emberekkel való kapcsolatot.

A lelkigondozói tevékenység speciális oldala az Istennel, Jézussal és egymással való kapcsolódás, melynek eredménye a kiengesztelődés, a szentgyónás és a szentáldozás szentségének megélése.

Jézus életében jelen van a betegek gyógyítása. Általa az emberek a szenttel érintkeztek, a sacrummal kerültek kapcsolatba. Aki vele érintkezett, az meggyógyult. A kulcsszó a KOMMUNIKÁCIÓ. Ez magában rejt minden kommunikációt. Az, aki csak a ruhája szegélyét érinti, is meggyógyul. Mi ez, ha nem szakrális kommunikáció?

Imádság, szentségek vétele, Jézussal való bensőséges kapcsolat, szentekkel való közösség – ezáltal juthatunk el az üdvösségre (salvus).

Ha el akarjuk érni a végső gyógyulást Istenben, érintkezzünk minél többet a szenttel (sacrum), és érezzük feladatunknak ehhez eljuttatni a betegeinket is.

A szentmisét követően átsétáltunk a Püspökség épületébe, ahol egy kis frissítő után kezdődtek az előadások.

Három nagyszerű előadást hallgathattunk meg:

• Káposztássy Béla (római katolikus pap, teológus, tanár, liturgiaszakértő, Gyál és Felsőpakony jelenlegi plébánosa): Szépség és silányság, érték és értéktelenség. Mit üzennek szentképeink és emléktárgyaink?
• Bubrik Miklós (görögkatolikus pap, parókiai kormányzó, Vác) és Bubrik-Johan Viktória : Az ikon
• Faragó Artúr (római katolikus pap, kórházlelkész, Váci Egyházmegye): Életünk képei – több van benne

Az előadások között közösen énekeltünk, a vasárnap kezdődő NEK dalait.

A szakmai napot közös ebéd, és beszélgetés zárta a Püspökség kertjében. Ezúton is köszönjük a meghívást és a tartalmas programot a szervezőknek!

Berényiné dr. Felszeghy Márta és Molnár Tünde

 DNYEM Kórházlelkészi Szolgálata

Pócspetri egyházközség hívei szeptember 5-én szentmise keretében ünnepelték Pásztor Károly nyugalmazott plébánosuk 90. születésnapját.

A szerény és alázatos Károly atya éltes kora ellenére örökké úton van, mindig megy, ha hívják helyettesíteni, temetni, gyóntatni, ajtaja éjjel-nappal nyitva áll az hívei előtt. Hűséges szolgálatáért is köszönetet mondott Holp György, az egyházközség gondnoka, aki aszentmise előttaz egyháztanács képviselőtestülete és a hívek nevében köszöntötte a 21 éven át Pócspetriben szolgáló egykori plébánosukat.

A köszöntőben elhangzott: „Papnak lenni annyi, mint állandóan úton lenni. Az Isten útján. Mi hívők pedig rászorulunk az “útravalóra”,  sőt megköszönjük, ha “tarisznyánkba” beletesznek olyan szellemi, lelki táplálékot,  amellyel Károly atya is minden szentmisében, a szentségek kiszolgáltatásakor vagy a vele való találkozásokkor  ajándékoz nekünk, figyelmeztetve a lényegre: ne felejtsük el, hogy az élet csupán egy híd, amit Isten épített fel nekünk, ezen végig kell haladnunk, és akarva, akaratlanul, egyszer mindenki eljut a híd másik oldalára, csak idő kérdése.

Nagy úr az idő, de még nagyobb az idő Ura.  Minden napunkat neki kell megköszönnünk, és neki kell számot adni arról, hogyan használtuk fel azt fel, amelyet Tőle kaptunk. Szent Ágoston írja: „Minden idő alkalmas arra, hogy benne Istennek szolgáljunk. Használjuk fel az időt – és az szent idővé válik.”

A mi időnkben, vagyis életünkben vannak olyan események, évfordulók, amelyek különösen is hálaadásra és számadásra indítanak minket. Minden pap életében ilyen alkalom a pappá szentelésének az évfordulója, illetve a születésnapja is. Tavaly ünnepelte, ünnepeltük pappá szentelésének 65.évét, vasmiséjét, és most hálát adunk születésének kerek évfordulóján.

A 90 esztendőből mi, pócspetriek és máriapócsiak 21 évet kaptunk, hogy lássuk, megtapasztaljuk Isten jóságát, tevékeny szeretetét az Ön alázatos jelenléte, tettei és imái által e két település plébánosaként. Egy éve azt nyilatkozta az Öröm-hír egyházmegyei újságban a vasmiséjére készülve: a Szűzanya ajándékának tartja, hogy nyugdíjas éveit Máriapócson a nemzeti kegyhely közelében töltheti. Úgy gondolom, hogy ez nekünk is nagy ajándék. Hiszen településeinktől nem szakadt el, segít, amikor szükség van a szolgálatára, ajtaja továbbra is nyitva áll a hívek előtt.

Szent József évében gyakran felidézzük Vianney Szent János életpéldáját, tanításait. A plébánosok védőszentje így beszél a papságról szóló katekézisében:

„A szentség az embert Istenhez emeli. A pap olyan ember, akit Isten minden hatalommal felruház. Elmondhatjuk, hogy minden boldogság, minden kegyelem, minden mennyei ajándék a pap által érkezik el hozzánk. A pap, nem érti meg hivatása nagyságát, míg el nem jut a mennybe. Ha már itt a földön megértené, bele is halna, de nem a félelembe, hanem a szeretetbe!”

Kedves Károly Atya! Hálával tartozunk Istennek, hogy megőrizte Önt egyházmegyénkben, egyházközségünkben. Mennyi emlék, történet merül fel az itt élőkben, szinte alig akad olyan ember, akit ne ismerne ezen a vidéken. Így fogadja köszöntő szavaimat nem csak az itt egybegyűltek, hanem az egész település, Pócspetri, Máriapócs, a KOSZISZ Királyfalvi Miklós Általános Iskola és Óvoda, valamint korábbi szolgálati helye Baktalórántháza hívei nevében is!

Szűz Mária, az Egyház Anyja, Szent József az ő jegyese erősítsék meg Károly atyát hitében és papi szolgálatában, kísérjék kitüntetett figyelemmel további egyházi szolgálatát, és adjanak neki hozzá erőt, egészséget, türelmet és a Szentlélek kegyelmét.

Isten éltesse sokáig!”

A köszöntő gondolatok után Károly atya mutatta be a szentmisét. Homíliájában többször visszautalt az elhangzottakra, miszerint az idő nagy úr, de még nagyobb az idő Ura. Hiszen minden út Hozzá, a Jóistenhez vezet.

Az ünnepelt plébános megköszönte a 90 évet elsősorban szüleinek, testvéreinek, de leginkább a Jóistennek.

A szentmise zárásaként Tamás György Pócspetri polgármestere, Pekkné Póti Szilvia, a Pócspetri Gondozási Központ vezetője és Májer Józsefné, a helyi nyugdíjas egyesület vezetője is köszöntötte Károly atyát.

A szentmisét követően az ünneplés a Büszkeségpontban állófogadással fejeződött be.

Holp Andrea sajtóapostol, Pócspetri

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Trauttwein Éva/Magyar Kurír beszámolója:

Statio Orbis a Hősök terén: a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Ferenc pápával ünnepelt záró szentmiséjén az egyetemes egyház közössége gyűlt össze az Úr asztala körül. Több százezer ember imádkozott szeptember 12-én a pápával, a világ püspökeinek, papjainak, a testvéregyházak tagjainak jelenlétében.

„Tu es Petrus” – a Krisztus oratórium egyházalapítást megéneklő műve kísérte Ferenc pápát, miközben a pápamobillal végighaladt az Andrássy úton és a Dózsa György úton, a szívében még a tegnapi eucharisztikus körmenet emlékével integető embertömeget üdvözölve. 

A több százezres tömeg három órán keresztül várakozott a Szentatyára, s ez a várakozás zenével, valamint tanúságtételekkel kísért készület volt a szentmisére. A NEK hírnökei – Ekler Luca és Dani György paralimpikonok, Pindroch Csaba és Kubik Anna színművészek – személyes vallomásokat tettek az élet nehézségeinek közepette megtalált Istenről, a Benne megismert szeretet életalakító hatásáról.

Erdő Péter bíboros, prímás köszöntőjében megfogalmazta, a mai szentmise – Statio Orbis – nagyon erős szimbólum: kifejezi egységünket Krisztus körül, Szent Péter utóda vezetésével, az egész világból ideérkezett püspökökkel, papokkal, diakónusokkal, szerzetesekkel és szerzetesnőkkel, és valamennyi hívővel; az ökumenikus jelenlét pedig közös vágyunkat minden megkeresztelt ember egysége iránt.

A főpásztor az egység építésének küldetéséről szólva úgy fogalmazott, az „idők élő jele”, hogy most együtt ünnepelünk, hogy jelen vannak a testvéregyházak képviselői, I. Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka személyében az ortodoxia, és jelen vannak a zsidó vallás képviselői, de olyanok is, akiknek más a világnézetük.

„Budapest – Magyarország és Európa szívében – a hidak városa. Hivatásunknak érezzük, hogy híd legyünk Kelet és Nyugat között, a különböző kulturális és vallási világok, a nemzetek között” – hangsúlyozta a bíboros. Ezt tesszük lelkiismeretünk által ösztönözve, vértanúink és hitvallóink nyomdokain a krisztusi életszentségre törekedve.

A szentmise zenei világának gazdagsága annak a 2140 fős, a Magyar Állami Operaház Zenekara kíséretében énekelő kórusnak volt köszönhető, amely Varga László, az Országos Magyar Cecília Egyesület (OMCE) központi igazgatója, a váci székesegyház karnagya szervezésével kifejezetten erre az alkalomra állt össze a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola vegyeskarából és a Kárpát-medencei magyarság katolikus énekkaraiból, abból a sok-sok kórusból, melyek vasárnaponként énekelnek saját templomukban.

A szolgálat zenei rendezője ifj. Sapszon Ferenc, a kórus szervezője Varga László volt. A változatos zenei repertoárt úgy állították össze, hogy minden korosztályt megszólítson. A gregoriántól kezdve a klasszikus polifónián át a későbbi zenei korszakok számos remekműve megszólalt.

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusokat záró szentmisét XXIII. János pápasága óta nevezik Statio Orbisnak, és ez az ünnepélyes szertartás megjeleníti az egyetlen nagy közösség létrejöttét az Úr asztala körül. Budapesten Ferenc pápával gyűltünk össze Krisztusban együtt ünnepelni; 2000 óta először történt meg, hogy a katolikus egyházfő zárómisét celebrálva részt vett a világeseményen.

Magyarországra legutóbb huszonöt éve érkezett pápa Szent II. János Pál személyében, aki akkor Pannonhalmára és Győrbe látogatott. Mi, magyarok két évvel ezelőtt találkozhattunk Ferenc pápával Csíksomlyón.

A szentmisén mintegy száz püspök és sok száz pap koncelebrált, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia számos tagja és sok vendég főpásztor. A szentmisén részt vett mások mellett Áder János köztársasági elnök; Orbán Viktor miniszterelnök; Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes; Kövér László, az Országgyűlés elnöke; Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke; Varga Zs. András, a Kúria elnöke; Varga Judit igazságügyi miniszter; Benkő Tibor honvédelmi miniszter; Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára; Schmitt Pál volt államfő; Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke és Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is.

„Hát ti mit mondotok, ki vagyok?” – Jézus tanítványainak feltett kérdésére a Szentatya Péter reakcióinak útját követve adott választ homíliájában. Péter ezen az úton eljutott Jézus csodálatából Jézus követésére. Ferenc pápa azt kérte, haladjunk vele ezen az úton, és mi is adjuk meg saját válaszunkat.

Jézus fokozatosan fedte fel húsvéti identitását – a valódi Jézust, aki azonban nem az volt, akit a világ várt. A világ az uralkodót várta, a valódi Jézus azonban nem erővel uralkodik, nem hallgattatja el ellenségeit. A valódi Jézust az Eucharisztiában fedezhetjük fel: Jézus a megtört kenyér, a keresztre szegezett és másokért odaajándékozott szeretet. Úr egy kenyér egyszerű formájában: mindig velünk van, és engedi, hogy megtörjük, szétosszuk, és táplálékunkká válik. Szolgává lesz azért, hogy üdvözítsen bennünket, meghal azért, hogy nekünk életünk legyen. Benne a szeretet áll elénk, és különbségtételt kér: választanunk kell a valódi Isten és énünk istene között.

(A felajánláshoz való lelki társulás jelképes megjelenítése, amikor az adományokat (a kenyeret és bort) a hívek viszik az oltárhoz. Ezen az ünnepi szentmisén a Szentatya az ajaki egyházközség híveitől vette át az adományokat.)

Ahogyan Péter is szívesebben lázadt, amikor felmerült a fájdalom perspektívája, úgy mi is legszívesebben elfordulunk a kereszttől. „Jézus azonban megráz bennünket. Azt várja, hogy a kereszt előtt megtisztítsuk vallásosságunkat, és engedjük, hogy Jézus kigyógyítson a bezárkózásból, hogy megnyisson az osztozásra. Ez bensőnk gyógyulását hozza, és elindít azon az úton, amely mindig a másik javát keresi, egészen önmaga feláldozásáig.

Péter ezt az utat járja, míg megtalálja a maga válaszát. Felismeri, ki az igazi Jézus, és bár még elbotlik, de megbocsátásról megbocsátásra egyre jobban felismeri Isten arcát, míg végül eljut a terméketlen csodálattól Krisztus valódi követésére.

Tőlünk is ezt kéri Krisztus. Ferenc pápa arra biztatott: nyerjünk ehhez erőt a szentségimádásból, szánjunk erre mindig időt. Az Úr mindig ott van velünk.

Erre hív minket is a NEK és a mai nap. Előre kell néznünk. Legyen ebben kiindulópont a ma adott válaszunk, és mindennap ébredjen bennünk újra a kérdés: „Hát ti mit mondotok, ki vagyok?”

A felajánláskor Kodály Pange lingua művét hallhattuk, a Sanctus és az Agnus Dei Strohbach-Harmath De Angelis miséjéből hangzott el, a kórus és a nép felváltva énekelt. Az áldozási énekek között felhangzott Szent Ignác imája, az Anima Christi Frisina megzenésítésében, az eucharisztikus himnusz, a Győzelemről énekeljen, de a taizéi Ubi caritas is.

A szentmise a pápai himnusz, a magyar himnusz és a Boldogasszony anyánk kezdetű népénekünkkel zárult.

Végül Ferenc pápa vezetésével elimádkoztuk az Úrangyalát. A Szentatya Isten áldását kérte a magyarságra, majd köszönetét fejezte ki:

Köszönöm a nagy magyar keresztény családnak, amelyet szeretnék magamhoz ölelni különböző rítusaival, történelmével, a katolikus és más felekezetekhez tartozó testvérekkel, akik valamennyien a teljes egység irányába haladunk.”

Azt kívánta Ferenc pápa, hogy a kereszt legyen számunkra a híd a múlt és jövő között. „A vallásos érzés ennek a gyökereihez olyannyira kötődő nemzetnek az éltető nedve. De a földbe szúrt kereszt nemcsak arra indít bennünket, hogy jól gyökerezzünk meg, hanem a magasba is nyúlik és kitárja karjait mindenki felé. Arra hív, hogy ragaszkodjunk gyökereinkhez, de ne elégedjünk meg ezzel; hogy merítsünk a forrásból és adjunk inni mindazoknak, akik szomjaznak a mi korunkban. Azt kívánom nektek, hogy legyetek ilyenek: megalapozottak és nyitottak, mélyen gyökerezőek és másokat tisztelők. Veletek és értetek mondom: Isten, áldd meg a magyart!” – kért áldást népünkre az egyházfő.

Utoljára Piero Marini, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottságának elnöke szólt az ünneplőkhöz. „A keresztény közösség itt, az Ön jelenlétének is köszönhetően, Szentatyánk, megmutatja valódi arcát: a befogadást és a nyíltságot, a kitárt karú édesanya képében, hogy befogadjon minden férfit és nőt, minden népből és nemzetből.”

„Nekünk pedig, akik eljöttünk ide, különböző kultúráinkkal és hagyományainkkal, mindazzal, ahogyan emberségünket megéljük, meg kell újítanunk a hit és a testvéri közösség egyszerű és erős gesztusát; és

miután magunkhoz vettük az élet kenyerét és ittunk a kehelyből, Jézus módjára oda kell állnunk a világ elé, és el kell indulnunk, hogy eljussunk mindenhová, mint a magok a barázdákba, új utakat nyitva, melyek Isten országa titokzatos szövetét alkotják.

El kell indulnunk, hogy gyógyítsunk, hogy a béke szavaival és a kiengesztelődés tetteivel forduljunk embertársainkhoz.

Meg kell érintenünk a világot is, amelyben élünk és dolgozunk, és tovább álmodni a nyitott kapu egyházának álmát”

– melyet, mint ahogy Marini érsek fogalmazott, Ferenc pápa kínál fel nekünk.

Tennünk kell, abban a biztos tudatban, hogy „a szeretet szentségére alapozva gondolkodásunk képes átalakítani minden keresztény közösséget” – buzdított az érsek.

Szerző: Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Fotó: Szabó Dávid/dnyem.hu