A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből 49 autóbusszal, vonattal, személyautókkal, értesülésünk szerint mintegy 4000 zarándok érkezett a Nemzetközi Echarisztikus Kongresszus Statio Orbis záró szentmiséjére. Közülük sokan, így az egyházmegyei fenntartású köznevelési intézményekből mintegy 1500-an, diákok, tanáraik, lelkivezetőik kíséretében már a Kossuth téri szentmisén, a gyertyás körmeneten, a Forráspont Esten is részt vettek.
A következő oldalakon a köznevelési intézményeink élménybeszámolóit olvashatjuk.
A nyírteleki Szent Anna Katolikus Általános Iskola pedagógusai, dolgozói, tanulói és szülők illetve az Egyházközség hívei együtt zarándokoltak el a Budapesten zajló 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró eseményére, a „Statio Orbis” szentmisére szeptember 12-én.
A zarándokközösség szívében várakozással telve kezdte meg utazását a Statio Orbis - ünnepei záró szentmisére, Ferenc pápához. A lelki előkészületeket már a kongresszust megelőző években érdeklődve kezdték meg mind az egyházközség hívei, mind az általános iskola tanulói és pedagógusai. Nagy öröm volt, hogy amire 2017-óta készültek, most végre valósággá válhat. Volt, aki még dédszüleitől őrzött emlékekből sejthette, milyen lehetett az 1938-as Eucharisztikus Kongresszust megélni akkoriban. Most, közel 80 év után számukra is megadatott. Budapestre megérkezve, a Hősök tere utcáinak közelében éneklő zarándokcsoportok gyülekeztek, ünnepi ruhában igyekvő emberek tartottak a záró esemény helyszínére. Jó volt látni, ahogyan a hívek fegyelmezetten, lelkükben elcsendesedve foglalják el helyeiket a kijelölt szektorokban.
Megható volt az ünnepi esemény minden pillanata: az egyházközségek, iskolák találkozása egymással, Ferenc pápával – aki Isten áldását kérte e záróeseményben az egész világra –, és nem utolsósorban találkozás Azzal, akinek „nyomában járunk,” a feltámadt Jézus Krisztussal az Oltáriszentségben. Szívbeli köszönet jár e világraszóló ünnepi esemény szervezőinek, a legnagyobb szolgálatoktól a legkisebbekig, mely méltó, felemelő és kegyelemmel teli órákat nyújtott a résztvevőknek.
Néhány gondolat egy résztvevő gyermektől: Élményteli volt számomra, hogy szüleimmel együtt vehettem részt a záróeseményen, a pápai szentmisén, különösen, hogy 25 éve járt pápa utoljára Magyarországon. A szentmisén lélekemelőek voltak a liturgikus énekek, köszönöm! (Bodnár Kristóf 6.b osztályos tanuló)
Lakatos Marianna hitoktató
Szent Anna Katolikus Általános Iskola – Nyírtelek
Öröm-hír sajtiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye