március 2021

A súlyosbodó járványügyi helyzet miatt Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök a következő rendelkezéseket hozta:

A koronavírus-járvány harmadik fázisában a fertőzések számának meredek emelkedése miatt és meghallgatva a szakemberek véleményét, a következő rendelkezéseket léptetem hatályba egyházmegyénkben visszavonásig. Kérem a papság és a hívek részéről a következők betartását:

  • március 15-től templomainkban szünetelnek a nyilvános szentmisék, minden templomi közösségi imádság (keresztút, rózsafüzér stb.) és egyéb áhítatforma, amelyeket eddig pap nélkül végeztek, továbbá minden egyházközségi hitéleti összejövetel.
  • A templomainkat tartsuk nyitva, hogy a hívek egyénileg betérhessenek imádkozni és szentségimádásra, de a papok ne ebben az időszakban végezzék a szentmisét!
  • Ahol mód van rá, használjuk fel az online miseközvetítés lehetőségét, és biztassuk a híveket, hogy a közvetítésbe imádságos lelkülettel kapcsolódjanak be otthonaikból. Ügyeljünk a közvetítés minőségére.
  • A már felvett miseszándékok sine populo módon engedélyezetten elvégezhetők, vagy az intentio dantis kérésére áthelyezhetők az Egyházi Törvénykönyv rendelkezése értelmében (vö. CIC 1309. k.).
  • Imával esedezzünk napról napra az élő Istenhez a járvány megszűnéséért és minden érintettjéért, és híveinket is bátorítsuk erre.

Paptestvéreimtől és a hívektől felelősségteljes magatartást és az állami járványügyi intézkedések betartását kérem.

 

Debrecen, 2021. március 12.

 

 Palánki Ferenc

 debrecen-nyíregyházi megyéspüspök

Tekintettel az egyre súlyosbodó járványügyi helyzetre, Debrecenben a Szent Anna-székesegyházat március 13-21-ig zárva tartják.

Ennek értelmében vasárnaponként a székesegyházban 11.30-tól bemutatott szentmise közvetítés is szünetel, másik helyszínről később adunk tájékoztatást.

 

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

A debreceni Szent Anna-székesegyház orgonájának felújítási munkálatai során az elektronika, a játszóasztal és az új regiszter, a Trompete real beépítésére, valamint a 3. manuálba beépítendő új regiszter, az oboa beépítésére került sor.

 

A felújítási munkálatok 15 637 510 Ft-ba kerültek. Az egyházközség köszöni a nagylelkű adományozók segítségét, akik nélkül nem valósulhatott volna meg ez a szép álom – fogalmazott Dobos Mihály, a székesegyház kántor-karnagya, aki kérdésünkre azt is elmondta, hogy a felújított orgona megáldására később, ünnepélyes keretek között kerül sor. A tervezett időpont június 5-e, a székesegyház felszentelésének a napja, ezt az alkalmat hangversennyel is szeretnék még emlékezetesebbé tenni.

 

IMG 0061 1

Dobos Mihály kántor-karnagy kutatómunkát végzett a Szent Anna-templom eddigi orgonáinak történetéről, amelyet az alábbiakban olvashatunk.

1746. június 5-én Szent Anna tiszteletére felszentelt plébániatemplomunk, 1993. május 30-tól pedig székesegyházunk, a megbízható kutatások szerint eddig 3 orgonával rendelkezett, azonban feltételezhető, hogy a 18. században is volt orgonája, de annak még nem sikerült a nyomára bukkanni. 1816-ban valószínű a nagyváradi Johannes Emmanuel Kremer, Krämmer, Kummer épített templomunkban egy két manuálos, 16 regiszteres, pedál nélküli, mechanikus orgonát, amely kb. 100 évig szolgálta templomunk liturgiáját. (Solymosi Ferenc közlése.)

A most látható orgonánk szekrénye a Rieger Ottó által 1913-ban készített orgona szekrénye. Érdekes adatokat olvastam a Historia Domus-ban. A Rieger-orgona építéséhez szükséges anyagi hátteret Szabó Miklós özvegye, született Csathó Ida református asszony végrendelete tette lehetővé. Erről így ír Gróh Ferenc (1906-1918) prépost-plébános: „1913. január 17-én engedélyt adott kegyelmes Főpásztorunk, hogy a templom hasznavehetetlen, rozoga orgonája helyett Rieger Ottó budapesti jó nevű orgonagyáros által egy 22 változatú orgonát készíttessünk 15210 koronáért. Ezen összeghez a hitközség vagy a templom pénztára egy fillérrel sem járul, mert 1908. március 17-én özv. Szabó Miklósné ref. úriasszony végrendeletileg hagyott 6000 koronát, mely kamataival 7403 koronára szaporodott. Éveken át gyűjtöttünk 6720 koronát. E 14123 koronán felül szükséges összeget a kisprépost-plébános pótolja. Az új orgonát 1913. október elején óhajtják felállítani.” Az új orgonát 1913. október 17-én adták át, kiegészítve elektromos motorral is, melynek költsége 1000 korona volt. Ezt az összeget Vácy János világi elnök biztosította. „Így tehát az új orgona mellékkiadásokkal együtt 17000 koronába került. 1918. február 26-án az orgona homlokzati sípjait háborús célokra elvitték. „Február 26-án volt azon szomorú nap, midőn a minist. [miniszteri] megbízott: Kerékgyártó István debreceni orgonaépítész 76 cinsípot vett ki az öt évvel ezelőtt 17 ezer koronával felállított gyönyörű hangú orgonánkból; ezeket a drága cinsípokat összetördelték, összetiporták és 122 kiló súllyal Budapestre szállították, hogy még mindig tartó háború céljaira felhasználják; siralmas látványt nyújt az ékességeitől, erős hangjától megfosztott és előbb a templomunk ékességéül is szolgáló szép orgonánk.” Később ezeket a sípokat pótolták, de már nem ónból, hanem horganyból készült sípokkal.

Ezt követően a Historia Domus-ban 50 évig nem tesznek említést az orgonáról. 1968-ban és 1977-ben végeztek az orgonán általános javítást. Az elsőt Üveges Zoltán (Debrecen) végezte, míg a második generáljavítást Lovász István (Nagyecsed).

A ‘80-as évek közepén felmerült kérdésként, hogy a Rieger-orgona betölti-e szerepét a liturgiában, és lehet-e rajta színvonalas koncerteket tartani. Tímár Mihály (1982-1988 között) volt plébános Hollai Keresztély orgonaművész, főiskolai tanár véleményét kérte ki. Hollai Keresztély egy teljesen új orgona megálmodója lett. Felkérte Trajtler Gábor orgonaművészt, akivel közösen megtervezték az új orgona hangképét. Az új orgonát 3 manuálosra és pedálra tervezték 41 regiszterrel. Magyarországon ekkor minőségi munkát az Aquincum orgonagyár tudott végezni, ezért ezzel a gyárral vették fel a kapcsolatot. Kovács Andor plébánossága alatt (1988-1991) 1988. november 13-án járult hozzá Gyulay Endre szeged-csanádi püspök az új orgona megépítéséhez. „1988. november 27-én az oltár elé helyeztük azokat az óntömböket, melyeket az orgonagyár küldött azért, hogy a híveknek be tudjuk mutatni, elkezdtük az orgona építését, megvettük az első alapanyagot.”

1989-ben a helyszín felmérése után, július 30-án szerződést kötöttek. 1991-ben nézeteltérés lépett fel az orgonagyárral a szerződött árat illetően, ugyanis az infláció jelentős mértékben befolyásolta az új orgona végösszegét. Ezért egy ideig le is állt az új orgona építése. Orosz Lőrinc plébános (1991-2017) a félreértést 1992 nyarán tisztázta, és utána rohamos tempóban folytatódott a megtervezett orgonánk építése. A régi orgonát elbúcsúztatták. „1993. május 11-én az orgona közeli bontása miatt búcsúhangverseny volt. Orgonált Dobos Mihály, Dobi Bálint és Hollosi Gábor, szép műsor volt, de kevesen voltak.” Székesegyházunkban 1993. június 15-én szentelték fel Bosák Nándort, egyházmegyénk első püspökét (1993-2015). Liturgián ekkor szólalt meg utoljára a Rieger-orgona. Másnap a kántor vezetésével elkezdődött a hangszer lebontása. Ezt követte az orgonaszekrény festése, majd aranyozása. „1993. július 15-én megérkezett a játszóasztal és fasípok, egyéb szállítmány, a Szent Antal kápolnába raktuk be.” A helyszíni munkák augusztusban kezdődtek el. Az orgonagyár lelkiismeretes munkát végzett. Ennek köszönhetően 1993. december 12-én a 10 órai szentmisén szentelte fel az Aquincum-orgonát Ft. Bosák Nándor megyéspüspök. „Másnap, 1993. december 13-án, hétfőn szakmai nap volt, majd 17-én, pénteken este a két tervező adott hangversenyt.” Ezt követően a liturgián kívül az Aquincum-orgonán jeles orgonaművészek koncerteztek, elsőként Gergely Ferenc, majd Hollai, Pálúr, Karasszon, Jakab Hedvig, Szatmári Zsigmond, Enyedi, Koloss, Virágh Endre, Eckhard Schland és sokan mások követték őket.

2006 őszén megtörtént az orgona első meghibásodás-feltáró átvizsgálása és tisztítása. 25 év elelteltével megszületett bennem egy terv, amely orgonánk székesegyházi hangzását segíti elő. Az Apertum Kft szakembereivel tervet készíttettem, mely szerint két új regiszterrel bővül orgonánk: egy vízszintes trombitával és egy oboával. Nagy örömömre mindkét regiszter beépíthető. Részlet a tervből: „A Trompete real elnevezésű sípsor transzmissziós megoldással az orgona manuál művein 16’, 8’ és 4’-as, míg a pedálművön 8’, 4’ és 2’-as fekvésű regiszterként is kapcsolható lesz. Ennek megfelelően a sípsor hangterjedelme C - a4 -ig 70 hang, melyből az utolsó oktáv sípjai ajaksípok.

A másik sípsor, az Oboa 8’ regiszter a harmadik manuálra, a redőnyműbe épül be, a hangszeren megszólaltatható romantikus zeneművek autentikusabb előadásmódjához szükséges hangszínek gazdagítása céljából. Az Oboa 8’ regiszter C- a3–ig teljes tölcsérhosszal rendelkező nyelvsípokból áll. Az új regiszter a Vox humana 8’ (már meglévő) sípsor helyére épül be, hogy fizikai kiterjedése minél kevésbé befolyásolja a redőnymű belső akusztikai terét. A Vox humana 8’ regiszter a Mixtur 4-5x regiszter fölé épül be kiemelt szélládákra.” A két új regiszter mellett beépítenek egy II+III sub kopulát is, mely a harmadik manuál regisztereit egy oktávval mélyebb fekvésben szólaltatja meg a főművön. A megnövekedett regiszterszám miatt át kell építeni a játszóasztalt is. „Az így kialakított, 49-ről 64 funkcióra bővülő új diszpozícióhoz 64 db új bille készül megfelelő sorszámozással, a nyelvregiszterek részére piros felirattal.

A fent felsoroltakkal kibővített hangszer a mai kor elvárásainak megfelelő, korszerű elektronikát is kap, mely az eddig elektromosan működtetett, és új funkciókkal együtt egységesen elektronikusra történő átváltása mellett 10 ezer soros setzer-kombinációt is magában foglal. A játszóasztalba beépített TFT-kijelzőn nyomon követhető lesz az eddig csak a világító nyomógombokon látható aktuális kombináció kijelzése, a crescendo és redőny pozíció kijelzésével pedig kiváltja azok lámpasorát. Ugyanitt jelenik meg a tremolók tempóbeállítása is, ami szintén elektronikus vezérléssel történik. Mindehhez társul az előre programozott regisztrációk személyre szabott mentését lehetővé tevő USB csatlakozó, valamint a programozható crescendo.”

 

Fotó: Dobos Mihály

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

„Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket” (Jn 20,21). Sárközi Balázs atya a pappá szentelésekor ezzel a paranccsal indult az Úr szőlőjébe, és 25 évvel ezelőtt is így jött közénk Nyíradonyba, valamint a hozzá tartozó öt egyházközségbe.

Sárközi Balázs atya címzetes kanonok, érdemes esperes, nyíradonyi plébános 2021. március 8-án, szentségekkel megerősítve elhunyt. Balázs atyára az egyházközség nevében Szilágyi Orsolya hitoktató emlékezik.

Balázs atya 1951. december 28-án született Berettyóújfaluban. Bedőn nevelkedett két bátyjával és húgával együtt. Édesapja postamester, édesanyja tanítónő volt. Esztergomban a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban érettségizett.

A szemináriumot megelőző években Vácott a könyvkötő szakmát is kitanulta. Szegeden szentelték pappá 1980. június 18-án, papi jelmondata: „Uram, te mindent tudsz” (Jn 21,17)

1980-1982-ig káplánként szolgált Debrecenben a Szent István plébánián. Plébánosi kinevezését 1982-ben kapta Furtára, ahol 1989-ig szolgált, Hosszúpályiban 1989-1996-ig, végül 1996-tól a nyíradonyi római katolikus egyházközségben haláláig az egyházközség szolgálatában állt.

Balázs atya mindenkit szeretett, mindenkit becsült, az emberek viszontszerették és tisztelték őt. Székely ősei tartását örökölve, szálegyenesen járta a hit útját, híveit Isten felé vezetve.

Életének állomásait az evangélium hiteles képviselete jellemezte. Megélte a kísértés óráit, a Tábor-hegy örömét és a Golgota magányát. Mint jó pap mindenkit tanított, közben ő maga is tanult, vigasztalt és bátorított.

Most is így tanít: Jézus Krisztus eljött közénk, hogy megtanítson bennünket fölfelé nézni: „Tekintetem a hegyek felé emelem: honnan jön segítség számomra?” (Zsolt 121,1)

Sarkozi Balazs

Lelkipásztorként éber őre volt nyájának. Kőbe vésett szavai, szilárd hite, erkölcsi tartása arra buzdította a híveket, hogy ne azzal akarjuk gondtalanná tenni életünket, hogy megkerüljük az igazságot, hanem azzal, hogy nyíltan felvállaljuk azt, hitünkkel, kereszténységünkkel együtt.

„A szabadsághoz vezető úton a halál a legnagyobb ünnep” (D. Bonhoeffer). Mert azok lelke, kik félik az Urat, életben marad – fogalmazott egyik alkalommal Balázs atya. E félelem a hűségben gyökerezik. Balázs atyát ebben a hűségben semmi nem tudta megingatni. Sem a zord emberi tekintetek, a gúnyolódások, sem a betegség.

Hűséges volt a szolgálatban, a híveket kísérve a zarándoklatokon és a ministránsokat a táborokban. Évről-évre szentmisével és meleg vacsorával várta a Debrecenből Máriapócsra tartó gyalogos zarándokokat, akik nemcsak a testben, de az esti hosszú beszélgetések után lélekben is megpihenve, feltöltődve folytatták útjukat.

Szerette a művészetet, az irodalmat és a nemzeti kultúrát. Országszerte széleskörű ismertségnek örvendett.

Szolgálati ideje alatt templomok, kápolnák szépültek Nyíradonyban, Nyírlugoson, Aradványpusztán, Nyíradonyban hittanterem épült, és példás rendben voltak a filiák is.

Szüntelen munkálkodásának, hűséges szolgálatának 2021. március 8-án végeszakadt.

„Aki hallja szavamat és hisz annak, aki küldött, az örökké él, nem esik ítélet alá, hanem már át is ment a halálból az életre” (Jn 5,24). Balázs atya megkezdett örök életében ez az átmenet most érkezett el. Jézus ünnepélyes és dicsőséges mennybemenetelének titkát tárja elénk, aki az Atyához ment, hogy helyet készítsen nekünk.

Azóta tekintetünket az ég felé emeljük. Úgy teszünk, mint az itt maradt apostolok, akiket Jézus megáldott a feltámadás örömének fényével, hogy visszatérve Jeruzsálembe egy szívvel és lélekkel imádkozzanak.

Balázs atya tudta, hogy amit Jézus nekünk ígért, az igaz. Élete áldozat volt. A közelmúltban egy feltett kérdésre azt válaszolta: ha az Úr szólít, akkor menni kell.

Búcsúzásunk ne könnyes szem, néma sóhaj legyen, hanem csöndes kézfogás, buzgó imádság.

Ima elhunyt lelkiatyánkért

Istenünk, mennyei Atyánk, kegyelmek osztogatója, az emberek üdvösségének szerzője, kérem kegyességedet, hogy lelkiatyánk, ki e világból eltávozott, a Boldogságos Szűz Máriának, Szent Balázsnak és minden szentednek közbenjárására az örök boldogságot elnyerhesse.

A mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen.

Balázs atya, Te már mindent tudsz. Isten veled!

 

Szilágyi Orsolya hitoktató

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök atya is bekapcsolódott nagyböjt negyedik hetének szerdai Előszenteltek Liturgiájába. Így két főpásztor is imádkozott a görögkatolikusok sajátságos szertartásán az Attila téri főszékesegyházban.

A Fülöp metropolita atya vezetésével végzett szertartáson a járványügyi helyzet miatt csak korlátozott számban lehettek jelen hívek. Ám a szokásos YouTube-s közvetítés mellett a Debreceni Görögkatolikus Parókia Facebook-oldalán élőben is követhető volt az Előszenteltek Liturgiája. (Utóbbi felületen vissza is lehet nézni a közvetítést) 

Palánki püspök atya a prédikáció elején elárulta, hogy még váci évei alatt sokat vett részt Előszenteltek Liturgiáján, és ezt egy közelmúltbéli beszélgetésben megemlítette Fülöp metropolitának, aki kapott az alkalmon, és meghívta a közös imádságra.  

Az e naphoz tartozó szentírási szakasz a Példabeszédek könyvéből hangzott el, benne olyan szókapcsolatokkal, ellentétpárokkal, amik Szent Efrém imádságában is felbukkannak. Ilyen a szorgalmas és lusta, a bölcs és balga, valamint az alázatos és kevély. Ezek részletezésére igyekezett rávilágítani Palánki püspök atya tanításában.   

hirek 4383 11

A lusta ember tehetné a jót, de nem teszi, emiatt szépen, lassan elkopik a lelke, és így nem kész a jóra. A kérdés az, hogy mi mit teszünk, hogyan cselekszünk, van-e készségünk a jóra? Milyen lelkülettel dolgozunk, végezzük a hétköznapi tevékenységünket?

„Nagyböjti kérdés is ez. Amikor készülünk Jézus Krisztus feltámadására, fel kell tennünk az életünkkel kapcsolatos fontos kérdéseket, milyen a mi lelkületünk?” – mondta Püspök atya és egy tanmesével szemléltette a jóra törekvő embert.  Ez egy vándorról szól, aki útja során meglát egy építkezést kőfaragó munkásokkal. Megkérdezi őket, hogy mit csinálnak? Ketten azt válaszolják, hogy nagyon nehéz munkát végeznek, mert csak így tudják eltartani családjukat, a harmadik munkás viszont azt mondja: így építek templomot az Istennek. Ugyanaz a munkavégzés, de a lelkület különbözik, és egyáltalán nem mindegy, hogy milyen hozzáállással teljesítem a kötelességemet. Mert ennek nemcsak kötelességnek kellene lenni, hanem szeretetválasznak Isten meghívására – jegyezte meg Palánki püspök.

„Fel kell tenni a kérdést: miért is élek? De talán helyesebb, ha úgy kérdezzük: kiért, kikért élek? Ha igazán szívünk mélyén tesszük fel a kérdést, akkor ott kell lennie a válasznak, hogy azokért az emberekért élek, akiket Isten rám bízott, és rajtuk keresztül élek Istenért” – mondta a római katolikus főpásztor, majd áttért a második szópárra, a bölcs és balgára.  

Szent Efrém imádságában kérjük a Jóistent, hogy „ne engedje hozzánk a jóravaló restség, könnyelműség, pénzvágy és megszólás szellemét”. A Példabeszédben pedig hallhattuk, hogy okos ember visszatartja az ítéletét, nem szólja meg a másikat.

hirek 4383 3

„A második kérdés tehát, amit feltehetünk magunknak a "mit teszünk után", hogy milyen a beszédünk, hogyan beszélünk? Van-e bennünk megítélés egymás iránt, hogy hogyan nézünk a másikra? Meglátjuk-e Isten képmását a másikban? Azt mondja Jézus: a szív bőségéből beszél a száj (vö. Lk 6, 45-47.) Az okos ember, a bölcs ember nem ítélkezik, hanem képes a vigasztalásra, a bátorításra, képes arra, hogy másoknak jót mondjon. S amikor a jót mondjuk, akkor tulajdonképpen az Isten szeretetét közvetítjük egymásnak” – részletezte a Példabeszédekben olvasottakat a püspök, és hozzátette, hogy beszédünk kapcsán jusson eszünkbe Szent Jakab apostol levelének harmadik fejezete, amiben ez olvasható: a tökéletes nem vétkezik a nyelvével. Lám a hajót is kis kormány irányítja, ilyen a nyelv, s vele áldjuk az Atyát, s vele átkozzuk az embereket. Ugyanabból a szájból áldás és átok jön. Testvérek, ennek nem volna szabad így lennie! (vö. Jak 3,1-12)

Majd azzal folytatta püspök atya gondolatait, hogy az igazi szeretet soha nem kötődik feltételekhez; Jézus a legjobb példa erre, aki nem azért szeret minket, mert megérdemeljük, nem azért szeret, mert jók vagyunk, hanem azért, hogy jók legyünk, és ahogyan beszélünk, az is egy szeretetválasz Jézus szeretetére. Isten kimondott szava Jézus Krisztus. Isten az emberré lett Jézus Krisztuson keresztül azért szólt hozzánk, hogy közösséget vállaljon velünk, hogy nekünk ajándékozza az isteni életet.

„Amikor beszélek, azért mondok valamit, hogy ami az én szívemben van, az ott legyen az engem hallgatók szívében is. Isten azért szólt hozzánk, hogy az a szeretet, ami az Ő szívében van, az ott lehessen a mi szívünkben is” – tette hozzá püspök atya. Végezetül pedig az alázatosságról, valamint a kevélységről beszélt, és tette fel ennek kapcsán a harmadik kérdést: milyen a magatartásunk?

hirek 4383 9

„A világ azt hirdeti: legyél menő! A média celebekkel van tele, mely szó jelentése ünnepelt, és sokan mindent meg is tesznek azért, hogy ünnepeltek legyenek. Nagylelkűség helyett nagyképűség van. Az illető mutat valamit magáról, de mögötte van-e tartalom, igazi érték vagy belül üres?” – világított rá Palánki püspök és megjegyezte, hogy mindenkiben benne van a nagyravágyás, ami alapvetően jó dolog, de mérlegelnünk kell, hogy mit tartunk igazán nagynak. Mert az igazán nagy az az üdvösség, az Istennel való kapcsolat. S az az igazán nagy, aki tud alázatos, kicsi lenni, és nem mutat magáról egy képet, vagyis nem képmutató. Bíró László püspök gondolatával élve egy ember kapcsán három kép él: az egyik, ahogyan saját magát látja, a másik, ahogyan a többiek látják, a harmadik, amit Isten lát.

„Az igazán boldog ember az, akiben ez a három kép egybeesik, de mindközül az utolsó a legfontosabb, és törekedni is kell arra, hogy ahogyan Isten belém akarja látni a szentet, az igazat, a jót, annak megfeleljek. Ezt akkor tudjuk elérni, ha követjük Jézust, aki alázatos volt. Alá…, a másik ember életének alá helyezem magam. Ki az, aki diktál nekem?” – tette fel a kérdést a főpásztor, majd felidézte ennek kapcsán egy görögkatolikus atya gondolatát, aki azt mondta, hogy egy csecsemő az édesanyjának szavak nélkül diktál.

„Ki diktál nekem, hogy képes legyek a szeretetre, az alázatos szolgálatra? Mert az alázat, a szolgálat és az áldozat egy, ezek összetartoznak, és ezt kell megtanulnunk Jézustól. A Megváltó nem szenvedni szeretett, hanem minket szeretett, és értünk vállalta szenvedését is, és ez az igazi szeretet.” – világított rá a főpásztor. Tanítását pedig azzal fejezte be, hogy kérjük arra az Urat Nagyböjtben, hogy erősítse bennünk az alázatot, a szeretetre való képességet, a vigasztaló, bátorító, ítéletektől mentes magatartást, melyek által Jézus Krisztust követhetjük.

A kereszt ugyanis mindannyiunk életében egyszemélyes, de minden keresztnek a vége a feltámadás.

 

Szerző: H Varga Eszter, fotó: Domokos Éva / Hajdúdorogi Főegyházmegye

 

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

 

A koronavírus-járvány miatt hazánkban ismét szigorúbb intézkedéseket vezettek be. Igyekszünk naprakész tájékoztatást nyújtani a szentmisék közvetítéséről, hogy azok a hívek, akik nem vehetnek részt a liturgiákon, megerősítést, vigasztalást és bátorítást nyerjenek. A közvetítések listájának folyamatos bővítéséhez a segítségüket kérjük.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) 2021. március 5-én kiadott közleményének 2. pontjában olvassuk: Az Egyházi Törvénykönyv előírásai szerint a megyéspüspök, ha úgy ítéli meg, felmentést adhat a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól (CIC 87. k. 1. §., 1245. k.). Ezt a felmentést – a fertőzés elkerülése céljából – a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ordináriusai újfent megadják további intézkedésig.

Az MKPK, valamint az egyházmegyék járványügyi rendlekezéseit ITT olvashatják.

Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül közöljük, hogy mely magyar nyelvű szentmise-közvetítésekbe lehet bekapcsolódni. Listánkat a beérkező információk alapján FOLYAMATOSAN FRISSÍTJÜK.

Kérjük olvasóinkat, amennyiben tudnak közvetítésről, amely nem szerepel a listán, küldjék meg nekünk a plébánia (templom) pontos nevével, a közvetítés pontos idejével és elérhetőségével (linkkel) az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail-címre.

*

A liturgia.tv önkéntes kezdeményezésre született oldal három napra lebontva időrendbe helyezi és közli az egyes közvetítéseket.

* * *

Duna TV

2021. március 14-től minden vasárnap 11 órakor közvetítenek szentmisét.

Apostol TV

Hétfőtől szombatig 8 (élő) és 17 (ismétlés) órától, vasárnap 10 (élő) és 17 (ismétlés) órától.
Nézhető a www.apostoltv.hu oldalon.

EWTN/Bonum TV

Mindennap magyar nyelven: 8.30 (élő), 12.00 (ism.), 17.00 (élő), 20.00 (ism.).
Mindennap angol nyelven: 14.00 EWTN Daily Mass (élő) az EWTN központjából, Alabamából (USA).

Megtalálható a nagyobb kábelszolgáltatók csatornakiosztásában és nézhető a www.katolikus.tv oldalon.

Magyar Katolikus Rádió

Minden hétköznap reggel 7 órától, vasárnap délelőtt 10 órától.
Hallgatható a www.katolikusradio.hu honlapon.

Szent István Rádió, Eger

Élő közvetítés hétfőtől szombatig reggel 7 órától, vasárnap délelőtt 10 órától az egri bazilikából.
18 órakor rózsafüzért imádkoznak a Szent István Rádió egri stúdiójában.
Hallgatható a www.szentistvanradio.hu honlapon.

Mária Rádió

Hétköznap 9 órától, szombaton 18 órától, vasárnap délelőtt változó időpontban.
Hallgatható a www.mariaradio.hu oldalon.

Erdélyi Mária Rádió

Hétfőtől szombatig 8 órakor és 18 órakor (magyar idő szerint 7 órakor és 17 órakor)
Vasárnap délelőtt és délután
Hallgatható a www.mariaradio.ro honlapon.

Felvidéki Mária Rádió

Hétfőtől péntekig 9, 15 és 18 órától, szombaton és vasárnap 15 és 18 órától.
Hallgatható a www.mariaradio.sk oldalon.

*

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Debrecen, Szent Anna-székesegyház
Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök november 15-től visszavonásig minden vasárnap 11.30-tól mutat be szentmisét a debreceni Szent Anna-székesegyházban, amelyet a Debrecen Televízió közvetít, de követhető élőben a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye YouTube-csatornáján és Facebook-oldalán.

Nyíregyháza, Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház
Vasárnap 9 órától a plébánia YouTube-csatornáján.

Egri Főegyházmegye

Miskolc, Mindszenti plébánia
Minden vasárnap 10 órától közvetítenek szentmisét a plébánia Facebook-oldalán.

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Budapest, Angyalföld, Szent Mihály-templom
Vasárnap 10 órától a plébánia YouTube-csatornáján, 18 órától a Pál Feri YouTube-csatornán.

Budapest, Béke téri Szent László-plébánia
Vasárnap 9 órától és 18 órától a plébánia Facebook-oldalán.

Budapest, Budatétény, Szent István király templom

Hétköznaponként 18.30-kor szentmise; szombaton 18 órakor szentségimádás, 18.30-kor szentmise;
vasárnap 9-órakor és 18.30-kor szentmise az egyházközség YouTube-csatornáján.

Budapest, Budavári Nagyboldogasszony- (Mátyás-)templom

Minden hétköznap reggel 7 órakor, vasárnap délelőtt 10 és 12 órakor élőben közvetítenek szentmisét a templom YouTube csatornáján

Budapest, Csillaghegy, Jézus Szíve-templom
Hétfőn, szerdán 8 órakor, kedden, csütörtökön, pénteken és szombaton 18 órakor, vasárnap 9 és 11 órakor Temesszentandrási Péter plébános Facebook-oldalán.

Budapest, Felsőkrisztinaváros, Keresztelő Szent János-templom

Vasárnap 11 órás szentmise visszahallgatással a plébánia honlapján.

Budapest, Istenhegy, Szent László-templom
Vasárnap 9 órától diákmise közvetítése a plébánia Facebook-oldalán. Advent minden keddjén, reggel 6.30-tól a rorate szentmiséket is közvetítik.

Budapest, Pestszenterzsébet, Szent Erzsébet-templom
Vasárnap 10 órakor a plébánia Facebook-oldalán.

Budapest, Szentimreváros, Szent Imre-plébániatemplom
Minden vasárnap 11 órakor a plébánia YouTube-csatornáján. A plébánia honlapja ITT található.

Budapest, Terézváros, Avilai Nagy Szent Teréz-templom
Vasárnap 18.30-tól a plébánia Facebook-oldalán. Hétköznapra eső ünnepeken vagy jelentősebb események alkalmával is közvetítenek szentmisét.

Budapest, Újlak, Sarlós Boldogasszony-templom
Vasárnap 10.30-tól és minden hétköznap 6.30-tól a plébánia YouTube-csatornáján.

Budapest, Városmajor, Jézus Szíve-templom
Hétköznap reggel 7 órakor, vasárnap és ünnepnap délelőtt 9 és 11 órakor a plébánia Youtube-csatornáján.

Budapest, Wekerletelep, Munkás Szent József-templom
Vasárnap: 7 órakor, 9 órakor, 11 órakor, 18 órakor; hétköznap: hétfőn, kedden, szerdán 7 órakor; csütörtökön, pénteken és szombaton 18 órakor EZEN az oldalon.

Budapest, Zugliget, Szent Család-plébániatemplom
Csütörtök kivételével a hét minden napján 18 órakor, vasárnap 9 órakor, 11.30-kor és 18 órakor a plébánia YouTube-csatornáján. A plébánia honlapja ITT található.

Esztergom, Szent Anna Plébánia
Minden hétfőn, csütörtökön, pénteken és szombaton 18 órakor, vasárnap 11 órakor közvetítenek szentmisét a plébánia YouTube-csatornáján.

Leányfalu, Szent Anna-plébániatemplom
Vasárnap 11.15-től a plébánia YouTube-csatornáján, mely elérhető a plébánia honlapján található „Élő szentmiseközveítés” menüponton keresztül is.

Győri Egyházmegye

Öttevény, Keresztelő Szent János-templom
Minden vasárnap 11 órai kezdettel közvetítenek szentmisét az Öttevényi Római Katolikus Plébánia Facebook-oldalán. A közvetítést kis késleltetéssel a plébánia Youtube-csatornáján közzéteszik.

Hajdúdorogi Főegyházmegye

Budai Görögkatolikus Parókia Fő utcai temploma
Minden vasárnap és ünnepnapon 11 órától közvetítik a Szent Liturgiát. A közvetítés a www.gorogkatbuda.hu honlapon érhető el és nézhető vissza.

Miskolci Egyházmegye

Miskolci Görögkatolikus Székesegyház
Hétköznap 7.00 Szent Liturgia, 17.30 vecsernye, pénteken: 7.00 Szent Liturgia, 17.30 Szent Liturgia, 18.15 vecsernye, vasárnap: 6.30 Szent Liturgia, 7.30 utrenye, 8.30 Szent Liturgia, 10.00 Szent Liturgia, 17.30 Szent Liturgia, 18.15 vecsernye a székesegyház YouTube-csatornáján.

Nyíregyházi Egyházmegye

Máriapócs Nemzeti Kegyhely
Hétköznap 17.00 Szent Liturgia, utána vecsernye; vasárnap 7.30 utrenye, 9.00 és 11.00 Szent Liturgia, valamint 17.00 Szent Liturgia, majd vecsernye. A hétköznapra eső ünnepeken 9.00 utrenye, 11.00 Szent Liturgia, 17.00 Szent Liturgia, utána vecsernye. A szertartásokat online közvetítik a kegyhely YouTube-csatornáján.

Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

Kalocsa, Belvárosi plébánia
Minden vasárnap 10 órakor érseki szentmisét közvetítenek a plébánia Facebook-oldalán és YouTube-csatornáján a járvány ideje alatt.

Kecskemét, Urunk Mennybemenetele-társszékesegyház (Kecskeméti Nagytemplom)
Minden vasárnap 10.30-tól a főplébánia YouTube-csatornáján

Kecskemét, Szentcsalád-templom
Vasárnap 10 órakor, a közvetítés elérhető ITT.

Kaposvári Egyházmegye

Kaposvár, Szent Kereszt-templom
Szombaton 17 órakor szentmise, majd a NEK-re való felkészülés jegyében 17.50-től dicsőítő szentségimádás. Vasárnap 8.30-kor szentmise a Plébániai Unió Facebook-oldalán

Szeged-Csanádi Egyházmegye

Mindszent, Mindenszentek-templom
Vasárnap 9 órakor a plébánia Facebook-oldalán.

Szeged, Móravárosi Szent Kereszt-plébánia
Kedd, szerda, csütörtök, péntek, szombat 16 órától, vasárnap 10 órától a plébánia Facebook-oldalán.

Székesfehérvári Egyházmegye

Budaörsi Nepomuki Szent János-plébániatemplom 
Hétfő–szerda reggel 8 órakor, csütrötök–szombat 18 órakor, vasárnap pedig 7:30, 9, 10:30 és 18 órakor a plébánia YouTube-csatornáján.

Páty, Szent II. János Pál-templom
Vasárnap reggel 8 órakor. Az aktuális közvetítések közvetlen linkje elérhető ITT. A miseközvetítések utólag is megnézhetők a plébánia Youtube-csatornáján.

Piliscsaba-Klotildliget, Jézus Szíve-templom
Vasárnap 9 órakor és 18:30-kor az élőképre kattintva nézhetőek a szentmisék a plébánia honlapján.

Polgárdi, Szent István király-templom
Vasárnap 9.30-tól a plébánia YouTube-csatornáján. A közvetítést a városi televízió is átveszi.

Székesfehérvár–öreghegyi plébánia
Minden hétköznap 18 órakor, vasárnap 10.30-kor a plébánia Facebook-oldalán.

Törökbálint, Szűz Mária bemutatása-templom
Vasárnaponként a délelőtt 10 órakor kezdődő szentmisét online közvetítik a plébánia YouTube-csatornáján. A miseközvetítések utólag is megnézhetők a plébánia honlapján

Szombathelyi Egyházmegye

Szombathely, Kálvária templom
Vasárnap 11 órakor, hétfőtől péntekig pedig a hajnali miséket ¼ 7 órai kezdettel közvetítik a templom Facebook-oldalán.

Szombathely, Krisztus Király-templom
Vasárnap 10.30-tól a plébánia Facebook-oldalán. (A miseközvetítés nyilvánosan elérhető, nem igényel Facebook-regisztrációt)

Zalaegerszeg, Szent Kereszt Templomigazgatóság
Hétfőtől péntekig 7 órától, szombaton 18 órától, vasárnap 10 órától (előtte 9.40-től zenés dicsőítés) a zalaegerszegi Mindszenty-iskola Iskolalelkészsége és a Szent Kereszt Templomigazgatóság Facebook-oldalán.

Váci Egyházmegye

Albertirsa, Urunk színeváltozása-plébániatemplom
Vasárnap 17 órától a plébánia Facebook-oldalán.

Buják, Szent Márton-plébániatemplom
Vasárnap 11 órától Marti József atya Facebook-oldalán.

Cegléd, Szent Kereszt felmagasztalása-plébániatemplom
Vasárnaponként fél 10-től a Mária Rádió Cegléd Facebook-oldalán.

Fót, Szeplőtelen Fogantatás-plébániatemplom
Hétfőtől csütörtökig reggel 7-kor, pénteken este fél 6-kor (elsőpénteken reggel 7-kor is!), vasárnap délelőtt 10-kor és este 6-kor az egyházközség YouTube-csatornáján.

Hatvan, ferences templom
Vasárnap 9 órától, hétfőn és szerdán 8 órától, kedden, csütörtökön és szombaton 18 órától szentmisét; pénteken 17 órától keresztutat és szentmisét közvetítenek az egyházközség Facebook-oldalán.

Kerepes, Szent Anna-templom
Vasárnap 9 órakor a plébánia Facebook-oldalán, valamint YouTube-csatornáján.

Kosd, Árpád-házi Szent Erzsébet-plébániatemplom
Vasárnap 9:30 órától az egyházközség Facebook-oldalán

Monor, Nagyboldogasszony-plébániatemplom
Vasárnap 9:30 a Monorita lelki közösség Facebook-oldalán, ami egy zárt csoport és csak jelentkezés után nézhető.

Nagymaros, Szent Kereszt-templom
Hétköznap 18.30-tól, vasárnap 9.30-tól a plébánia YouTube-csatornáján.

Ócsa, Szentháromság-plébániatemplom
Vasárnap délelőtt 9 órától az egyházközösség Facebook-oldalán.

Szécsény, ferences templom
Minden vasárnap 10 órától a Szécsényi Városi Televizióban és annak YouTube-csatornáján.

Újszász, Szent István király-plébániatemplom
Vasárnap reggel 8 órakor az egyházközség Facebook-oldalán.

Veszprémi Főegyházmegye

Veszprémi Szent Mihály-bazilika
Minden vasárnap 10.30-kor a plébánia Facebook-oldalán.

*

Ferences Rendtartomány

Budapest, Országúti Ferencesek
Hétköznap és szombaton 7.30 és 18 órától
Vasárnap 7, 8.30, 10, 11.30, 18 és 19 órától
A miséket a plébánia honlapján közvetítik.

Budapest, Pasaréti Páduai Szent Antal-plébániatemplom
Szentmisék
Vasárnap: 7.00, 8.30, 10.00, 11.30, 16.30, 18.00 (a 10 órai szentmise a templom előtt is hallgatható)
Szombat: 17.00, 18.00 (a délutáni misék már vasárnapra is érvényesek)
Hétköznap: 18.00

Zsolozsma
Vasárnap: 8.00 (laudes), 17.30 (vesperás)
Szombat: 18.50 (vesperás)
Hétköznap: 18.40 (vesperás, majd szentségimádás)
Mindennap: 21.30 (komepletórium) – egyházközségünk könyörgő imája a járvány megszűnéséért

Szentségimádás
Hétfőtől péntekig 7.30-17.45 között 
Közvetítés a plébánia YouTube-csatornáján.
A templom 7.30 – 19.30 között mindennap folyamatosan nyitva.

Szécsény, ferences templom
Vasárnap 10 órától a Szécsényi Városi Televizióban és annak YouTube-csatornáján.

Szentendre, ferences kápolna
Hétfőtől péntekig 18.30
Közvetítés az érsekújvári ferences templom magyar közösségének Facebook-oldalán, ahonnan szombaton 15.30-tól és vasárnap 10 órától közvetítenek szentmisét.

Magyar Bencés Kongregáció

Pannonhalmi Bencés Főapátság
Vasárnap 10 órától szentmise, naponta 21.10-től esti ima a közösség YouTube-csatornáján.

Tihanyi Bencés Apátság
November 23–28-ig este 18-kor (csütörtök kivételével) kezdődnek a szentmisék, vasárnap pedig 10 órától szentmise-közvetítés az apátság YouTube-csatornáján és Facebook-oldalán.

Szent Mauríciusz Monostor, Bakonybél
Minden nap zsolozsma 17.00 és 20.30-től a monostor You Tube-csatornáján.

Don Bosco Szalézi Társasága

Óbudai Segítő Szűz Mária-templom
Szentmisék vasárnap 8 és 18 órakor elérhetőek Facebook-oldalon és a YouTube-csatornán.

Péliföldszentkereszt
Minden nap szentmise 18.30-tól a Facebook-oldalon.

Magyar Pálos Rend

Magyarok Nagyasszonya Sziklatemplom
Minden nap szentmise közvetítés a Katolikus.tv-n.

Magyar Jezsuita Rendtartomány

Budapest, Jézus Szíve jezsuita templom
Szombaton 17.30-kor, vasárnap 10-kor és 17.30-kor a templom YouTube-csatornáján.

Piarista Rend Magyar Tartománya

Budapest, Piarista Kápolna
Vasárnap 10 órától a tartomány YouTube-csatornáján.

Gödöllői Premontrei Apátság
Vasárnaponként 18 órakor régi rítusú szentmise a rend Facebook-oldalán.

*

Külhoni szentmise-közvetítések

Böjte Csaba erdélyi ferences szerzetes
Hétfőtől szombatig magyar idő szerint 17 órakor, vasárnap magyar idő szerint 11.30-kor a dévai Szent Ferenc Alapítvány YouTube-csatornájánhonlapján és Facebook-oldalán.

Csíksomlyói kegytemplom
Hétköznap magyar idő szerint 17 órakor, vasárnap magyar idő szerint 9.30-kor a kegyhely YouTube-csatornáján.

Érsekújvár, ferences templom
Szombat 15.30-tól és vasárnap 10 órától
Közvetítés a templom magyar közösségének Facebook-oldalán, ahol a szentendrei ferences kápolnából is közvetítenek szentmisét hétfőtől péntekig 18.30-tól.

Kolozsvári Ferences Templom
Hétfő, kedd, csütörtök, péntek, szombat 18.00; szerda 8.00 órakor; vasárnap 12.00 órától közvetítenek szentmisét a Kolozsvári Ferencesek YouTube-csatornán.

Nagyszőlős, Mennybemenetel plébánia (Kárpátalja)
Hétköznap 7.30, vasárnap 9.30 órai kezdettel a nagyszőlősi plébánia YouTube-csatornáján.

Passaic (New Jersey), Szent István római katolikus magyar templom
Magyar nyelvű szentmisét közvetítenek minden vasárnap, helyi idő szerint 11órakor (magyar idő: délután 5 órakor) a plébánia Facebook-csoportjában, melyet bárki, akár facebook fiók nélkül is megtekinthet.

Pozsonyi ferences templom
Vasárnap 8.05 perctől magyar nyelvű szentmise elő közvetítése a Pátria Rádióban, mely online is hallgatható (ismétlés hétfőnként 13.05-kor).

Prágai Magyar Katolikus Plébánia
Vasárnaponként a plébánia Facebook-oldalán 9.30 órai kezdettel magyar nyelvű szentmisét közvetítenek.

Róma, Pápai Magyar Intézet (PMI) kápolnája
Szerdán 18 órakor, illetve vasárnap 9 órakor az intézet Facebook-oldalán keresztül, valamint az Olaszországi Magyar Katolikus Misszió Facebook-oldalán érhető el. 
Kivétel: a hó utolsó vasárnapja, amikor nem a kápolnából, hanem a római Santo Stefano Rotondo-bazilikából, a magyarok római nemzeti templomából közvetítenek szentmisét 11 órától.

Fotó: Merényi Zita

Forrás: Magyar Kurír

 

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

2021. március 08., hétfő 18:30

Elhunyt Sárközi Balázs atya

Sarkozi Balazs

2021. március 8-án, szentségekkel megerősítve elhunyt Sárközi Balázs címzetes kanonok, érdemes esperes, nyíradonyi plébános.

Balázs atya 1951. december 28-án született Berettyóújfaluban. Szegeden szentelték pappá 1980. június 18-án.
Szolgálati helyei:
Káplán: Debrecen, 1980-1982
Plébános: Furta, 1982-1989
Hosszúpályi, 1989-1996
Nyíradony 1996-tól.

Temetéséről a későbbiek során adunk tájékoztatást.

Az örök világosság fényeskedjék neki!

2021. március 08., hétfő 16:16

Ferenc pápa Budapestre látogat

A Vatikánban hivatalosan bejelentették: Ferenc pápa Magyarországra látogat. A Szentatya a 2021.  szeptember 5-12. közötti 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záróeseményére érkezik.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleményben közölte a katolikus egyházfő látogatását.

Közlemény

Örömmel értesültünk róla, hogy a Szentatya bejelentette a döntését, miszerint az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjére Budapestre jön.

Bízunk benne, hogy látogatása nagy bátorítást és lelki megerősítést jelent mindannyiunk, és az Eucharisztikus Kongresszus majdani részvevői számára.


Budapest, 2021. március 8.

Dr. Erdő Péter                    
bíboros, prímás                         
esztergom-budapesti érsek

Dr. Veres András
győri megyéspüspök
az MKPK elnöke

 

Fotó: Magyar Kurír

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye „SZENT JÓZSEF – AZ APAI SZÍV” címmel rajzpályázatot hirdet az egyházmegye területén élő óvodás és általános iskolás korú gyermekek részére a Szent József-év alkalmából.

A  kialakult rendkívüli helyzetre való tekintettel A PÁLYAMUNKÁK BEKÜLDÉSÉNEK ÚJ HATÁRIDEJE ÁPRILIS 23. AZ EREDMÉNYHIRDETÉSRE MÁJUS 1-én, Munkás Szent József ünnepén kerül sor.

A pályázat célja, hogy a gyermekek szabadon választott technikával megjelenítsék Szent József alakját, mint a szent engedelmesség, a családi gondoskodás, a szerény alázatosság, az apai szív példaképét.

 

Témajavaslatok

- Hogyan látod Szent Józsefet, mint apai példát?

- Mit jelent Szent József Ferenc pápának és mit neked?

- Szent József csendes életének fontos pillanatai.

 

Korcsoportok

óvodás korosztály

1-2. osztályos tanulók

3-4.osztályos tanulók 5-6. osztályos tanulók

7-8. osztályos tanulók

 

Elfogadott méretek és technikák: Szabadkézi rajz A4 vagy A3 méretben, tetszőleges technikával. Egy pályázó maximum 1 pályaművel pályázhat.

A pályaműveket a korcsoport megjelölésével lezárt borítékban, a pályamű hátoldalán a név, plébánia, hitoktató, cím, telefon, email-cím pontos megadásával kérjük postai úton a

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye 4002 Debrecen Pf. 230. címre küldeni.

A borítékra kérjük ráírni: rajzpályázat.

 

Öröm-hír/Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Jézus tudja, hogy mi lakik az emberben, mi lakik bennem. Ismeri gyöngeségeimet, bűneimet, erényeimet, emberségemet és mégis szeret – kezdte homíliáját Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök atya nagyböjt harmadik vasárnapján, március 7-én, a debreceni Szent Anna-székesegyházban. A főpásztor „A templom megtisztítása” (Jn 2,13-25) evangéliumi szakaszról elmélkedett.

Ferenc pápa – aki most Irakban építi Isten országát, a békét – egyik alkalommal a gyónással kapcsolatban így fogalmazott: „Isten szemében előbb vagyok én, akit szeret, és csak utána következnek a hibáim, a bűneim". Jézus azért jött el erre a világra, hogy megszentelje a templomot, amely az Isten háza és minden olyan hely, ahol Ő jelen van. Isten minden ember szívében ott akar lenni, így az ember szíve is templom.

Sokan úgy gondolják, hogy van olyan állapot, ahová nem kell beengedni Istent, és a mai világban már nincs szükség templomokra. Van, aki azt mondja, tudok úgy is hívő ember lenni, ha nem járok a templomba.

Mi a templom?

A templom az a hely, amely különbözik a profántól, szent, szakrális tér, benne Istennel találkozunk, aki megérinti a szívünket és megtapasztaljuk az Ő szeretetét.

A szent azt jelenti, hogy létezik, Istenhez tartozó. A világ fő problémája nem a járvány, a vírus, bármilyen szörnyű is az, hanem az Isten nélküli élet. Nélküle az ember bizalmatlan, és nem úgy tekint embertársára, ahogyan az Isten tekint a másikra, nem tud jól szeretni, elfeledkezik arról, hogy az emberség a legnagyobb dolog a földön.

Ha én vagyok a viszonyítási pont, minden viszonylagossá válik

Az ember tud gondolkodni, szeretni, áldozatot hozni, felelősséget vállalni másokért. De amikor nincs templom, viszonyítási pont, vagy éppen az ember saját maga az, akkor elveszíti Istent, és minden viszonylagossá válik, nem lesz biztos pont az életében. Amikor minden hozzá igazodik, elfeledkezik arról, hogy az igazi boldogság abban van, ha másokat szeret, másokért áldozatot hoz, Ferenc pápa szerint: amikor kilépve önmagamból elindulok a másik ember felé, amikor elindulok Isten felé.

Nem vita kérdése, hogy kell-e templomba járni

A jelen helyzetben a Magyar Katolikus Püspöki Kar visszavonásig felment a szentmise látogatás alól, így a vasárnapot otthonainkban is megszentelhetjük, de általában nagyon is fontos, hogy bekapcsolódjunk az Egyház közösségébe, a templomba. A nyugat-európai nyelveken a templomra és az Egyházra ugyanazt a szót alkalmazzák. A templom közösség.

Amikor templomba megyünk, bekapcsolódunk a közösségbe, akkor megvalósítjuk azt, amit Szent Péter apostol ír: „mint élő kövek, épüljetek lelki házzá” (1Pét 2,5). Mi mindannyian egy-egy élő kő vagyunk. De ne legyünk faragatlan kövek! A nagyböjti időben is faragjuk magunkat, hogy minél inkább bele tudjunk illeszkedni az Egyház közösségébe, abba, amit Jézus titokzatos testének nevezünk.

Az Egyház Jézus Krisztus titokzatos teste

Jézus erről a testről beszél, amikor azt mondja: „Bontsátok le ezt a templomot, és harmadnapra fölépítem” (Jn 2,19). Szent János apostol meg is jegyzi: „saját teste templomáról beszélt” (Jn 2,21). Jézus, amikor megtisztítja a templomot, prófétai cselekedetet hajt végre. Szerette a templomot, könnyezve jövendölte meg annak pusztulását, de már egy új templomról, új közösségről, Isten új népéről beszél. Ezt nevezzük mi Egyháznak. A templomban Istennel találkozhatunk, aki megérint bennünket. Benne növekszik a hitünk, és ott a figyelmünk az örök dolgokra, az örök életre irányul.

A tudomány mellett szükség van a hitre

Sokan mondják, hogy a mai világban nincs szükség a hitre, elég a tudomány. Fontos a tudomány jelenléte, de arra nem lehet mindent, a személyes életünket sem ráépíteni. Mit tud mondani a tudomány a szeretetről, a másik emberért hozott áldozatról, a szeretett személyről, az én édesanyámról? Minderről a hit képes beszélni. Nem a tudománnyal van a baj, hanem azzal, hogy ki akarjuk iktatni Istent az életünkből, tagadjuk, hogy létezik szakrális tér, szent hely. Nyugat-Európában sorra zárják be a templomokat, mert nincs szükség rá, és átalakítják éttermekké, könyvesboltokká, kiállító termekké, kávézókká.

Szívünk temploma szakrális térré teheti otthonainkat

De mi azt mondjuk, igenis szükség van arra, hogy Istennel találkozzunk templomainkban, hogy a hitünk növekedjen, a reményünk megerősödjön, hogy Jézustól megtanuljunk szeretni. Akkor a találkozás révén megszentelődünk, a mi szívünk temploma megtisztul, szent, szakrális tér lesz, és amerre járunk, otthonainkat is megszenteljük szeretetünkkel, jelenlétünkkel. Ez mind ahhoz segít hozzá, hogy építsük Isten országát.

Jézus meg akarja tisztítani a szívünk templomát, és meghív bennünket, hogy erősödjünk, és a feltámadás hitében szemléljük életünket, áldozatainkat, szenvedéseinket, szeretetünket, visszaemlékezve az Istennel való találkozásainkra. Hiszen „Amikor föltámadt a halálból, tanítványai visszaemlékeztek ezekre a szavakra, s hittek…” (Jn 2,22).

Húsvét ünnepére készülünk, hogy majd életünk minden napján nekünk is eszünkbe jusson Jézus tanítása, és két lábon járó templomokként, krisztushordozókként, igazi keresztényekként tudjunk élni – fejezte be elmélkedését Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök.

Kovács Ágnes

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye