Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök atya is bekapcsolódott nagyböjt negyedik hetének szerdai Előszenteltek Liturgiájába. Így két főpásztor is imádkozott a görögkatolikusok sajátságos szertartásán az Attila téri főszékesegyházban.

A Fülöp metropolita atya vezetésével végzett szertartáson a járványügyi helyzet miatt csak korlátozott számban lehettek jelen hívek. Ám a szokásos YouTube-s közvetítés mellett a Debreceni Görögkatolikus Parókia Facebook-oldalán élőben is követhető volt az Előszenteltek Liturgiája. (Utóbbi felületen vissza is lehet nézni a közvetítést) 

Palánki püspök atya a prédikáció elején elárulta, hogy még váci évei alatt sokat vett részt Előszenteltek Liturgiáján, és ezt egy közelmúltbéli beszélgetésben megemlítette Fülöp metropolitának, aki kapott az alkalmon, és meghívta a közös imádságra.  

Az e naphoz tartozó szentírási szakasz a Példabeszédek könyvéből hangzott el, benne olyan szókapcsolatokkal, ellentétpárokkal, amik Szent Efrém imádságában is felbukkannak. Ilyen a szorgalmas és lusta, a bölcs és balga, valamint az alázatos és kevély. Ezek részletezésére igyekezett rávilágítani Palánki püspök atya tanításában.   

A lusta ember tehetné a jót, de nem teszi, emiatt szépen, lassan elkopik a lelke, és így nem kész a jóra. A kérdés az, hogy mi mit teszünk, hogyan cselekszünk, van-e készségünk a jóra? Milyen lelkülettel dolgozunk, végezzük a hétköznapi tevékenységünket?

„Nagyböjti kérdés is ez. Amikor készülünk Jézus Krisztus feltámadására, fel kell tennünk az életünkkel kapcsolatos fontos kérdéseket, milyen a mi lelkületünk?” – mondta Püspök atya és egy tanmesével szemléltette a jóra törekvő embert.  Ez egy vándorról szól, aki útja során meglát egy építkezést kőfaragó munkásokkal. Megkérdezi őket, hogy mit csinálnak? Ketten azt válaszolják, hogy nagyon nehéz munkát végeznek, mert csak így tudják eltartani családjukat, a harmadik munkás viszont azt mondja: így építek templomot az Istennek. Ugyanaz a munkavégzés, de a lelkület különbözik, és egyáltalán nem mindegy, hogy milyen hozzáállással teljesítem a kötelességemet. Mert ennek nemcsak kötelességnek kellene lenni, hanem szeretetválasznak Isten meghívására – jegyezte meg Palánki püspök.

„Fel kell tenni a kérdést: miért is élek? De talán helyesebb, ha úgy kérdezzük: kiért, kikért élek? Ha igazán szívünk mélyén tesszük fel a kérdést, akkor ott kell lennie a válasznak, hogy azokért az emberekért élek, akiket Isten rám bízott, és rajtuk keresztül élek Istenért” – mondta a római katolikus főpásztor, majd áttért a második szópárra, a bölcs és balgára.  

Szent Efrém imádságában kérjük a Jóistent, hogy „ne engedje hozzánk a jóravaló restség, könnyelműség, pénzvágy és megszólás szellemét”. A Példabeszédben pedig hallhattuk, hogy okos ember visszatartja az ítéletét, nem szólja meg a másikat.

„A második kérdés tehát, amit feltehetünk magunknak a "mit teszünk után", hogy milyen a beszédünk, hogyan beszélünk? Van-e bennünk megítélés egymás iránt, hogy hogyan nézünk a másikra? Meglátjuk-e Isten képmását a másikban? Azt mondja Jézus: a szív bőségéből beszél a száj (vö. Lk 6, 45-47.) Az okos ember, a bölcs ember nem ítélkezik, hanem képes a vigasztalásra, a bátorításra, képes arra, hogy másoknak jót mondjon. S amikor a jót mondjuk, akkor tulajdonképpen az Isten szeretetét közvetítjük egymásnak” – részletezte a Példabeszédekben olvasottakat a püspök, és hozzátette, hogy beszédünk kapcsán jusson eszünkbe Szent Jakab apostol levelének harmadik fejezete, amiben ez olvasható: a tökéletes nem vétkezik a nyelvével. Lám a hajót is kis kormány irányítja, ilyen a nyelv, s vele áldjuk az Atyát, s vele átkozzuk az embereket. Ugyanabból a szájból áldás és átok jön. Testvérek, ennek nem volna szabad így lennie! (vö. Jak 3,1-12)

Majd azzal folytatta püspök atya gondolatait, hogy az igazi szeretet soha nem kötődik feltételekhez; Jézus a legjobb példa erre, aki nem azért szeret minket, mert megérdemeljük, nem azért szeret, mert jók vagyunk, hanem azért, hogy jók legyünk, és ahogyan beszélünk, az is egy szeretetválasz Jézus szeretetére. Isten kimondott szava Jézus Krisztus. Isten az emberré lett Jézus Krisztuson keresztül azért szólt hozzánk, hogy közösséget vállaljon velünk, hogy nekünk ajándékozza az isteni életet.

„Amikor beszélek, azért mondok valamit, hogy ami az én szívemben van, az ott legyen az engem hallgatók szívében is. Isten azért szólt hozzánk, hogy az a szeretet, ami az Ő szívében van, az ott lehessen a mi szívünkben is” – tette hozzá püspök atya. Végezetül pedig az alázatosságról, valamint a kevélységről beszélt, és tette fel ennek kapcsán a harmadik kérdést: milyen a magatartásunk?

„A világ azt hirdeti: legyél menő! A média celebekkel van tele, mely szó jelentése ünnepelt, és sokan mindent meg is tesznek azért, hogy ünnepeltek legyenek. Nagylelkűség helyett nagyképűség van. Az illető mutat valamit magáról, de mögötte van-e tartalom, igazi érték vagy belül üres?” – világított rá Palánki püspök és megjegyezte, hogy mindenkiben benne van a nagyravágyás, ami alapvetően jó dolog, de mérlegelnünk kell, hogy mit tartunk igazán nagynak. Mert az igazán nagy az az üdvösség, az Istennel való kapcsolat. S az az igazán nagy, aki tud alázatos, kicsi lenni, és nem mutat magáról egy képet, vagyis nem képmutató. Bíró László püspök gondolatával élve egy ember kapcsán három kép él: az egyik, ahogyan saját magát látja, a másik, ahogyan a többiek látják, a harmadik, amit Isten lát.

„Az igazán boldog ember az, akiben ez a három kép egybeesik, de mindközül az utolsó a legfontosabb, és törekedni is kell arra, hogy ahogyan Isten belém akarja látni a szentet, az igazat, a jót, annak megfeleljek. Ezt akkor tudjuk elérni, ha követjük Jézust, aki alázatos volt. Alá…, a másik ember életének alá helyezem magam. Ki az, aki diktál nekem?” – tette fel a kérdést a főpásztor, majd felidézte ennek kapcsán egy görögkatolikus atya gondolatát, aki azt mondta, hogy egy csecsemő az édesanyjának szavak nélkül diktál.

„Ki diktál nekem, hogy képes legyek a szeretetre, az alázatos szolgálatra? Mert az alázat, a szolgálat és az áldozat egy, ezek összetartoznak, és ezt kell megtanulnunk Jézustól. A Megváltó nem szenvedni szeretett, hanem minket szeretett, és értünk vállalta szenvedését is, és ez az igazi szeretet.” – világított rá a főpásztor. Tanítását pedig azzal fejezte be, hogy kérjük arra az Urat Nagyböjtben, hogy erősítse bennünk az alázatot, a szeretetre való képességet, a vigasztaló, bátorító, ítéletektől mentes magatartást, melyek által Jézus Krisztust követhetjük.

A kereszt ugyanis mindannyiunk életében egyszemélyes, de minden keresztnek a vége a feltámadás.

Szerző: H Varga Eszter, fotó: Domokos Éva / Hajdúdorogi Főegyházmegye

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye