október 2021

Az Egyház 1926 óta minden év októberében tartja a világmisszió napját, idén október 24-én a magyar templomokban is a missziókért és a hithirdetőkért imádkoznak és a perselypénzt az evangelizáció javára fordítják. Ferenc pápa a missziós vasárnapra „Nem hallgathatunk arról, amit láttunk és hallottunk” – (ApCsel 4,20) címmel írt üzenetet a hívekhez, ezt az alábbiakban tesszük közzé.

Kedves Testvéreim!

Amikor megtapasztaljuk Isten szeretetének erejét és felismerjük atyai jelenlétét személyes és közösségi életünkben, nem tehetünk mást, mint hogy hirdetjük és megosztjuk azt, amit láttunk és hallottunk. Jézusnak a tanítványaihoz való viszonya, az ő embersége, mely feltárul előttünk a megtestesülés titkában, az ő evangéliumában és húsvétjában, megmutatja nekünk, mennyire szereti Isten az emberiséget, és hogy magáévá teszi örömeinket és szenvedéseinket, reményeinket és aggodalmainkat (vö. II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 22). Krisztusban minden arra emlékeztet bennünket, hogy a világ, melyben élünk, és a világ megváltásra szorultsága nem idegen tőle, és arra hív bennünket, hogy tevékenyen vegyünk részt ebben a küldetésben: „Menjetek ki az útkereszteződésekre, s akit csak találtok, hívjátok meg a menyegzőre!” (Mt 22,9). Senki sincs kizárva, senkinek sem kell kívülállónak vagy távolinak éreznie magát ettől az együttérző szeretettől.

Az apostolok tapasztalata

Az evangelizálás története a meghívó Úr szenvedélyes keresésével kezdődik, aki mindenkivel – ott, ahol éppen van – baráti párbeszédet kezdeményez (vö. Jn 15,12–17). Az apostolok, akik elsőként beszámolnak erről, még arra a napra és órára is emlékeznek, amikor először találkoztak vele: „A tizedik óra körül járhatott” (Jn 1,39). Az Úr barátságának megtapasztalása, látni, ahogy betegeket gyógyít, a bűnösökkel eszik, táplálja az éhezőket, közeledik a kitaszítottakhoz, megérinti a tisztátalanokat, azonosul a rászorulókkal, meghív a boldogságokra, és az új, hiteles tanítás kitörölhetetlen nyomot hagyott bennük, ámulatot, kitörő örömet és mélységes hálát ébresztett bennük. Jeremiás próféta úgy írja le ezt a tapasztalatot, mint az Úr aktív jelenlétének lángoló tüzét a szívünkben, amely misszióra ösztönöz bennünket, még ha az időnként áldozatokkal és meg nem értéssel jár is (vö. Jer 20,7–9). A szeretet mindig mozgásban van, és arra indít, hogy megosszuk ezt a csodálatos és reményteli üzenetet: „Megtaláltuk a Messiást” (Jn 1,41).

Jézussal mi is láttuk, hallottuk és megtapasztaltuk, hogy a dolgok másként is mehetnek. Ő már elindította – már ma – a jövőt, emlékeztetve minket emberségünk egyik gyakran elfeledett dimenziójára, nevezetesen arra, hogy „a teljességre teremtettünk, amely csak a szeretet által érhető el” (Fratelli tutti enciklika, 68). Új idők, amelyek olyan hitet ébresztenek, amely képes arra, hogy új kezdeményezéseket inspiráljon és olyan emberekből alkosson közösséget, akik megtanulják elfogadni saját gyarlóságukat és mások gyarlóságát, előmozdítják a testvériséget és a szociális érzékenységet (vö. uo. 67). Az egyházi közösség akkor csillantja fel szépségét, amikor hálával emlékezik arra, hogy az Úr előbb szeretett minket (vö. 1Jn 4,19). „Az Úr megelőlegezett szeretete meglep minket, és a meglepetés természeténél fogva nem birtokolható és általunk ki nem kényszeríthető […] Az ingyenesség csodája, önmagunk ingyenes odaajándékozása csak így tud kivirágozni. A missziós buzgalmat sem lehet soha érvelés vagy számítás eredményeként elérni. A »missziós helyzetbe« állás a hála tükröződése” (Üzenet a Pápai Missziós Művekhez, 2020. május 21.).

Mindazonáltal azok nem voltak könnyű idők: az őskeresztények a hitüket ellenségeskedés és nehézségek közepette gyakorolták. A kirekesztettség és a bebörtönzés tapasztalatai olyan belső és külső küzdelmekkel párosultak, amelyek ellentmondani, sőt, egyenes tagadni látszottak mindazt, amit láttak és hallottak. Mégis, ahelyett, hogy a nehézségek vagy az akadályok arra késztették volna őket, hogy visszalépjenek vagy önmagukba zárkózzanak, ezek a tapasztalatok arra ösztönözték őket, hogy a kellemetlenségeket, az ellenszenvet és a nehézségeket a misszió kedvező lehetőségévé alakítsák. A korlátok és akadályok annak kiváltságos alkalmai váltak, hogy mindent és mindenkit felkenjenek az Úr Lelkével. Semmit és senkit nem lehetett kizárni a felszabadító üzenetből.

Mindezekről élő tanúságot tesz az Apostolok cselekedetei, az a könyv, amelyet a misszióra induló tanítványok mindig kéznél tartanak. Ebben azt olvashatjuk, hogy miként terjedt az evangélium illata az apostolok hirdető tevékenysége által, és hogyan ébresztette fel azt az örömöt, amelyet csakis a Lélek adhat. Az Apostolok cselekedeteinek könyve arra tanít bennünket, hogy a nehézségeket úgy viseljük el, hogy közben szilárdan Krisztusba kapaszkodunk, és így növekszünk majd abban a „meggyőződésben, hogy Isten minden körülmények között tud cselekedni, a látszólagos kudarcok között is”, és abban a bizonyosságban, hogy „aki szeretetből Istennek ajándékozza magát, biztosan termékeny lesz (vö. Jn 15,5)” (Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 279).

Mindez igaz reánk is: a mostani idők sem könnyűek. A világjárvány nyilvánvalóvá tette és felerősítette a fájdalmat, a magányt, a szegénységet és az igazságtalanságokat, amelyektől oly sok ember szenvedett már eddig is, leleplezte hamis biztonságérzetünket és feltárta a köztünk hangtalanul pusztító szakadást és polarizációt. A legkiszolgáltatottabbak és legsebezhetőbbek még inkább megtapasztalhatták sebzettségüket és törékenységüket. Átéltük a csüggedést, a kiábrándultságot és a fáradtságot, sőt a reményt elvevő konformista keserűség is képes volt kiülni arcunkra. Mi azonban „nem magunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat, magunkat csak úgy, mint a ti szolgátokat Jézus kedvéért” (2Kor 4,5). Ennek eredményeképpen közösségeinkben és családjainkban felhangzik az életadó ige, mely visszhangzik szívünkben, és azt üzeni: „Nincs itt, hanem feltámadt” (Lk 24,6). A reménynek ez az üzenete összezúzza a determinizmus minden formáját, és azok számára, akik hagyják, hogy megérintse őket ez az üzenet, megadja a szükséges szabadságot és bátorságot ahhoz, hogy felálljanak és kreatívan keressék az együttérzés minden lehetséges módját, Isten hozzánk való közelségének „szentségét”, egy olyan közelséget, amely senkit sem hagy az út szélén.

A világjárvány mostani időszakában, amikor nagy a kísértés arra, hogy a közömbösséget és a részvétlenséget az egészséges társadalmi távolságtartás jegyében álcázzuk és igazoljuk, sürgősen szükség van az együttérzés missziójára, amely ezt a szükséges távolságtartást a találkozás, a gondoskodás és a segítés lehetőségévé teheti. „Amit láttunk és hallottunk” (ApCsel 4,20), a megtapasztalt irgalmasság vonatkozási ponttá és a hitelesség forrásává válik, lehetővé téve számunkra, hogy visszanyerjük közös szenvedélyünket az „összetartozás és a szolidaritás közösségének megteremtésére, mely időt, energiát és erőforrást igényel” (Fratelli tutti enciklika, 36). Mindennap az Úr szava szabadít és ment meg bennünket a kifogásoktól és attól, hogy a leggyávább szkepticizmusba zárkózzunk: „Semmi sem változik, minden marad a régiben.” Arra a kérdésre, hogy „miért kellene lemondanom a biztonságomról, kényelmemről és élvezeteimről, ha nem látok semmilyen kézzelfogható eredményt”, a válasz mindig ugyanaz: „Jézus Krisztus legyőzte a bűnt és a halált, és tele van hatalommal. Jézus Krisztus valóságosan él” (Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 275), és azt akarja, hogy mi is élők és testvériesek legyünk, hogy képesek legyünk befogadni és megosztani ezt a reményt. A jelen élethelyzetben sürgető szükség van a remény misszionáriusaira, akik az Úr által felkenve prófétai módon tudnak emlékeztetni arra, hogy senki sem képes megmenteni önmagát.

Az apostolokhoz és az első keresztényekhez hasonlóan mi is teljes meggyőződéssel mondhatjuk: „Nem hallgathatunk arról, amit láttunk és hallottunk” (ApCsel 4,20). Mindaz, amit kaptunk, amit az Úr fokozatosan nekünk juttatott, arra szolgál, hogy felhasználjuk és szabadon megosszuk másokkal. Ahogy az apostolok látták, hallották és megtapasztalták Jézus üdvözítő erejét (vö. 1Jn 1,1–4), úgy mi is megérinthetjük nap mint nap Krisztus szenvedő és dicsőséges testét, és bátorságot meríthetünk belőle, hogy mindenkivel, akivel csak találkozunk, megosszuk reményünket és annak biztos tudatát, hogy az Úr mindig velünk van. Keresztényként nem tarthatjuk meg az Urat magunknak: az Egyház evangelizáló küldetése világunk átalakításában és a teremtés megóvásában teljesedik ki.

Meghívás minden ember számára

Az idei missziós világnap témája – „Nem hallgathatunk arról, amit láttunk és hallottunk” (ApCsel 4,20) – mindannyiunk számára meghívás, hogy „vállaljuk fel”, és vigyük el másokhoz azt, amit szívünkben hordozunk. Ez a küldetés mindig is az Egyház identitása volt: „azért létezik, hogy evangelizáljon” (Szent VI. Pál: Evangelii nuntiandi apostoli buzdítás, 14). Hitéletünk elgyengül, elveszíti prófétai erejét és képességét arra, hogy ámulatot és hálát ébresszen, ha elszigetelődünk és kis csoportokba zárkózunk. A hitélet természeténél fogva növekvő nyitottságot kíván meg, hogy mindenkit és mindenhol elérjen és magához öleljen. Az első keresztényeket, akik messze voltak attól, hogy engedjenek annak a kísértésnek, hogy elit csoportként bezárkózzanak, az Úr és az új életre vonatkozó meghívás arra indította, hogy elinduljanak a nemzetekhez, és tanúságot tegyenek arról, amit láttak és hallottak: Isten országa közel van. Tették ezt azzal a nagylelkűséggel, hálával és nemeslelkűséggel, amely azokra jellemző, akik abban a tudatban vetnek magot, hogy mások is élvezni fogják erőfeszítéseik és áldozatuk gyümölcsét. Ezért szívesen gondolok arra, hogy „a leggyengébbek, a legkorlátozottabbak és a legsérültebbek is misszionáriusok lehetnek a maguk módján, mert a jó átadható akkor is, ha sok gyengeséggel jár együtt” (Christus vivit szinódus utáni apostoli buzdítás, 239).

A missziós világnapon, melyet minden évben október utolsó előtti vasárnapján tartunk, hálával emlékezünk azokra az emberekre, akik életük tanúságtételével segítenek megújítani keresztségi elkötelezettségünket amellett, hogy az evangélium nagylelkű és örömteli apostolai legyünk. Különösen emlékezünk mindazokra, akik útra keltek, hogy otthont és családot hátrahagyva, azonnal és félelem nélkül elvigyék az evangéliumot azokhoz a népekhez és azokba a városokba, ahol sok ember szomjazza az evangélium áldását.

Missziós tanúságtételük szemlélése arra ösztönöz bennünket, hogy mi is bátrak legyünk, és kérjük „az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat aratásába” (Lk 10,2). Tudjuk ugyanis, hogy a misszióra való meghívás nem a múltnak vagy a korábbi időknek a romantikus emléke. Jézusnak ma is szüksége van olyan szívekre, amelyek képesek igazi szerelmi történetként megtapasztalni hivatásukat, mely arra ösztönzi őket, hogy az együttérzés hírnökeiként és eszközeiként elinduljanak világunk perifériáira. Ezzel a meghívással Jézus mindenkihez fordul, még ha nem is ugyanolyan módon. Gondoljunk arra, hogy vannak olyan perifériák, amelyek a közelünkben vannak, városaink központjában vagy saját családunkban. A szeretetre való egyetemes nyitottságnak van egy olyan dimenziója, amely nem földrajzi, hanem egzisztenciális természetű. Mindig, de különösen a világjárvány idején fontos, hogy naponta növekedjen képességünk arra, hogy körünket tágítsuk, hogy elérjünk azokat, akik bár fizikailag közel vannak hozzánk, de nem tartoznak közvetlen „érdekkörünkhöz” (vö. Fratelli tutti enciklika, 97). A misszió megélése annak megkockáztatását jelenti, hogy ugyanazokat az érzéseket tápláljuk magunkban, amelyek Krisztus Jézusban voltak, hogy vele együtt higgyük, hogy a körülöttem élő emberek is testvéreim. Az ő együttérző szeretete ébressze fel a mi szívünket is, és tegyen mindannyiunkat misszionárius tanítvánnyá.

Mária, az első misszionárius tanítvány, növelje minden megkeresztelt emberben a vágyat arra, hogy a föld sója és a világ világossága legyen (vö. Mt 5,13–14).

 

Kelt Rómában, Lateráni Szent Jánosnál, 2021. január 6-án, az Úr megjelenésének főünnepén.

Ferenc

 

Forrás: www.katolikus.hu

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar és külföldi görögkatolikus, római katolikus és református papok, püspökök, érsekek, politikusok, miniszterek, magánszemélyek részvételével rendezték meg azt a konferenciát, melyet II. János Pál pápa máriapócsi látogatásának 30. évfordulója alkalmából szervezett a Görögkatolikus Metropólia és a Hierotheosz Egyesület. A konferencia október 21–22-én zajlott a máriapócsi Családvárban.

A vendégek érkezése közben kivetítőn vetítették le azt a filmet, melyet a Görögkatolikus Médiaközpont készített a szent pápa látogatásának emlékére. A konferencia a Lautitia kórus énekes imádságával vette kezdetét.

hirek 4806 9

Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita a szinódusi út megnyitásakor kérte, hogy mindennap hívjuk a Szentlélek segítségét ehhez a folyamathoz: a Szentlelket hívó, Mennyei király kezdetű imádság eléneklése nyitotta meg a szent pápa látogatására emlékező konferenciát is.

A főpásztor kiemelte: ezt a szép emlékezést még ünnepélyesebbé teszi, hogy a jelen lévő Ján Babjak eperjesi érsek és Nil Luscsák (Luscsák Nílus) munkácsi apostoli kormányzó ajándékaként két boldoggá avatott görögkatolikus vértanú, Gojdics Péter Pál eperjesi és Romzsa Tódor munkácsi püspök ereklyéjét helyezik el a máriapócsi bazilikában az esti vecsernye során.

hirek 4806 17

Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspöke az egyetlen személyes találkozását idézte fel a szent pápával: 1991-es látogatása alkalmával a pápa a Mátyás-templomban szerzetesekkel és kispapokkal találkozott. Ő is ott volt a kispapok között, és direkt úgy helyezkedett, hogy kezet tudjon fogni a szentatyával. Számítása bevált: ahogy a pápa belépett a templomba, megállt vele szemben, kezet fogott vele és a szemébe nézett. Ekkor azt érezte, mintha Krisztus nézne rá.

Azzal a tekintettel nézett rá, ahogy Krisztus nézett másokra: ismerlek, de nem ítéllek el. Ez a találkozás annyira megerősítette hivatásában és küldetésében, hogy azóta is igyekszik azzal a tekintettel nézni másokra, mint ahogy a pápa nézett rá.

Elmondta, hogy mások is hasonló élményekről számoltak be a pápával való találkozásról: a beszélgetés során hamar azt érezte mindenki, ez a beszélgetés róla szól. Palánki Ferenc azt mondta, több dologtól félünk, pedig csak követni kéne a szent pápa szavait: „Ne féljetek!”. Jézus Krisztus is ezt mondta: Ne féljetek, hiszen veletek vagyok mindennap. „Tárjuk ki szívünk kapuját és fogadjuk őt be, hogy ne féljünk senkitől. Isten nem azért szeret minket, mert jók vagyunk, hanem azért, hogy jók legyünk. A szent pápa több mint ötszáz szentet és több mint ezer boldogot avatott. Ez azt jelenti, hogy ma is köztünk járnak a szentek. Hétköznapi emberek ők is, de elfogadták Isten akaratát és szeretetét, odaadták magukat, ezáltal tudtak úgy szeretni, ahogy Isten szeret, úgy nézni, ahogy Krisztus nézett. II. János Pál pápára emlékezve kérjük az ő közbenjáró imádságát, hogy nekünk is sikerüljön szenteknek lenni.”

hirek 4806 22

Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának elnöke megtiszteltetésnek tartja, hogy háromszor is találkozhatott a szent pápával. 1978-ban édesapjával (akit nyakas kálvinistaként jellemzett) fát fűrészeltek, amikor a rádió bemondta, hogy lengyel pápát választottak. Édesapja megállt, és azt mondta:

most mondjunk el egy miatyánkot, mert lehet, hogy vége lesz a kommunizmusnak!”

(...) „A fő dolgokban egység, a mellékesekben szabadság, és mindenekben szeretet” – idézte Melanchtonnak, a 16. századi hittudósnak szavait. „Nekünk, keresztényeknek ezt az egységet kell építenünk, és ebben élen járt a lengyel pápa. Együtt örültünk katolikus testvéreinkkel az eucharisztikus kongresszuson, ugyanakkor éreztük az egység hiányának fájdalmát.”

XVI. Benedek pápát idézve kiemelte: „Krisztus Úr voltának felismerése és hirdetése kapcsolhat össze minket. Boldog vagyok, hogy a keleti liturgia felemelő szépségében érezhetem én is Krisztus Úr voltát” – zárta beszédét a református püspök.

hirek 4806 24

Ján Babjak eperjesi érsek-metropolita a szent pápa 2003-as szlovákiai látogatásáról osztotta meg emlékeit. Elmondta, hogy a pápa

nem csak a magyarokat, de a szlovákokat is nagyon szerette, és hogy milyen boldogan tekintett a Tátra magas hegyeire, hiszen e hegyek között töltötte fiatalságának számtalan nyarát.

Kiemelte, hogy a pápa számon tartotta a szláv szenteket, és nagy tisztelője volt a Kárpát-medencei Mária-kegyhelyeknek. Szlovákiai látogatását követően elismeréssel adózott a szlovákok hitéről és Gojdics püspök vértanúságáról. Amikor megkérdezték Eperjesen, mit szeretne imádkozni, határozottan mondta, hogy az Akathisztoszt. Felszólította a görögkatolikusokat, hogy őrizzék meg rítusukat és közösségeiket.

Babjak metropolita elmesélt egy kedves történetet: érsekké kinevezését követően elment egy templomba imádkozni, ahol éppen az akkor már boldoggá avatott pápát festették a falra. Azelőtt nem sokkal hallotta a rádióban, hogy újabb csodát ismertek el II. János Pál pápa közbenjárására.

Rászólt a festőre, hogy javítsa át a „boldog” szót „szent”-re, mert szentté fogják avatni. A festő vonakodott, mondván, hogy az nem úgy van ám – Babjak érsek azonban hajthatatlan volt.

„Egy év múlva szentté avatták, nekünk viszont a világon egyedül már egy évvel korábban szent volt II. János Pál pápa!” – zárta beszédét Ján Babjak.

hirek 4806 27

Véghseő Tamás, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola rektora nem tudott jelen lenni a konferencián, előadását Seszták István atya, a főiskola rektorhelyettese olvasta föl. Tamás atya több szempontból is történelminek nevezte Wojtyła bíboros pápaságát: 455 év után először nem olasz pápát választottak, ő volt az első lengyel pápa, ráadásul a vasfüggönyön túlról érkezett. Soha senki nem utazott annyit, mint ő, a péteri szolgálat egyik legfontosabb eszközévé tette az apostoli utazást, felszólalt a kisebbségek és minden elnyomott érdekében, élénk párbeszédet folytatott a világ vallásaival.

Teológiai felkészültsége, széleskörű műveltsége, legendás munkabírása és nem utolsósorban erős személyisége mind hozzájárultak ahhoz, hogy pápasága végén, a temetésén tömegek követeljék azonnali szentté avatását (santo subito) és nevéhez a „nagy” (magnus) jelző illesztését, egy szintre emelve őt Nagy Szent Leó, Gergely és Miklós pápákkal.

Elmesélte, hogy édesapja Trabanttal utazott Częstochowába 1979-ben a pápalátogatásra, s nekik gyerekként mekkora élmény volt, hogy édesapjuk hús-vér emberként látta a pápát. (...)

hirek 4806 28

A konferencia első napjának zárásaként Kiss András, a Hierotheosz Egyesület elnöke megköszönte az előadóknak a részvételt. „Ahogy a pápalátogatás, ez a konferencia is emlékeztet arra: a szent pápa élete, tanúságtétele mindannyiunk számára követendő példa.

Az ő példája mutatja, hogy semmilyen gonosz erő nem legyőzhetetlen. A gonosz erők legyőzéséhez adjon erőt a máriapócsi Istenszülő, Szent II. János Pál pápa, boldog Romzsa Tódor és Gojdics Péter Pál.”

img1 (1)

A nap zárásaként a résztvevők alkonyati istentiszteleten vettek részt a máriapócsi bazilikában.

A vecsernyét Fülöp metropolita vezette, beszédet mondott Cyril Vasiľ kassai érsek és Nil Luscsák munkácsi kormányzó. A vecsernyén ünnepélyesen elhelyezték a két boldoggá avatott görögkatolikus vértanú püspök, az eperjesi Gojdics Péter Pál és a munkácsi Romzsa Tódor csontereklyéit.

img1 (2)

A díszes tartóban elhelyezett ereklyék a bazilika két oldalán lévő mozaikfülkében láthatók. Cyril érsek beszédében kiemelte:

görögkatolikusságunkban egy határokon átívelő egységet élhetünk meg most. A mai este összeköti Kárpátalját, Felvidéket és Máriapócsot, és az Istenanya mindannyiunkat magához ölel.

Nil püspök arról mesélt, hogy ő sorkatona volt harminc évvel ezelőtt, de az édesanyja itt volt Máriapócson, és levélben írta meg neki, miként élte meg a pápalátogatást, és ez mennyire meghatározó volt számára – nem csak emberként, de abban is, hogy saját görögkatolikusságát megélje.

*

Az egyházi megszólalók mellett beszédet mondott Gulyás Gergely, a miniszterelnökséget vezető miniszter; Tánczos Barna, Románia környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti minisztere; Jerzy Snopek, Lengyelország budapesti nagykövete; Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár; Seszták Miklós kormánybiztos; Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés elnöke; Puskás István, Debrecen alpolgármestere; Simon Miklós országgyűlési képviselő is – megemlékező szavaikat ITT olvashatják.

 

A teljes beszámoló ITT olvasható.

 

Szerző: Király András/Hajdúdorogi Főegyházmegye

fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

 

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Keresztény öntudatról, keresztények felelősségvállalásáról Európában, hitünk melletti bátor kiállásról beszélgetett dr. Krakomperger Zoltán általános helynök atyával Vojtkó Ferenc, a Debrecen Televízió szerkesztő-műsorvezetője az Erőnk Forrása című magazinműsor 2021. október 21-i adásában. A beszélgetés témája kapcsolódott a közelmúltban, Debrecenben rendezett A modernkori Európa pillérei, a vallási közösségek együttélése című vallásközi konferenciához.

Krakomperger Zoltán atya a gondolatmenetének elején kifejtette, Isten kivétel nélkül mindenkire vonzást gyakorol: „Minden embernek, akár vallásos, akár nem, van egy bizonyos metafizikai fogékonysága. Ez még megelőzi a vallásossá válást, amikor belülről érzi annak igényét, hogy a tér és az idő közé szorított teremtett világot múlja felül. Aki ezt a metafizikai indittatást, késztetést követi, eljut a vallási tapasztalatra, a vallási igazság teljességére. Aki azonban önmagára nézve megerőltetőnek tartja ennek követését, az – bár benne lesz az igény –, el fog ettől fordulni, és nem fogja megtenni a szükséges lépést, hogy rábízza önmagát arra a titokra, misztériumra, mely őt és minden más embert körülölel és magához vonz. Ez a misztérium, amelyet mi, Krisztusban hívő emberek Szentháromság egy Istennek nevezünk, mindenkire vonzást gyakorol. De van, aki a benső ellenállását nem akarj felszámolni, mert így kényelmesebb, könnyebb földi életre rendezkedik be, noha mindig fogja érezni annak igényét, hogy ennél neki többre van szüksége, legfeljebb ezt az igénykövetelést nem ismeri el önmagában, és megmarad a transzcendens világot tagadó emberként” – fogalmazott Zoltán atya arról a jelenségről, amellyel Európában most találkozunk.

A beszélgetés során további kérdésekről is szó esett, többek között a keresztények felelősségvállalásáról Európa jövőjét illetően, amelyről a helynök atya három szintet említett: „Elsősorban legyen egy egészséges öntudatom arról, hogy a krisztusi hitben élve én más ember vagyok. Ezzel nem lenézem azokat, akik nem hisznek Krisztusban, de annak tudatában élek, hogy Isten Fia meghalt értem, ahogyan ezt Szent Pál is megvallotta (ld. Gal 2,20).

Ha ennek tapasztalata, lelkesítő hatása engem tűzbe hoz, akkor ezt a meggyőződést nem fogom tudni magamnak megtartani. Ez a második, vagyis a tanúságtétel sokféle formájának a szintje. Ami áthatja egészséges öntudatomat, benső meggyőződésemet, azt tegyem közkinccsé, azaz tanúskodjak róla.

A harmadik szint arra mutat rá, hogy amikor támadásról értesül valaki, akkor ne legyen szótlan, bármilyen formában adjon hangot meggyőződésének. A bántást nem kell eltűrni. Elszenvedjük, de nem értelmetlenül és nem gyáva módon.

A beszélgetés 05:20 percnél kezdődik. A műsor végén a heti igét és a hozzá kapcsolódó elmélkedést Tóth László egyházmegyénk diakónusa tartotta.

Az Erőnk Forrása magazinműsor, benne a teljes beszélgetés megtekinthető:

 

Dehir - Erőnk Forrása 2021-10-21

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

 

A Püspökkenyér című műsorban három egyház püspöke beszélget aktuális kérdésekről, témákról. Október 24-én, vasárnap reggel 7 óra 26 perctől Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspöke, dr. Fabiny Tamás, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke, Steinbach József a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke az 1956-os események kapcsán az Egyházak szerepéről, valamint a halottak napjához kapcsolódóan a gyász, a reménység, a vigasztalás témájáról fejtik ki gondolataikat.

A Püspökkenyér című műsort tehát október 24-én, vasárnap reggel 7 óra 26 perctől sugározza az M5. Adás után a beszélgetés a Médiaklikk oldalon visszanézhető.

 

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Szent II. János Pál pápa 1978. október 22-én kezdte meg pápai szolgálatát, 2011-től, szentté avatása óta ezen a napon ünnepeljük liturgikus emléknapját.

A Nagy Szent Pápa két alkalommal látogatott Magyarországra, 1991-ben és 1996-ban. Első, 1991. augusztus 16-20-ig tartó magyarországi apostoli útja során Máriapócsra és Debrecenbe is ellátogatott. A debreceni református Nagytemplomban Ökumenikus Találkozón vett részt. A pápa az ott elhangzott nagy hatású beszédében kiállt a katolikus egyház elkötelezetten képviselt egységtörekvései mellett. Az ökumenikus találkozó záró mozzanatán, a Krisztusban hívő katolikusok és reformátusok kiengesztelődése jegyében koszorút helyezett el a protestáns Gályarab-prédikátorok emlékoszlopán a Nagytemplom mögötti Emlékkertben.

IMG 0063

Ennek a látogatásnak egyik áldásos gyümölcse a Debrecen-nyíregyházi Egyházmegye megalapítása 1993-ban. Szent II. János Pál pápa látogatásának 30. évfordulóján 2021. augusztus 16-18-ig három napos gazdag programsorozattal: kerekasztal beszélgetéssel, Ökumenikus találkozóval, ünnepi szentmisével egybekötött szoborállítással, emlékkötet kiadásával emlékeztünk a látogatás eseményeire, amelyekről szóló tudósításaink az egyházmegye honlapján megtalálható.

Az alábbiakban Szent II. János Pál pápára életútját felidézve emlékezünk.

Szent II. János Pál pápa Karol Józef Wojtyła néven született 1920. május 18-án Lengyelországban, a Krakkótól 50 kilométerre fekvő kisvárosban, Wadowicében. Korán árvaságra jutott: édesanyja, Emilia Kaczorowska 1929-ben halt meg. Bátyját, Edmundot, aki orvos volt, 1932-ben, édesapját pedig 1941-ben veszítette el.

1938-ban beiratkozott a krakkói Jagelló Egyetemre, melyet Lengyelország náci megszállása alatt bezártak. Karol először egy kőfejtőben, majd a Solvay vegyi gyárban dolgozott. 1942-ben elkezdte tanulmányait az Adam Stefan Sapieha bíboros irányítása alatt álló, illegalitásban működő krakkói szemináriumban. Ebben az időben tagja volt egy szintén földalatti színháznak is.

1946. november 1-jén szentelte pappá Sapieha bíboros Krakkóban. Nem sokkal később Rómába küldték, ahol a francia domonkos szerzetes, Garrigou-Lagrange irányítása alatt tanult. A teológiai doktorátust 1948-ban szerezte meg. Disszertációját A hit értelmezése Keresztes Szent János szerint címmel írta. Tanulmányai időszakában a lengyel emigránsok lelkigondozásával töltötte a nyarakat Franciaországban, Belgiumban és Hollandiában.

1948-ban visszatért Lengyelországba és különböző krakkói plébániákon, illetve egyetemi lelkészként szolgált. 1951-től folytatta filozófiai és teológiai tanulmányait, majd az erkölcsteológia és az etika professzora lett a krakkói szemináriumban és a lublini egyetem teológiai karán.

1958. július 4-én XII. Pius pápa krakkói segédpüspöknek nevezte ki. Püspökké szentelésére szeptember 28-án került sor a krakkói Wawel-székesegyházban. Püspöki jelmondatát később pápaként is megtartotta: Totus Tuus (Egészen a Tiéd). 1964 januárjában VI. Pál pápa kinevezte Krakkó érsekévé, majd 1967. június 26-án bíborossá kreálta.

Karol Wojtyła részt vett a II. vatikáni zsinaton, és fontos szerepe volt a Gaudium et spes kezdetű lelkipásztori konstitúció megfogalmazásában.

I. János Pál halála után, 1978. október 16-án választották pápává. Elődei iránti tiszteletből a II. János Pál nevet választotta. Október 22-én a Szent Péter téren mutatta be székfoglaló szentmiséjét. Homíliájában hangzott el a híres „Ne féljetek!” felszólítás.

img1.php.jpg44

II. János Pál volt a 264. az egyházfők sorában, 455 év óta az első nem olasz pápa, az első szláv pápa. Közel 27 éves pontifikátusa az egyik leghosszabb a történelemben.

Az Egyházat imádsággal és gondoskodással vezette, minden megjelenését a derű és a remény hatotta át. Péteri szolgálatát fáradhatatlan missziós lelkülettel végezte: 104 apostoli utazást tett Olaszországon kívül, Olaszországon belül pedig 146-ot. Róma püspökeként az örök város szinte összes plébániáját meglátogatta. Kétszer látogatott Magyarországra: 1991. augusztus 16. és 20. között, valamint 1996. szeptember 6–7-én.

Minden elődjénél több egyházi és állami vezetővel találkozott. A szerdai általános kihallgatásokon több mint 17 millió ember vett részt pápasága alatt. A 2000-ben tartott nagy jubileumi évben több mint 8 millió zarándok érkezett Rómába.

Pápasága alatt 14 enciklikát adott ki, emellett számos apostoli levelet, apostoli buzdítást és apostoli konstitúciót írt.

A lengyel pápa több száz boldoggá és szentté avatást ünnepelt, Lisieux-i Szent Terézt az Egyház doktorává avatta. A boldogok közé emelte többek között Teréz anyát, a magyarok közül pedig Apor Vilmost és Batthyány-Strattmann Lászlót, illetve az utolsó magyar királyt, IV. Károlyt. Szentjeink közül ő kanonizálta Kingát és Hedviget.

A fiatalok iránti szeretete vezette, amikor meghirdette az ifjúsági világnapot. Pápasága során ennek kapcsán 19 alkalommal találkozott fiatalok millióival.

II. János Pál pápaságának meghatározó momentuma volt a más vallásokkal való párbeszéd. A pápák közül elsőként ő lépett be zsinagógába 1986-ban. Hívására a világvallások vezetői több alkalommal találkoztak Assisiben, hogy együtt imádkozzanak a világ békéjéért.

Felkészültségével, mély emberismeretével, imádságával hozzájárult a közép-kelet-európai társadalmi változásokhoz, a kommunista rendszer összeomlásához. 

II. János Pál pápa vezette át az Egyházat a harmadik évezredbe.

2

2005. április 2-án, az általa liturgikus nappá tett Isteni Irgalmasság vasárnapjának vigíliáján halt meg. Azokban a napokban zarándokok milliói érkeztek Rómába. Temetésére április 8-án került sor.

Utóda, XVI. Benedek pápa 2011. május 1-jén avatta boldoggá, és ünnepét október 22. napjára jelölte ki.

2013 júliusában Ferenc pápa aláírta a szentté avatáshoz szükséges dokumentumot, majd 2014. április 27-én, az Isteni Irgalmasság vasárnapján XXIII. János pápával együtt szentté avatta II. János Pál pápát.

indenható, örök Isten, te úgy rendelted, hogy Szent II. János Pál pápa mint legfőbb pásztor vezesse híveidet, és mindnyájunk lelki javát szolgálja szavával és példájával. Közbenjárására oltalmazd Egyházadban a lelkipásztorokat és a gondjukra bízott nyájat, s vezesd őket az örök üdvösség útjára. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

 

Forrás: Magyar Kurír


Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Pappá szentelésük 15. évfordulóját ünneplő évfolyamtársak: Bökő Péter püspökladányi-, Csordás Gábor nyíregyházi-, Ferenczi Richárd gávavencsellői plébános atyák és Mikulyák László celdömölki helyettes plébános szentmisén adtak hálát papságukért, hivatásukban való megmaradásukért, az eltelt években megtapasztalt isteni ajándékokért október 20-án, Tiszacsegén, a Magyarok Nagyasszonya-templomban, ahol Papp László plébános házigazdaként fogadta őket.

 „A papság Jézus szívének szeretete.” Az ünneplő papok a szentéletű Vianney Szent János ars-i plébános gondolatával tekintettek vissza az elmúlt 15 évre.

„Egy jó pásztor, az Isten szíve szerinti pásztor a legnagyobb kincs, amelyet a Jóisten egy plébániának adhat, s egyike az isteni irgalom legértékesebb ajándékainak” – fogalmazott a házigazda plébános, majd homíliájának központi gondolataiban Vianney Szent Jánosnak, a plébánosok védőszentjének szolgálatáról beszélt.

 „Ha teljesen megértenénk, mit jelent a pap a földön, meghalnánk: nem félelemből, hanem szeretetből... Pap nélkül Urunk szenvedése és halála hiábavaló lenne. A pap folytatja a megváltás művét a földön. Mi haszna lenne egy arannyal teli háznak, ha nem lenne, aki kinyissa nekünk az ajtót? A pap őrzi a mennyország kincseinek kulcsát: ő nyitja ki az ajtót; ő a Jóisten gondnoka, az ő javainak kezelője…”

Mielőtt Vianney Szent János Ars-ba, egy 230 lelkes faluba érkezett, a püspöke figyelmeztette, hogy gyenge állapotban fogja találni a vallásgyakorlatot: „Kevés  istenszeretet  van   abban   az egyházközségben, majd ön gondoskodik róla, hogy legyen.” – Papp László plébános elmondta, hogy Ars új plébánosa teljesen tudatában volt annak, hogy azért kell odamennie, hogy Krisztus jelenlétét megtestesítse és tanúsítsa üdvözítő jóságát. „Istenem, add meg, hogy megtérjen az egyházközségem; elfogadom mindazt a szenvedést, amit kívánsz egész életemben!” – kezdte meg-e fohásszal misszióját Vianney Szent János plébános, majd egész életét az egyházközsége megtérésének szentelte,  élete   példájával   tanította.

Megmutatta nekik, hogyan kell imádkozni a szentségi Jézus előtt. „Nem kell sokat beszélni, hogy jól imádkozzunk” – magyarázta nekik a plébános. – „Tudjuk, hogy Jézus ott van a tabernákulumban: nyissuk ki előtte a szívünket, örvendezzünk szentségi jelenlétében. Ez a legjobb ima.” A plébános mindig sürgette őket: „Gyertek a szentáldozáshoz, testvéreim, gyertek Jézushoz. Gyertek, éljetek belőle, hogy vele élhessetek. Igaz, hogy nem vagytok méltók, de szükségetek van rá!”

Papp László plébános az elmélkedésének záró gondolatában így fogalmazott: Fontos, hogy a pap azonosuljon a hivatása szolgálatával, a lelkek megmentésének feladatával, és személyes példaadással tanítsa az imádság művészetét és összeszedetten mutassa be a szentmiseáldozatot.

IMG 20211020 160041

A Tiszacsegén bemutatott hálaadó szentmisére többen is eljöttek Tiszacsegéről és Egyekről. Jelenlétükkel arról tettek tanúságot, hogy szívügyüknek tartják a papság sorsát, átérezve milyen szükség van arra, hogy őszinte szeretettel viseltessenek lelkipásztoraik iránt.

A szentmise befejező áldása előtt Mikulyák László gondnok úr köszönte meg a jelenlévő papoknak és híveknek, hogy templomukban adtak hálát a papság ajándékáért.

 PlebaniaTeam/Szent József Plébánia, Egyek

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Családügyi Bizottsága és a Váci Egyházmegye közös szervezésében október 9-én, a váci Piarista Kilátó Központban első alkalommal tartottak Életvédő Szakmai Napot hitoktatóknak, családreferenseknek, lelkipásztoroknak és minden olyan világinak, akik elkötelezettek az élet védelme mellett.

A rendezvényen részt vett Marton Zsolt váci megyéspüspök, az MKPK családreferense is. A nap előadásainak, szakmai beszélgetéseinek fókuszában ezúttal az abortusz állt, amely hazánkban és a világban komoly gondokat okoz lelki, egészségügyi, de akár gazdasági szempontból is.

A bevezetőben elhangzott, hogy az élet védelme a fogantatástól a természetes halálig tart, átfogja az élet egészét és egyenlő az élet méltóságának védelmével. A programot az MKPK Családügyi Bizottságának Életvédelmi munkacsoportja készítette elő, amelynek hosszú távú célja, hogy együttműködésre hívja mindazokat, akik a témával elkötelezetten foglalkoznak.

004570 20211012100852 01

A rendezvényt Marton Zsolt püspök nyitotta meg, emlékeztetve a résztvevőket, hogy hálát adhatunk azért, hogy itt lehetünk, mert a fogantatásunkat követően szüleink igent mondtak ránk. De tudjuk, hogy számos megfogant élet esetében ez nem így történik. Az abortusz ténye hatalmas seb és fájdalom, amivel nem könnyű a társadalomnak szembenézni. Áldozatai egyrészt a gyermekek, akik nem születnek meg, de az édesanyjuk is, és mindenki, aki a környezetében él: az édesapa, a testvérek, orvosok, egészségügyi dolgozók is. Lelkipásztoroknak, világiaknak, szakembereknek és önkéntes segítőknek egyaránt feladata, hogy érzékenyítsék a környezetüket a problémára, annak súlyosságára, és az is, hogy védjék, segítsék és szeressék az életet. Jakab apostol levelét idézve – „Legyetek megvalósítói az Igének, és ne csak hallgatói, különben magatokat csaljátok meg” (Jak 1, 22) – javasolta a hallgatóknak, hogy a szakmai napon elhangzó előadások és tapasztalatok valóban mindenkit lehetőségei szerint cselekvésre ösztönözzenek.

A nap nyitóelőadását Popovicsné Palojtay Márta tartotta, aki Munkácson él, és a Család és Élet Egyesület elnöke. A szervezet 13 éve tart lelkigyakorlatot abortuszon átesett nőknek Ukrajnában. Elmondta, az abortusz kapcsán visszatérő probléma, hogy a nők akkor sem tudnak maguknak megbocsátani, ha megkapják a feloldozást a gyónásban, és azt el tudják hinni, hogy Isten megbocsát nekik. Több év vagy évtized elteltével sem tudnak vagy mernek segítséget kérni, miközben az abortusz következtében súlyos lelki és pszichés problémáik vannak. Ezek a problémák nemcsak rájuk, hanem egész családjukra, környezetükre is hatnak, és áttételesen az egész társadalomra, hiszen a család lelki egészségét ássák alá.

Az előadó kiemelte, három olyan tévképzet van az abortuszról, amelyet ha meg tudnunk változtatni, akkor sokat tehetünk a megfogant élet védelme érdekében. Az első, hogy az abortusz megoldja a nő minden problémáját. A második, hogy a terhességmegszakítás során egy sejtcsomót pusztítanak csak el, nem egy gyermeket. A harmadik pedig, hogy a nő rendelkezik kizárólag saját teste felett, és szabad döntést hoz, amikor az abortuszra jelentkezik.

Az előadó több nemzetközi kutatásra hivatkozva mutatta be az alábbi adatokat: a nők 64 százaléka súlyos lelki nyomás alatt dönt az abortusz mellett; és 85 százalékuk arról számolt be, hogy a vártnál sokkal intenzívebb fizikai és lelki folyamaton ment keresztül az abortuszt követően, mint azt a környezete és az orvosok előzetesen állították; az öngyilkosság és öndestruktív hajlamok, köztük az alkoholizmus, szerfüggőség, pszichés betegségek esélye szignifikánsan magasabb a terhességüket megszakító nők esetében. A párkapcsolatok 80 százaléka vagy súlyosan megromlik, vagy tönkremegy az abortuszt követően.

Palojtay Márta több száz nő történetét ismerve úgy gondolja, teljesen új életvédő szemléletet kell kialakítani, amely segít felvállalni az anyának, hogy tudjon dönteni a gyermeke mellett, akár megtartja, akár örökbe adja. Szent II. János Pál pápát idézte, aki szerint az élet védelme, a család, a házasság, a szexualitás lett a frontvonal a jó és a gonosz harcában. A lelkigyakorlatok alapján ugyanakkor határozottan látszik, hogy sokan éppen ezen a súlyos bűnön keresztül tudnak Istennel találkozni. A lelkigyakorlatok során több nő is azt vallotta, hogy ha csak egyvalaki támogatta volna, akkor megtartotta volna a gyermekét. Palojtay Márta szerint ezért „a mi feladatunk az, hogy legyünk az az egyvalaki, aki odaáll a gondban lévő kismama mellé, meghallgatja és segíti”.

Az Egyház életvédő arcáról Schittl Eszter beszélt, aki egyetemistaként egy életvédelemről szóló előadáson döntött úgy, hogy ezen a területen szeretne tevékenykedni. Az Egyház tájékoztatással, tanítással, neveléssel, lelkigondozó munkájával, valamint karitatív segítségnyújtással tud támogatást nyújtani közvetve vagy közvetlenül. Tagjait imára hívja például a lelki adoptáláson keresztül.

Keresztes Ilona, aki a nap moderátora is volt, bemutatta a Fiatalok az Élet Szolgálatában nevű szervezetet, amely egy iskolai tanév 9 hónapjára időzített tematikával követi nyomon egy magzat fejlődését. A csoportba jelentkezett fiatalok havonta találkoznak, és az élet védelméhez kapcsolódó témákról beszélgetnek, valamin koraszülött osztályra, meddőségi centrumba is látogatnak, szülészorvossal beszélgetnek. A tanév végén pedig vizsgát tesznek, és elkötelezett életvédők válnak belőlük, akik maguk is tájékoztatni tudják majd kortársaikat a témáról. A szervezet tevékenysége rámutat arra a tájékozatlanságra és információhiányra is, amely sok esetben jellemzi a fiatalokat. Meuwissen Lídia Lelle – aki maga is részt vett a 9 hónapos képzésen, és ma már hivatásos életvédőként segíti a nála fiatalabbakat a felvilágosításban – elmondta, fontos konkrét történeteket mesélni, mert az megfogja a hallgatóságot, és az is, hogy ne féljünk nevén nevezni a dolgokat, amikor a szexualitásról beszélünk.

004570 20211012100636 01

A nap további részében moderált beszélgetések hangzottak el. Frivaldszky Edit, az Együtt az Életért Egyesület elnöke, aki 13 éve segít krízisterhes nőknek, elmondta, hogy legtöbb esetben a félelem az oka, hogy a nők nem mernek beszélni és segítséget kérni. Egyesületük forgatókönyvet dolgozott ki arra, hogyan lehet meghallgatni egy hozzájuk forduló nőt, milyen információkat és adatokat kell neki átadni, amelyek segíthetnek átgondolni a helyzetét.

Roska Péter atya, az életvédő munkacsoport lelkivezetője a lelkipásztor szempontjából osztotta meg tapasztalatait az imaháttér fontosságáról és azokról a szempontokról, amelyeket egy segítő beszélgetés során fel lehet hozni. Hangsúlyozta, hogy a Szentszék a püspöki karokon keresztül minden papnak megadta a lehetőséget arra, hogy feloldozza az abortuszon átesett nőket. Péter atya fontosnak tartja, hogy a papok tudatosan készüljenek ezekre a helyzetekre, beszélgessenek olyanokkal, akik átéltek ilyen traumát, de mindenekelőtt tudatosítsák magukban, hogy Isten irgalmának a tanújává kell válniuk a gyónó számára.

A délutáni két kerekasztal-beszélgetés az abortusz előtt és az abortusz után felmerülő kérdéseket járta körül, különböző élethelyzeteket, szempontokat elemezve.

A szakmai szervezetek tapasztalatait egészítette ki Olaj Anett, aki érintettként lett életvédő. Ma már gyógyultnak tekinti magát, és lelkinapok szervezésével igyekszik sorstársainak segítséget nyújtani. A legtöbb nő mély fájdalommal és szégyenérzettel érkezik ezekre a lelkigyakorlatokra, de a húsvéti feltámadás örömében távoznak, miután átélték a megbocsátás kegyelmét, megtapasztalták Isten irgalmas szeretetét. A tematika segít nekik abban, hogy elvégezzék az elengedhetetlen gyászmunkát, amellyel elveszített gyermekükkel újra megtalálják a kapcsolatot, nevet adnak neki, és jelképesen befogadják családjukba.

A szakmai napon az előadók számos információt osztottak meg különböző életvédő kezdeményezésekről. Az MKPK Családügyi Bizottsága által működtetett csaladegyhaz.hu oldal Életvédelem menüpontjában szakmai anyagok, útmutatók, lelkinapok tematikája, szentbeszédekhez használható életvédelemhez kapcsolódó igehelyek, az egyházi év ünnepeihez kapcsolódó javaslatok lesznek elérhetők, és a témakört a Családügyi Bizottság folyamatosan bővíteni fogja.

A jelenlévők a nap végén szentmisén vettek részt. A mise keretében lehetőség nyílt bekapcsolódni a lelki adoptálásba, melynek folyamán 9 hónapon keresztül imádkoznak egy veszélyben lévő magzatért.

 

Forrás és fotó: Váci Egyházmegye

 

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Október szép őszi haván

hozzád szólok, Szent Szűzanyám!

2021. október 18-án a Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium és Óvoda valamennyi kicsi és nagy gyermeke, diákja bekapcsolódott a 2005-ben Caracasban elindult „Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért” kezdeményezéshez, amely során egymillió gyermek a világ minden tájáról egy időpontban, együtt imádkozza a rózsafüzért a világ egységéért és békéjéért. A tanulóink szüleikkel, tanáraikkal, Kaszásné Tóth Judit intézményvezetővel közösen kérték a Szűzanya segítségét és áldását mindannyiunk életére. a római katolikus templomban.

Októbert, ezt a csodálatos őszi hónapot minden évben a Szűzanyának és a rózsafüzérnek szenteljük. X. Pius pápa szerint „A rózsafüzér az evangélium összefoglalása, s a békének olyan forrását jelenti, amiről a Szentírás szól; ez a legszebb áhítat, a leginkább bővelkedik a kegyelemben s a legkedvesebb Mária Szívének”.

 

Votykuné Aradi Angéla hittanár

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

 

Megérdemelt helyükre kerültek idén is a szép zöld szalagok: érettségiző diákjaink egyenruháján láthatóak mától „SZIG 2021” felirattal.

Hálával telt el szívünk és lelkünk, hogy az idén bár korlátozott létszámban, de meg tudtuk rendezni végzős diákjainknak és szüleiknek, családtagjaiknak a szalagavató ünnepséget, a szalagtűzőt és szalagavató bált.

A kápolnában gyülekeztünk, ahol az ünneplő egybegyűltek először ünnepi szentmisén vehettek részt, melyet lelkivezetőnk Nagy Csaba atya mutatott be, Bákonyi János, Németh István és Zubály Lajos atyákkal.

Csaba atya Móricz Zsigmondtól idézett az öröm eredetével kapcsolatosan, majd a feltűzendő szalag jelentéséről és jelentőségéről prédikált.

Az idézet így szólt: „Az öröm abból ered, hogy valaki meg tudja látni azt, ami szép és jó az életben.”

Majd így folytatta: A szalagotok két szára a fájdalom és öröm, ez egy, ez a ti életetek. Ez benne van minden szalagban, de benne van minden emberi életben.

Nagy Csaba atya szerint a szalagot nem a felsőbbrendűség tartja egyben, hanem a szolgálat. Szolgálni pedig annyit tesz, mint szabadon tenni azt, ami örömet okoz másoknak.

Ezért lehettek ti itt, mert szüleitek örömet akarnak szerezni nektek, és ha észreveszitek, akkor nem ők vannak az első helyeken. Köszönjétek meg tehát nekik, hogy szolgálatukkal milyen sok örömben részesültetek. Ha megértjük az igazi öröm okát, azt is megértjük, mit jelent Jézussal lenni, és ha ezt felfogjuk, akkor azt is látjuk, hogy szalagjaink nem dicsőséget és hatalmat jelentenek, hanem a leereszkedés útját fogják jelölni, amely szolgálathoz, odagörnyedéshez és odaadáshoz vezet. És pontosan az odaadott élet az a hely, ahol találkozunk Istennel – mondta a lelkivezetőnk.

A szentmise utáni köszöntőt Tormássiné Kapitány Ágotha intézményvezető asszony tartotta. Köszöntötte körünkben a megjelent vendégeket: Némethné Székely Juliannát, az EKIF tanfelügyeleti főigazgatót, Béres Nándor gazdasági igazgatót és dr. Béres Diána jogtanácsost, a jelen lévő papokat, intézményvezetőket, a tanári kart, végzős diákjainkat, a szülőket.

„Ünnepelni jöttünk 2021. október 16-án. Az ünnepek különböznek a hétköznapoktól, hiszen nemcsak a szívünket öltöztetjük ünneplőbe, hanem külsőségekben, már hagyománnyá vált szertartásokban is kifejezzük a számunkra fontos, meghitt pillanatokat” – fogalmazott az igazgatónő.

Az intézményvezető mondanivalójában többek között kapcsolódott a Nagy Csaba atya beszédében elhangzottakhoz, ő is kiemelte a szalag jelentőségét, rangját és jelentését:

„E szimbólum jelzi mindenki számára, hogy vizsgát tenni készülő, végzős diákok vagytok. Jelképezi a szentimrésként megélt közös emlékeiteket, kifejezi, hogy egy nagy közösség, a Szent Imre közösségének elválaszthatatlan tagjai vagytok. Ez számotokra nemcsak megtiszteltetés, hanem felelősség is, hiszen őriznetek, s tovább kell vinnetek az elődjeitektől intézményünknek már kivívott jó hírnevét.

Kívánom, hogy legyen erőtök bátran, bölcsen a jót tenni. Azonban tudjátok, Isten segítségére mindig szükségetek van. Bár cselekvő, tenni akaró, szabad döntéseket hozó fiatalok vagytok, de vannak az életeteknek olyan pillanatai, amikor az Úristenre kell bízni magatokat, álmaitokat. Az elmúlt évek alatt mindig éreztük, s Ti is éreztétek, hogy egyedül nem megy, a közös imákkal, együtt megélt szentmisékkel gyűjtöttünk erőt a mindennapok folytatásához. Életetek forrása maradjon ez az összetartó Szeretet!”

Megható pillanatoknak voltunk tanúi, amikor a beszédet követően az osztályfőnököknek feltűzte a szalagot igazgató asszony, majd az osztályfőnökök az osztályuk minden tanulójának.

Ezek után a diákok az őket tanító tanáraikat keresték fel egy-egy szalaggal, és tűzték fel a közös munkára invitáló jelképet.

A három tizenkettedikes osztály tagjai egy zenés-irodalmi műsor bemutatása után átadták szeretett szüleiknek a tisztelet és hála virágait. A rendezvény zárásaként a bálhoz tartozó programra került sor, ahol szebbnél szebb táncok előadásával bűvölték el diákjaink a jelenlévő közönségét.

„Minden szeretet: tiszta öröm és tiszta szomorúság, anélkül hogy a kettő keresztezné vagy kisebbítené egymást.” (Pilinszky János)

Kérjük Isten áldását végzős növendékeinkre, kívánjuk, hogy sikeres érettségi vizsgát tegyenek, és mindannyian újra együtt lehessünk a Te Deumon, a hálaadó szentmisén tavasszal!

Szöveg és fotók: Zagyva Klára tanárnő, sajtóapostol

 

Öröm-hír sajtiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Október az idősek hónapja. Berényiné dr. Felszeghy Márta, az egyházmegyei Kórházlelkészi Szolgálat koordinátora a szolgálat indulása óta kapcsolatban van az egyeki Idősek Gondozóházának lakóival. Október 13-án kettős ünnepen vett részt, Farkas Józsefné Matild nénit 90. születésnapján köszöntötték és az idősek világnapja (október 1) alkalmával minden lakónak kitüntetett figyelmet szenteltek.

Az alábbiakban Berényiné dr. Felszeghy Márta beszámolóját olvashatjuk.

Kettős ünnepre voltam hivatalos: Petruskáné Bárdos Tünde intézményvezető köszöntötte az Intézmény lakóit, és külön nagy szeretettel Farkas Józsefné Matild nénit a 90. születésnapján. Az Intézmény dolgozói és lakói izgalommal készített köszöntő műsorát követően átadta számára az Önkormányzat és az Intézmény ajándékcsomagjait, valamint Orbán Viktor miniszterelnök díszoklevelét. A köszöntések sorát Varga Gyöngyi Áldáskönyvéből vett áldások felolvasásával zártuk, hálát adva mindannyiunk életéért, időseinkért, mindennapi örömeinkért. Gyönyörű és finom tortát készítettek számára, tűzijátékkal, gyertyával, majd közös éneklés, zenélés volt a délután programja.

Matild néninek, elmondása szerint, imádságos lelkülete ad erőt a mindennapokhoz. Élete során számos megpróbáltatásban, betegségben volt része, de soha nem rendült meg a hite. Küzdelmes gyermekkora után férjhez ment, négy gyermeket nevelt fel, közülük kettőt már eltemetett. Gyermekként élte meg a II. világháborút, fiatalasszonyként a forradalmat – nehéz évek voltak. 16 évvel ezelőtt vesztette el a férjét, akkor döntött úgy, hogy beköltözik az Otthonba, ahol tényleg újra otthonra lelt. Születésnapján családjából egyik fia és menye köszöntötte, de eljött egykori kedves szomszédasszonya is, akivel rendszeresen tartja a kapcsolatot.

„Bölcsesség lakik a megőszült emberben, és okosság rejlik a hosszú életben. Övé a bölcsesség és a hősi erő, nála lakik a tanács és okosság (Jób 12,12-13).

Kétségtelen, hogy a Bibliában a magas kor azt fejezte ki, hogy az embert Isten jóindulata kíséri. Mégis, maga a Szentírás is találó hasonlatokkal ír arról, milyen küzdelmekkel jár az öregség.

„Gondolj Teremtődre ifjúságod napjaiban, mielőtt megérkeznek a gonosz napok, és elközelegnek az évek, amelyekre azt mondod majd: nem tetszenek nekem; mielőtt elsötétül a nap és a világosság, a hold és a csillagok, és mielőtt az eső után visszatérnek a felhők; amikor megremegnek a ház őrzői, és megrokkannak az erős férfiak; amikor az őrlőlányok kevesen lévén már nem dolgoznak, és az ablakokban kinézők homályba borulnak; amikor bezárják a külső kapukat, és halkabbá válik a malom zaja; amikor elcsitul a madarak hangja, és minden dal elhallgat; amikor félnek a magaslatoktól, és ijedten járnak az úton; amikor a mandulafa virágzik, a sáska jóllakik, a kapor kipattan, az ember meg örök hajlékába tér – az utcán már jönnek-mennek a siratóasszonyok; mielőtt elszakad az ezüstkötél, megreped az arany gyertyatartó, megpattan a forrásnál a korsó, s összetörik a kúton a kerék; és a por visszatér a földbe, ahonnét jött, az éltető lehelet meg az Istenhez, aki adta” (Préd 12,1-7).

245142857 624269928578754 1649770114851997013 n

Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét az idősek világnapjává.

Napjainkban kb. 600 millió hatvan év feletti személy él a világon, számuk 2025-re akár meg is kétszereződhet. 2019-ben az EU-27 népességének több mint egyötöde (20,3%) 65 éves vagy annál idősebb volt. Az előrejelzések szerint a 80 évesek és idősebbek aránya az EU-27 népességén belül 2019 és 2100 között két és félszeresére fog nőni, 5,8%-ról 14,6%-ra.

(forrás:https://ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php?title=Population_structure_and_ageing/hu&oldid=510196 )

Saját szűkebb és tágabb környezetünkben, októberben talán a szokásosnál is jobban odafigyelünk a körülöttünk élő idős emberekre, és nagy szeretettel gondolunk rájuk. Fontos, hogy kifejezzük hálánkat és tiszteletünket irántuk, köszönetet mondjunk, hogy felneveltek, átadták tapasztalataikat és tudásukat, ahogy mi is tesszük ezt majd a minket követő generáció számára.

Számos régi kultúrában a hatvanadik életévet tekintették az öregség kezdetének. Bár akkoriban is voltak néhányan, akik igen magas kort értek meg, az emberek zömének nem adatott ennyi idő, így a hosszú élet vágyott isteni ajándék vagy kivételes szerencse volt.

Az utóbbi évszázadban a gazdag, egyre jobb életminőséget kínáló kultúrákban megnőtt az átlagos élettartam, egyre többen nézhetnek szép, hosszú öregség elé, és változott az is, hogy mikortól számít valaki igazán öregnek.

Ki számít idősnek? A WHO (Egészségügyi Világszervezet) az emberi élet folyamatában három nagy szakaszt különít el:

1.) A progresszív szakasz, melyet a fejlődés jellemez, két részre osztható:

  • 0-14   éves korosztály: gyermekkor
  • 15-24 éves korosztály: fiatalkor

2.) A produktív szakaszt az értékteremtés jellemzi, szintén két szakaszra osztják:

  • 25-39 éves korosztály: fiatal felnőttkor
  • 40-59 éves korosztály: idős felnőttkor

3.) A regresszív szakasz a hanyatlás időszaka, három részre osztják:

  • 60-74 éves korosztály: idősödő ember
  • 75-89 éves korosztály: idős ember
  • 90 éves kortól: aggkorú

Az idős emberek számának növekedése új kihívást is jelent, hiszen azokban a társadalmakban, amelyek negyede-harmada már hatvan év felettiekből áll, az öregedés és az öregség új kultúrájának megteremtésére is szükség van. Az életminőség javulása, az életmód megváltozása, az orvostudomány látványos fejlődése oda vezetett, hogy a várható élettartam elérte vagy megközelítette a nyolcvan esztendőt.

Földünk gazdagabb felét már nem tizedelik járványok, háborúk, éhínségek, de kérdés, hogy ez a világ szegény régióiban is megvalósulhat-e?

Aggasztónak mondható viszont, hogy a nyugati világban az öregek arányának növekedése nem csupán a szép, hosszú élet esélyének növekedéséből fakad, hanem abból is, hogy egyre alacsonyabb a születésszám, egyre kevesebb a gyerek, a fiatal.

Folyamatosan elöregedő társadalomban élünk, melyben megnövekedett a nagyszülők nemzedéke, de megfogyatkoztak az unokák.

Régebben, de még a 20. század derekán is, aki megöregedett, annak a testi bajokon túl a tétlenség, a tehetetlenség és a feleslegesség érzésével kellett szembenéznie.

A mai idősek zöme még nagyon is tevékeny, teherbíró, helyet kér magának a munka, a család, a társadalom életéből, nem érzi magát öregnek. Életükkel a bibliai Zsoltáros szavát igazolják: az emberek „még öreg korukban is gyümölcsöt teremnek”.

Egyre inkább kiderült az is, hogy a családi élet mai válsága nem orvosolható a nagyszülők nemzedékének bevonása, szerepük újragondolása nélkül.

A nagypapák és nagymamák olyan eleven kincset jelenthetnek a családnak és a közösségnek, amelyet egy egészséges társadalom nem nélkülözhet.

Csak az idősek tudják biztosítani a történelmi, kulturális emlékezet folytonosságát, a társadalom érzelmi egyensúlyát, a hagyomány és a tapasztalat továbbadását, ami nélkül a jövendő generációk válnának gyökértelenné. Jelenlétük a mindennapokban is pótolhatatlan. Cserébe pedig ők maguk is tanulhatnak: bátran a számítógép elé ülnek, megtanulják unokáik elektronikus játékainak kezelését, ha az élet számtalan területén társai akarnak lenni a náluk fiatalabbaknak.

Hiába jár az öregség gondokkal, bajokkal, betegségekkel is, ha az időseknek helye és feladata van, az is könnyebben viselhető. Különös érték az is, ha az idős emberek egy fedél alatt vagy legalább egymás közelében tudnak élni gyermekeikkel, unokáikkal. Az ilyen, egykor természetes nagycsalád szeretet- és tapasztalatközösségében a generációk nem egymás önállóságát és szabadságát csorbítják, hanem segítik, támogatják, gazdagítják egymást.

Az együttélést újra kell tanulni, hisz a családok nagy része atomjaira hullott szét, nincs minta, sokszor hiányzik a türelem, az elfogadás.

A hit, azt hiszem, erőforrás lehet arra nézve, hogy az öregedést, ezt a nagyon egyéni küzdelmet elviseljük, meg tudjuk vívni. De akár kereszt(y)én(y) valaki, akár nem, ugyanabban a társadalomban él, ugyanazokkal a játékszabályokkal, beidegződésekkel.

Talán a nemzedékek, az együvé tartozó családok együttélése vagy legalább élő kapcsolata lehet a leghatékonyabb eszköze az idős emberekről való gondoskodásnak. Az unokák nemzedékének közelsége pedig új hivatást és rendeltetést adhat az öregek életének. Olyan lelki, de gyakran testi erőt is meríthetnek belőle, amely az életüket is meghosszabbíthatja. Így talán sikerül megtalálnunk, időseknek és fiataloknak közösen, a tartalmas és szép hosszú élet kultúráját.

„A gyermekkor természetes igénye: szabadság. S a mai gyermeket szinte ketrecbe kényszerítik.

A felnőttkor természetes igénye: élet. S a mai felnőtt, vagy alig-él, vagy a maga és mások rovására, rejtek-utakon él.

Az öregkor természetes igénye: nyugalom. S a mai öreg, minthogy korábbi igényei ki nem elégülhettek, még a sír szélén is szabadságot és életet akar.” (Weöres Sándor)

 

Berényiné dr. Felszeghy Márta

koordinátor

DNYEM Kórházlelkészi Szolgálat

 

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye