Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

Október az idősek hónapja. Berényiné dr. Felszeghy Márta, az egyházmegyei Kórházlelkészi Szolgálat koordinátora a szolgálat indulása óta kapcsolatban van az egyeki Idősek Gondozóházának lakóival. Október 13-án kettős ünnepen vett részt, Farkas Józsefné Matild nénit 90. születésnapján köszöntötték és az idősek világnapja (október 1) alkalmával minden lakónak kitüntetett figyelmet szenteltek.

Az alábbiakban Berényiné dr. Felszeghy Márta beszámolóját olvashatjuk.

Kettős ünnepre voltam hivatalos: Petruskáné Bárdos Tünde intézményvezető köszöntötte az Intézmény lakóit, és külön nagy szeretettel Farkas Józsefné Matild nénit a 90. születésnapján. Az Intézmény dolgozói és lakói izgalommal készített köszöntő műsorát követően átadta számára az Önkormányzat és az Intézmény ajándékcsomagjait, valamint Orbán Viktor miniszterelnök díszoklevelét. A köszöntések sorát Varga Gyöngyi Áldáskönyvéből vett áldások felolvasásával zártuk, hálát adva mindannyiunk életéért, időseinkért, mindennapi örömeinkért. Gyönyörű és finom tortát készítettek számára, tűzijátékkal, gyertyával, majd közös éneklés, zenélés volt a délután programja.

Matild néninek, elmondása szerint, imádságos lelkülete ad erőt a mindennapokhoz. Élete során számos megpróbáltatásban, betegségben volt része, de soha nem rendült meg a hite. Küzdelmes gyermekkora után férjhez ment, négy gyermeket nevelt fel, közülük kettőt már eltemetett. Gyermekként élte meg a II. világháborút, fiatalasszonyként a forradalmat – nehéz évek voltak. 16 évvel ezelőtt vesztette el a férjét, akkor döntött úgy, hogy beköltözik az Otthonba, ahol tényleg újra otthonra lelt. Születésnapján családjából egyik fia és menye köszöntötte, de eljött egykori kedves szomszédasszonya is, akivel rendszeresen tartja a kapcsolatot.

„Bölcsesség lakik a megőszült emberben, és okosság rejlik a hosszú életben. Övé a bölcsesség és a hősi erő, nála lakik a tanács és okosság” (Jób 12,12-13).

Kétségtelen, hogy a Bibliában a magas kor azt fejezte ki, hogy az embert Isten jóindulata kíséri. Mégis, maga a Szentírás is találó hasonlatokkal ír arról, milyen küzdelmekkel jár az öregség.

„Gondolj Teremtődre ifjúságod napjaiban, mielőtt megérkeznek a gonosz napok, és elközelegnek az évek, amelyekre azt mondod majd: nem tetszenek nekem; mielőtt elsötétül a nap és a világosság, a hold és a csillagok, és mielőtt az eső után visszatérnek a felhők; amikor megremegnek a ház őrzői, és megrokkannak az erős férfiak; amikor az őrlőlányok kevesen lévén már nem dolgoznak, és az ablakokban kinézők homályba borulnak; amikor bezárják a külső kapukat, és halkabbá válik a malom zaja; amikor elcsitul a madarak hangja, és minden dal elhallgat; amikor félnek a magaslatoktól, és ijedten járnak az úton; amikor a mandulafa virágzik, a sáska jóllakik, a kapor kipattan, az ember meg örök hajlékába tér – az utcán már jönnek-mennek a siratóasszonyok; mielőtt elszakad az ezüstkötél, megreped az arany gyertyatartó, megpattan a forrásnál a korsó, s összetörik a kúton a kerék; és a por visszatér a földbe, ahonnét jött, az éltető lehelet meg az Istenhez, aki adta” (Préd 12,1-7).

Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét az idősek világnapjává.

Napjainkban kb. 600 millió hatvan év feletti személy él a világon, számuk 2025-re akár meg is kétszereződhet. 2019-ben az EU-27 népességének több mint egyötöde (20,3%) 65 éves vagy annál idősebb volt. Az előrejelzések szerint a 80 évesek és idősebbek aránya az EU-27 népességén belül 2019 és 2100 között két és félszeresére fog nőni, 5,8%-ról 14,6%-ra.

(forrás:https://ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php?title=Population_structure_and_ageing/hu&oldid=510196 )

Saját szűkebb és tágabb környezetünkben, októberben talán a szokásosnál is jobban odafigyelünk a körülöttünk élő idős emberekre, és nagy szeretettel gondolunk rájuk. Fontos, hogy kifejezzük hálánkat és tiszteletünket irántuk, köszönetet mondjunk, hogy felneveltek, átadták tapasztalataikat és tudásukat, ahogy mi is tesszük ezt majd a minket követő generáció számára.

Számos régi kultúrában a hatvanadik életévet tekintették az öregség kezdetének. Bár akkoriban is voltak néhányan, akik igen magas kort értek meg, az emberek zömének nem adatott ennyi idő, így a hosszú élet vágyott isteni ajándék vagy kivételes szerencse volt.

Az utóbbi évszázadban a gazdag, egyre jobb életminőséget kínáló kultúrákban megnőtt az átlagos élettartam, egyre többen nézhetnek szép, hosszú öregség elé, és változott az is, hogy mikortól számít valaki igazán öregnek.

Ki számít idősnek? A WHO (Egészségügyi Világszervezet) az emberi élet folyamatában három nagy szakaszt különít el:

1.) A progresszív szakasz, melyet a fejlődés jellemez, két részre osztható:

• 0-14   éves korosztály: gyermekkor
• 15-24 éves korosztály: fiatalkor

2.) A produktív szakaszt az értékteremtés jellemzi, szintén két szakaszra osztják:

• 25-39 éves korosztály: fiatal felnőttkor
• 40-59 éves korosztály: idős felnőttkor

3.) A regresszív szakasz a hanyatlás időszaka, három részre osztják:

• 60-74 éves korosztály: idősödő ember
• 75-89 éves korosztály: idős ember
• 90 éves kortól: aggkorú

Az idős emberek számának növekedése új kihívást is jelent, hiszen azokban a társadalmakban, amelyek negyede-harmada már hatvan év felettiekből áll, az öregedés és az öregség új kultúrájának megteremtésére is szükség van. Az életminőség javulása, az életmód megváltozása, az orvostudomány látványos fejlődése oda vezetett, hogy a várható élettartam elérte vagy megközelítette a nyolcvan esztendőt.

Földünk gazdagabb felét már nem tizedelik járványok, háborúk, éhínségek, de kérdés, hogy ez a világ szegény régióiban is megvalósulhat-e?

Aggasztónak mondható viszont, hogy a nyugati világban az öregek arányának növekedése nem csupán a szép, hosszú élet esélyének növekedéséből fakad, hanem abból is, hogy egyre alacsonyabb a születésszám, egyre kevesebb a gyerek, a fiatal.

Folyamatosan elöregedő társadalomban élünk, melyben megnövekedett a nagyszülők nemzedéke, de megfogyatkoztak az unokák.

Régebben, de még a 20. század derekán is, aki megöregedett, annak a testi bajokon túl a tétlenség, a tehetetlenség és a feleslegesség érzésével kellett szembenéznie.

A mai idősek zöme még nagyon is tevékeny, teherbíró, helyet kér magának a munka, a család, a társadalom életéből, nem érzi magát öregnek. Életükkel a bibliai Zsoltáros szavát igazolják: az emberek „még öreg korukban is gyümölcsöt teremnek”.

Egyre inkább kiderült az is, hogy a családi élet mai válsága nem orvosolható a nagyszülők nemzedékének bevonása, szerepük újragondolása nélkül.

A nagypapák és nagymamák olyan eleven kincset jelenthetnek a családnak és a közösségnek, amelyet egy egészséges társadalom nem nélkülözhet.

Csak az idősek tudják biztosítani a történelmi, kulturális emlékezet folytonosságát, a társadalom érzelmi egyensúlyát, a hagyomány és a tapasztalat továbbadását, ami nélkül a jövendő generációk válnának gyökértelenné. Jelenlétük a mindennapokban is pótolhatatlan. Cserébe pedig ők maguk is tanulhatnak: bátran a számítógép elé ülnek, megtanulják unokáik elektronikus játékainak kezelését, ha az élet számtalan területén társai akarnak lenni a náluk fiatalabbaknak.

Hiába jár az öregség gondokkal, bajokkal, betegségekkel is, ha az időseknek helye és feladata van, az is könnyebben viselhető. Különös érték az is, ha az idős emberek egy fedél alatt vagy legalább egymás közelében tudnak élni gyermekeikkel, unokáikkal. Az ilyen, egykor természetes nagycsalád szeretet- és tapasztalatközösségében a generációk nem egymás önállóságát és szabadságát csorbítják, hanem segítik, támogatják, gazdagítják egymást.

Az együttélést újra kell tanulni, hisz a családok nagy része atomjaira hullott szét, nincs minta, sokszor hiányzik a türelem, az elfogadás.

A hit, azt hiszem, erőforrás lehet arra nézve, hogy az öregedést, ezt a nagyon egyéni küzdelmet elviseljük, meg tudjuk vívni. De akár kereszt(y)én(y) valaki, akár nem, ugyanabban a társadalomban él, ugyanazokkal a játékszabályokkal, beidegződésekkel.

Talán a nemzedékek, az együvé tartozó családok együttélése vagy legalább élő kapcsolata lehet a leghatékonyabb eszköze az idős emberekről való gondoskodásnak. Az unokák nemzedékének közelsége pedig új hivatást és rendeltetést adhat az öregek életének. Olyan lelki, de gyakran testi erőt is meríthetnek belőle, amely az életüket is meghosszabbíthatja. Így talán sikerül megtalálnunk, időseknek és fiataloknak közösen, a tartalmas és szép hosszú élet kultúráját.

„A gyermekkor természetes igénye: szabadság. S a mai gyermeket szinte ketrecbe kényszerítik.

A felnőttkor természetes igénye: élet. S a mai felnőtt, vagy alig-él, vagy a maga és mások rovására, rejtek-utakon él.

Az öregkor természetes igénye: nyugalom. S a mai öreg, minthogy korábbi igényei ki nem elégülhettek, még a sír szélén is szabadságot és életet akar.” (Weöres Sándor)

Berényiné dr. Felszeghy Márta

koordinátor

DNYEM Kórházlelkészi Szolgálat

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye