Rákóczi Szövetség Egyesület civil szervezet neve összeforrott a Kárpát-medence magyar fiataljainak támogatásával.A magyar középiskolák a határon innen és túl évente 3 alkalommal kapnak lehetőséget a diákutaztatási program keretén belül, hogy megismerjék történelmünk sorsfordító eseményeit és a magyar fiatalok életét a Kárpát-medencében. Így vehetünk részt az emlékezésben október 23., március 15., június 4. történelmi eseményein, és a hely szellemét átérezve megtapasztalhatjuk az események hatásait a magyarságra, az ifjúságra.
A kisvárdai Szent László Katolikus Középiskola gimnáziumi és technikumi osztályai 9 pályázatot nyújtottak be az október 23-i diákutaztatási programra, melynek keretében 11 osztály utazhatott a történelmi emlékhelyekre. A távolságtól függően maximum 300.000 Ft utazási támogatást nyújtott a Rákóczi Szövetség. Több osztályunk választotta Budapestet, a Terror Háza mellett a Parlament, Nagy Imre miniszterelnök szobra, a Szent István-bazilika egyaránt ott volt a felkeresett nevezetességek közt. 9-10. évfolyamos osztályaink többsége a Zemplénbe igyekezett, hogy a sátoraljaújhelyi Magyar Kálvárián legyen megrendítő találkozása az elcsatolt országrészek városaival, a 100. országzászlóval és elmondjon egy-egy imát nemzetünkért a Szent Koronát formázó Szent István-kápolna előtt. De voltak olyan osztályok, akik a tokaji országzászlót keresték fel vagy a Nagy Kopasz hegy lábánál, Tarcalon emlékeztek a hazáért hősi halált halt honfitársainkra, a holokauszt és a kommunista diktatúra áldozataira, az 1956-os hősökre.
Mindezeken túl ifjúsági szervezetünk a Rákóczi Szövetség meghívására 40 fővel vett részt az október 22-i Gloria Victis eseménysorozaton, ahol kb. 2000 védettségi igazolvánnyal rendelkező középiskolás és pedagógusaik élvezhették a Szövetség vendégszeretetét. A program része volt a dunai sétahajózás, a Műegyetem ünnepi megemlékezése, a Bem téri megemlékezés és a két helyszínt összekötő fáklyás felvonulás. Megható és felemelő eseményei lettek ezek életünknek, hiszen a Műegyetem rektora, professzorai, az 1956-os egyetemisták és a Kárpát-medencei fiatalok fáklyái világították az útvonalat, a magyar trikolor, a Rákóczi Szövetség zászlói együtt lengtek lengyel barátaink zászlóival. A nap lezárása a fiatalok körében népszerű együttes, a Margaret Island koncertje volt, ahol az ismerős és új dallamokat egyaránt örömmel énekelték a diákok.
Köszönet a Rákóczi Szövetség elnökének, Csáki Csongornak, hogy a Szövetség örökös elnöke – a tavaly novemberben elhunyt Dr. Halzl József – nyomdokain járva lehetőséget biztosít számunkra, hogy dicsőséget mondva emlékezzünk az 1956-os forradalom áldozataira, emlékezzünk nemzetünk szenvedéseire és helytállására a sorsfordító 20. századi események kapcsán.
Köszönet, hogy nyitott és emlékezni akaró fiataljaink vannak, akik tiszteletet adnak a hősöknek.
Köszönet a lelkes pedagógusoknak, akik fáradságot nem kímélve pályáztak és megszervezték a megemlékezéseket.
Kaszásné Tóth Judit intézményvezető
Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye