2021. szeptember 29., szerda 11:13

Képzési nap a gyász feldolgozásáról

Hadházi Judit, a debreceni Kistemplomban működő Nőszövetség elnökének felkérésére Berényiné dr. Felszeghy Márta, a DNYEM Kórházlelkészi Szolgálatának koordinátora Halálközelben címmel tartott képzési napot a közösségnek szeptember 25-én.

 

Az alábbiakban Berényiné dr. Felszeghy Márta beszámolóját olvashatjuk.

"Biztosíthatom, hogy nagy áldás egy haldokló beteg ágya mellett ülni. A haldoklás nem feltétlenül szomorú vagy rettenetes, gyakran csodálatos tapasztalatokat szerezhet. Nem kell, hogy a haldoklás szomorú vagy rettenetes legyen. Ehelyett nagyon sok csodálatos és kedves tapasztalatot szerezhet. Amit a haldoklótól tanul, továbbadhatja gyermekeinek és szomszédjainak, és így talán világunk paradicsommá változik megint. Azt hiszem, ideje hozzálátnunk, hogy azzá tegyük.” (Elisabeth Kübler-Ross)

A debreceni Kistemplom a város viszontagsággal és dicsőséggel teljes múltjának, eseményeinek, örömének és szomorúságának tanúja és részese. A templom maga is a hosszú idő alatt kétszer lett a régi Debrecen gyakran visszatérő, legfélelmetesebb ellenségének, a tűznek martaléka. Egyszer földindulás is megrázta falait.

Hosszabb szünet után újra istentiszteletre hívott a Kistemplom tornyának harangja. A járvány okozta lezárások miatt 2020-ban eleve kevés istentiszteletnek adhatott helyet a bástyatornyú templom, az épület felújítási munkálatai miatt pedig tavaly november 8-a óta nem volt istentisztelet a református hajlékban. De nem csak az istentiszteletek, hanem a közösségi programok is újra indultak a Kistemplomban.

A Kistemplomi Nőszövetség a Kossuth utcai gyülekezettel karöltve beteglátogatói képzést indított azzal a céllal, hogy önkénteseket képezzen, akik a pandémia után azokat az idős, magányos, beteg gyülekezeti tagokat fogják felkeresni, akik testi-lelki betegség miatt nem tudnak már személyesen a gyülekezeti közösséghez csatlakozni.

A képzés célja a beteg emberek otthoni vagy kórházi megkeresése, egy-egy beszélgetés, lelki segítség nyújtása, esetleg a szükségek felmérése.

 A képzésre bárki jelentkezhetett, aki elkötelezett a gyülekezeti tagok segítése terén, és van szabad kapacitása a beszélgetésre, látogatásra.

A haldoklók ellátása, kísérése embert próbáló feladat, ugyanakkor számos szép pillanatot is megélhetünk az ápolás során.

Ma már az emberek döntő többsége kórházban hal meg, csipogó műszerek, gépek között, végtelenül magányosan. A halál intézményesült, és az ember elvesztette a búcsúzás lehetőségét az otthoni környezettől. A család nem szeretetlenségből nem kíséri hozzátartozóját a haldoklás útján, hanem, mert nem tanulták meg, hogy ezt hogyan is kell tenni.

A képzési nap keretében a saját élmények megosztása kapcsán beszélgettünk a fenti kérdésekről, veszteségről, gyászról, és az újrakezdés lehetőségéről.

Fontos útravalónak tartom azt a gondolatot, hogy a gyászt nem feldolgozni kell, hanem megtanulni együtt élni a hiánnyal.

„A gyász nem múlik el. Nem múlik el, csak körbenövi az élet.”(Orvos-Tóth Noémi)

https://vasarnap.com/archivum/ideje-van-a-gyasznak-es-ideje-az-elengedesnek

Segíteni, útitársként kísérni akkor tudunk betegeket, időseket, ha mi magunk segítőként, kísérőként átdolgozzuk magunkon a léttel, a betegséggel, az elmúlással kapcsolatos kérdéseket. Ezen az úton indíthatta el az érdeklődőket ez a képzési nap, melyről a nehéz téma ellenére is feltöltődve indultak haza a résztvevők.

 

Berényiné dr. Felszeghy Márta

DNYEM Kórházlelkészi Szolgálat koordinátora

 

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

  • Galéria:
    • IMG_20210925_100243
    • IMG_20210925_100303