(A pápalátogatás évében 1991-ben Debrecen római katolikus közössége a Szeged-Csanádi Egyházmegyéhez tartozott. Az egyházmegye püspöke, dr. Gyulay Endre fogadta II. János Pál pápát a Nagyerdőn. Fotó: ARTURO MARI )
Szent II. János Pál pápa éppen ma 30 éve, hogy – 1991. augusztus 16-20-ig tartó magyarországi útja során, augusztus 18-án Debrecenbe is ellátogatott, és Ökumenikus találkozón vett részt a testvéregyházak képviselőivel a református Nagytemplomban, majd a kiengesztelődés jegyében koszorút helyezett el a protestáns Gályarab-prédikátorok emlékoszlopán a templom mögötti Emlékkertben.
A Szentatya aznap délelőtt Máriapócson celebrált szentmisét, majd Nyíregyházán keresztül Debrecenbe érkezett. A helikopterek délután ötkor szálltak le a Nagyerdei Stadionban. A Szentatyát pápamobil vitte a Nagytemplomhoz, ahol a meghívottakon túl a templom előtti téren mintegy ötvenezren vártak rá.
II. János Pál pápa a Nagytemplomban elhangzott nagy hatású beszédében kiállt a katolikus egyház elkötelezetten képviselt egységtörekvései mellett. Erre a történelmi jelentőségű ökumenikus találkozóra, a Szentatya jövőbe mutató beszédére és az emlékoszlop megkoszorúzásának önzetlen, alázatos és testvéri gesztusára felfigyelt az egész világ, és napjainkban is számon tartja.
Az ünnepi programunk részletei:
17:15 – Énekelt rózsafüzér
18:00 – Hálaadó szentmise
A szentmise főcelebránsa: dr. Ternyák Csaba egri érsek
További résztvevők: Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, Bosák Nándor nyugalmazott püspök, dr. Gyulay Endre nyugalmazott szeged-csanádi püspök, Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek, metropolita, dr. Krakomperger Zoltán általános püspöki helynök, plébános. A protestáns egyház részéről: dr. Fekete Károly református püspök, Asztalos Richárd evangélikus elnök, lelkipásztor, valamint Sípos Barnabás ortodox parókus. Világi méltóságok: többek között Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke, Papp László Debrecen polgármestere, Gábor István Debrecen főépítésze, valamint más világi és egyházi méltóságok.
A szentmise végén a szobormegáldás kezdetén Soltész Miklós államtitkár mond köszöntő beszédet a templomban, majd a papság és a hívek kivonulnak a szoborhoz.
A Kovács Jenő szobrászművész által készített Szent II. János Pál pápát ábrázoló szobrot Ternyák Csaba érsek áldja meg, majd a jelen lévő püspökök koszorút helyeznek el a szobornál.
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye