2021. július 30., péntek 13:05

„Legyenek mindnyájan egy…, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem” (ld. Jn 17,21) – Szent II. János Pál pápa debreceni látogatásának megemlékezésére együtt készülnek a felekezetek

Szent II. János Pál pápa első magyarországi, 1991. augusztus 16-20-ig tartó útja során 18-án látogatott Debrecenbe ökumenikus találkozóra. A történelmi jelentőségű látogatásra emlékezve a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye a Szent Anna Főplébániával karöltve programsorozatot szervez.

A tervezett programokról, a Szentatya debreceni látogatásáról, beszédének sarkalatos pontjairól Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök atyával Vojtkó Ferenc szerkesztő-műsorvezető beszélgetett 2021. július29-én, a Debrecen Televízió Erőnk Forrása című magazinműsorában. A beszélgetés 06:18 percnél kezdődik.

Ferenc püspök atya 30 évvel ezelőtt még szeminaristaként találkozott II. János Pál pápával Budapesten a Mátyás-templomban, amely feledhetetlen élményt jelentett számára. A püspök atya elmondta, a Szentatya megszólította őt és egy kézfogás erejéig találkozott a tekintetük. A pápa mélyreható tekintetében Krisztusnak – a minden gyarlóságunk ellenére – elfogadó, bátorító, a mégis szeretetének erejét tapasztalta meg.

Majd részletesebben beszélt a történelmi jelentőségű látogatást középpontba helyező programsorozatról, köszönetét is kifejezve a városnak, a testvéregyházaknak, hogy fogadókészségre talált a közös megemlékezés kezdeményezésében.

Az alkalomra készül egy, a II. János Pál pápa debreceni látogatást megörökítő, Hapák József fotóiból álló album, valamint a dr. Krakomperger Zoltán általános püspöki helynök, plébános szerkesztésében összeállított emlékkötet, amely visszaemlékezéseket, a sajtóban is követhető felkészülési napokról szóló beszámolókat, magáról az eseményről és az utólagos visszhangot is tartalmazza.

Az augusztus 16-18-ig tartó ünnepségsorozat a Debrecen Televízió által rögzített látogatást megörökítő filmvetítéssel kezdődik. Ezt követően kerekasztal beszélgetés lesz a 30 évvel ezelőtti esemény szervezői részéről a még élő tanúk: Gyulay Endre nyugalmazott szeged-csanádi püspök, Keresztes Szilárd nyugalmazott görögkatolikus hajdúdorogi püspök, dr. Bölcskei Gusztáv református püspök részvételével.  

7M7A1661

(A Gályarabok emlékoszlopán ma is látható az a bronzkoszorú, amelyet a református egyház helyezett el 2006-ban, a pápalátogatás 15. évfordulóján, emlékeztetve a pápa koszorúja elhelyezésének testvéri gesztusára.)

Másnap, 17-én, a Nagytemplomban ökumenikus istentiszteleten a 30 évvel ezelőtt elhangzott szentírási részletek elimádkozásával folytatódik a megemlékezés, majd az Emlékkertben zárul a nap eseménye, amelyen a pápa – beszéde mellett – legnagyobb hatású cselekedetére tekintünk vissza: a Szentatya a látogatáson, a protokoll ellenére, maga vitte és helyezte el a kiengesztelődés koszorúját a templomkertben található Gályarabok emlékoszlopánál.

szobor 1

A 30. évforduló napján, augusztus 18-án dr. Ternyák Csaba egri érsek főcelebrálásával ünnepi szentmisén vehetünk részt a Szent Anna-székesegyházban, majd a templom előtt felállított, Kovács Jenő szobrászművész Szent II. János Pál pápát ábrázoló alkotásának megáldására kerül sor. Ternyák Csaba érsek Rómában töltött szolgálati évei alatt 10 éven keresztül volt a Szentatya munkatársa, és a magyarországi látogatás előtt ő adott nyelvórákat a pápának.

A műsor további részében Palánki Ferenc püspök atya a Szentatya debreceni beszédének sarkalatos pontjaira utalt, amelyben a pápa a hangsúlyt többek között a felekezetek közötti kölcsönös megbecsülésre helyezte. A püspök atya kifejtette, a látogatás előtti időkben hajlamosak voltunk azt figyelni és észrevenni a másik felekezetben, ami nem annyira krisztusi és azt felerősítve magunkat igazoltuk. II. János Pál pápa debreceni látogatása megfordította az addigi kapcsolatrendszernek az irányát, megváltozott a helyzet, és már megbecsüljük annyira egymást, hogy észrevesszük azt, ami a másikban krisztusi, és azt erősítjük, abban szeretnénk segíteni, hogy az erősödjön a másikban.

Screenshot 2021 07 30 at 11 14 12 Erőnk Forrása 2021 07 29

A Szentatya az idők jeleiről is beszélt, amelyek rákényszerítenek bennünket arra, hogy térjünk vissza Európa keresztény gyökereihez. A 30 évvel ezelőtt elhangzott beszéd aktuális ma is. Feladatunk és felelősségünk, hogy életre váltsuk ezen gondolatokat – mondta el Palánki Ferenc megyéspüspök.

A keresztség, a közös krisztusi hit, a Szentírás tisztelete és szeretete, Isten igéjének befogadása, életre váltása mind-mind az egységre utal. Bár bizonyos teológiai hangsúlyok máshol vannak, ha közösen imádkozunk és megvan bennünk a jó szándék, akkor tudunk haladni azon a közös zarándokúton, amelynek végcélja maga az Isten.

Sokféle úton lehet fölmenni a hegyre, de mi azon az úton szeretnénk menni, amelyiken Valaki szembe jön velünk – utalt a főpásztor Balás Béla nyugalmazott kaposvári püspök gondolatára. – Keresztény hitünk szerint a krisztusi úton velünk szembe jön az Isten, sőt mellénk áll, segít és velünk együtt halad tovább.

A pápa elhangzott beszéde nemet mond a relativizmusra. Ma a világban minden relatív, nem létezik abszolút igazság, mindenkinek igaza van, minden hozzánk van viszonyítva. Erre nekünk nemet kell mondani, azt kell kifejezni, hogy létezik abszolút igazság, akit Istennek nevezzük. Ő az igazodási pont, ebben van az egység gyökere és középpontja.

„Legyenek mindnyájan egy. Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem” (Jn 17,21) – idézte az egység alapigéjét a püspök atya, majd kifejtette, arra kell tehát törekednünk, hogy a hiteles szeretet megélésével egyre több ember rádöbbenjen arra, hogy Jézus Krisztus az Atya küldötte, a világ megváltója, az Isten szeretetét hozta el erre a világra, és tanít bennünket, hogy eszerint a szeretet szerint tudjunk élni – fejezte be gondolatait Palánki Ferenc megyéspüspök.

 

Dehir - Erőnk Forrása 2021-07-29

Kovács Ágnes

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

 

  • Galéria:
    • 1
    • 7M7A1661
    • Screenshot 2021-07-30 at 11-14-12 Erőnk Forrása 2021-07-29
    • Screenshot 2021-07-30 at 11-15-06 Erőnk Forrása 2021-07-29
    • szobor-1