2021. július 15., csütörtök 21:18

A NEK „hétköznapjai”, nem hétköznapi találkozásokkal – Augusztus 29-ig várják a jelentkezéseket az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus programjaira

A NEK Titkárság a szeptemberi Eucharisztikus Kongresszus programjaira, így a Ferenc pápa által celebrált zárómisére is augusztus 29-ig várják a jelentkezéseket. A szervezés megkönnyítése miatt kérik, hogy minél korábban jelentkezzenek a résztvevők, ugyanakkor a helyek kiosztásánál is elsőbbséget élveznek a korábban regisztráltak. A kongresszuson, a nyilvános szentmiséken és az eucharisztikus körmeneten való részvételünkkel tegyünk tanúságot hitünkről a világ felé!

A pontos program és a jelentkezéshez szükséges minden információ elérhető a kongresszus honlapján, a https://iec2020.hu/hu oldalon.

Az alábbiakban Szilágyi Eszter, az egyházmegye NEK kapcsolattartójának programajánlóját olvashatjuk, amely az Öröm-hír nyári számában is megjelent.

Nyitómise elsőáldozással

A kongresszus nagyszabású nyitóünnepséggel - ezerfős kórus közreműködésével - szeptember 5-én a Hősök terén veszi kezdetét, ahol a regisztrált elsőáldozók először járulnak az Oltáriszentséghez. Ilyen lehetőség legutóbb 83 évvel ezelőtt, az 1938-as Eucharisztikus Világkongresszuson volt.

            A NEK „hétköznapjain”, szeptember 6-10. között az események fő helyszíne a Hungexpo lesz. A szentmiséken kívül tanúságtételek és előadások hangzanak el. Öt kontinensről várják a szervezők az előadókat és természetesen a zarándokokat is.

„Kölyök”, a golyóálló bíboros és Böjte Csaba

6-án, HÉTFŐN Josif Bozanic bíboros celebrálja a reggeli imát. A golyóálló bíborosként is emlegetett brazil Joao Tempesta bíborost is meghallgathatjuk. Rio érseke két utcai lövöldözést és egy fegyveres rablást élt már át. Sokat tesz azért, hogy segítsen a társadalom perifériájára szorult embereknek a felemelkedésben. Szabó Konstantin Kárpátaljáról érkezik a NEK-re. Kosztyu atya, ahogy sokan szólítják őt, titokban végezte el a papképzést és így is szentelték fel. A hétfői szentmisét Piero Marini érsek celebrálja, aki Szent II. János Pál közeli munkatársa volt évtizedeken át. Ugyancsak a hétfői programban találkozhatunk Böjte Csaba ferences szerzetessel. Előadást tart az Eucharisztiáról a kameruni Joseph-Marie Ndi-Okalla püspök, valamint Mary Healy teológus az USA-ból és Damian Stayne, a Cor et Lumen Christi katolikus karizmatikus közösség alapítója, akinek szolgálata által sok ezer ember gyógyult már meg.

Szolgálat szamárháton, lázadó hippiből közösségalapító

7-én, KEDDEN találkozhatunk Ternyák Csaba érsekkel, valamint Gérald Lacroix bíborossal, aki Kolumbiában a drogháborúk sújtotta vidéken a plébániák között sokszor szamárháton közlekedve szolgált éveken át. Louis Raphael Sako pátriárka Irakból érkezik. Az Iszlám Állam pusztítása idején és napjainkban is bátran szót emelt az üldözött keresztény közösség védelme érdekében. A keddi szentmisét az előző NEK-nek otthont adó Fülöp-szigetekről érkező Jose Palma, Cebu érseke celebrálja. Az előadók között köszönthetjük ezen a napon Jean-Luc Moens matematikust, hétgyermekes családapát, a CHARIS a katolikus karizmatikus megújulás nemzetközi szolgálatának korábbi moderátorát és Johannes Hartl-t, aki lázadó hippiből vált közösségalapítóvá, ők az Eucharisztiáról osztják meg gondolataikat. Hallhatjuk Barbara Heil-t is, az egykori protestáns prédikátor egy hosszú missziós szolgálat után találta meg a helyét a Katolikus Egyházban. Dabóczi Kálmán a magyar katolikus mozgalmak hálózatáról beszél majd.

Megmaradni és megújulni

8-án, SZERDÁN együtt imádkozhatunk a rendkívül szókimondó lengyel érsekkel, Stanisław Gądeckival. Majd meghallgathatjuk Mianmar első bíborosának, Charles Maung Bonak a gondolatait. Az ázsiai országból érkezett egyházi méltóság egy üldözött keresztény közösséget képvisel, amely képes volt fejlődni, gyarapodni az 1962 óta tartó katonai elnyomás ellenére is. A brazil Moyses Azevedo, a Katolikus Shalom Közösség alapítója szintén részt vesz a NEK-en. Társaival indirekt missziót folytatnak: kellemes kávézókat, szendvicsezőket, amelyeket a fiatalok megkedvelnek. Az előadók között meghallgathatjuk Székely János püspököt a teremtésvédelemről, valamint Michael White-t, aki receptet mutatott a plébániai élet újjászervezéséhez. Justo Lofeudo a közösségek megújulásáról beszél majd, míg David Maria Jaeger, A Szentföld, az Eucharisztia földje címmel tart előadást.

Hit, hűség, szeretet

9-én, CSÜTÖRTÖKÖN Stanislav Zvolenský érsekkel és a nigériai John Onaiyekan bíborossal is találkozhatunk a Hungexpon. Massimo Camisasca püspök Az olasz papok vértanúsága a 2. világháború után címmel tart előadást. Székely János témája pedig az Eucharisztia és a cigánypasztoráció. A szír-malabár egyház helyzetébe Joseph Pamplany püspök által nyerhetünk betekintést. Jean-Claude Hollerich bíboros és Angelo Bagnasco bíboros: Eucharisztia, evangelizáció és társadalmi elkötelezettség Európában címmel osztja meg gondolatait.   

 A hit ereje

10-én, PÉNTEKEN, a Hungexpon zajló események zárónapját Veres András püspök imája nyitja, majd a - paptársai által - remek humorú és kiváló problémamegoldóként jellemzett Oswald Gracias-t hallhatjuk, aki Indiából érkezik a magyar fővárosba. Áder János államfő, a NEK fővédnöke tanúságtevőként lép a közönség elé. Rendkívül változatos témákat ölelnek fel az előadások: Etienne Vetö a zsidóság, Izrael és az Eucharisztia témakörét járja körül, Baltazar Porras venezuelai bíboros Szentek Isten népében és a világban, a laikus hívek hivatása a szentségre címmel tart előadást. Andrew Yeom Soo-jung bíboros első római katolikus vezetőként, 2014 májusában átlépte a diktatórikus Észak-Korea határát. Szöul érseke hosszú ideje küzd a két ország közötti megbékélésért, a koreai keresztények helyzetéről beszél majd a kongresszuson. Georg Schwartz és Andrea Dellatore a Cenacolo Közösség munkáját mutatják be, akik szenvedélybeteg fiatalok gyógyulását, újrakezdését segítik. 

A Hungexpon túl, további helyszíneken, egész héten változatos programokkal várják a szervezők az érdeklődőket a NEK keretében: szentségimádás és gyónási lehetőség, idegen nyelvű szentmisék, ForrásPont Ifjúsági Est, Ákos koncert, családi nap a Margitszigeten, Szent István könyvhét és vásár a bazilika előtti téren, a Csík Zenekar, a Szent Efrém Férfikar, a 100 Tagú Cigányzenekar, a Moszkvai Patriarchátus Kórus koncertje, Ars Sacra fesztivál - csak néhány ezek közül.

A NEK csúcspontja

11-én, SZOMBATON a Kossuth téren Erdő Péter bíboros celebrál szentmisét, amely után gyertyás körmenetet tartanak a Hősök teréig. Az esemény egyben országos ministránstalálkozó is.

Statio Orbis, záró szentmise Ferenc pápa részvételével

12-én, VASÁRNAP a záró szentmisét a Ferenc pápa celebrálja 11 óra 30 perctől a Hősök terén. Az Operaház 120 fős zenekarán kívül, fellép az Operaház kórusa és az ország minden tájáról érkező tagokból álló nagykórus összesen 2080 fővel.

Egyházmegyénk is készül:

A Kongresszus fontosságáról dr. Törő András, a Püspöki Hivatal irodaigazgatója, NEK egyházmegyei referensének gondolataiból idézünk: „Örömmel és hálával a szívünkben várjuk a Kongresszust, hogy a találkozás által tanúságot tegyünk a világ számára. Tanúságot tegyünk arról, hogy az eucharisztiával, az oltáriszentségben jelenlévő Krisztussal való kapcsolatunk akkor teljesedik ki igazán, amikor nem csak magunkhoz vesszük Őt, hanem hagyjuk, hogy formáljon bennünket, és hatással legyen az életünkre. Amikor részesülünk az eucharisztia csodájában, akkor Krisztust hordozzuk magunkban, tehát az Ő jegyeit, az Ő tulajdonságait öltjük magunkra. Ezek segítenek reagálni a mindennapok kihívásaira, örömeire, illetve felismerni, hogy amikor cselekszünk, előtte fel kell tennünk magunknak a kérdést: „mit tenne Jézus a helyünkben?” Ezekben a mozzanatokban teljesedik ki az eucharisztia: átlényegülünk, és Krisztus válik minden rezdülésünk forrásává. Jelenlétünkkel ezt üzenjük majd a világnak idén ősszel. Bátorítok ezúton is mindenkit, hogy kapcsolódjon be a szeptemberi eseménysorozatba, ahol minden korosztály és közösség megtalálhatja a számára értéket közvetítő programokat. Mindaddig pedig miért lényeges, hogy részesei legyünk a készületnek? Azért, mert a csodából, a titokból mindig annyi lesz a miénk, amennyit be tudunk fogadni. Fontos hogy ebben a készületi időszakban felismerjük: a hit tovább adásának nincsenek korlátai, napról napra jobbá kell válnunk, és körülményektől függetlenül ki kell hoznunk magunkból a legjobbat azért, hogy Krisztus szeretetét tettekre váltsuk. Ezt gyakoroljuk most, a készület során.”

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye területéről számos család és közösség kapcsolódik be a Kongresszus programjaiba, főként a családi nap, a városi körmenet, illetve a pápai szentmise élményeibe. Ezzel párhuzamosan készülnek az elsőáldozók Debrecenben, Nyíregyházán, Hajdúszoboszlón, Újfehértón, Geszteréden és Demecserben is a szeptemberi elsőáldozással egybekötött nyitómisére. Folyamatosan zajlik a ministránsok jelentkezése, akik országos találkozójukon vehetnek részt a NEK keretében, valamint a 15-30 év közötti fiatalok regisztrációja, akik a Forráspont Ifjúsági Esten lehetnek részesei a tevékeny és tanúságtevő szeretet erejének. A készület tehát jelenleg is folyik, egyházmegyénkből már több mint 1000 fő jelezte szándékát a regisztrációs rendszerben, beleértve papjainkat is, akik szolgálatukkal is fogják kísérni a Kongresszus eseményeit.

A Kongresszussal kapcsolatos tudnivalókról, a jelentkezés menetéről, valamint határidőkről a NEK honlapján, az iec2020.hu oldalon tájékozódhatunk!

Szilágyi Eszter

NEK egyházmegyei kapcsolattartó munkatárs

 

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

 

  • Galéria:
    • bannerek-altalanos-820x400