Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

„Abban az időben Jézus megjelent a Tizenegynek, és így szólt hozzájuk: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik. A híveket ezek a jelek fogják kísérni: A nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek a kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik. Ráteszik a kezüket a betegekre, és azok meggyógyulnak.” Az Úr Jézus, miután ezeket elmondta nekik, felvétetett a mennybe, és helyet foglalt az Isten jobbján. Ők pedig elmentek, és mindenütt hirdették az evangéliumot. Az Úr együtt munkálkodott velük, és az igehirdetést megerősítette a jelek által, amelyek kísérték őket”
(Mk 16,15-20).

A húsvét utáni 40. napon ünnepli az Egyház, az V. század óta, Urunk mennybemenetelének napját. Ez csütörtökre esik. Áldozócsütörtök liturgikus ünnepét több országban, így Magyarországon is a következő vasárnapon tartják.

Az alábbiakban Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök 2020-ban, Urunk mennybemenetelének ünnepén elhangzott gondolatait közöljük.

Jézus mennybemenetele a reménység, annak a győzelemnek az ünnepe, hogy az ember örök sorsa eldőlt. Nem a jó és rossz küzdelmének az ütközőpontján áll, és éli az életét, hanem győzött a jó, az élet a halál fölött, az erény a bűn fölött, az igazság a hazugság fölött. Ezt mi keresztények mindannyian tudjuk. Mégis bennünk van a kétely. Miért? Az ember esendőségére, gyarlóságára utalva a kérdésre a választ a rossznak a világban való jelenléte adja meg. Ha megvizsgáljuk életünket, rádöbbenünk, hogy gyakran mi sem a jó úton járunk. Szent Pál erről így nyilatkozik: „Hisz nem teszem a jót, amelyet akarok, hanem azt teszem, amit nem akarok, a rosszat” (Róm 7,19). „Ó, én szerencsétlen ember!” – folytatja Szent Pál – „Ki szabadít meg e halálnak testétől? Hála legyen Istennek, Jézus Krisztus, a mi Urunk által!” (Róm 7, 24-25).
Kételkedésünknek az is oka, hogy bizonytalanok vagyunk a jövőt illetően, ma is. Mi fog történni? Hogyan alakul az életem, meg tudom-e állni a helyemet a világban?

A kételkedés hozzátartozik az emberségünkhöz, de abban benne van az igazságnak a keresése. Ha valaki rátalál, akkor az egyszerűen magával ragadja, ami nem valami, hanem valaki, maga Jézus Krisztus. Nem tudjuk, holnap mi lesz, de azt igen, hogy Jézus győzött, beteljesítette az ember örök sorsát, és a mi életünk is innentől kezdve mennybemenetel. Ezért van küldetésünk: „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket.” Vagyis nincs próbaéletünk.

Az életünk élő adásban van. Amikor a szentmise élő adásban megy, jobban odafigyelünk magunkra, ruházatunkra, egészen másként viselkedünk, mert sokan látnak bennünket. Az életünk Isten előtt még nagyobb nyilvánosság előtt történik. Ezért nem mindegy, hogyan élünk. Nem azért, mert félnünk kell Tőle, hanem, mert végtelenül szeret, segít bennünket.

A mennybemenetel ünnepe, misztériuma, titka azért is a reménység ünnepe, mert amióta Jézus a mennyben van, az isteni lét állapotában, azóta mindig velünk van, bármikor szólhatunk hozzá, kérhetjük kegyelmeit. Erről és Jézus szeretetéről, boldogító jelenlétéről kell tanúságot tenni. Ehhez meg kell nyitni a szívünket, hogy megtapasztalhassuk az Ő hatalmát: „Én kaptam minden hatalmat égen és földön” (Mt 28,18). Szent Pál apostol azt mondja: „…milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma rajtunk, hívőkön” (Ef 1,19). Nagyszerű erejét Krisztusban mutatta meg, amikor feltámasztotta Őt a halálból, amelyet rajtunk keresztül akar megmutatni.

Minden megkeresztelt embernek feladata van. Nincs olyan, hogy valaki a cserepadon ül. Nemcsak a papok kötelessége, hanem minden megkeresztelt emberé is, hogy hirdessék az evangéliumot, az örömhírt, amely nem csupán egy könyv, egy szó, hanem maga az élet. Az életünkkel hirdessük, milyen a krisztusi keresztény élet, azt, hogy jó hozzá tartozni, belőle merítjük az erőt a mindennapokhoz.

Varga László kaposvári megyéspüspök ehhez kapcsolódó megállapítása szerint azért nem terjed annyira a keresztény hit a mai világban, mert az emberek még nem találkoztak igazán keresztény emberrel, csak olyanokkal, akik bár kereszténynek mondják magukat, nem minden esetben élik a hitüket.

Amikor Jézus felment a mennybe, előtte megáldotta az apostolokat, és rajtuk keresztül az egész világot, bennünket áldott meg. Áldássá kell tehát válnunk, hogy megmutassuk Isten szeretetét, és beleéljük jóságát ebbe a világba.

Kövessük Jézust, éljük az Ő életét, mert ahogyan az imádság mondja: „Ahová a fő eljutott dicsőségben, oda kapott meghívást az egész test, az Egyház a reménységben.” Életünk mennybemenetel, a történet – Krisztus megváltó műve – már befejeződött, győzzön bennünk is a jó, az igazság, a szeretet, az örök élet.

Kovács Ágnes

Öröm-hír Sajtóiroda
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye