2021. május 13., csütörtök 17:41

Bővítik és tornacsarnokot építenek a nyírtelki katolikus iskolában

15 tantermes iskolává alakítják át, valamint „A” típusú tornacsarnokkal bővítik a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye fenntartása alatt működő nyírtelki Szent Anna Katolikus Általános Iskolát. Az időkapszula ünnepélyes megáldására és elhelyezésére 2021. május 13-án került sor. Az egyházmegye saját forrásból bővíti az intézményt, a 600 négyzetméteres sportcsarnok mellett összesen 200 négyzetméteres öltözőkkel és kiszolgáló helyiségekkel rendelkező blokkot is kialakítanak, valamint az új szárnyban kápolna, 3 új tanterem, 4 csoportszoba és új vizesblokk is helyet kap. 

Az ünnepségen részt vettek: Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, dr. Törő András, a Püspöki Hivatal irodaigazgatója, Kiss Tibor plébános, iskolalelkész, Molnár Katalin EKIF tanfelügyeleti főigazgató, Türk László EKIF oktatásszervezési főigazgató, Béres Nándor egyházmegyei gazdasági igazgató, dr. Vinnai Győző, a térség országgyűlési képviselője, Szekeres József, Nyírtelek polgármestere, a tervező és kivitelező cégek képviselői, valamint pedagógusok és az iskola diákjainak képviselői.

7M7A9465

Elsőként Horváth-Bócsi Irén intézményvezető üdvözölte a vendégeket. Köszöntő gondolataiban örömét fejezte ki azért, hogy e nevezetes nap éppen május 13-ra, a Fatimai Szűzanya ünnepére esik. A négy éve egyházmegyei fenntartásban működő, Szent Anna oltalma alatt álló iskola számára áldást jelent, hogy tantermekkel és egy korszerű sportcsarnokkal fejlődhet, bővülhet. Éppen ezért az intézményvezető köszönetét is kifejezte a fenntartónak a beruházásért.

7M7A9481

Palánki Ferenc megyéspüspök köszöntő gondolataiban azt hangsúlyozta, hogy akkor tudunk jó irányba növekedni, ha az életünk imádság, istendicsőítés. A főpásztor éppen ezért imádságba foglalta bele a megosztásra szánt gondolatait. Kifejtette, Jézus Krisztus mutatta meg, hogy minden ember végtelen értékű, és számára nemcsak azok fontosak, akik Isten elvárásai szerint élnek, hanem mindenki. Isten nem azért szeret bennünket, mert jók vagyunk, hanem hogy jók legyünk. Isten szeretetét megértve a válaszunk a munkánk végzésében nyilvánul meg. Ebben az iskolában az itt dolgozók Istennek tetszően végzik feladatukat, hiszen a tanulók nemcsak testben növekednek, hanem lélekben is, tágul a szívük, és a Szentlélek templomaivá vállnak. Ezáltal az Isten és az emberek előtt korban, kedvességben és bölcsességben növekvő gyermekekben a nyírtelki embereknek és a szülőknek is sok öröme lesz.

Az egyházmegye igyekszik a kor követelményeinek megfelelően fejleszteni a nyírtelki iskolát is, hogy a gyermekek örömmel járjanak a kényelmesebb, szebb intézménybe, és rátalálhassanak a hivatásukra. Ehhez a lehetőséghez sok ember hozzáteszi a tudását, erőfeszítéseit, képességét. Az összefogás eredményeként az építkezés már elkezdődött, amelynek alapja maga Jézus Krisztus. Kérjük az Ő áldását szolgálatunkra, összefogásunkra, tevékenységeinkre, hogy az egész életünk imádság lehessen – fejezte be gondolatait a főpásztor.

7M7A9494

Dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő örömét fejezte ki azért, hogy egykori diákként lehet jelen a bővülő, fejlődő iskolában. Visszatekintett a négy évvel ezelőtti fenntartóváltásra, amelynek köszönhetően a tudás átadása mellett a nevelés is nagyobb hangsúlyt kap, ahol a gyermekek emberségben, közösségben egyaránt fejlődhetnek, sikereket érhetnek el, sikeressé téve a kisebb és nagyobb közösséget, a nemzetet is. Mint mondta, számára bizonyosságot nyert az, hogy jó kezekbe került az iskola.

A képviselő a Nobel-díjas Szentgyörgyi Albert gondolataival erősítette a jelenlévőkben azt, hogy mire jó az iskola. Arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, feléledjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, megtalálja a munkát, amit szeretni fog.

Majd hangsúlyozta, a testünk, értelmünk és lelkünk egyaránt Isten ajándéka, szoros kapcsolatban állnak egymással, meghatározzák a gondolatainkat, lelkiállapotunkat, ezért nem hanyagolhatjuk el. A testünket tehát annyira kell erősítenünk, mint hitünket, ez meg fog valósulni a tornacsarnok megépítésével.

7M7A9499

Szekeres József polgármester kifejtette, a közös gondolkodás és a bizalom alapkövét már négy évvel ezelőtt letette a város közösen az egyházmegyével. Ennek bizonyítékai az elmúlt időszak eredményei, valamint ezt igazolja a most megvalósuló egyházmegyei nagyberuházás is. A polgármester köszönetét fejezte ki a fenntartónak a fejlesztésért.

7M7A9512

A beszédek után az utókornak üzenve az időkapszulába elhelyezték az intézmény alapító okiratát, az új intézmény látványtervét, gyerekrajzot, a megyei napilap és az Örömhír egyházmegyei lap legfrissebb számait, az iskola logójával ellátott nyakkendőt, iskolai kiadványt, Szent Annát ábrázoló szentképet, jelenlegi munkatársak és gyermekek névsorát, valamint egy pénzérmét.

Az ünnepségen közreműködtek az iskola tanulói: Boros Vivien 3.a. és Mokánszki Milán 4.b. osztályos tanulók.

 

Kovács Ágnes

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

  • Galéria:
    • 22
    • 7M7A9448
    • 7M7A9461
    • 7M7A9465
    • 7M7A9468
    • 7M7A9469
    • 7M7A9481
    • 7M7A9494
    • 7M7A9499
    • 7M7A9502
    • 7M7A9512
    • 7M7A9532
    • 7M7A9554
    • 7M7A9557
    • 7M7A9571
    • 7M7A9574
    • 7M7A9579
    • 7M7A9584
    • 7M7A9586