Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

Az ötven éve pappá szentelt Fodor András atya a jubileum kapcsán azt mondta: sohasem „paposkodni” akart, hanem szolgálni. Az aranymisés püspöki helynök atyával Mikula Szilvia, a Dehir.hu munkatársa beszélgetett.

Arra a kérdésre, hogy András atya miért választotta annak idején a papi hivatást, az ünnepelt elmondta, szentéletű nagymamája és édesanyja voltak rá nagy hatással. A nagymama a röszkei tanyák Kalkuttai Teréz „anyja” volt. Betegeket látogatott, a gyermekágyas édesanyáknak tyúkhúslevest vitt, vezette, szervezte a különböző kilencedeket, abban az időben ezek voltak a tanyai élet fénypontjai. Nem volt tévé, elvétve lehetett találni egy-egy rádiót a környékükön. Főleg a téli estéken az emberek szívesen jöttek össze közös imára, éneklésre. A nagymama minden reggel ment a szentmisére, majd András atya 3-4 éves korától kezdve vele tartott. Akkor még rács előtt térdelve járultak az emberek szentáldozáshoz. Ő is mindig odatérdelt a nagyanyja mellé, de nem kapott szentostyát. Emlékei szerint valamikor, ilyen alkalommal ötlött fel benne, hogy ha pap lenne, megáldoztatná a gyermekeket is.

„Nem én választottam ezt a hivatást, hanem Isten hívott meg, ő választott engem. Még ötéves sem voltam, elkezdtem ministrálni. Még nem jártam iskolába, amikor elsőáldozó lehettem. Bátyáim a tanyai iskolába jártak, ahol egy tanító négy osztállyal foglalkozott egyszerre. Engem már azért írattak be a falubeli iskolába, hogy tovább tanulhassak. Bár az otthoni tanulásra nem volt idő, mert gyermekként is dolgozni kellett, mégis az iskolai órákon többet tudtam tanulni, mint a tanyai iskolákban. Felső tagozatos koromban már sokat „piszkált” az egyik tanárom a hitem és templomba járásom miatt. Ekkor kezdett tudatosulni bennem, hogy magamnak is komolyabban megfogalmazzam, miért szeretnék pap lenni. Ez a tanárom azt mondta, hogy a mai embereknek már nincs szükségük a papokra: tanuljak orvosnak, vagy valami más hasznos feladatra készüljek. Ezek után is csak arra jutottam, hogy papként többet tudok segíteni, mint orvosként. Az orvos csak a testet gyógyítja, a pap pedig a lelket is tudja erősíteni, gyógyítani Isten kegyelmével – fogalmazott András atya az interjú során.

Dehir.hu: Hogyan élte meg az elmúlt ötven évet Isten szolgálatában?

Fodor András: Újmisés papként azt kértem Istentől, hogy egyre alkalmasabb eszközzé váljak Isten népe szolgálatában.

Nem „paposkodni” akartam, hanem szolgálni, ott, ahol vagyok, azokat, akik éppen körülöttem vannak. Igyekeztem nyitott szemmel járni, hogy észrevegyem, kinek mi a gondja, baja, és én hogyan tudnék segíteni, és reméltem, hogy ez másokra is átragad.

Elmesélek egy egyszerű „sztorit”, ami máig elevenen él bennem. Az első szolgálati helyemen, Ásotthalmon, egy tanyai iskolában bérmálási előkészítőt tartottam. Vittem magammal néhány fiatalt az ifjúsági csoportomból, hogy segítsenek. Jól ránk esteledett. Hazafelé menet a bajai úton elhaladtunk egy defektes autó mellett. Visszafordultam és oda álltam az autó mögé, hogy világítsak a munkához. Kiderült, hogy nincs pótkereke, de pumpája és szerelő vasa sincs, hogy megjavítsa a defektes kereket. Mivel ismerős voltam a környéken, tudtam, hogy legközelebb kinek van gumis kocsija, bementem hát ahhoz a tanyához, ahol adtak, ami kellett a szereléshez. A kerék megjavítása után az autó vezetője pénzt akart adni a segítségért. Abban az időben jelent meg az 500 forintos címlet, ebből vett elő egy köteget. Nekem akkor 416 forint volt a havi jövedelmem. Azt kérdeztem tőle, hogy szokott-e imádkozni. Meglepődött, bevallotta, hogy nem, de talán még a Miatyánkot tudja. Arra kértem, hogy mondjon el értünk egyet. Amikor közeledtünk az ásotthalmi leágazáshoz, azt mondja nekem az egyik fiatal: ne menjünk még haza, tegyünk egy kört, hátha akad még valaki, akin segíthetünk. Majd kiugrottam a bőrömből örömömben, hogy sikerült megtapasztaltatnom a segítés örömét – hát ilyesmit értek én a szolgálaton. Most ezért adtam hálát, hogy Isten nagyon sok lehetőséget adott nekem arra, hogy szolgálhattam. Jézus maga mondta, hogy amit egynek a legkisebbek közül tesztek, azt velem teszitek.

A beszélgetés során András atya a jubileumi év jelentőségéről, a hálaadásról is szólt, majd az Életem zarándokútja a földön című önéletrajzi kötet születésének körülményeit, a publikálás célját is megosztotta az olvasókkal.

András atya az 50 éves szolgálatból 41 évet Debrecenben teljesített. Törekvésének köszönhetően a katolikusok is bekapcsolódtak az Ökumenikus Tanács munkájába és 1986-ban megtartották a debreceni Szent Anna-templomban az első ökumenikus imaórát. Erről és még más debreceni emlékéről is beszámol az aranymisés Fodor András püspöki helynök atya az interjúban, amelynek tejes terjedelme a dehir.hu portálon olvasható:

https://www.dehir.hu/debrecen/debrecen-lehetoseget-adott-hogy-itt-adjam-oda-az-eletemet-arra-a-szolgalatra-amire-isten-meghivott/2021/04/18/

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye