2021. április 15., csütörtök 15:05

„Velük együtt hálát adok neked, és dicsőítelek Téged.” – Pappá szentelésének 50. évfordulóján adott hálát Istennek Fodor András püspöki helynök Debrecenben

Fodor András atya, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspöki helynöke hálaadó szentmisét mutatott be pappá szentelésének 50. évfordulóján, április 14-én a debreceni Szent Anna-székesegyházban, egyházmegyés paptársai, munkatársai, barátai jelenlétében.

7M7A8673

Erre az ünnepi alkalomra András atya már hónapok óta ajándékkal készült. Írói képességének köszönhetően színes, fordulatokban gazdag, kordokumentumnak is kiváló Életem zarándokútja a földön című életrajzi kötetet tár az olvasók elé, amellyel minden jelenlévőt megajándékozott, azzal a szándékkal, hogy visszatekintve az életünkre, minél többen fedezzük fel, vegyük észre Isten nagylelkűségét, vezetését és segítségét az akadályok leküzdésében.

20210409 122856

A több száz aranymisés kártyán keresztül pedig a teremtett világ csodájában gyönyörködhetünk. András atya, mint természetfotós a lélek mélységélességébe vezeti a szemlélőt. Mint mondta, nincs két egyforma kép, így mutatja be a teremtett világ – a madarak, bogarak a növények stb. – sokszínűségét, amelyek létezésükkel dicsőítik az Istent. Az ünnepelt arra kért bennünket, kapcsolódjunk be ebbe a kórusba, ki-ki a maga nevében fogalmazva meg háláját, és mondja: „Velük együtt hálát adok neked, és dicsőítelek Téged.”

7M7A8566

Az aranymisés András atyát Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök köszöntötte a szentmise elején. A főpásztor hálát adott a helynök atya 50 évi papi szolgálatért, a húsvéti hitéért, amely az egész hivatását áthatotta, az örök dolgokra irányítva a rábízottak figyelmét.

Ferenc püspök utalt András atyának az önéletrajzi kötetére, amelyben megmutatkozik az emmauszi tanítványok sajátossága, élete. Ők elindultak és találkoztak a Feltámadottal, érezték az Úr közelségét, amelyet minden pap megkap ajándékba, hogy az Ő tanítását, kinyilatkoztatását megértse, azt lángoló szívvel befogadja és továbbadja. Püspök atya a könyv elején a szerző által megfogalmazott gondolatot is kiemelte, amelyben azt olvashatjuk, hogy életének az élet könyvében megírt folytatását csak a Jóisten ismeri. Az emmauszi tanítványok akkor tapasztalták meg a feltámadás örömét, a végtelen távlat megnyílását, amikor a nap már lemenőben volt. „Segítsen a Jóisten, hogy továbbra is nagy örömmel, lelkesedéssel, az eddig megtapasztalt szeretettel, hitelesen tudd végezni a szolgálatodat!” – fejezte be köszöntő gondolatait Ferenc püspök.

7M7A8597

A hálaadó szentmise szónokaként egykori káplánja, Németh János mezőladányi plébános méltatta volt plébánosát, és az életrajzi kötet szavaival igyekezett a teljesség igénye nélkül egy csokorba fogni András atya 50 évi papi szolgálatát. Elmondta, az aranymise előtt egyéni szentségimádáson vett részt a debreceni Szent Család-templomban – egykori közös szolgálati helyükön – kérve a Szentlélek segítségét az ünnepi áldozat bemtatásához.

Németh János atya bevezető gondolataiban utalt egyik kedvelt filmjükre, a Néri Szent Fülöp életét feldolgozó, Legyetek jók, ha tudtok című alkotásra, amelynek bájos jelenetében egy mosolygós arcú gyermek magasba emeli a majdnem püspökké kreált Fülöp atyának szakadt, öreg papucsát, azt kiáltva: Fülöp atya, te mindig Fülöp atya maradsz! András atya a munkájáért kapott megérdemelt világi és egyházi elismerések mellett is megmaradt egyszerűségében. Már kispapként megfogalmazta – amikor elöljárója a központi szemináriumba akarta küldeni –, hogy ő nem tudós, hanem elsősorban egyszerű pap akar lenni. A petróleumlámpa fénye mellett tanulta az élet bölcsességét és hallotta meg Isten megszólítását, így évről-évre a debreceni Szent Család-templomban is a karácsonykor bemutatott pásztorjátékban gyermekkorát idézve minden alkalommal hűségesen a kispásztor szerepét választotta. Az egyszerűség utáni vágya teljesült – fogalmazott a szónok.

Ezután János atya az életrajzi kötet folytatásaként annak képzeletbeli lapjaira fogalmazott meg néhány köszönő gondolatot, méltatva a vele, mint káplánjával szigorú, de mégis nyitott szívű plébánost, aki a papi szolgálatában, majd az egyházmegye életében betöltött feladatait is hűségesen viselte.

János atya visszautalt saját kápláni éveire is, amely során sok harcot meg kellett vívniuk egymással, de a pályán egymás mellett tisztességben futottak, az Egyház javára, a hívek üdvösségére. Kapcsolatukból mély barátság született.

7M7A8575

János atya személyes hangvételű háláját a nyilvánosság előtt fogalmazta meg. Elmondta, ha 22 évvel ezelőtt nem András atyához helyezték volna káplánnak, a szilaj természete miatt talán most nem lenne itt. Plébánosa szigorúsága mellett nyitottságot, következetességet tapasztalt részéről. Sokszor nem egyszerű a helyzet a plébános és káplán között, és a szolgálatban egyiknek sem könnyű. De a mennyek országáért le kell mondani bizonyos dolgokról. Akkor a mérhetetlen és érthetetlennek tűnő szigorú szabályok elfogadása nem tűnt egyszerű feladatnak, de most már tudja, hogy András atya következetessége az ő papi szolgálatának alappilléreit erősítette.

7M7A8613

Plébánosa megkövetelte tőle a prédikálást a hétköznapi szentmiséken is, előtte való nap írásban kérve azt, amelyet kijavított, és természetesen a prédikációkat fejből kellett mondania. János atya több száz prédikációt írt az évek alatt. Nagyon hálás most ezért. Nem vehette félvállról a hivatását, mert előtte állt a példa ennek ellenkezőjéről. András atya mindig komolyan vette a papságát, és szívén viselte a káplánja sorsát, nyitottsága, segítőkészsége, partnersége a szigorúságából fakadt. Igazi papot faragott a rosszcsont gyerekből — fogalmazott János atya, aki éppen ezen élmények után továbbhelyezésekor nehezen vált meg a Szent Család Plébániától.

András atya életét gyermekkorától kezdődően a kemény, nehéz évek edzették, így készült hivatására, ez az erő kellett ahhoz, hogy felvegye és töretlenül előrehaladva vigye a hivatásában, az egyházmegyében vállalt feladatainak és betegségének keresztjét. Soha nem hátrált meg.

A szónok érdekes részleteket is kiemelt András atya életrajzi kötetéből, amelyek arra engednek következtetni, hogy a szerző életének minden egyes mozzanata a papi hivatásra készítette őt. Pappá szentelésekor beteljesült édesanyja titkolt vágya is, aki akkor árulta el a fiának, hogy egész életében azért a pillanatért imádkozott.

7M7A8630

András atya pappá szentelésekor egy mondatot írt az érzéseiről a könyvében: „Ezt már nem lehet leírni, Jézus a barátom.” János atya hozzátette, Jézus is ezt mondja: Nem nevezlek többé szolgának benneteket, mert a szolga nem tudja, mit tesz ura. Barátaimnak mondalak benneteket…” (Jn 15,15).

Felsorolni is hosszú lenne András atya szolgálata során végzett munkáját. Többek között sokat köszönhet neki az erdélyi magyarság; a Magyar Máltai Szeretetszolgálat debreceni csoportjának megalakulása is az ő szolgálatához fűződik, valamint ő volt a Debreceni Ifjúsági Találkozó megálmodója. Sokak emlékében még él, hogy a legnehezebb időben a titokban szervezett találkozókra fiatalok százai érkeztek a Szent Anna-templomba hajnalokig dicsőítve Istent.

7M7A8655

Kardinális szerepe volt a Szent II. János Pál pápa 1991-es debreceni látogatását koordináló, előkészítő bizottságban, majd a látogatás későbbi eredményének köszönhetően a Szentatya által 1993-ban megalapított Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye kezdeti lépéseit is segítette munkájával, nem kevés részt vállalva a szervezésben. Egyházmegyénkben nincs olyan egyházi intézmény, templom, amelyhez ne lenne köze. Mindezen feladatok sok kihívást, kereszthordozást jelentettek számára – fogalmazott a szónok, végül jókívánságait fejezte ki az aranymisés plébánosnak.

„Szívből kívánom, adjon neked a Jóisten erőt, egészséget, hogy papi életed, szolgálatod még hosszú évekig folytatódjon. Továbbra is tapasztald meg a gondviselő Isten szeretetét, jóságát, a rád bízott hívek igaz mosolyát. Paptársaim és az egyházmegye hívei nevében kérem: Isten éltessen sokáig és tartson meg szeretetében! – fejezte be gondolatait Németh János plébános.

7M7A8654

A szentmise végén Haranghy Sándor és Keresztesné Várhelyi Ilona a kisközösségük és a Sziklára Épített Ház Alapítvány nevében a csángó származású Petrás Mária egyik alkotásával mondtak köszönetet az aranymisés plébánosnak.

A szentmise aranymisés áldással ért véget.

Fodor András aranymisés helynök atya hálaadó szentmiséje az egyházmegye You Tube felületén visszanézhető: https://www.youtube.com/watch?v=3nkwViQ_fAY

András atya – tekintettel a járványügyi helyzetre – még két alkalommal mutat be hálaadó szentmisét a közeljövőben. Április 25-én, vasárnap 9.00 órától az előző szolgálati helyén, a debreceni Szent Család-templomban az egyházközség híveinek részvételével, majd május 14-én, 14.00 órától ismét a Szent Anna-székesegyházban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Észak-Alföldi Régió tagjainak a jelenlétében.

***

7M7A8536

Fodor András atya 1947. november 24-én született Röszkén egy négygyermekes keresztény családban. Középiskolai tanulmányait a Kecskeméti Piarista Gimnáziumban végezte (1962-1966).

1971. április 14-én, Szegeden szentelték pappá. Kápláni szolgálati helyei: Ásotthalom (1971–75); Apátfalva (1975–80).

 

Kisegítő lelkész Debrecen, Szent Anna-templom (1980–94); hittanár és zárdalelkész, Svetits Intézet (1980–96); irodaigazgató, Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatala (1993–2009); plébános, debreceni Szent Család-templom (1998–2019).

 

Püspöki tanácsos (1994), püspöki helynök (1993), pápai káplán (1997), címzetes prépost (2005), bihari főesperes (2017)

 

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat debreceni csoportjának alapító tagja és lelkivezetője (1989); a MMSZ Észak-Alföldi Régiójának vezetője (2004-)

 

Díjak: Gyimesfelsőlok díszpolgára – 2000; Debrecen Város Pro Urbe-díj – 2006; Crucem „Pro Piis Meritis” Nuncupatam – 2009 (A Máltai Lovagrend érdemkeresztje); Csáky Imre-díj – 2015

 

Kovács Ágnes

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

 

  • Galéria:
    • 20210409_122856
    • 20210413_092702
    • 7M7A8530
    • 7M7A8533
    • 7M7A8536
    • 7M7A8544
    • 7M7A8551
    • 7M7A8557
    • 7M7A8562
    • 7M7A8564
    • 7M7A8566
    • 7M7A8568
    • 7M7A8570
    • 7M7A8574
    • 7M7A8575
    • 7M7A8577
    • 7M7A8581
    • 7M7A8582
    • 7M7A8583
    • 7M7A8584
    • 7M7A8587
    • 7M7A8588
    • 7M7A8591
    • 7M7A8592
    • 7M7A8597
    • 7M7A8599
    • 7M7A8604
    • 7M7A8607
    • 7M7A8609
    • 7M7A8610
    • 7M7A8613
    • 7M7A8616
    • 7M7A8621
    • 7M7A8623
    • 7M7A8625
    • 7M7A8628
    • 7M7A8630
    • 7M7A8631
    • 7M7A8634
    • 7M7A8640
    • 7M7A8642
    • 7M7A8647
    • 7M7A8652
    • 7M7A8654
    • 7M7A8655
    • 7M7A8657
    • 7M7A8668
    • 7M7A8671
    • 7M7A8673
    • P4130014