2021. április 12., hétfő 13:28

MESTER-M díjban részesült Varga István, az ajaki Tamási Áron római katolikus köznevelési intézmény fizika tanára

A MOL MESTER-M Díj azoknak az áldozatkész tanároknak, edzőknek a munkáját ismeri el, akik ösztönzik a tehetséges gyerekeket a sport, a művészet és a tudomány területén és szakmailag, emberileg tanítványaik példaképei. A legérdemesebb jelöltek közül évente egyszer a MOL Alapítvány kuratóriuma 10 személyt választ ki a sport, a művészet, a bölcsészet-, valamint a tudomány területeiről, és a MESTER-M díjban részesíti.

2020-ban 437 jelölés érkezett be, amelyekről 2021. február elején döntött a MOL Alapítvány kuratóriuma.

Tanár úr, az Ajaki Tamási Áron Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda és Bölcsőde pedagógusa, a fizika tantárgy oktatásában szerzett maradandó élményeket volt tanítványiban és így lett ő az idei év egyik díjazottja.

A napokban került sor a díj átadására, rendhagyó módon online formában.

Tanár úr 37 éves fizikatanári pályafutása során mindig azt tartotta szem előtt, hogy a fizika tanításán keresztül közelebb hozza tanítványihoz az élet hétköznapi jelenségeit.

 

Kedves Varga István tanár Úr!

A kollégái és tanítványai mellett az egyházmegye hívei nevében is fogadja szívből jövő gratulációnkat a megérdemelt díjhoz! További életére, munkájára Isten áldását kérjük!

 

Varga István díjazottról szóló rövid, bemutató film itt látható:

 

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

  • Galéria:

    Warning: No images in specified directory. Please check the directory!

    Debug: specified directory - https://archivum.dnyem.hu/images/SitePics/Hirek/221/167