Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

Kettős jubileumot ünnepel idén a magyarországi domonkos közösség: Szent Domonkos halála és a Magyar Domonkos Rendtartomány alapításának 800. évfordulója alkalmából jubileumi évet hirdettek. A debreceni rendházban szolgáló Tokodi Lászlóval beszélgettünk.

Fehér szerzetesi habitusban járja a várost, megszólítja az embereket, és bárkivel szívesen elbeszélget, aki szóba elegyedik Önnel. Katekumencsoportokba hívja az érdeklőket, a „Szólj be a papnak!” kezdeményezés egyik elindítója, a Szurkolj a pappal!, Sörözz a pappal! rendezvények lelkes résztvevője. Mire buzdítja a ma emberét Szent Domonkos életpéldája?

– Szent Domonkos képes volt arra, hogy mindentől megváljon. Elment az eretneknek tartott közösségekhez, és velük lakott. Vándorprédikátor volt, eleinte nem is kolostorban élt, hanem az emberek között. Ez az odafordulás, nyitottság egészen rendkívüli volt az ő korában. A ciszterci atyák ekkor már komoly szerzetesrendként működtek. Lovon mentek az emberek közé, igyekeztek megtéríteni őket, aztán visszatértek a rendtársaikhoz.

A domonkosok azonban együtt maradtak az emberekkel, sorsközösségben éltek velük, vállalták a szegény körülményeket. Domonkos követői Isten igéjének hirdetésére tették fel az életüket. Ma is ez áll mindennek a középpontjában, ezt szolgálja a rendben a liturgia, a tanulás, a közösségi élet. Azért tanulok, hogy jobban tudjam hirdetni Jézus tanítását. Azért vagyok a szerzetes testvéreimmel, hogy együtt tegyünk tanúságot Jézusról. Azért imádkozom, hogy az imából fakadjon a készenlétem az igehirdetésre. 

– Domonkos vándorprédikátorként élt, és a viszályt is vállalva küzdött azért, hogy a közösségük a Prédikátorok Rendje nevet viselje. Miért volt ez ennyire fontos számára?

– Valóban botrány volt, hogy prédikátoroknak nevezték Domonkost és a társait. A ferencesek azt akarták, hogy az emberek csak prédikálóknak tartsák az elődeinket. De Domonkos kiállt azért, hogy rendként működhessen a közössége, és IX. Gergely pápa kanonizálta a Prédikátorok Rendjét. Az elnevezés kifejezi, hogy mi teljesen az Ige szolgálatára szenteljük magukat, a prédikátorság a hivatásunk. A megtestesült Igét szeretnénk elvinni az emberekhez, ez áll minden tevékenységünk középpontjában.

Engem is ez ragadott meg a rendben. Csak az evangélium hirdetése számít. Nincsenek intézményi kötöttségek, nem ragaszkodunk struktúrákhoz.

A prédikálás alapvetően egyirányú tevékenység. Én hirdetem, hogy mi az igazság, és hogyan kell élni, a másik fél pedig meghallgatja mindezt. A vándorprédikátorság ezzel szemben azt jelenti, hogy odamegyek a másik emberhez, hirdetem neki Isten igéjét, és elfogadom őt, illetve azt, amit ad. Ő otthon érzi magát a saját környezetében, míg én ki vagyok szolgáltatva a számomra ismeretlen közegben. Figyelnem kell rá, és meg kell találnom a módját, hogyan tudom befogadhatóvá tenni számára az evangélium igéit. Nincsenek sémák, mindenkivel másképpen kell foglalkozni. Ez nem csak lehetőségeket, de nagy nehézséget is jelent. 

– Hogyan készíti fel erre a szerzetest a rend?

– Két és fél évig csak filozófiát tanulunk. Nem csupán azért, hogy megismerjük a különféle filozófiai iskolákat. Cél az is, hogy megéljük: a filozófia a bölcsesség szeretete, az igazság keresése. Az értelemmel bíró ember képes ezt felfedezni. A filozófia megtanít gondolkodni, hogy eljussak az igazsághoz, aki nem más, mint Jézus Krisztus. A tanulmányokban a filozófia után a teológia következik. Klasszikus, tomista képzést kaptam. A forráshoz, Aquinói Szent Tamáshoz nyúltunk vissza, az ő műveit olvastuk eredetiben. Szent Tamás megkerülhetetlen egyháztanító. A Summa Theologiae című művében összefoglalja a dogmatikát, az erkölcstant, és beszél az imádságról is. Tamás szinte az egész katekizmust megírta. A domonkos képzés ezzel olyan alapokat ad, amelyek képessé teszik a szerzetest arra, hogy bármihez hozzá tudjon szólni, és magabiztosan haladjon előre a gondolkodásban. Képessé válunk arra, hogy meglássuk az igazságot, és elvessük a hazugságot. A rendi habitusunk fekete és fehér. Időnként azt szokták a szemünkre vetni, hogy fekete-fehéren gondolkodunk, holott színes a világ. Pedig van, amikor ki kell mondani, hogy ez igen, ez nem, és nincs harmadik lehetőség. 

A Domonkos-rendi gondolkodás alapvető sajátossága az is, hogy folyamatos tanulásra ösztönöz. Közeledni akarok az emberekhez, ezért figyelnem és tanulnom kell a gondolkodásukat, szüntelenül új módszereket igyekszem felfedezni.

Ha kell, újra és újra változtatok a nézőpontjaimon és a módszereimen, persze mindig azon alapszabályok mentén, amelyeket a szívembe véstem a képzésem során, és amelyeket bárhol alkalmazni tudok.

– Milyen utakra viszi az emberek gondolkodásának tanulása? Honnan és hogyan tanul?

– A legfontosabb, hogy soha nem szakadok el az alapoktól: a Szentírás az alapkönyv, vallom, hogy minden évben el kell olvasni. Többször előveszem Arisztotelész és persze Aquinói Szent Tamás műveit is. Szeretem a klasszikusokat, akár többször is újraolvasom őket. Regényeket, meséket is olvasok. Megvettem például Rúzsa Magdi mesekönyvét. Kíváncsi vagyok arra, mit mond egy befutott énekesnő a mesén keresztül magáról, a világról. Az informálódásban ma fontos az internet.

Rendszeresen nézek influenszereket és youtubereket, hiszen ők azok, akikre figyelnek a fiatalok. Ezeken az online platformokon mindenről szó esik, ami a világban történik. Egyszerűen elengedhetetlen, hogy onnan is tájékozódjam, ahonnan azok, akiket szeretnék elérni az ige hirdetésével.

Több internetes hírportált is rendszeresen olvasok, így rengeteg információt szerzek. Emellett nekem is van vlogom (Prédikátorok), és tervezem, hogy a TikTokra is felteszek majd videókat, mert a tini korosztályt már csak ott lehet elérni. Alapvetően pedig sokat járom a várost, nyitott vagyok a beszélgetésre. 

Az interjú teljes terjedelemben a Magyar Kurír oldalán olvasható:

https://www.magyarkurir.hu/hirek/mindig-erdemes-ujrakezdeni-tokodi-laszlo-op-szent-domonkos-manak-szolo-uzeneterol

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Öröm-hír Sajtóiroda/ Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye