2020. január 01., szerda 11:34

Aki hálás, az meg tanul élni – Palánki Ferenc megyéspüspök év végi hálaadó szentmisét mutatott be a debreceni székesegyházban

Egy közösséget, egy családot alkotunk, ezért az év utolsó estéjén összejövünk a családfő, Jézus köré, aki megvendégel bennünket, és elbeszélgetünk vele arról, hogy mi történt az elmúlt évben. Szólunk a bennünket ért örömünkről, bánatunkról, nehézségeinkről, esetleg bűneinkről, amelyek lelkünket terhelik, vagy arról, amikor Isten nélkül éltük az életünket – kezdte homíliáját Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök december 31-én, a debreceni Szent Anna-székesegyházban bemutatott év végi hálaadó szentmisén. A legszentebb áldozaton részt vett dr. Krakomperger Zoltán, a székesegyház plébánosa, Markovics Balázs káplán atya és Vadászi László atya, a városban működő neokatekumenális közösség vezetője is, valamint távolabbról érkezők és az egyházközség hívei.

Visszatekintésünkben jelen kell hogy legyen a bocsánatkérés, szándék a jobbulásra. A főpásztor Beer Miklós nyugdíjas váci püspök atyát idézte, aki gyakran mondogatta: „a tavalyi hitemmel az idén már nem megyek semmire”. Kell, hogy fejlődjünk, továbbhaladjunk, de az idő ne csak múljon, hanem teljen is jósággal, szeretettel. Kérjünk bocsánatot Istentől, egymástól, ne vigyük át haragunkat, neheztelésünket az új esztendőre! Egy család, egy szeretetközösség vagyunk, amely hordozza magában a szeretet forrását, Krisztust, hiszen minden forrásunk belőle fakad – utalt a közelgő 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra a főpásztor.

A megyéspüspök kitüntetésnek és megtisztelőnek tartja, hogy ránk bízták ezt a feladatot, amely során az egész világ egy hétig Magyarországra figyel. Éppen ezért most előre is kell tekintenünk, hogy imádkozzunk a nemzetközi esemény kegyelmi ajándékaiért.
Az Eucharisztia, életünk, hitünk középpontja, hálaadást jelent. Ha valaki hálátlan, az megfeledkezik a szeretetről. Aki hálás, meg tanul élni, mert tudja, hogy élete nagyon sokszor másoktól függ. Az Eucharisztiában a közösség tagjaként sokan megtapasztalhatjuk a kenyérszaporítás csodáját, azt, hogy életünkből hozzáadva, többet vehetünk ki belőle, mert Isten ott van a közösségben. Mindenki épülhet, jobbá lehet a szeretet áramlásában, amely arra tanít, hogy figyeljünk és vegyük észre a szépet, a jót, az igazat, Istent, a hétköznapi csodákat.

Ne szokjuk meg a csodát, ne legyen hétköznapivá! – figyelmeztette a jelenlévőket a főpásztor, majd Illyés Gyula gondolatára utalt, aki a másfél éves kislányára rácsodálkozott, feltéve a kérdést: „Ki vagy Te, honnan jöttél?” Majd így fogalmazott: „a csodát nem lehet megmagyarázni, csak megszokni és hitványul hétköznapivá silányítani.”
Ne tegyük hát hétköznapivá a köztünk élő Istent, az Eukarisztiát, hanem mindig hálatelt szívvel vegyük Őt magunkhoz, hogy táplálja bennünk az isteni életet.

Ferenc püspök végül az egyházmegye életében az elmúlt évben történt néhány fontos eseményt emelt ki, kezdve az ökumenikus imahéttel, ahol az igazságról elmélkedtek és tették ezt az év további napjaiban is, hiszen Jézus az út az igazság és az élet.
Folytatódtak az egyházmegye plébániáin a kánoni látogatások, a püspök atya így közelebbről megismerte az egyházközség működését, hagyományait, közösségeit.
Húsvét utáni időben egyházmegyei ministránstalálkozó, férfiak lelkinapja, középiskolások KÖVET fesztiválja színesítette a közösség életét, majd a püspök atya beszélt a csíksomlyói pápalátogatás különleges kegyelmi ajándékairól is.
Michael August Blume, Magyarország apostoli nunciusa egyházmegyénkben tett háromnapos látogatása során találkozott a papokkal intézményeink diákjaival, tanáraival.
Új szervezettel gazdagodott a közösségünk: Palánki Ferenc megyéspüspök atya megalapította a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyei Kórházlelkészi Szolgálatot, ahol civil munkatársak is részt vesznek a betegek látogatásában.
A főpásztor a fatimai nemzeti zarándoklat különös kegyelmi ajándékaira is visszaemlékezett, amely során felajánlotta a Szűzanyának a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust.
Ferenc püspök 2019-ben ünnepelte pappá szentelésének 25. évfordulóját. A főpásztor megköszönte a hívek imádságát, és kérte továbbra is fohászaikat a papokért és az újabb papi hivatásokért. Örömének adott hangot az egyházmegye legnagyobb ünnepéért, a papság szentségének kiszolgáltatásáért, amely során egy papot és két diakónust szentelt az egyházmegye szolgálatára.

Közösségünknek jelenleg kilenc papnövendéke van, amely az elmúlt évekhez képest sajnos jelentősén csökkenő tendenciát mutat. Az újabb papi hivatások születéséért a püspök atya megalapította a Szent László Imaszövetséget, amelyhez az egyházmegyéből már 500 hívő, Csesztvéről, a püspök atya szülőfalujából 40 fő csatlakozott. Ferenc püspök mindenkit hív, és arra buzdít, hogy imádkozzanak a papi hivatásokért naponta egy tized rózsafüzért, és havonta legalább egy alkalommal vegyenek részt szentségimádáson. Akik csatalakoznak az imaszövetséghez, azok egy, a főpásztori címerrel ellátott tokkal kiegészített rózsafüzért kapnak ajándékba.

A prédikáció után Krakomperger Zoltán plébános az egyházközség életéről számolt be, néhány statisztikai adattal kiegészítve azt. 2019-ben összesen 127 személy, köztük öt felnőtt részesült a keresztség szentségében, két, korábban református testvér nyert befogadást a katolikus közösségbe, 75 fiatal volt elsőáldozó a Svetits Intézet diákjaival együtt, pünkösdvasárnap pedig a bérmálás szentségében 50 személy nyerte el a Szentlélek ajándékainak teljességét.

A székesegyházban 59 pár fogadott egymásnak életük végéig tartó hűséget. Zoltán atya jókívánságait fejezte ki a házaspároknak, és kérte, hogy éljék meg házastársi és leendő családi közösségükben az anyaszentegyház közösségét, hiszen ahogyan Szent Pál is mondja, a házasság szentségi közösségében tapasztalhatóvá válik Krisztus és az anyaszentegyház éltető kapcsolata.

Egy egyházközség életéhez hozzátartozik, hogy osztozik a szerettüket elveszítők fájdalmában, szomorúságában is, és imáiban kéri az elhunytak számára életük értelmének beteljesülését, hogy elnyerjék az örök üdvösséget. Az elmúlt évben utolsó földi útjukon 120 személyt kísértek végső nyughelyükre.

Az egyházfenntartási hozzájárulást 356 személy fizette be, ezzel is megvallván a közösséghez tartozásukat. A befizetésből befolyt összeg a 2018-as évhez képest emelkedett, 7. 567. 440 Ft adomány érkezett.
Zoltán atya hálás szívvel köszönte meg azok munkáját is, akik az óesztendőben önkéntes szolgálatukkal segítették az egyházközség életét, valamint azért is örömét fejezte ki, hogy a hívek igen magas számban vesznek részt életkoruknak, életállapotuknak megfelelően az egyházközségben működő hitéleti csoportokban. A Szent Anna egyházközség menedéket, oltalmat ad azoknak, akik a hitüket bensőséges, intim formában akarják gyakorolni.

A szentmise végén a hívek rövid szentségimádáson vettek részt, majd szentségi áldásban részesültek.

Kovács Ágnes
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

 

  • Galéria:
    • 1
    • 7M7A6646
    • 7M7A6650
    • 7M7A6654
    • 7M7A6655
    • 7M7A6664
    • 7M7A6666
    • 7M7A6669
    • 7M7A6670
    • 7M7A6671
    • 7M7A6672
    • 7M7A6674
    • 7M7A6683