Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok...
A Szentatya október 20-án, hétfőn délelőtt fogadta a Konzisztórium teremben a Pápai Portugál Kollégium hatvanfős csoportját, elöljárókat és diákokat. Hozzájuk intézett beszédében az Egyház egyetemességéről és Isten irgalmasságáról elmélkedett, kérve, hogy őrizzék meg az alapítás lelkületét, Jézus Szent Szívének szeretetét.
Október 17-én, Szent Lukács evangélista ünnepén a hévízi Szent Lukács Idősek Otthona kápolnájában az intézmény lakói, munkatársai és meghívott vendégek az idősotthon alapításának 23. évfordulója alkalmából bemutatott ünnepi szentmisén vettek részt, melynek főcelebránsa Udvardy György veszprémi érsek volt. A főpásztor köszöntőjében háláját fejezte ki az ott végzett szolgálatért és gondoskodásért.
A Hajdúdorogi Főegyházmegye támogatásában működő Jelenlét Pont mindennap reményt és iránymutatást ad a helyi roma közösségnek. A felzárkóztatás jó példáját szerette volna személyesen is megtapasztalni Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek, metropolita október 16-án, amikor ellátogatott Pocsajba. A találkozón Nuszer Krisztián koordinátor kísérte a főpásztort.
A jubileumi év alkalmából az őshonos népek hálózataihoz és teológusainak közösségéhez intézett üzenetében a pápa hangsúlyozza, hogy a szentév értékes időszak arra, hogy „szívből megbocsássunk testvéreinknek”, „megbékéljünk történelmünkkel”, és „hálát adjunk Istennek az irántunk való irgalmáért”.
A Székesfehérvári Egyházmegye hitoktatóinak szakmai napját október 11-én tartották Székesfehérváron. A találkozón szó esett aktuális kérdésekről, feladatokról, és átadták az idei Szent Gellért-díjakat. „A hitoktatónak irányt mutató embernek kell lennie, és arra kell törekednie, hogy akiket nevel, akiket tanít, azokat ezzel az iránymutatással készítse föl” – hangsúlyozta Spányi Antal megyéspüspök.