2021. augusztus 26., csütörtök 12:06

Az imádság hídja összeköti a két, egymástól fizikailag távol lévő egyházmegyét – Palánki Ferenc megyéspüspök vezetésével Pécsre zarándokoltak egyházmegyénk papjai

Miként egy családban is szükség van az egymást növelő és építő kirándulásokra, nyaralásokra, úgy egyházmegyénkben is elengedhetetlenek a papok egymásra figyelő, egymásból töltekező találkozásaik, mely a közös imádság és az egy úton járás által zarándoklattá válhat. Háromnapos utunk során még inkább összekovácsolódhattunk az imádságban, a beszélgetésekben, a jóízű nevetésekben – fogalmazott Szabó Gábor egyházmegyénk diakónusa, aki maga is részt vett a Palánki Ferenc megyéspüspök atya által vezetett, Pécsre tartó három napos (augusztus 23-25) egyházmegyei papi zarándoklaton.

Az alábbiakban Szabó Gábor beszámolóját olvashatjuk.

Zarándoklatunkat Nyíregyházáról kezdtük meg, ahol már a gyülekezés alatt nagyon jó beszélgetések alakultak ki, majd buszra szállva elindultunk Pécs irányába. Útközben nem maradt el a közös imádság pillanata sem, ebbe belefoglaltuk a további papi hivatásokért való könyörgésünket is a Szent László Imaszövetség imádsága által. Az imaszövetséget Palánki Ferenc egyházmegyénk megyéspüspöke alapította meg 2019-ben, amely már több mint 1000 imádkozóval bővelkedik, akik naponta fohászkodnak papjainkért és újabb papi hivatásokért.

Pécsett szentmisével kezdtük meg a látogatásunkat, és Felföldi László pécsi megyéspüspökkel együtt a Pécsi Egyházmegye alapításának 1012. évfordulójára emlékeztünk. A szentmisét Palánki Ferenc celebrálta, amelyen mindkét egyházmegye papsága és a pécsi hívek is részt vettek. Ezt követően ünnepi vacsora vette kezdetét. Ennek különlegessége abban rejlett, hogy a két egyházmegye szolgálói közelebbről is megismerhették egymást. A nap zárásaként pedig elfoglalhattuk szálláshelyünket a máriagyűdi kegyhelyen, ahol másnap ismét szentmisét mutattunk be, kérve Szűz Máriát, hogy járjon közben egyházmegyénk minden tagjáért és az egész magyar egyházért.

A kegyhely több évszázados történetét is megismerhettük, majd Bíró László nyugalmazott tábori püspök osztotta meg velünk a tanítását. A papság útjának különféle pontjaira hívta fel a figyelmünket, amelyek egy papi élet során elengedhetetlenül állnak előttünk, mint például az egymással való bensőséges közösség vállalása, vagy az istenkeresésünkben való állhatatosság.

Ezután Pécsett megtekintettük a püspöki palotát, Pécs világörökségi kiállítását, ezen belül pedig a IV. századi ókeresztény síremlékeket.

Ezen a napon nemcsak különféle kulturális eseményekben volt részünk, hanem egy egész estét tölthettünk Felföldi László püspök atyával. Ahogyan egy család életében is eljön a búcsúzás ideje, amikor a szülők gyermekeiket elindítják az élet útján, úgy a papságban is van, hogy át kell engednünk paptestvérünket egy másfajta szolgálatra. Mi is így tettünk zarándoklásunk alkalmával, hiszen Felföldi László püspök atya szolgálatával hosszú időn keresztül gazdagította egyházmegyénk nagy családját, s annak közös asztalát, az Isten oltárát.

Az ünnepi vacsorát egy asztalnál töltöttük el, ahol Palánki Ferenc püspök atya kifejezte, hogy a hivatalos beiktatás már megtörtént, de talán a mi hivatalos elengedésünk ezen találkozón történik meg. Látszólag a búcsú talán egy kézfogással, mosollyal, vagy egy öleléssel végződik, azonban tudnunk kell, hogy az igazi búcsú egy másfajta közös útnak a kezdete, amikor a testvérek nem elengedik, hanem a távolból is követik, figyelik egymást.

Felföldi püspök atyával az egyházmegyében lezárult a közös út, azonban a távollétet áthidaló imádság útja még csak most kezdődik el igazán. Egyházmegyénk családja fizikailag elengedte őt, de lélekben közelebb hozta. Ezúton is köszönjük Felföldi László püspök atyának, hogy szeretettel fogadott bennünket, és hálás szívvel gondolunk egyházmegyénkben tett hűséges szolgálatára! Isten áldja meg őt és egyházmegyéjének minden tagját!

Zarándoklatunkat Bátán, a Szent Vér kegyhelyén zártuk ünnepi szentmisével, majd az esti órákban sikeresen visszaérkeztünk Nyíregyházára, ahonnan papjaink és papnövendékeink feltöltődve indultak vissza a szolgálati helyükre, hogy tovább gazdagítsák az egyházmegye híveit.

Hálás szívvel mondunk köszönetet azoknak, aki imádsággal kísérték utunkat, különösen is Palánki Ferenc püspök atyának, hogy megszervezte és kísérte zarándoklatunkat! Továbbá köszönjük a pécsi egyházmegye papjainak és híveinek a látogatásunk alkalmával tett áldozatos készületüket!

 

Fotó: Fodor András atya

Szabó Gábor

diakónus

 

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

  • Galéria:
    • 111
    • 141_21
    • 141_25
    • DSC04412
    • DSC04414
    • DSC04415
    • DSC04418
    • DSC04420
    • DSC04421
    • DSC04427
    • DSC04434
    • DSC04451
    • DSC04456
    • DSC04461
    • DSC04471
    • DSC04485
    • DSC04501
    • DSC04504
    • DSC04517
    • DSC04519
    • DSC04522
    • DSC04523
    • DSC04524
    • DSC04531
    • DSC04543
    • DSC04545
    • DSC04546
    • DSC04548
    • DSC04549
    • DSC04560
    • DSC04564
    • DSC04566
    • DSC04599
    • DSC04604
    • DSC04606
    • DSC04611
    • DSC04612
    • DSC04616
    • DSC04622
    • DSC04638
    • image0 1
    • image0
    • image1
    • image2
    • image3
    • image4
    • image5