június 2021

Ferenc pápa Atyai szívvel kezdetű apostoli levelében meghirdette a Szent József-évet, a 2020. december 8-tól 2021. december 8-ig terjedő időszakban. Ebbe kapcsolódik be a Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség azzal, hogy az elkövetkezendő időszakban fókuszba helyezi a férfiak – különösképpen férjek és családapák – szerepét, amelyek példaként szolgálhatnak az ifjúság előtt. 

A Lelkészség kiemelt célja, hogy kísérje a fiatalokat a felelős felnőtté válás útján, ezért elhatároztuk, hogy 2021-ben 21 férjet vagy családapát kérdezünk meg arról, hogy a mindennapokban, hogyan segíti a családját a hitbeli növekedés útján. Szeretnénk olyan példákat közzétenni, amelyek által bátorítjuk embertársainkat a krisztusi út megélésére a családi hétköznapokban. Célunk, hogy ne csak elgondolásokat közöljünk, hanem konkrét tettekre, jó gyakorlatokra, a szeretet tevékeny oldalára világítsunk rá.

Az alábbiakban Majtényi Bálint, 45 éves családapa tanúságtételét olvashatjuk, aki 24 éve él házasságban, 9 gyermekük van és 4 éve élnek Debrecenben.

Több mint 15 éve tagjai vagyunk a Katolikus Egyház Neokatekumenális Út közösségének. Számunkra nagyon fontos és meghatározó ehhez a közösséghez tartozni, mert az évek távlatából jól látjuk, hogy Isten e közösségen keresztül belépett az életünkbe, és türelmes szeretetével, szabadságunkat nem elvéve – változtatja életünket. A történetünk, amit most itt leírok, nem egy varázsütésre történt, hanem egy hosszú út, ami mind a mai napig tart és amin folyamatosan haladunk és komolyan tapasztaljuk Isten szeretetét. Ezt a tapasztalatot szeretnénk átadni gyermekeinknek. Ezért imádkozunk minden nap, hogy a Szentlélek segítségével tudjuk átadni a hitet.

Fiatal házasként mint zenész éltem és dolgoztam, jártam a világot, és azt gondoltam, hogy a legfontosabb dolog a megélhetést előteremteni, bármi áron, így abba a csapdába léptem bele, hogy karrieremet építve nem vettem részt a család életében. Feleségem nagyon szenvedett a magánytól, a rengeteg munkától, nagyobb gyermekeimet nem láttam növekedni. Ebbe a helyzetbe lépett be az Isten az életünkbe és szép lassan és kíméletesen változtatta azt meg.

A Neokatekumenális Út egy olyan út, amely a keresztségünk újrafelfedezésére hív. A közösségek, amik több évtizede együtt vannak, nem maguktól alakulnak, hanem az Egyház által jóváhagyott katekézist követően, a Szentlélek által. A közösségekben legkülönbözőbb emberek vannak: fiatalok, idősek, házasok, egyedülállók. Egy ilyen közösségbe járunk mi is és ebben a közösségben fedeztem fel a Názáreti Szent Család példáját, akik alázatban, egyszerűségben és Isten dicséretben éltek, és mintát adnak az életünkben.

A közösségünkkel, heti rendszerességgel összegyűlünk igeliturgiára, illetve szombat esténként az Eucharisztia ünneplésére. Ezek mellett kiemelten fontos az Úton járó családok életében minden vasárnap a reggeli dicséret imádkozása. Ilyenkor a mi családunk is összegyűlik, imádkozzuk a zsolozsma vasárnapi zsoltárait, olvasunk az Evangéliumból, és mindenki beszélhet az elmúlt hét eseményeiről, hogy kivel mi történt, jó, rossz dolgok, miben látta Isten jelenlétét, mi a tapasztalata. Ebben a reggeli dicséretben van lehetőségünk kiengesztelődni is. Fontos része a reggeli dicséretnek, hogy mi szülők is meséljünk gyermekeinknek életünk eseményeiről, Krisztus jelenlétéről az életünkben, a szenvedésről és a megbocsátásról. Ezen a reggelen nemcsak a gyerekek békülnek ki egymással illetve velünk, hanem látják azt, hogy mi, férj és feleség is kiengesztelődünk egymással.

Apaként a gyermekeim számára történő hit átadásában, az Isten szava, a Liturgia és a közösség segít engem.

 

Forrás: Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség

Debrecen-Nyíregyház Egyházmegye

 

A téma iránti társadalmi érdeklődésre tekintettel a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) az alábbi nyilatkozatot tette közzé június 2-án.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a leghatározottabban elítéli a gyermekbántalmazás minden formáját

A gyermekek bántalmazása, az ellenük elkövetett visszaélés súlyos bűn és bűncselekmény, történjék az bárhol: iskolákban, sportklubokban, táborokban vagy családon belül, világi vagy egyházi intézményben. Mélységes együttérzéssel vagyunk mindazok iránt, akik gyermekként sérelmet szenvedtek el. Imádkozunk az ilyen cselekedetek áldozatainak lelki békéjéért, a múltban ejtett sebek begyógyulásáért, és az elkövetők helyett bocsánatot kérünk.

Minden egyházi személyre, illetve egyházi intézményben dolgozóra ugyanazok a büntetőjogi szabályok vonatkoznak, mint mindenki másra. A Magyar Katolikus Egyház a zéró tolerancia elvét követi minden, a kiskorúak sérelmére elkövetett bántalmazással szemben. Ez arra is kiterjed, ha valakinek ilyen eset a tudomására jut, és azt nem jelenti az illetékeseknek. Az elmúlt évtizedben a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és az egyes egyházmegyék szigorú eljárásrendet és intézkedéseket vezettek be, amelyek egyszerre szolgálják a gyermekbántalmazás megelőzését, feltárását, a bűnösök felelősségre vonását és a traumák feldolgozásában való segítségnyújtást. A társadalom más intézményeihez hasonlóan az Egyház is folyamatosan fejleszti gyermekvédelmi rendszerét, konzultál hazai és nemzetközi szervezetekkel, emellett maga is képez gyermekvédelmi szakembereket.

A Magyar Katolikus Egyház szervezetei minden tudomásukra jutott esetben a Vatikánnal együttműködve a világinál szigorúbb szabályok alapján folytatják le vizsgálatukat. Amennyiben a cselekmény a világi jogszabályok alapján is büntethető, felhívja a sértetteket és gondviselőiket, hogy tegyenek feljelentést az állami hatóságoknál. A tettesek felelősségre vonását segíti, hogy az Országgyűlés 2014-ben eltörölte a súlyos bűncselekmények, köztük a gyermekbántalmazás elévülését. A visszaélések feltárása – főleg, ha évekkel korábban történtek – igen nehéz, mert ez a szörnyű bűntett többnyire az áldozatok lelkében hagy mély nyomokat, nincsenek rá sem tanúk, sem egyéb bizonyítékok. Nyomozati jogok és eszközök hiányában az Egyház csak az áldozatok közreműködésével tudja feltárni a múltat, elítélni a bűnösöket és segíteni begyógyítani a sértetteken, családokon ejtett sebeket. Az áldozatok vagy azok szülei olykor nem vállalják a világi büntetőeljárással járó nehézségeket, de emiatt az Egyházat hibáztatni több mint igazságtalan.

Rendkívül nehéz a múlttal indulatok nélkül, alázattal szembenézni: az áldozatoknak, a szülőknek, a társadalomnak és az Egyháznak egyaránt. Ezt a szembenézést segíti és bátorítja minden őszinte, elfogultság nélküli önvizsgálat, jószándékú kritika és tényfeltáró publikáció. Nem szolgálja azonban a társadalom érdekeit, amikor olyan egyoldalú megnyilatkozások születnek, amelyek rendszerszintű, ok-okozati összefüggést sugalmaznak az egyházi hivatás és egy súlyos bűncselekmény elkövetésére való „hajlam” között. Nem szolgálja az igazságot, amikor elhallgatják vagy letagadják katolikus közösségünk hasonló esetek feltárásában játszott szerepét, vagy figyelmen kívül hagyják őszinte, jószándékú erőfeszítéseit, intézkedéseit. Nem szolgálja továbbá az áldozatok és a társadalom érdekeit sem, ha egyéni és családi tragédiákat hangulatkeltő szalagcímekben egész közösségek, egyházi és világi hivatások megbélyegzésére, lejáratására használnak fel.

Hívunk minden jószándékú embert arra, hogy közös összefogással működjünk együtt az emberi méltóság és az ifjúság védelmében.

Budapest, 2021. június 2.

 

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

Forrás és fotó: MKPK Sajtószolgálat

Magyar Kurír

A częstochowai Fekete Madonna kegykép másolata magyarországi körútja során június 5-én, szombaton érkezik a debreceni Szent László Domonkos-templomba a Debreceni Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat közreműködésével. Dr. Rónayné Słaba Ewa lengyel nemzetiségi szószólóasszony az Eucharisztikus Kongresszusra készülve az "Összeköt bennünket az ima!" című rendezvénysorozat keretében kíséri a kegykép másolatát az egyházközségekbe, és előadásával népszerűsíti, ismerteti a kép történetét. A hívek meghallgathatják a szószólóasszony gondolatait a szombat este a 6 órakor kezdődő ünnepélyes esti szentmisén.

A kegykép másolatát Budapesten, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus nyitó szentmiséjén ünnepélyes külsőségek között fogadják majd.

Ugyanezen a napon az egyházközség hívei bekapcsolódnak az Eukarisztikus Kongresszust előkészítő világméretű szentségimádásba, amely a szentmise előtt, 17 órától csendes elmélkedéssel kezdődik, majd 17.25-től a rózsafüzért imádkozzák a kegykép jelenlétében.

A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak!

***

DLÖ design

A częstochowai Fekete Madonna (Czarna Madonna vagy Matka Boska Częstochowska) Európa egyik legismertebb Szűz Mária-ikonja, a lengyel katolicizmus és függetlenség szimbóluma. A Jasna Góra-i pálos kolostorban őrzik Lengyelországban, Częstochowában. A legenda szerint Szent Lukács evangélista festette egy cédrustáblára, amely a Szent Család otthonából származott. Az egyik legrégebbi Jasna Góra-i irat szerint a kép Jeruzsálemből Konstantinápolyon és Belzen keresztül került a kolostorba 1382 augusztusában; abban az évben kapták birtokul Jasna Górát (Fényes Hegy) a magyar pálosok. Az ikon, amelynek csodatévő erőt tulajdonítanak, évszázadok óta vonzza a zarándokok tömegeit a világ minden tájáról; Jasna Górát a világ egyik leglátogatottabb zarándokhelyévé tette.

(Aki megfestette a Szűzanya arcát – Szent Lukács evangélista: https://www.magyarkurir.hu/hirek/szent-lukacs-evangelista )

 

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Az egyházmegyei karitász feladatairól, küldetéséről, az új karitász központról kérdezte Gyarmati Péter, a Kossuth Rádió munkatársa Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspököt és Csordás Gábor egyházmegyei karitászigazgatót.

A beszélgetést a Püspöki Hivatalban rögzítették, elhangzott május 31-én, hétfőn, a Kossuth Rádió Jó reggel Magyarország című reggeli hírműsorában.

7M7A0591

Az interjú során Palánki Ferenc megyéspüspök az apostolok cselekedeteiből kiindulva azt hangsúlyozta (ld. ApCsel), hogy az apostolok, látván a szükséget szenvedőket, alkalmas embereket – diakónusokat – választottak az adományok szétosztására.

Az apostolok cselekedeteire felbuzdulva nekünk is kell, hogy legyenek tetteink, olyanok, amelyek Jézus tanítványaihoz méltóak, hiszen Ő bennünket erre kötelez.

Jézus adta meg a választ arra a kérdésre is, hogyan szeressük Istent: „Szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket” (Jn 13,34), „Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt25,40). Tulajdonképpen ez a motivációja a szeretetszolgálatunknak is, amelyben megszületett az a szándék, hogy legyen egy alkalmas karitász központ az adományok összegyűjtésére, a saját forrásból megvásárolt szükséges dolgok tárolására, amelyekkel a szegényeget segítjük. A telephelyet az egyházmegye önerőből vásárolta.

A főpásztor elmondta, a járvány ideje alatt csak élelmiszerre 10 millió Ft-ot biztosított az egyházmegye, amellyel Isten szeretetét mutatták meg, Aki rajtunk keresztül működik.

Ferenc püspök végül Gyökössy Endre református lelkész gondolataiból merítve kifejtette, a Mégis szeretet, az annak ellenére szeretet, az igazi isteni szeretet, amely nem kötődik feltételekhez. A karitatív munkának ilyennek kell lennie: „Mi nem azokon segítünk, akik megérdemlik, hanem azokon, akik rászorulnak. Emberségben ők is Isten képmásai, Jézus értük is meghalt és nekünk mindenkit egyformán kell szeretnünk” – fogalmazott a püspök atya.

7M7A0595

Csordás Gábor, a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház plébánosa, egyházmegyei karitászigazgató elmondta, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye tart fenn intézményeket, a karitász feladata pedig kifejezetten az adományozás, illetve a rászorulók felkeresése.

Az új központ két elvárásnak felel meg, egyrészt bútorok, ruhák, száraz élelmiszerek, tüzelőanyagok tárolására, jó minőségű tiszta, száraz raktár áll az egyházmegye rendelkezésére, illetve irodahelyiségekkel szolgálja ki a karitatív szervezetet. Kiemelt szempont volt a könnyű megközelíthetőség is, hiszen gyűjtjük az adományokat és szétosztjuk azokat a helyi karitászcsoportok önkéntesei között, eljuttatva a megfelelő helyre – tette hozzá a karitászigazgató, majd arra a speciális szociális jelenségre is felhívta a figyelmet, amely a pandémia következményeiként tapasztalható. Sokan vannak, akik eddig normális körülmények között éltek, önfenntartók voltak, de most egyik napról a másikra munkanélkülivé, rászorulókká váltak, és szégyellnek segítséget kérni. A karitásznak az is feladata, hogy felmérje a valós szükségleteket és megítélje, hogy kinek hogyan tudunk segíteni. Nyitott szemmel kell járnunk! Az országos szociális szervezetekkel szemben ez a nagy előnyünk, hogy sok településen jelen vannak az önkéntesink, akik ismerik a családokat, a közösségeket.

***

2955874dabdd61fd763b543a1fbf3447 XL

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász Központ épületét Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök áldotta meg 2021. május 13-án. A 300 m2-es raktárral, összesen 70 m2 alapterületű irodákkal, kiszolgálóhelyiségekkel rendelkező Nyíregyháza, Tábor utcai ingatlant az egyházmegye év elején vásárolta, amelyet nem sokkal később birtokba vett a karitatív szervezet.

http://www.dnyem.hu/index.php/item/3567-megaldottak-a-debrecen-nyiregyhazi-egyhazmegyei-karitasz-kozpontjat

Az egyházmegyei karitász szervezetnek jelenleg két alkalmazottja van, Roszel Gertrud, ő az irodai szolgálatot végzi, illetve Mészáros László korábbi karitászigazgató, aki a logisztikáért felelős. Az egyházmegyében 60 csoport működik, közel ezer önkéntes munkatárs bevonásával.

 

Kovács Ágnes

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Mária, aki szintén egy közülünk már testestül-lelkestül együtt a mennyben van. Isten bíztat minket, hogy a mi életünk se reménytelen elmúlás és nem a semmibe tartunk, hiszen ránk is halálunk után a feltámadás vár: testestül-lelkestül mi is a mennybe készülünk.

Németh István atya elmélkedése a Szent László Imaszövetség  júniusi rózsafüzér titkáról: Aki téged, Szent Szűz, a mennybe felvett

Mária mindenki számára példa. Egyrészről nagy lelkesedéssel tudjuk követni az ő életét. Magával ragadó a döntése, amelyben kimondja, hogy az Istennel együtt akar működni. De nem csak a döntése, hanem az egész élete példaértékű, ahogyan Jézust egészen a kereszthaláláig és temetéséig csendben kíséri. Közel áll hozzánk Máriának az alakja, hiszen emberként mi is számtalanszor kerülünk olyan helyzetbe, hogy döntenünk kell, vagy valakinek az életét akarjuk csendben kíséri. Ilyen esetekben nagyon jól tesszük, ha Máriát próbáljuk utánozni.

Másrészről azonban nem csak abban áll Mária példája, hogy ő hogyan éli az életét, hanem az is fontos és elgondolkodtató, hogy Isten hogyan bánik Máriával. Ez bíztatás számunkra – mert minden emberrel hasonló módon szeretne cselekedni az Úr.

Mit tesz az Isten Máriával? Kiválasztja, vezeti, mennybe veszi.

Kiválasztja őt valamilyen feladatra. Nem egyszeri alkalom ez az isteni tervben, hogy valakit valamilyen feladattal meg szeretne bízni Isten. Hiszem azt, hogy mindannyiunk életében ott van egy isteni felkérés egy feladatra, azonban nekünk kell az igent kimondanunk, ahogy azt Mária megtette.

Isten azonban nem csak kiválasztja Máriát, hanem az egész életén át vezeti és kíséri. Mária élete sem volt mentes a fájdalmaktól és nehézségektől: küzdenie, szenvednie, harcolnia kellett sokat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lett volna végig vele az Isten. Mi is sokszor küzdünk, de ne aggódjunk – ez nem jelenti azt, hogy az Isten elhagyott volna minket.

A kiválasztáson és kísérésen túl pedig az Isten Máriát az égbe emeli magához. Ahogy ezt XII. Piusz pápa megfogalmazza: a Szeplőtelen Istenanya, mindenkor Szűz Mária földi életpályája befejezése után testével és lelkével együtt fölvétetett a mennyei dicsőségbe.

Ezzel az Isten óriási reményt ad nekünk, embereknek, mivel Mária, aki szintén egy közülünk már testestül-lelkestül együtt a mennyben van. Isten bíztat minket, hogy a mi életünk se reménytelen elmúlás és nem a semmibe tartunk, hiszen ránk is halálunk után a feltámadás vár: testestül-lelkestül mi is a mennybe készülünk.

Valóban Mária példaértékű számunkra: kövessük az ő alakját, az ő életét és figyeljük azt is, hogy mi történt vele – hogyan gondoskodott róla az Isten, mert ez döntő jelentőségű lehet a mi életünkben is.

 

***

A Szent László Imaszövetséget Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök 2019 advent első vasárnapján alapította azzal a céllal, hogy a tagjai minden nap imádkozzanak el egy tized rózsafűzért, és elsőcsütörtökönként vegyenek részt szentségimádáson egyházmegyénk papjaiért és új papi hivatások születésért. A szentségimádást el lehet végezni akadályoztatás esetén a hét bármelyik napján is.

Szeretettel kérünk mindenkit, hogy népszerűsítsék ezt a kezdeményezést, és szorgalmazzák a hívek belépését az imaszövetségbe. Híveink ilyen formában is kifejezhetik, hogy felelősségteljesen szívükön viselik a papi hivatások szolgálatát egyházmegyénkben. Az aktuális tized rózsafűzért az imaszövetség szándékával a szentmisék előtt a hívek közösen is elimádkozhatják.

 

Németh István atya

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye