december 2021

December 8-án Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának főünnepét tartjuk.

„Abban az időben: Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!” Ennek hallatára Mária zavarba jött, és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez.
Az angyal azonban folytatta: Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!
Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta neki: „A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, ki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen.” 
Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!”
Ezután az angyal eltávozott” (Lk 1,26-38).

Angyal a házban 

Mária szíve tisztaságával szüntelenül készen állt Isten befogadására. Ezért történhetett, hogy felismerte Gábriel angyal érkezését, amikor e minden ember számára legfontosabb hírt érkezett közvetíteni számára. Mi magunk is a szívünk tisztán tartásával tehetjük meg részünket abból, hogy meghalljuk, amikor Isten szólít bennünket. Hogy meghalljuk útmutatásait, és készségesek tudjunk lenni azok megvalósításban is. Máriában nem volt félelem, semmiféle ellenállás abban, hogy igent mondjon Isten kérésének. Ő bizonyos volt benne, hogy ha Isten kér tőle valamit, akkor mindig segíteni is fogja őt ennek megvalósításában. Ez persze – mint Mária élete is bizonyítja – nem jelenti azt, hogy a megvalósítás könnyű lesz... De ha az igenek útján járunk, a szívünkben tapasztalni fogjuk Isten állandó szerető és segítő jelenlétét, amely mindig meg fog erősíteni minket a nehézségek idején!

Názáret iskolája

Ahhoz, hogy valaki megnyerjen egy olimpiai bajnokságot, naponta edzenie kell – ahhoz, hogy valaki jó döntést hozzon nagy horderejű kérdésekben, a hétköznapokban kell edzenie igenjeit. Hány igenjét hallhatta Isten Máriának, mielőtt elérkezett az angyal! És hány igenjét a Golgota hegyéig! Mária ezt az odaadását Istenre figyelő imádságos életének köszönhette. Ha a bizalom egy kis csírája megszületik bennem Isten iránt, és ezt naponta kitartóan edzem – azaz mindig tágítom az Istenre hagyatkozásom határait – akkor magam is Mária nyomába szegődhetek. És ő segítő társammá lesz ezen az úton szüntelen édesanyai közbenjárásával.

Az én igenjeim 

Isten támogató jelenlétében mindig biztos lehetek, csak legyek kész meghallani sugallatait, és merjem kimondani neki az igent minden kisebb-nagyobb döntésemben! Legyen bátorságom, mint Máriának, az emberileg lehetetlen helyzetekben is ráhagyatkozni arra a bizonyosságra, hogy Isten minden pillanatban velem lesz az úton. Tartsam meg magamat ebben az engedelmes tisztaságban, és meg fogom tapasztalni Isten szeretetének győzelmét az életemben! Csak kövessem Mária példáját a kitartó imában és engedelmességben!

„Uram, Jézus! Mária irántad való tiszta szeretete engem is magához vonz. Bárcsak én is így szerethetnélek viszonzásul ajándékaidért! Tudom, hogy meg szeretnéd adni a kegyelmet, hogy szeretetből tudjak döntéseket hozni. Kérlek, add, hogy meglássam, ami jó, és meg is tegyem azt; ha elesek, hagyjam, hogy felsegíts, és újrakezdjük.”

A napi elmélkedésre feliratkozni ITT lehet.

Forrás: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

A Katolikus Karitász idén is támogatja a Kárpátalján élő rászoruló gyermekeket. Az egyházmegyei karitász központok által begyűjtött Angyalbatyukat a Kárpátaljai Nagycsaládosok Egyesülete juttatja el a rászoruló gyermekeknek.

Nyíregyházán, az előző évekhez hasonlóan, a Szent Imre Katolikus Általános Iskola is csatlakozott a Katolikus Karitász Angyalbatyu akciójához. Az alsó tagozatos diákok saját kezűleg készítették el az „Angyalbatyukat” hogy ők is hozzájáruljanak a Kárpátaljai rászoruló gyermekek megajándékozásához.

Az ajándékcsomagokat a nyíregyházi Szent Imre Karitászcsoport juttatta el az Egyházmegyei Karitász Központba, amelyeket Csordás Gábor plébános, egyházmegyei karitász igazgató vett át. Az ajándékok a holnap, azaz december 8-án kerülnek elszállításra.

 

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Az „Egymillió csillag a szegényekért” akció országos megnyitóját Keszthely főterén tartották december 5-én. Udvardy György veszprémi érsek az adventi koszorú második gyertyájának meggyújtását követően Écsy Gáborral, a Katolikus Karitász országos igazgatóval együtt nyitotta meg az országos szolidaritási hetet.

A gyertyagyújtási ünnepséget követően a Magyarok Nagyasszonya-plébániatemplomban szentmisét mutattak be, melynek főcelebránsa Udvardy György érsek volt.

A „Tárjátok ki szíveteket” adventi segélyprogram-sorozat keretében zajló „Egymillió csillag a szegényekért” jótékonysági akciót több mint kétszáz helyszínen rendezik meg országszerte.

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében a több mint 60 karitász csoport a településeken gyertyagyújtások alkalmával, iskolai ünnepségekhez kapcsolódóan rendezik meg a jótékonysági akciót.

A Karitász reményei szerint gyermekek, fiatalok és idősebbek egyaránt bekapcsolódnak majd, meggyújtanak egy-egy mécsest, és lehetőségeikhez mérten adományaikkal hozzájárulnak a rászorulók megsegítéséhez. A gyertyákért felajánlott összeget a karitász a hátrányos helyzetűek téli megsegítésére fordítja. Ételosztások, élelmiszercsomagok, kályhák és tűzifa nyújt majd valódi segítséget családok százainak.

img1

A jótékonysági akció ünnepélyes elindításakor Udvardy György veszprémi érsek köszöntötte az egybegyűlteket. „Mennyire vágyunk rá, hogy a szívünkben ünnep legyen, és mennyire izgulunk, hogy nehogy bármi, bárki kivegye a szívünkből az ünnep örömét. Mennyire vágyakozunk az után, hogy fény legyen a sötétségben, s hogy az ünnep átjárja egész létünket. Nemcsak olyan ünnepre készülünk, amit mi magunknak szervezünk. Évről évre Jézus születését ünnepelhetjük, és ez a mi ünnepünk alapja és középpontja. Szükség van arra, hogy az ünnep erővel legyen jelen az életünkben. Örömmel gyújtjuk meg a második gyertyalángot, hogy a reménységet erősítse bennünk!”

2

Écsy Gábor, a Karitász országos igazgatója a szolidaritási hét lényegéről beszélt a megjelenteknek.

Elmondta, hogy az akció keretében tizenkét egyházmegye közel kétszáz településén igyekszik a Katolikus Karitász felhívni a figyelmet arra, hogy törődjünk embertársainkkal, segítsünk rajtuk.

„A régiek úgy tartották: valahányszor lehull egy csillag, meghal valaki a Földön. És valahányszor fellobban egy csillag fénye, szeretet gyúl az emberi szívekben. Ezt a fényt hivatott jelképezni a kis gyertya. És minden egyes gyertya a karitász kiáltása az elesettekért, az idősekért, a betegekért, a rászorultakért. Minden egyes meggyújtott gyertya egy vallomás a másik emberért, felebarátunkért.”

Az „Egymillió csillag a szegényekért” akció 1998-ban Franciaországból indult. Hazánk 2008-tól vesz részt önállóan a szolidaritási akcióban, melyhez ma már harminc ország csatlakozik. Az akció célja világszerte közös: az összetartozás szellemének, az emberi szolidaritás érzésének erősítése, figyelemfelhívás a társadalom peremére szorultakra.

Az eseményről szóló tudósításról bővebben ITT olvashatunk.

 

Forrás: Besze Erika/Katolikus Karitász - Magyar Kurír

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

 

Kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként személyes találkozó keretében miniszteri elismerő oklevelet adott át  Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere Bódor Editnek, Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala egyházügyi referensének, a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. korábbi ügyvezető igazgatójának hétfőn Budapesten - közölte a polgármesteri hivatal.

Bódor Edit 2013 januárjától vezette a Főnix Rendezvényszervező Kft-t, szeptemberben csatlakozott a polgármesteri kabinethez. Új munkakörében felügyeli az állami, egyházi, vallási ünnepeket, rendezvényeket, mint például az adventi időszak programjait, a virágvasárnapi menetet, az augusztus 20-i ünnepségek megszervezését. 

 

Forrás:dehir.hu

 

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi 

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye által meghirdetett szavalóverseny Nyíregyházi Esperesi-kerületi elődöntőjét tartották december 4-én, a Magyarok Nagyasszonya Főplébánián.

A megmérettetésre a kerület plébániáiról négy korosztályban 82 gyerek jelentkezett. A résztvevők és kísérőik – szülők, hitoktatók, papok – a társszékesegyházban gyülekeztek. Csordás Gábor plébános atya köszöntötte és bátorította a résztvevőket a nemes versenyhez.

A szavalatok elhangzása után a zsűrinek idén sem volt könnyű dolga, hiszen a versenyző gyerekek alapos felkészülésükről tettek bizonyságot, sok tehetség mutatkozott meg.

A résztvevőket a Mikulás is megajándékozta az eredményhirdetés és nyíregyházi hittanos gyerekek éneke után a társszékesegyházban.

A kerületi szavalóverseny helyezettjei, akik továbbjutottak a 2022. február 12-i döntőre:

  • korosztály: óvodások:

Arany fokozat: Bodnár Áron Nyíregyháza, Szent Imre Katolikus Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola

Ezüst fokozat: Csoma Petra Nyíregyháza, Szent Imre Katolikus Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola

Bronz fokozat: Kovács Anna Nyíregyháza, Szent Imre Katolikus Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola

  • korosztály: 1 – 2. osztályosok:

Arany fokozat: Biri Hunor 2. o. Nyíregyháza, Magyarok Nagyasszonya Főplébánia

Ezüst fokozat: Lukács Jázmin 2. o. Nyíregyháza, Magyarok Nagyasszonya Főplébánia

Bronz fokozat: Kovács Patrik 1. o. Nyíregyháza, Szent Imre Katolikus Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola

  • korosztály 3 – 4. osztályosok:

Arany fokozat: Zsidai Kristóf 3. o. Nyíregyháza, Magyarok Nagyasszonya Főplébánia

Ezüst fokozat: Leskovics Ákos 3. o. Nyíregyháza, Magyarok Nagyasszonya Főplébánia

Bronz fokozat: Sajtos Sára 4. o. Oros

  • korosztály 5 – 8. osztályosok:

Arany fokozat: Éles Mátyás 7. o.   Nyíregyháza, Magyarok Nagyasszonya Főplébánia

Ezüst fokozat: Révész Dorottya 6. o. Nyíregyháza, Szent Imre Katolikus Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola

Bronz fokozat: Grajczárik Noémi Kíra 5. o. Nyíregyháza, Szent Imre Katolikus Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola

A zsűri külön dicséretben részesítette:

Koncz István 4. o. Nyíregyháza, Magyarok Nagyasszonya Főplébánia

Simkó Lilla Hanna 5. o. Nyíregyháza, Kertvárosi Plébánia

Kardos György

szervező

 

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

 

A debreceni Apolló mozi közkedvelt Adventi filmes délutánjai folytatódnak.

A hagyomány szerint advent idején a debreceni Apolló moziban egy-egy, az ünnepre hangolódást elősegítő, lelkünket megérintő filmet tűznek műsorra, amiről a vetítést követően a felekezetek lelkészeinek közreműködésével beszélgetnek.

A következő filmes délután, december 11-én, szombaton lesz délután 3 órától az Apolló Mozi Kertész Mihály termében. A házigazda Szent Anna Főplébánia ezúttal a Magyar Passió című filmet ajánlja a nézők figyelmébe.

A filmvetítés után pódiumbeszélgetés lesz. A belépés díjtalan.

Jelentkezni lehet feliratkozással a sekrestyében vagy a plébániairodán, ill. elektronikus regisztrálással az alábbi linken:

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSfqtxSSUxajV716br6MG5hSbtD7o-zOo4AU9ONN4fDNSrLwqw/viewform

 

A Magyar Passió

A Magyar Passió a magyar történelem eddig filmen nem ábrázolt eseményét eleveníti fel a nézők számára: A kommunista diktatúra erőszakszervezete, az ÁVH brutális támadást indított a hazai szerzetesrendek, egyházi közösségek, a kereszténység ellen is. 1950. június 8-áról 9-ére virradóan, egyetlen éjszaka alatt, sok ezer embert hurcoltak el erőszakkal a kolostorokból, rendházakból. Voltak, akiket börtönbe, másokat internálóhelyekre, a sztálinvárosi építkezésekre vittek. Nem sokkal később, egyetlen tollvonással – négyet leszámítva – az összes magyarországi szerzetesrendet betiltották, felszámolták, és minden értéküktől megfosztották. A valós eseményeken alapuló film ennek az elkerülhetetlen küzdelemnek a fordulataival szembesít. A történet középpontjában a hit pajzsával küzdő ferences szerzetes, Leopold atya és a fiatal, ambiciózus ÁVH-s vallatótiszt, Keller főhadnagy párharca áll.

Filmelőzetes: https://www.youtube.com/watch?v=KTjt_NtipiM

 

Az egész estés film forgatása április közepén kezdődött az egyik leglátogatottabb hazai keresztény zarándokhelyen, Máriabesnyőn. Az alkotás, amelynek médiatámogatója a Magyar Kurír, az ’50-es évekbeni keresztényüldözésektől sem mentes, vészterhes időszakát idézi fel.

A főbb szerepeket: Telekes Péter, Gál Tamás, Pásztor Erzsi, Eperjes Károly, Nemcsák Károly, Jakab Tamás, Tóth János Gergő alakítják, jelentős mellékszerepekben többek között: Derzsi János, Koltai János, Tordai Teri, Császár Angéla és Tóth Auguszta látható.

Várnai Péter címzetes prépost írása alapján a forgatókönyvet Petrik András, Horváth Áron és Eperjes Károly írták.

A technikai rendezői feladatokat: Pájer Róbert látta el, míg a film egyedi képi világáért a Made In Hungaria, illetve A feltaláló Balázs Béla-díjas operatőre, Csukás Sándor felelt. A látványtervező Fekete Mónika, a film zenei világát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Neszlényi-díjával kitüntetett Bucz Magor Soma teremtette meg.

A Magyar Passió producere: A Hídember, a Mansfeld, Az ajtó és a Régimódi történet című filmeket is jegyző, Balázs Béla-díjas Hábermann Jenő.

A film alapjául szolgáló dráma írójával, Várnai Péterrel és az alkotás főszereplőjével, rendezőjével, Eperjes Károllyal készült interjúkat a Magyar Kurír oldalán ITT és IDE klikkelve olvashatják el.

A Magyar Passió című filmet első alkalommal a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tagjai tekintették meg zárt körű vetítésen. A korábban Krisztus inge munkacímen készülő alkotást Eperjes Károly színművész, a film főszereplője és rendezője mutatta be augusztus 25-én, a budapesti D50 Kulturális Központban.

 

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

2021. december 5-én, vasárnap toronybemutatót tartottak  nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban.

Az esemény keretében  az Egyházi kulturális örökség és turizmusfejlesztés Nyíregyházán és Beregszászon elnevezésű projekt finanszírozásában látogathatóvá tették a templom egyik tornyát és benne kilátót is kialakítottak.

A torony-kilátó egész nap látogatható 8-18 óráig.

A bemutatón beszédet mondott Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök és dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere.

 

Fotó: Trifonov Éva

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Babits Mihály: Karácsonyi ének

 

Mért fekszel jászolban, ég királya?

Visszasírsz az éhes barikára.

Zenghetnél, lenghetnél angyalok közt:

mégis itt rídogálsz, állatok közt.

 

Bölcs bocik szájának langy fuvalma

jobb tán mint csillag-űr szele volna?

Jobb talán a puha széna-alom,

mint a magas égi birodalom?

 

Istálló párája, jobb az neked,

mint gazdag nárdusok és kenetek?

Lábadhoz tömjén hullt és arany hullt:

kezed csak bús anyád melléért nyult…

 

Becsesnek láttad te e földi test

koldusruháját, hogy fölvetted ezt?

s nem vélted rossznak a zord életet?

te, kiről zengjük, hogy „megszületett”!

 

Szeress hát minket is, koldusokat!

Lelkünkben gyújts pici gyertyát sokat.

Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk

törékeny játékunkat, a reményt.

 

Babits Mihály gondolatai olvashatóak a Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálatának idei évben készített adventi-karácsonyi üdvözlőlapján.

A beteglátogatókkal kis ajándékcsomagokat készítettünk a betegeknek és a kórházban dolgozó orvosoknak, ápolóknak, melyeket advent napjaiban juttatunk el hozzájuk. Az elcsendesedés és várakozás időszakában a kórházakban, a betegágyon fekvő embertársaink nehéz napokat élnek meg a Covid negyedik hulláma okán elrendelt látogatási tilalom miatt. Így még fájóbb ezekben a napokban a szeretteik hiánya.

Mi, az egyházmegye kórházaiban jelenlévő beteglátogatók jelképes ajándékkal igyekszünk örömteli pillanatokat szerezni az ápoltaknak, és kedveskedni a dolgozóknak. Az adventi időszakban a lelket felkészítő nyomtatott kiadvány, az ADVENTI MUNKAFÜZET, karácsonyig napi elmélkedést és inspiráló gondolatokat tartalmaz.

A Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség gondozásában megjelent kis füzet online formában is elérhető az Egyetemi Lelkészség Facebook oldalán:    https://www.facebook.com/delelkes

A szolgálat munkatársainak szívügye, és a terveink között szerepel az is, hogy bátorító ige verseket és „gyógyító” gondolatokat juttatunk el a kórházi ágyon fekvőkhöz.

„Imádkozzunk azért, hogy képesek legyünk fogadni Jézust karácsonykor a hideg jászol és önző szív helyett egy szeretettel teli szívvel, együttérzéssel, örömmel és békével, egy meleg szívvel az egymásért való szeretetben.“ (Teréz Anya)

 

Berényiné dr. Felszeghy Márta

DNYEM Kórházlelkészi Szolgálat

koordinátor

2021. december 06., hétfő 09:42

Szent Miklós püspök

December 6-án Szent Miklós püspök liturgikus emléknapját ünnepeljük. A hit védelmezője, a szegények gyámolítója évszázadok óta az egyik legnépszerűbb szent – az ajándékozó szeretet, a megrágalmazottak, az utazók, hajósok, halászok, kereskedők, a zarándokok és a férjhez menni vágyó lányok patrónusa.

Valószínűleg Kr. u. 245-ben született a kis-ázsiai Anatóliában, Patara városában; gazdag szülők gyermekeként. Korán árvaságra jutott. Kolostorba költözött, ahol nagybátyjának, Patara érsekének felügyelete alatt nevelkedett. Megszeretve a kolostori életet, a papi hivatást választotta.

Anatólia fővárosában, Myrában telepedett le. Nem volt még harmincéves, amikor a város püspökévé választották. A Jacopo da Voragine által összeállított 13. századi legendagyűjtemény, a Legenda Aurea szerint: amikor a myrai püspök meghalt, a környék püspökei összegyűltek, hogy megválasszák az utódot. Éjszaka egyikük egy szózatot hallott: „Holnap délben állj a templom kapujába! Az első embernek, aki akkor belép, Miklós lesz a neve, őt szenteljétek püspökké.” És valóban, Miklós, aki Isten hűséges szolgája volt, miként előre megmondatott, eljött a templomba, és az égi szózat szerint – ámbár eleinte tiltakozott – megválasztották, és fölszentelték püspökké.

Több mint ötven évig töltötte be a főpásztori tisztséget. 325-ben részt vett az I. niceai zsinaton.

Minden vagyonát a gyerekek és a szegények, a bajba jutottak megsegítésére fordította. Egyszerű emberként élt a nép között, miközben tanított és szeretetet hirdetett. A betegeknek orvos volt, a szenvedőknek vigasz, az árváknak atya, a veszélyben lévőknek védelmező – mindenkinek minden szükségben gyors menedék. Életéről számos legenda ismert, ezek alapján formálódott az évszázadok során Mikulás alakja.

A hagyomány szerint a Krisztus utáni 342-ben december 6-án halt meg, Myrában.

Tisztelete a 6. században kezdődött Myra városában és Konstantinápolyban – innen az egész görög, szláv és orosz egyházban elterjedt. Kappadókia falusi templomaiban mint orvost, de legtöbbször mint a tengerészek védőszentjét ábrázolják. Oroszországban különleges tisztelet övezi: az ország fő patrónusa.

A latin egyházban – a dél-itáliai területtől eltekintve – később terjedt el Szent Miklós tisztelete: a 9. században Rómában egy bazilikában és három kápolnában tisztelték. Németországba a 10. század végén került a Miklós-kultusz a görög származású Theofanu császárnő révén. Franciaország és Anglia területén a normannok által terjedt el tisztelete, a 11. század végén. Ereklyéinek 1087-ben az olaszországi Bari városába történt átvitele Európa-szerte fölvirágoztatta a Miklós-tiszteletet.

A görögkatolikus Egyház számára is különösen jelentős Szent Miklós püspök személye: minden görögkatolikus templom ikonosztázán ott található az utazók, hajózók, megrágalmazottak, házasság előtt álló lányok, nők védőszentje, Csodatévő Szent Miklós.

* * *

Irgalmas Istenünk, Szent Miklós püspök közbenjárására őrizz meg minket minden veszélyben, hogy biztonsággal járjuk az üdvösség útját! A mi Urunk Jézus Krisztus, a Te Fiad által, aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.

 

Forrás: Magyar Kurír

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Több száz ember várakozott Nyíregyháza főterén, december 5-én, advent második vasárnapján  hogy részesüljenek az ünnepélyes gyertyagyújtás meghitt pillanataiban.

Ezúttal Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök gazdagította a jelenlévőket ünnepi gondolataival, kifejezve örömét, hogy együtt imádkozunk, várakozunk a karácsonyra, a Megváltó születésére. Jézus azért jött el erre a világra, hogy bennünket megerősítsen abban, hogy életünk végtelen értékű, és hogy elvezessen az isteni életbe.

Ezután püspök atya utalt a Magyarok Nagyasszonya-társzékesegyház tornyában kialakított kilátóra, amelyet a gyertyagyújtás előtti percekben adtak át. 94 lépcsőfok vezet a torony-kilátóig, ahonnan különleges panoráma tárul az ember szeme elé, felülről látható a város, az adventi fények.

02

A megyéspüspök a 2023-as püspöki szinódust megelőző két éves szinodális útról is beszélt, amelyet Ferenc pápa hirdetett meg ez év októberében. A szinódus szó azt jelenti: együtt az úton. „Nekünk, különböző világnézetű embereknek Nyíregyházán, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében, az egyházban együtt kell járni életutunkat, hogy mindannyian célba érkezhessünk” – fogalmazott, majd a szinódusi folyamat három kulcsszaváról beszélt: a közösségről, a részvételről és a küldetésről:

„A közösséget mi alkotjuk, akik a közös értékek viselői, hordozói, őrzői vagyunk. A részvétel azt jelenti: mindenkinek részt kell vennie a közös úton, a közös szolgálatban, a szeretet megélésében, amelyből következik a misszió, vagyis a küldetés. Mindannyiunk élete fontos, ezért meg kell élni a küldetésünket, a szeretetet. Jézus Krisztus meghívott bennünket, hogy Őt követve járjunk a közös úton, a szeretet útján és felelősséggel vegyünk részt a közösség életében.

Végül a Miatyánk közös elimádkozásával és püspöki áldással zárult a gyertyagyújtási ünnepség, ezt követően pedig kulturális programokkal folytatódott az est további része.

Az ünnepélyes gyertyagyújtáson többek között jelen voltak: Csordás Gábor, a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társzékesegyház plébánosa, dr. Vinnai Győző, a térség országgyűlési képviselője, Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere és Jászai Menyhért, nyíregyházi alpolgármester.

 

Kovács Ágnes

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye