2021. november 29., hétfő 18:50

Uram mit kell tennem ahhoz, hogy elnyerhessem az üdvösséget? – Megkezdődtek a hajnali szentmisék

Régi szép magyar hagyomány, hogy advent hajnali óráiban szentmisét tartunk. Elindulunk otthonról még sötétben, és mire véget ér a szentmise, addigra kivilágosodik. Advent is akkor kezdődik, amikor egyre jobban növekszik a sötétség, majd elérkezik a karácsony, Jézus születésének napja és megszületik a fény. Ez a fény szülessen meg a mi szívünkben is – kezdte hajnali gondolatait Palánki Ferenc megyéspüspök, aki a Szent Anna-székesegyházban mutatott be roráté szentmisét.

A hagyomány szerint a főpásztor karácsonyig legalább egyszer meglátogatja a debreceni egyházközségeket, ahol hajnali szentmisét mutat be.

püspök atya

Az Advent idején a szentírási olvasmányok segítenek bennünket, hogy az üdvösségtörténetről elmélkedjünk. Isten, ahogyan kinyilatkoztatta magát, üdvözíteni akar minden embert. Kinyilatkoztatta szeretetét a próféták által, és Jézus Krisztusban, a kinyilatkoztatás teljességében pedig megmutatta, hogy mennyire szereti az embert.

Kinyilatkoztatja azt, hogy Ő mindenkihez jött, mindenkit szeret, nemcsak a választott népet, a hatalmasokat, a tehetségeseket, a nagyokat, hanem a legkisebbeket, a legegyszerűbb embert is. Minden embernek végtelen értéke van az Ő szemében. Az akarja, hogy eljussunk ahhoz a lakomához, ahol Vele szeretetközösségben asztalhoz telepedhetünk. Kinyilatkoztatja azt az akaratát, hogy mindenki, aki válaszol a meghívásra, ott lesz az Ő asztalánál.

Hallottuk az evangéliumban is, hogy „Sokan jönnek majd napkeletről és napnyugatról” (Mt 8,11). Az Istennek az az akarata, hogy az ember vele legyen, ezért teremtette, hogy közösségbe gyűjtse a benne hívőket és megajándékozza őket a saját életével.

Az ószövetségi olvasmányban biztatják egymást az emberek: „Rajta, menjünk fel az Úr hegyére, Jákob Istenének házához, hogy tanítson meg minket útjaira, és így az ösvényein járhassunk. Mert a Sionról jön a törvény és Jeruzsálemből az Úr tanítása” (Iz 2,3). Mi is így biztathatjuk egymást szeretettel, kedvességgel, jósággal és föltehetjük magunknak a kérdést, hogyan állunk Isten előtt.

sss

Mert nem elég hinni és tudni azt, hogy Isten minden embert üdvözíteni akar, azt is tudni kell, hogy személy szerint engem üdvözíteni akar, és ezt mindannyiunknak ki kell mondani magunk felé, majd föltenni a kérdést: Uram mit kell tennem ahhoz, hogy elnyerhessem az üdvösséget? Isten össze akar gyűjteni mindenkit az Ő közösségébe, hogy megajándékozza az igazsággal és a békével. Nem lesz szükség kardra, fegyverre, olyan módszerekre, amivel kijátsszák egymást az emberek, nem lesz szükség az ügyeskedésre, hanem csak a szeretet lesz és béke igazsága, valósága.

Erre nekünk már itt a földi életünkben törekednünk kell, úgy, hogy az isteni szeretetet életre váltjuk, és ezáltal munkáljuk örök üdvösségünket, Isten nagy művét. Isten nemcsak kinyilatkoztatja, hogy üdvözíteni akar minden embert, nemcsak meghívja, hanem kéri, hogy válaszoljunk. Amikor pedig válaszolunk, akkor mi magunk is az Ő munkatársai leszünk.

Biztassuk egymást most az adventi időszakban, hogy Rajta, menjünk fel az Úr hegyére, tanuljuk meg az Ő útjait, az igazság, a béke és a szeretet útját, hogy eljuthassunk országába. Vigyázzunk, nehogy kimaradjunk!

Örömhír, evangélium, hogy az Isten mindannyiunkat végtelenül szeret, üdvözíteni akar és azt akarja, hogy személy szerint mi is mindannyian jelen legyünk az Ő országában – fejezte be elmélkedését Palánki Ferenc megyéspüspök.

 

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

  • Galéria:
    • candle-1750640_1920 (1)gyertya
    • püspök atya
    • sss