Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

A képen: Papp-Doktor Angelika és Papp Rebeka

A budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Debrecen-Nyíregyházi egyházmegyei utótalálkozóját rendezték meg november 6-án, Nyíregyházán, a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban. A nap vendége Fábry Kornél atya, a NEK főtitkára volt, aki jelenlétével, előadásával, valamint az ünnepi szentmisén tartott elmélkedésével gazdagította a találkozót.

A találkozóról szóló részletes beszámoló ITT található.

A találkozón tanúságtételek is elhangzottak, amelyeket az alábbiakban közöljük.

Papp-Doktor Angelika és lánya, Papp Rebeka tanúságtételükben arról beszéltek, mit jelentett a család és Rebeka számára az első találkozás Jézussal a világeseményen.

„Angelika: Úgy éreztem, hogy egy hatalmas ajándékot kaptunk a Jóistentől, hogy elsőáldozóként részt vehetünk a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus nyitó szentmiséjén.

Rebeka: Nem nagyon értettem, hogy miről is van szó, mi is az a Kongresszus valójában, csak annyit tudtam, hogy megyünk Budapestre! Közben kitört a világjárvány. A felkészülés az online térben folytatódott, majd hallottuk a hírt, hogy elhalasztják a Kongresszust. Lipták József atya, a plébánosunk felajánlotta, hogy legyünk mi a búcsúi ünnepség keretében elsőáldozók. A búcsún, amelyet Szent László ünnepén tartunk Hajdúszoboszlón.

Angelika: Bennem akkor valamilyen hihetetlen hiányérzet tört fel. Folyton azt éreztem, hogy nem szabad feladni: ez egy olyan világraszóló esemény, amely talán csak egyszer van az ember, a család életében. A többi plébánián megtartották az elsőáldozást, de mi nem mertünk lépni. Vártunk. Erős volt bennem az az érzés, hogy Krisztus hív bennünket oda, valamint az is folyamatosan a fejemben járt, hogy ha mindenki lemondja a részvételt, akkor kik lesznek ott, kik tesznek tanúságot a jelenlétükkel Krisztus mellett? Végül négy gyermek indult útnak Hajdúszoboszlóról szeptember 5-én, hogy a legbensőségesebb módon találkozzon Krisztussal.

Mikor megérkeztünk Budapestre, majd a Városligetbe, ahol a beléptetésünk zajlott, és megláttuk, hogy mennyien várnak arra, hogy bejussanak a Hősök terére, illetve hogy mennyi szülő és gyermek vette a fáradságot, kockáztatott és jelenlétével ő is kitartott, akkor éreztem, hogy nem vagyunk egyedül. Itt valami csodálatos dolognak a részesei leszünk. A belépés után a gyermekek megkapták a hófehér, hímzett elsőáldozási ruhájukat.

Rebeka: Amikor beléptünk, megkaptuk a beléptető kártyát, olyan volt, mintha az ülőhelyünk a VIP szektorba szólna! Nagyon szép volt az egész helyszín: a Hősök terén felépített színpad, Krisztus keresztje, a missziós kereszt. Öröm volt nézni az előadókat és a fellépő tanúságtevő embereket. Amikor elfoglaltuk a helyünket, a székek alatt mindenkit várt egy meglepetés, egy ajándékcsomag, amellyel a szervezők kedveskedtek. Ezúton is szeretnénk ezt megköszönni nekik! Egy életre szóló élményt kaptam, amelyre mindig emlékezni fogok. De nem csak egy élményt, hanem magát Krisztust is! Keveseknek adatik meg, hogy egy világkongresszuson legyenek elsőáldozók. Ezt az élmény hordozzuk magunkban egész életünkben.

Papp László egyeki plébános a kongresszus egész hetében jelen volt az eseményeken.

„A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus életem egyik legmeghatározóbb élménye lett.  Olyan hét, amit vétek lett volna kihagynom, így hálás vagyok Bökő Péter atyának, hogy együtt vállaltuk a részvételt, és együtt élhettük át azt a csodát, ami azon a héten történt.

Mert csoda volt a szó legszorosabb értelmében. Csodaként éltem meg a szervezést, ahogyan sokan, a kongresszusért fáradozva, mindent gördülékenyen oldottak meg. Több ezer embert kellett segíteni, és mindig kaptunk útbaigazítást, segítséget, sőt volt olyan reggel, amikor az önkéntesek „ingyen öleléssel” tették vidámabbá az egyébként is örömteli napot.

És amit szeretnék leginkább kiemelni személyes tapasztalataim közül, az az Egyházhoz tartozás csodája volt. Nem tömegrendezvény volt, hanem Krisztus családja találkozott. Abban a nagy családban olyan kis pont voltam, egy a sok közül – akit Isten név szerint ismer. Ott mindenki mert kicsiny lenni – a bíborosok, püspökök, papok, hívek, a köztársasági elnök is egy volt ebben a családban.

„Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban. Krisztus Jézusban ugyanis nem az számít, hogy valaki körülmetélt vagy körülmetéletlen, hanem csak a hit, amely a szeretetben teljesedik ki” – írja Szent Pál apostol a Galatákhoz írt levélben.

2021. szeptember 10-én, Áder János köztársasági elnök tanúságtételében cselekvő aktivitásnak nevezte Isten keresését és befogadását. Ő is egy volt közülünk, aki államfőként is kiállt, vállalva hitét, az Egyházhoz való tartozását.

„Miért történt ez meg velünk? Miért így alakult az események láncolata? Miért velünk történt ez? – tesszük fel gyakran a kérdést életünk eseményeivel kapcsolatban. Az egyik válasz: véletlen csupán. A másik: a Jóisten akarta így” –mondta Áder János köztársasági elnök tanúságtételében.

Sokan gondolják, hogy Isten úgy segíti meg őket, hogy leül melléjük a padra, vagy melléjük lép az utcán, és megkérdezi, miben segíthet. A hit nem lehet passzív! – hívta fel a figyelmet. Hozzátette: jeleket mindannyian kapunk, de csak rajtunk múlik, hogy "sztorinak", vagy példázatnak tekintjük azokat.

Az Égre néző – Isten jelenléte a magyar költészetben című könyvvel kapcsolatban Áder János elmesélte, hogy egy adventi fogadáson Szabó István református püspöknek nagy örömmel adta hírül a kötet megjelenését. Idézte is József Attila sorait: „Az Isten itt állt a hátam mögött, / s én megkerültem érte a világot”. Erre a püspök megkérdezte: „És miért nem fordult meg?”

Mocsárné Tündik Erzsébet, a nyírbátori Báthory István katolikus köznevelési intézmény hittan szakos pedagógusa szombaton a margitszigeti Családi napon vett részt, amelynek mottója volt: „Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit üdvözítsek” (1Kor 9,22). Elmondta: „Ez az alkalom kiválóan illett az Eucharisztikus Kongresszus programsorozatába, amely az Egyház színes arcát, gazdagságát mutatta meg, találkozási lehetőségeket biztosított közösségekkel. A 70 kiállító sátorban olyan lelkiségi mozgalmakkal is megismerkedtem, amelyekkel még soha nem találkoztam, köztük a missziós szerzetesek életére is rácsodálkozhattam. A rendezvény rávilágított arra is, hogy az Egyház az élet minden területén jelen van, és a hit nem ideológia, hanem az életünk része. A családi napon kapott értékek arra ösztönözzenek bennünket, hogy ismerjük fel környezetünkben azt, hogy kinek mire van szüksége, és mi hogyan válhatunk egymás szolgálatára.”

Mocsárné Tündik Erzsébet azt is elmondta, hogy a nyírbátori iskola is képviseltette magát a NEK rendezvényein. A családi napon túl, a Forráspont Esten a végzős diákjaikkal vettek részt, valamint 400 fővel a záró pápai szentmisén. Feledhetetlen élményben részesültek.

Jócsák Gréta és Fekete Dorottya, a debreceni Szent Anna Főplébánia ifjúsági csoportja tagjai a Forráspont Esten vettek részt.

Gréta: Életemben először volt lehetőségem részt venni a Forrásponton, és bátran mondhatom, hogy csodás emlékekkel gazdagodhattam. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus miatt gondoltam, hogy sokan lesznek, de számomra elképesztő élmény volt azt látni, hogy tízezer velem egyidős fiatal eljött Budapestre az ország minden pontjáról a Papp László Sportarénába, ahol együtt dicsőíthettük az Urat. A légkör teljesen magával ragadott! Kovács Ákos énekes koncertje is a Forráspont Ifjúsági Est egyik programját képezte. Azért is emelném ki, mert azelőtt én nem hallgattam az énekes dalait, viszont ott és akkor a dalszövegei mélyen elgondolkodtattak és megérintettek. Általuk közelebb éreztem magam Istenhez. A két tanúságtevő élettörténete bátorságot adott, és rádöbbentettek, hogy mit is jelent számomra Isten: hogy nem kell félnem, csak bízzak Benne. A Forráspontnak köszönhetően megtanultam Istenre bízni a dolgaimat. Rá kellett döbbennem, hogy minden sokkal egyszerűbb, ha nem egyedül, hanem Isten segítségével hozok döntéseket.”

Dorottya: Számomra a Forráspont Ifjúsági Est nemcsak egy ifjúsági találkozó volt, hanem egy megerősítés is: 16 éves koromban lett egy határozott döntésem, hogy jogot szeretnék tanulni. Így a gimnázium 11. és 12. osztályában szorgalmasan dolgoztam azért, hogy elérjem a célomat. Számos órát töltöttem azzal, hogy az érettségire készültem, mert csak egy dolog lebegett a szemem előtt: bejutni a jogi karra. Az érettségi közeledtével megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy inkább a tanári pályát kellene választanom…., ezért a felvételi jelentkezések leadási határideje előtt nem sokkal, meggondoltam magam és tanárnak jelentkeztem. Miután felvételt nyertem a tanárképzésre, augusztusban már el is kezdődött a készület az egyetemre. Rengeteg kérdés kavargott bennem azzal kapcsolatban, hogy biztosan jól döntöttem-e, hiszen pontjaim alapján a jogi karra is felvettek volna. Nem sokkal a tanévkezdés után vettem részt a Forráspont Ifjúsági Esten. Erre az estére próbáltam félretenni minden gondolatomat az egyetemről, ezért sem számítottam arra, ami ott történt. Megerősítést kaptam abban, hogy jó úton járok, hogy jól döntöttem. Ahogyan körbenéztem a stadionban, több ezer fiatalt láttam. Tudtam, hogy én velük szeretnék foglalkozni, őket szeretném tanítani.

Horváth Hanga Emese Nyíregyházáról önkéntesként vett részt a nagy világeseményen.

„Hatalmas lelkesedés volt bennem attól a pillanattól kezdve. Önkéntesként láttam az üres tereket a próbanapokon, majd a rendezvény napjain ugyanezeket a helyszíneket, már emberekkel telve.

A nyitó szentmisén ahhoz a kapuhoz voltam beosztva, amelynél az elsőáldozók érkeztek. Látva a hosszú sorban álló gyermekeket szüleikkel és kísérőikkel, akik azért érkeztek, hogy elsőáldozók lehessenek, öröm töltötte el a szívemet.

A hétköznapokon a Hungexpón, a regisztrációnál segédkeztem. Legfőképpen azokkal az emberekkel foglalkoztam, akik a helyszínen regisztráltak. Közöttük voltak olyanok, akik egész hosszan várakoztak, hogy megvehessék a jegyeiket, mégis arcukon az öröm, a hála jelei mutatkoztak, még ha késve is értek be az előadásokra. Amikor időm engedte, szóba elegyedtem néhány emberrel, akik között találkoztam olyannal, aki a 38-as kongresszuson is részt vett, és megmutatta azon a héten vett imafüzetét, melyen látszott, hogy folyamatosan használja azóta is.

Pénteken, a Forráspont Ifjúsági Esten, a 12 000 fiatal között lenni csodálatos érzés volt. Azon az estén látszott, hogy a fiatalság igenis ott van, és munkálkodik az Egyházban.

A szombat a körmenet napja volt, összegyűlt több százezer ember, akik együtt vonultak és közösen énekeltek. Amikor a tömeg együtt énekelte a NEK himnuszát, beleborzongtunk.

Vasárnap, a záró szentmisén én addig tudtam részt venni, míg a Szentatya elkezdte a körútját a hívek között, mert engem is kisorsoltak a reptéren való búcsúztatására. Így bennünket kivittek a reptérre, és ott vártuk meg a mise végét. Énekelve fogadtuk a Szentatyát két sorban állva, amikor pedig ő meglátott bennünket, viccelődni kezdett velünk.

Az egész hét számomra életre szóló élményeket, új barátokat és lelki feltöltődést adott. Tulajdonképpen úgy mentem el Budapestre, hogy senkit sem ismertem, viszont amikor először beléptem az önkéntes központba, úgy éreztem magam, mintha régi ismerősök közé léptem volna.”

Szabó Gábor diakónus az alázatot és a szolgálatot emelte ki tanúságtételében.

„Van, hogy az ember valamire törekszik az életében, valamit el szeretne érni, megváltoztatni, jobbá lenni. Az én vágyam és küzdelmem már hosszú ideje az alázatban való növekedés. Amikor készültem a Hungexpón a szentmisén való szolgálatra, egyből az jutott eszembe, hogy ennyi püspök, pap és hívek előtt az embernek nagyon nehéz alázatosnak maradnia, hiszen szeretné megmutatni tehetségét, mosolyát, egyéniségét.

Azonban pontosan a cebui érsek, egy magasan kiemelt személy volt az, aki meghívót adott az alázatosság útjára, hiszen a szolgálat előtt odajött hozzám, és nemes egyszerűséggel beszélgettünk, mutatva azt, hogy ő is csupán egy egyszerű ember, és nekem is egyszerű emberként kell az oltár elé vonulnom! Így is történt, jó érzéssel töltött el a tiszta lelkület, az alázatosság útja. Azt éreztem, hogy az én életemnek ilyennek kell lennie, mivel valóban ez vagyok én. Ha tudom, hogy honnan érkeztem, és miből hozott ki engem az Isten, akkor tudom, hogy milyennek kell lennie az előttem álló útnak. Egyszerűnek, örömtelinek, segítőkésznek és alázatosnak.

Érsek úrnak az áldozást követő imádságai a mosolyában, kezeinek lágy mozdulataiban voltak elrejtve. Egyszerűen élte annak az életét, akit előtte magához vett az Oltáriszentségben, ez az élet maga Jézus. Megélte az Ő igazi, szabad követését! Én is így szeretném ezt megélni minden egyes szentmisében, és így szeretnék alázatossá válni minden rászoruló és minden más ember előtt!

Az igazi szolgálat nem a szentmisén mutatkozott meg. A valódi szolgálatom a Hungexpóból kifelé vezető úton történt, amikor fáradtan, szolgálni már nem akarva igyekeztem a megérdemelt pihenés felé: A papi civil kolláréját kivettem a nyakamból, napszemüveget tettem fel és irány a pihenés!

A kapun még ki sem lépve, egy hölgy jött oda hozzám reményteli arccal és így szólt: ,,Atyám! Rákos betegségben szenvedek, és nem sok időm van már hátra. Nem kívánok mást, csak imádkozzon a hitemért. Ha meg kell halnom, akkor legyen így, de hittel haljak meg. Nekem már csak ez számít!” Egy földi életet elengedő asszony, aki már az örök élet felé irányítja útját. Tudja jól, hogy ehhez neki hitre van szüksége. Kérhetett volna imát a gyógyulásáért, a családjának a könnyebb gyászfeldolgozásáért, de nem így tett. A legfontosabbat kérte, hitet! Imádkoztam érte, és kértem számára a hit kulcsát, mely bevezet minket a mennyország kapuján!

Jézus gyógyításai után mindig hozzátette: ,,Menj, hited meggyógyított téged!” Én csak annyit tudtam mondani magamban: visszamegyek az emberekhez szolgálni, mert a hite meggyógyított engem!”

A nyíregyházi Dvorszky Tamásné Éva a szombat esti szentmise utáni körmeneten megélt személyes élményeiről beszélt.

„Az Eucharisztikus Kongresszus himnusza, a Győzelemről énekeljen kezdetű énekhez gyerekkori élményem fűződik, amelyet különleges alkalmakkor, ritkán énekeltünk. Szép, de hosszú, és nehezen énekelhető… Ez a véleményem csak most, a készület éveiben változott, amikor megtudtam, hogy milyen történelmi környezetben keletkezett: a 2. világháború kitörése előtt egy bő évvel, az 1938-as Eucharisztikus Kongresszusra íródott. Az már gyerekként is megfogalmazódott bennem: milyen jó lenne, ha beteljesülne, amit éneklünk: „… forrasz eggyé békességben minden népet s nemzetet!” Most, a körmenet alatt, a refrént magyarul és angolul, magasba emelt gyertyával énekelve öröm töltötte el a szívem – beteljesedni látszik ez a vágy.

Élmény volt megtapasztalni, ahogy az emberfolyam becsatlakozott a menetbe. Már mióta megyünk, és még mindig vannak, akik arra várnak, hogy csatlakozhassanak! Élmény volt a sok fiatal részvétele, a szolgálatot teljesítő cserkészek látványa, ahogy az út mentén állva fáklyákkal világítottak nekünk. Hol a ferences diákok mellett haladtunk, hol a sárga pólós ecuadoriak mögött, hol a csíkszeredai, hol az ajaki népviseletesek mellett, később pedig a bencés diákokkal mentünk együtt.

Az úton egy-egy erkély ki volt világítva, mécses égett a párkányán, és fel volt díszítve virágokkal. Integettünk az ott állóknak, ők visszaintegettek. Ilyet gyerekkoromban tapasztaltam utoljára, amikor a templom búcsúi körmenete útvonalán a házak ablakaiban égő gyertya és virág volt.

Még az út elején hallottuk az egyik elmélkedésben: „Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18,20) Most nem ketten-hárman, hanem több százezren gyűltünk össze Jézus nevében. És számomra a legfőbb bizonyíték, arra, hogy mind, akik ott voltunk, Jézus nevében gyűltünk össze, az volt, amikor az Oltáriszentség megérkezett a Hősök terére, az oltárhoz, és a bíboros atya szentségi áldást adott ránk és az egész világra: a halk morajlásból áhítatos csend lett. Megrendítő volt ott ez a csend. Keresztet vetve, többen az aszfalton térdelve, meghajolva, tisztelettel fogadtuk az áldást.

Hazafelé menet, a szálláshely felé tartva sokan várakoztunk a villamosmegállóban. Az elsőre nem is fértünk fel, vidáman beszélgetve, türelmesen vártuk a következőt. Sok ministráns fiú és lány is csatlakozott hozzánk, ministráns ruhában. A villamossínek mellett az úton egy fiatal taxi sofőr a piros lámpánál állva szájtátva nézte őket. Nem tudom, mit gondolhatott, de láthatóan nagyon mély benyomást tett rá a látvány.

A villamoson utazva pedig egy fekete ruhás, tetovált fiatalember megszólította a közelében álló ministráns fiút. Magamban fohászkodtam: Istenem, add, hogy ne kötekedjen vele! Előítélet volt a részemről? Úgy tűnik, igen, mert a tetovált nem kötekedett, hanem érdeklődve kérdezte: Melyik templomban ministrálsz? stb., a beszélgetés többi részét már nem hallottam. Akik ott voltunk és részt vettünk a szentmisén és a körmeneten – papok és világiak, többféle nemzet fiai – , megmutattuk a világnak Jézust, hitelesen, tanúságtevően.

Panyi József nyírkarászi plébános 30 évvel ezelőtt részt vett Szent II. János Pál pápa magyarországi látogatása során bemutatott budapesti szentmiséjén, 2019-ben pedig Ferenc pápa csíksomylói szentmiséjén, és ezekkel az élményekkel készült a Kongresszus záró pápai szentmiséjére is. Az utolsó pillanatban derült ki, hogy neki nincs regisztrációja a szentmisére. Gyóntatója mégis arra bíztatta, hogy vigye magával a stóláját és mondja magában a szentmisét a hívek között.

A beléptető rendszeren átjutva nem sokkal egy állandó diakónus megkérte őt, hogy gyóntasson. Örömmel vállalta a szolgálatot és egy üresen hagyott helyre állt, ahol a szentmise alatt végig gyóntatott: „Sokan jöttek, főleg Kárpátaljáról, a Munkácsi Egyházmegyéből érkezett zarándokok, voltak, akik a magyar nyelvet keverve ukrán nyelvvel beszéltek, de megértettük egymást. Némelyikükkel elbeszélgetve érdeklődtem a missziós magyar paptestvérek felől. Bohán Béla jezsuita személye jött közel, aki előző állomáshelyem, Nyírcsaholy szülötte, ahol testvéröccse kántori szolgálatait élvezhettem. A gyónók Béla atyánál voltak elsőáldozók… Nagyra nyílt a kegyelem kapuja! A pápai miséből az oda-vissza elsuhanó pápamobilt, az Úrfelmutatást és az áldozás utáni részeket tudtam nyomon követni. Az egész idő a gyóntatás örömteli szolgálatában repült el.

Előző délután a Kossuth téren ugyanebben az élményben volt részem. Egyik gyónó elmondta, kétségbeesve nyugtalankodott, ha nem talál gyóntató papot a helyszínen, hogyan fog így részt venni a szentmisén? Isten meghallgatta, teljesítette kérését vágyát, mert két perc séta után meglátta József atyát.

Papi szolgálatom 36 évében ez a két gyóntatási alkalom lett a legek legje, megtapasztalva a rajtam átmenő isteni segítséget, azt az örömet, hogy eszköze lehetek Isten megbocsájtó jóságának.”

A tanúságtételekről készült videófelvétel itt megtekinthető:

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye