Tóth László Gábort, a Pápai Gergely Egyetem (Pontificia Universitas Gregoriana) hallgatóját két magyar – Fülöp Tamás (Győr), Solymos András (Veszprém) – és egy horvát – Ivo Markic (Dubrovnik) – kispaptársával együtt diakónussá szentelték, valamint két német diakónust – Fabian Bruns (Limburg) és Johannes Bruno Frost (Köln) – pappá szenteltek szentmise keretében október 1-én, délelőtt 9 órakor, Rómában, a Szent Ignác Templomban (Chiesa di Sant' Ignazio di Loyola).
A szentelés szertartását végezte: Kurt Koch bíboros, volt bázeli püspök, a Keresztény Egység Előmozdításának Pápai Tanácsa elnöke.
A szentelési szentmisén részt vettek többek között Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, dr. Krakomperger Zoltán egyházmegyénk általános helynöke, dr. Törő András a Püspöki Hivatal irodaigazgatója, valamint Tóth László Gábor családtagjai és barátai.
A diakónusszentelés már egy életre szóló elköteleződést jelent a Krisztusi papságra, vagyis a szolgálati papság keretei között végbemenő Isten és emberszolgálatra. A szenteléstől kezdve az átmeneti diakonátusra felszentelt, papságra készülő növendék a mennyek országáért vállalt cölibátusban (papi nőtlenségben) él, engedelmességgel tartozik megyéspüspökének és kötelező jelleggel végzi az egyház imádságát, a zsolozsmát.
A diakónusszentelés lényegi része az apostolutód kézfeltétele, valamint a felszentelő imádság.
A szentelési imádságot követően adják át az új diakónusoknak szolgálatuk új liturgikus ruháit: a bal vállról keresztbe kötött stólát, valamint a dalmatikát. A beöltöztetést követően került sor az Evangéliumos könyv átadására, hiszen az újonnan szentelt szerpap elsősorban Isten Igéjének hirdetője lesz a hívek között; feladatát képezi az Evangélium ünnepélyes felolvasása, homília, illetve prédikáció tartása, valamint szentmisén kívül a keresztelés, házasságkötés, temetés szertartásainak végzése, illetve egyéb ún. paraliturgikus események vezetése (szentségimádás, litánia)
***
A hagyomány szerint a szentelést követően szentmisén adnak hálát a szentelés kegyelmi ajándékaiért. Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök ma, október 2-án, szombaton, ugyancsak 9 órakor hálaadó szentmisét mutat be magyar nyelven a Szent István vértanú Körtemplomban (Santo Stefano Rotondo). amelyen az újonnan szentelt diakónusok fognak szolgálni.
Örvendezzünk együtt a felszentelt papokkal és diakónusokkal, életükre és szolgálatukra kérjük Isten áldását!
Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye