2021. szeptember 20., hétfő 08:12

Érzelmeinkben rejlő teremtő erő

Közös lelkigyakorlattal és vizsgával zárták a Kórházlelkészi Szolgálat munkatársai az Érzelmi Intelligencia (ÉRHŐ) fejlesztő képzés második évadát.

2021. augusztus 26-a és 29-e között Érden, az Epicentrum Rendezvény-központban vettünk részt az idei képzésünk befejezését adó lekigyakorlatunkon, ahol mindnyájan eredményesen levizsgáztunk, és gyakornokok lettünk. https://erzelmiq.hu/

Szép környezetben, nagyszerű ellátásban részesültünk, köszönettel tartozunk ezért vendéglátóinknak.

A program a témánkhoz kapcsolódó (Az érzelmeinkben rejlő teremtő erő) bibliai részek tanulmányozásából, majd azt követően kiscsoportos munkából tevődött össze, de volt lehetőség személyes beszélgetésekre, sétára, némi pihenésre is. Az elméleti blokkokat gitárral kísért közös énekléssel kezdtük és zártuk.

Vasárnap az előadóteremből rögtönzött templomtérben bemutatott szentmisével ünnepeltük meg az együttlétet, és lélekben megújulva tértünk vissza, ki-ki a szolgálati helyére, a betegágyak mellé.

Néhány gondolat az elhangzottakból:

A gyűlölet energiáinak átformálása (Mt 10,16-22 - Patarcsity Robert)

  • a gyűlölet és a harag elnyeli az energiánkat
  • elzár minket az inspirációtól
  • rombolja emberi kapcsolatainkat
  • Ha elfog is benneteket az indulat, ne vétkezzetek. A nap ne nyugodjék le haragotok fölött. (Ef 4,26)

A félelem átformáló ereje (Józs 2,8-14  - Jakus Ottó )

  • fóbia: görög szó, valaki létét, állapotát, érdekeit veszélyeztető baj, rossz
  • észlelés és elgondolás alapján jelentkezik
  • vannak valós és nem valós félelmeink
  • a félelem a testet és a lelket is hatalmába keríti
  • szorongással, aggodalommal jár együtt, szenvedést okoz
  • a félelem vagy inspirál, vagy lebénít
  • félünk az Istentől, a démoni erőktől, a kísértéstől és végső soron a haláltól
  • GyökössyEndre, pasztorálpszichológus így fogalmaz: Az Atya a tenyerén tart minket. A halállal áttesz bennünket a másik tenyerébe - ennyi az egész…

A Bibliában 365 olyan igerész van, amely azt mondja: „Ne félj!”. Isten az év minden napjára biztosított számunkra egy ilyen üzenetet, ezzel hívja fel a figyelmünket, hogy értsük már meg az üzenetét és ne féljünk! Érdekes, hogy szinte minden alkalommal, amikor Isten valakihez szól a Bibliában, az első dolog, amit mondd, az az, hogy: „Ne félj!”.

  • Piet van Breemen SJ: Mint megtört kenyér

(Korda, Kecskemét, 2007, 140 oldal)

Amit van Breemen ír, az új és jó. Örök újdonsággal, egyszerűséggel ír az Eucharisztia napi kenyeréről, Istenről, emberről, szeretetről.

Az ember alapvető örök vágya, hogy elfogadott legyen, hogy szeressék, és hogy ez kölcsönös legyen.

  • Isten jelenléte eltávolítja életemből az aggodalmakat, ezért az Istennel való kapcsolatunkat folytonosan ápolni kell.
  • …Állíts talpra, amely napon elfog a félelem, mivel tebenned bízom. Dicsőítem Istenben a szavát, Istenben remélek, nem félek, a halandó mit árthatna nekem. (Zsolt 56)
  • NE FÉLJ, MERT MEGVÁLTOTTALAK

https://www.youtube.com/watch?v=M1-GhecmSMI

Jézus a vízen jár (Mt 14,22-34 - Patarcsity Róbert )

  • A tanítványok a jelenetben nem ismerték fel Jézust - féltek
  • a félelem ősérzelem, lelki jelenség fizikai tünetekkel
  • a félelem önmagában nem létezik, az autokeirikus szemléletmód szerint egy mediális érzelem, a szeretetés a gyűlölet között
  • a félelmet nem tudjuk befolyásolni, de tudjuk a benne rejlő energiákat hasznosítani
  • Amikor levesszük a tekintetünket Jézusról, süllyedni kezd az életünk – figyeljünk Rá!

A megmagyarázhatatlan szeretet (MTörv 7,6-10 - Jakus Ottó )

  • Mit jelent számunkra a Biblia – tanulmányozás?
  • Isten és ember kapcsolatáról szól – hogyan érint ez engem?
  • A Biblia – tanulmányozás, nem információgyűjtés, hanem egy KAPCSOLAT, amelynek formálnia kell minket
  • A Biblia TRANSZFORMÁCIÓRA hív! Az Isten-ember kapcsolat ápolásától az ember-ember kapcsolatainknak is szebbé, jobbá kell lenniük!
  • (Isten) azért szeret, mert szeret – ez a megmagyarázhatatlan szeretet
  • Isten irántam való szeretete nem az én munkámon alapul: ingyenes és feltétel nélküli
  • agapé: önmagát odaadó szeretet
  • filia: testvéri szeretet
  • HISZÜNK-E EBBEN? – paradigmaváltásra van szükség, hogy a vallásos életünk helyét a hitben való létünk váltsa fel
  • HISZEM-E, hogy az Istennek nem kell, hogy szeretetreméltó legyek, mert Ő az első perctől kezdve feltétel nélkül szeret
  • „ Jóvá verni senkit nem lehet, csak jóvá szeretni.” (Böjte Csaba)

A szeretet megújító ereje (Lk 7,36–50 - Patarcsity Róbert )

„Egy hitelezőnek volt két adósa: az egyik ötszáz dénárral tartozott neki, a másik ötvennel. Mivel nem volt miből megadniuk, mind a kettőnek elengedte. Közülük vajon melyikük szereti őt jobban?” Simon így válaszolt: „Úgy gondolom, hogy az, akinek többet engedett el.”

  • a bizalom mértéke határozza meg az Isten szeretetére adott válaszunkat
  • Isten maga a Szeretet – ez sok mindent leegyszerűsít, ugyanakkor magas mércét állít
  • a tanítás, a liturgia, a struktúra – ez mind tudás, ugyanakkor a lényeg a szeretetre való képesség

A mindent legyőző szeretet (Róm 8,31–39 )

  • Hecker-Réz Róbert tolmácsolásában hallgattunk előadásokat a félelem-szeretet-gyűlölet hármasáról az autokeirikus szemléletmód értelmezésében, majd az előadásokat kiscsoportos megbeszélések követték.

Intenzív, inspiráló napokat töltöttünk együtt.

Ezúton is köszönjük a lehetőséget és a támogatást Palánki Ferenc püspök atyának.

Köszönetünket fejezzük ki dr. Hecker-Réz Róbertnek, aki az elmúlt évben önkéntes felajánlásaként vezette számunkra a képzési alkalmakat.

 

Berényiné dr. Felszeghy Márta

DNYEM Kórházlelkészi Szolgálat

koordinátor

 

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

  • Galéria:
    • Robi és Robi
    • csoportkép (2)
    • csoportmunka
    • epicentrum (3)
    • julcsi-kriszti
    • közös éneklés (2)
    • közös éneklés
    • oklevél tünde
    • szentmise (2)
    • szentmise (3)
    • szentmise (5)
    • szünetben (2)
    • szünetben (3)
    • szünetben
    • tünde-márti-julcsi
    • vizsga után
    • ÉRHŐ TÁBOR