2021. szeptember 16., csütörtök 14:03

Szemtől szemben a pápával – Nagy megtiszteltetés érte az ajakiakat a NEK záró szentmiséjén

Virga Emese, a kisvárdai Szent László katolikus köznevelési intézmény 11. a osztályos diákja az oltár előtt találkozhatott Ferenc pápával. Emese így emlékezik vissza a megrendítő pillanatokra:

„MÁRIÁS-lányként bíztam benne, hogy szervezett keretek között, az ajaki zarándokokkal, népviseletbe öltözve megyünk majd a szombati és vasárnapi misére. Takács Károlyné, Manyi néni megkeresett bennünket, hogy az a megtiszteltetés érte az ajaki Máriás zarándokcsoportot, hogy a bíborosi és a pápai szentmisén szolgálatot teljesíthetnek.

Először fel sem fogtam, hogy mit jelent ez számomra. Az idő múlásával kezdtem csak arra gondolni, hogy ez mégsem egy búcsú, ez egy sokkal nagyobb megtiszteltetés, különlegesebb alkalom és életre szóló, megindító lelki élményt jelenthet.

241782451 3081640065439893 8907120275369335938 n

Egyre inkább izgalommal töltött el a rám váró feladat. Nem a nehézség, hanem inkább annak a rám váró élménynek a nyomása, hogy FERENC pápa elé járulhatok.

Elérkezett végre 2021. 09. 12-e. Édesanyám már hajnal 5 órától öltöztetett, és fonták a hajam az ajaki népviselethez. Az utazás is élményt jelentett  és e nagy találkozásra fókuszálva egyre erősödött bennem a várakozás. A Hősök terén várva még inkább izgultam attól a méltóságteljes környezettől, attól az emelkedett hangulattól, amit ott átéltem és megtapasztaltam.

Nem voltam egyedül, mert ajakiak vettek körül, akikkel együtt vittük majd az adományt az Úr asztalához.

A Szentatya megérkezése fellobbantotta az ott várakozó hívők lelkesedését. Tapsvihar, éljenzés és emelkedő hangvihar előzte meg a szentmise kezdetét. Csodálatos érzés töltött el, amikor Ferenc pápa a pápamobillal oly közvetlenül haladt el mellettem.

A szentmisén való részvételem, és áhítatom még inkább azt éreztette velem, hogy mekkora ajándék a Jóistentől, hogy a pápa elé járulhatok. Azon tűnődtem, hogy mivel érdemeltem meg ezt a kegyet.

Elérkezett a pillanat, elindultunk az adományvivőkkel. Büszkén vittem az oltárhoz az adományt, és örültem, hogy a Jóisten földi helytartójához járulhatok.

Ferenc pápa rám nézett, és én éreztem a belőle felém kiáradó szeretetet. Még most is, pár nap elteltével is ezt érzem. Nincs szó, nincs nyelv, amely el tudná mondani érzéseimet! Csak köszönet és hála érzése tölt el, Istenem!

241811809 3081675598769673 4252840095290574540 n

Kovács Patrik, a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Általános Iskola 1. a osztályos tanulója a családjával járulhatott Ferenc pápa elé. Patrik és családja számára is életre szóló élményt jelentett e találkozás. Patrik szülei segítségével fogalmazta meg élményeit:

Nagy megtiszteltetésben volt részem, ugyanis felkérést kaptam az Ajakon élő Takács Károlynétól – az Ajaki Tamási Áron Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda és Bölcsőde Intézményegység vezetőjétől –, hogy 2021. 09.12-én a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjének keretében adjam át Ferenc Pápa részére az adományt.

A felkérést természetesen nagy örömmel elfogadtam.

A vallásosságot a szüleimtől és nagyszüleimtől kaptam. Kicsi korom óta kezdve minden héten járok templomba. Édesanyám Máriás leány volt, ő vitte a Mária-szobrot, és vele együtt a családommal sok búcsún járunk. Az idén lehetőségem volt részt venni a mezőkövesdi Jézus Szíve búcsúban, ahol én vittem az ajaki táblát, a máriapócsi Nagyboldogasszony búcsúban, illetve az ajaki templombúcsúban pedig a nagyapámmal együtt vittem a Szeretetláng Szűzanya-szobrot.

A pápával találkozni felemelő érzés volt számomra. Budapesten, a Hősök terén bemutatott szentmisén testvéremmel, Kovács Annával, aki a Szent Imre Katolikus Óvoda Pillangó csoportjának tagja; nagymamámmal, Hasulyó Ferencnével, az ajaki katolikus egyházközség képviselő-testületének tagjával; és nagyapámmal, Hasulyó Ferenccel, az ajaki Mária Légió csoportvezetőjével járultunk a Szentatya elé.

Ferenc Pápa nagyon barátságos volt velünk. Anna testvéremnek és nekem a homlokunkra rajzolt egy keresztet, illetve pápai áldásban részesültünk. Felejthetetlen pillanatokat éltünk át.

Nagy büszkeséggel képviseltem Ajak városát a hagyományőrző népviseletben, illetve a Szent Imre Katolikus Általános Iskolát is. 

 

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

  • Galéria:
    • 1
    • 241739615_3081640708773162_6207786693016725289_n
    • 241743536_3081675525436347_925316764362050347_n
    • 241772263_3081640392106527_4910571997493085936_n
    • 241782451_3081640065439893_8907120275369335938_n
    • 241797226_3081641458773087_7876754120311010875_n
    • 241799295_3081641385439761_5757585460846479256_n
    • 241811809_3081675598769673_4252840095290574540_n
    • 241813829_3083099135293986_4894280359102490713_n
    • 241819884_3081675505436349_490184735217715642_n
    • 241821836_3081641195439780_4983867157909796879_n
    • 241967397_3081640945439805_2440207473448227574_n
    • 241967810_3081640988773134_3263721114808279902_n
    • 242001504_3081675722102994_5685255200752779096_n
    • 242014557_3081640345439865_9098342922729302307_n
    • 242051662_3081675455436354_1710789170653532634_n