2021. augusztus 25., szerda 10:39

Szent II. János Pál pápa példa az imádságban, a szenvedésben, és a kereszthordozásban is – Laczkó Zsolt atya személyes élményei

„Én még nem láttam így embert imádkozni. A Szentatya számára megszűnt a külvilág, csak az Isten létezett. Összeszedett és elmélyült volt. Ragyogott.”

Laczkó Zsolt görögkatolikus kórházlelkész a paptestvéreihez, barátaihoz és minden hívő emberhez szóló levelét 2021. augusztus 20-án fogalmazta meg, amelyben a 30 évvel ezelőtti pápalátogatás során megtapasztalt személyes emlékeiről ír.

 

Nagyméltóságú és Főtisztelendő Atyák!

Szent II. János Pál pápa bejárta a világot. Mindenfelé embertömegek fogadták. Ennek lehettünk részesei mi magyarok 1991-ben és 1996-ban is. Ő a kiengesztelődés, a béke és az öröm hírnöke volt. Korunk szentje. Most, 2021-ben az első – 1991 augusztus 16-20-ig tartó – magyarországi útjának 30. évfordulójára emlékezünk, mely számomra is életreszóló, kedves emlék.

A pápalátogatás helyszínein jelen voltam: Máriapócson, Budapesten, a Mátyás-templomban, a Népstadionban és a Hősök terén is. Ezek közül a legmeghatározóbb találkozás mindenképp a pócsi liturgia volt. Koronifer/pedifer-ként fogtam a szent pápa infuláját és pásztorbotját. Órákon keresztül a közelében álltam. Egész papi életemet meghatározza az, amit ott tapasztaltam. Én még nem láttam így embert imádkozni. A Szentatya számára megszűnt a külvilág, csak az Isten létezett. Összeszedett és elmélyült volt. Ragyogott. A tekintete szuggesztív, mintha belém látna. Mosolygott a lelkünk és örült, amikor egymás szemébe néztünk. Ezt a szempárt sosem fogom elfelejteni.

Számomra nagy példa Ő az imádságban, de a szenvedésben, a kereszthordozásban is, melyet haláláig méltósággal hordozott. Prófétai jelkép, hogy akkor, 3 évtizede a kezembe kaptam a pápa botját, mely nem kampós pásztorbot, de Krisztus keresztje volt. A sorsunk, a lelkünk így többszörösen is összeér.

Hálát adok az Úristennek és a máriapócsi Szűzanyának, hogy akkor és most is, 2021. augusztus 15.-én, a 30 éves hálaadó szent liturgián jelen lehettem.

Nosztalgiázva, visszatekintve a 30 évvel ezelőtti történésekre, a nagy pápa szavaival köszöntelek Benneteket: „Ne féljetek! Egy dologtól féljen az ember, magától a félelemtől… Ne féljetek!”

 

Szent István ünnepén, az Úristen áldását, pócsi könnyező Szűzanyánk közbenjárását, Szent II. János Pál pápa és államalapító királyunk égi pártfogását kívánom Mindnyájatoknak!

Testvéri szeretettel: Zsolt atya

 

Laczkó Zsolt atya üzenetéről bővebben olvahatunk a facebook oldalán:https://www.facebook.com/zsolt.laczko.790  

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

  • Galéria:
    • 2Janospapa